Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-06-03 / 44. szám

VÁCI HÍRLAP 3 ság előadója, elfogadja a javaslatot. Semsey László gróf hangsúlyozza, hogy a bizottság jelentésében fejezze ki azt a kiváltságát, hogy a budapesti villamos vasutak tegyék lehetővé megegyezés útján azt, hogy a vicinális vasu­tak a város belsejébe bejöhessenek és pedig átszállás nélkül. Szterényi József államtitkár kormányzati szempontból semmi nehézségei sem talál a kérdésben. Tényleg fontos, hogy ezek a helyi vasutak a város belsejébe be­jöjjenek. A tárgyalásokat a miniszter ez iránt már folyamatba is tette. A bizottság a javas­latot elfogadta. Hétfőn már a függetlenségi párt egyhangúlag hozzájárult a javaslathoz. Csak most már az építése ily villámgyorsan menjen és mielőbb megnyithassák az uj vonalat! — A sportegyesület nem vesz részt a budapesti regattán. A sportegyesület tagjai bizonyos izgatott kíváncsisággal várták a szombati estét. Ezen a napon bontották fel ugyanis a budapesti nemzetközi regatta ne­vezéseit, melyek közül a Margitszigeti díjért, a melyet múlt évben is megnyert az egye­sület, ismét kiállította volna csapatát. A ne­vezések csalódást hoztak, mert míg az összes számokra igen kevés nevező akadt, addig a a Margitszigeti díjra a váci sportegyesület evezős osztályain kívül nevezője nem akadt Kern tudjuk, sportegyletünk dicsőségére tudjuk-e ezt be. Talán Szolnok, Szeged, Győr, Komárom nem tartotta csapatát elég erősnek ahhoz, hogy a tavalyi győztessel megmér­kőzzék? így, mert egy nevező volt a ver­senynek, a szabályok értelmében a Margit­szigeti díjért való küzdelem elmarad. Némi csalódást okozott ez a sportegylet ambiciózus evezősei közt, de csakhamar megvigasztalód­tak, mert lelkesen elhatározták, hogy a tiszai regattára Szegedre elmennek. A szegedi eve­zős verseny e hó 28-án lesz s oda aligha várták a váci evezősöket, mely ha ott meg­jelenik, bizonyára szaporítani fogja eggyel győzelmei számát. — A múzeum gyűlése. Az elmúlt szom­baton tartotta a múzeum egyesület ülését dr. Tragor Ignác elnöklete alatt. A tárgysorozat kiemelkedő pontja a főfelügyelőség elismerő átiratának felolvasása és a 400 K rendkívüli segély tudomásul vétele volt. Nagy örömmel fogadta a választmány az egyesületet ért ki­tüntetést. Majd dr. Révész Sándor titkár elő­terjesztette a főfelügyelőség átiratát, melyben az államsegélyek elszámolását tudomásul vették, Bácsbodrog megye történelmi társu­latának meghívóját negyedszázados fennállása alkalmából. Az országos főfelügyelőség fel­ügyelete alá tartozó egyesületek ez évben Szombathelyen gyűléseznek, a hol múzeum- egyesületünk is két kiküldöttel képviselteti magát. Ezután az elnök emlékezett meg az egyesület két elhunyt tagjáról, br. Andreámzky Gáborról és Kemény Gusztávról. Emléküket a jegyzőkönyvben örökítették meg. Csik-Volec Sándor ajánlatára Volec Károly szerkesztőt, dr. Tragor Ignác ajánlatára Paazig Róbert századost levelező tagnak választották meg, végül több uj tagot vettek fel. Milyen lesz a junius? A Meteor idő­jós a következőket Írja az időjárásról. A 21-ki csomópont május 22-én, a 2o-iki ugyanazon napon meghozták a jelzett esőt, de nem oly mennyiségben és terjedelemben, a mint az május havának túl száraz és túl meleg vol­tának megfelelői eg a mezőgazdaságra szük­séges lelt volna, vagyis csomópontok egész befolyásukat nálunk nem érvényesíthették, valamely más ellentétes erőhatás miatt, a 21- ki csomópont hatása alatt ugyanis nagy viharok, zivatarok, felhőszukadásszerő eső­zések voltak Németországban, összehasonlit- hatlanul több kárt okozva mint hasznot. Je­lenleg a Napon egy foltcsoport fordul át, Napunk teljesen foltmentes felületére, a mi kissé változóbb időjárást igér nekünk, a mit a a 30-ki csomópont is elő fog segíteni, igy ennek hatáskörében újabb csapadék várható, igen valószínű az eddigieknél kiadóbb tarta­lommal. Helyenkinti zivataros esők, ezt me­gelőzőleg is képződhetnek különösen, ha a napfolt nagyobb terjedelmű s esetleg nem lesz nyugott jellegű. Jelenleg mindez a nap­foltot illetőleg