Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-02-26 / 17. szám
Huszonkettedik évfolyam. 17. szám. Vác, 1908. február 26. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára R] centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Kinek van joga élni? Vác, febr. 25. Goethe, a nagy német költő, jellemezendő a társadalmi osztályok közti egyenlőtlen vagyonelosztási, maró szarkazmussal mondja, hogy „élni csak annak van joga, a kinek valamije van.“ Az ő idejében azonban nem is sejtették, hogy az az igazságtalanság még fokozható is. Pedig az egy évszázad előtt a legrosszabbaknak tartott viszonyok mennyire rosszabbodtak még folytonosan, szüntelenül! A tőke mind szükebb körre szorul, a társadalom két nagy főklasszisa: a nyúzok és a kiszipolyozottak között az aránytalanság rohamosan nő, még pedig úgy, hogy mind kevesebb lesz a vagyonos ember és mind több a szegény, ellenben a vagyonilag kiváltságosak egyre halmozódó • tőkékkel tömik tűzmentes pénzszekrényeiket. Régi dal ez, refrainje pedig: a kivándorlási vágy! Ezt a nagy, az ország gazdasági, sőt hatalmi erején is fájó sebeket ejtő baj immár mint elkerülhetetlen rosszat fájdalom megszoktuk már mindezeket szép türelmesen elviselni s mig csendesen elmélázunk a bajon, vagy megadással olvassuk, hogy nagy ritkán valami szaktanácskozás, vagy hatástalan rendelet és intézkedés minő szépen hangzó, de gyakorlatilag soha nem jogosított kívánságokat vet fel, melyeknek célja volna a kivándorlást némileg korlátozni, addig az élet a maga drámai leleményességével egyszerre közbeszól s azt mondja: most egy időre beszüntetem a kivándorlást. Ehelyett legyen visszavándorlás! A viszonyokat azonban teljesen félreismeri, a ki azt hinné, hogy már a tömeges vissza- vándorlással teljesen lekerült volna a kivánHazug ősz. Irta és felolvasta a váci állami tisztviselők körének családi estéjén dr. Perényi Jenő. A fiumei vonalon lármásan robog végig a gőzös. Csakúgy, mint máskor, pöfög, hányja a szikrát, a füstöt, semmi iinnepies rajta, semmi különös. Ilyen ostobák a vonatok 1 Ha nem volnának, valamiképen ki kellene fejezniük, mikor a hétköznaptól eltérő küldetésben járnak. Mint a hogyan a lovak: szomorú lassúsággal topognak a halottas kocsi előtt, tüzesen rugodoznak az esküvői menetben, méltóságteljesen szügyükbe vágják a fejüket, ha valami nagy urat hordoznak a hódoló nép között. Azért aztán ugyanilyen érzést váltanak is ki a nézők lelkében : szomorúságot, vigságot, csodálkozó bámészko- dást s hódolatot. A vonatok sablonos egyhangú feketesége nem árul el semmit. Semmi sem sejteti, hogy a fiumei vonat egyik 1. osztályú fülkéjének bársony pamlagán fiatal nászra indult egy öreg pár: a méltóságos úr, meg a méltóságos asszony. Pedig ez a fülke telistele van mosolygással. A hol mosolyognak, otthon van ott a boldogság. Miért is van hát, hogy az emberek szüntelenül nem mosolyognak? Mikora dorlás kérdése a napirendről. Sőt ellenkezőleg! A kivándorlás megcsappanása és a visz- szavándorlás csak időleges jellegű. Amerikában nehány hónap előtt gazdasági pangás állott be, mely már is szűnő félben van, ezért — munka hijján—-vándorolnak vissza véreink, újabban még azért is, mert az elnökválasztás előkészületei is kedvezőtlenül befolyásolják az amerikai gazdasági viszonyokat s ennek következtében az ipari munkát is. A foglalkoztatás hiánya azonban, ismételjük, csak ideiglenes. Csakhamar ismét rendes kerékvágásba fog visszazökkeni Amerika gazdasága és élőitől kezdődik a kivándorlás. Ne bízunk abban, ne áltassunk magunkat azzal, hogy kevesebb lesz a kivándorlók száma. Idehaza csak keserves csalódás, az ínség fogcsikorgató ábrázata várja a szegény, keze keresetéből élni kénytelen munkást. De nem szándékunk ezúttal az untig kimerített kivándorlási témát újra megbeszélni. Csak rá akarunk mutatni arra a lelketlen elbánásra, a melyet az élete fentartásáért kínlódó, szegény kivándorlót részesítik a kincsekben dus- lakodók. A hajózási társaságról van szó, a mely az állam jóvoltából kizárólagosságot kapott, megfelelő, sőt busás támogatás mellett, hogy válogatás nélkül összeharácsolhassa a szegények verejtékes munkája révén szerzett filléreikből a millióit, egy fővárosi napilap megdöbbentő, szivet csavaró képét adja annak, hogy az Adria magyar tengerhajózási részvény- társasággal összeköttetésben álló és kivándorlóink Amerikába való szállítására egyedül jogosított Cunard hajótársaság mily kíméletlenül bánik a fedélzeti utasokkal, kiket kizárólag meggazdagodásuk eszközének tekintenek. mosoly mindent elfeledtet, elfeledteti az öregséget is, az elmúlás gondolatát. Ezek ketten elfeledték minden bajukat s éltek a rég vágyott örömek, ügy látszik, az öröm nem fáraszt! A méltóságos asszony, bár reggel óta zötyöli őket a vonat, fáradhatatlanul csacsog. Majd erre, amarra fut, szüntelen mosolygással nézi a változó tájakat s nem ún bele a csodálkozó szóba: de szép ! Istenem de szép! nézd csak öregem! Hát még majd a tenger! Milyen is lehet az? Talán, mint az alföldi rónaság, csupa- csupa sik föld, úgy a tenger csupa-csupa beláthatatlan sik viz. Mint mikor a Tisza elönt három határt, talán olyan lehet! De nem unalmas-e ez az egyhangúság? Csak viz, viz, meg viz, körül meg a nagy semmi! Avagy, hogy éppen ez a fenséges, a csodás benne? Lám nem egyetlen végnélkúli kék- ség-e az égbolt is telettünk ? És mégisörök- szép, megható, borzalmasan, titokzatosan fenséges. Hát még ott a szabad tengeren? A hol ebhe az egyik végtelenségbe belebámul az a másik végtelenség; összeölelkeznek s láthatatlan karjukba szorítják a bolygó halandót. Mit érezhet az emberi szív e két óriás titokzatos ölelkezése közepeit? Csak csacsogott a méltóságos asszony viElhelyezésök, élelmezésük komisz, szidják, lökdösik őket s a modern közlekedést elcsúfító hosszú utazás alatt a harmadik osztályú utasok annyi kínzásnak vannak kitéve, hogy többen az utón belehalnak, mások meg megőrülnek. Mindez állami fenhatóság alatt történik! Tudják is már régóta a mértékadó körök, hogy baj van a kréta körül s most készül az uj törvényjavaslat, mely a kivándorlók elszállítását szabad verseny tárgyává kívánja tenni. Érzi ezt a jeles kompánia, mely még az utolsó pillanatban mindent öss^e akar szedni, a mit még lehet. Baj is az, ha néhány emberrel több hal meg% hisz ez mindannyiunk közös sorsa s nem kár azért, a kinek úgy sincs már neki joga élni, mert tönkre ment, nincs semmije. A támadásokra pedig előkelő nemtörődömséggel válaszol az Adria-Cunard „mint szövatkezet.“ Az úszó kinzó kamarák elleni felzúdulás azonban oly hangos, hogy reméljük megfogják hallani a magasabb szférákban, honnan kegyesek lesznek vétót kiáltani amaz embertelen bánásmód ellen, melyet kapzsiságuk kielégítése végett tanúsítanak a kíméletet nem ismerő nyúzok. H i r e k. Az izr, nő- és leányegylet mulatsága. Vác, febr. 24. Az elmúlt szombaton zajos volt a Kúria. Olyan zajos, hogy az utóbbi időben aligha volt rá eset s az öreg falak gondolkodóba eshettek, hogy hát a mai világban még ez is megtörténhetik. Az izr. nő- és leányegylet rendezte szokásos farsangi mulatságát, a mely dáman. Arca pírja belelopta a derűt az ura leikébe is Mosolygott a méltóságos úr édesen, önfeledten. A szemük összeölelkezett néha: elfeledték, hogy ősz a hajuk. Estére kelve aztán hetölt minden vágyuk. Látták Velencét, a tengert. Beléptek egy ismeretlen világ titokzatosságába, a melynek újsága elvarázsolta őket. A gyermek mohóságával siettek a tenger ölébe ügy látták, minden segítségükre siet, hogy az örömük teljes legyen. Az éj legszebb ünnepi palástját, az arany csillagokkal hímzettet vette magára, feltette pompás koronáját, a ragyogó teli holdat, parancsolt a víznek, parancsolt a szélnek, bogy simítsák fényesre a tükröt, mely visszaverje az ünnepség káprázatát. Csodásán szép ez éjszaka, csalogatja a halandót. Gondolába ültek a méltóságos úr, meg a méltóságos asszony. A hajócska ringott, szelíden, mint a bölcső, a viz táncoltatva fodrain ezer csillogó habot, beszédesen csobogott^, apró szellőcskék titkokat susogtak; a hajóslegények messze éneke szerelemről beszélt ... »oh santa Lucia!« Bájok szállott a szerelmes éj igézete. A méltóságos asszony szivét elfogta egy földöntúli érzés. Ez az igazi szerelem. Mely mint a mesék varázstavának vize, megifjit . . .