nem állapítható meg. mert a folt még csak most áll a Napszélen, vagyis hasonló a felkelő Naphoz, a melynek korong­jából még csak egy rész látható. Május ha­vára jelzett száraz meleg idő bekövetkezett, a mi a gazdaközönségnek felelte nagy aggo­dalmat okozott de miként március és ápri­lis havának túl nedves és hideg jellege al­kalmával keletkezett aggodalmakat azzal igye­keztem enyhíteni, hogy azon két hónap ned­vessége nem oly nagy baj, mint a gazdák hiszik, mert május száraz mivoltát majd csak igy lehet valahogy átúszni, a mint az most be is bizonyosodott, úgy most ts viga­szul mondhatom, hogy hoz csapadékot -jú­nius is, bár inkább csak zivataros jeléggel, a mennyi még megmenti a terményeket arra nézve, hogy az aratáskor nem kell épen kétségbeesnie a gazdának, sőt miután julius már több csapadékot igér, esetleg talán a nyári munkát illetőleg a keletinél is többet, ezzel az őszi termények is még eléggé lábra- kapnak majd. Junius havának csomópontjai: 1—2—4 —5 — 7—12—14 —16—17—18—21 — 22— 28—29—39-ra esnek, tehát szép számmal vannak,de Holdunk úgy közvetít, hogy e hó is inkább száraz melegű lesz s a csomópontok inkább csak szeles, vagy rövid tartalmú zi­vataros változatokat hoznak. Az erősebb ha­tásúak 4 — 16—21—28-ra esnek. A 4-ik kevés lehűléssel, mely hozhat csapadékot, vagy zi­vatart, 16-iki csapadékos, de nem nagy mérv­ben, 21-iki ismét kevés lehűléssel, mely zi­vatarral is jöhet, a 28-ki mely nálunk nem látható gyűrűs napfogyatkozást is okoz, változó időjárást van hivatva bevezetni a hó­nap végéig. A többi csomópontok meleg és száraz jellegűek. — Kiállítás Nógrádban. A Nógrádvár- megyei Gazdasági Egyesület junius 3—8-ig Balassagyarmaton tenyészállat kiállítást és vásárral egybekötött köz- és mezőgazdasági kiállítást rendez. Gépek, műtrágya és vető­mag az ország minden részéből kiállíthatok, állatok, közgazdasági, háziipari és egyéb tár­gyak azonban csupán Nógrádvármegye terü­letéről. A kiállításra több tárggyal váci ipa­rosok is jelentkeztek. Az áilatkiállitás csak 3. és 4-én, vagyis két napig tart. A többi pavillonok a kiállítás egész tartama alatt nyitva lesznek. A kiállítás naponta reggel nyolc órától este hét óráig látogatható. Be­lépő jegy a kiállítás egész tartamára egy korona, egyes napokon húsz lillér. — Rabló Lónyai Flóránál? Szenzációs hir terjedt el a napokban. A mint szájról szájra ment a hir, mindenki megtoldotta s végül már arról beszéltek, hogy a cifra kert úrnőjét, L'onyay Flórát éjjel ágyában rablók meg akarták fojtani és csak a cselédsége mentette meg az iszonyú haláltól. A rendőr­ségen már tudtak a nagy hírről s ügyet sem vetettek rá. Napokkal ezelőtt ugyanis a cse­lédek azt jelentették úrnőjüknek, hogy ide­gen lábnyomokra akadtak a kertben. Miután erről Lónyay Flóra is meggyőződött, elment a rendőrségre s jelentést tett, melyre erélyes nyomozás indult meg. Éjszakákon át őrizték a rendőrök a cifrákért környékét, de semmi gyanúsat nem vettek észre. Erre a felzakla­tott kedélyű úrnő a budapesti rendőrséghez fordult és egy ügyelő detektívet kért. A titkos rendőr meg is érkezett, nyolc napon át a kertben töltölte éjszakáját, a mi tekintve a szép időt, nem is volt kellemetlen, csak unalmas, mert bizony ő sem tudott egy fia rablót sem felfedezni. Egy heti figyelés után megunta a rablólest és a detektív is eltávo­zott. A szenzációs éjjeli rablótámadás tehát összezsugorodott, de ez nem akadályozta meg a hirharangokat, hogy izgató szép mesét ne találjanak hozzá. — Eljegyzés. Mmddg Béla püspök hatvani tanító eljegyezte Krsák Lujzika kisasszonyt, Krsák József püspökhatvani tanító leányát. — Égő vasúti kocsi a vonalon. Vasár­nap délutánra tűzte ki a tűzoltóság örökös parancsnokának, NikititsSándor kir. tanácsos­nak arcképleleplezését s majd hogy meg nem zavarta ezi az ünnepet egy tűzveszedelem, mely a várostól messze, a vasúti vonalon ütött ki, de azért ambiciózus tűzoltóink oda is kivonultak. Délben indult Budapest felé a 221. számú tehervonat, melyet a 164-es vasúti őrháznál Biunár Menyhért vasúti őr leintett. A vonat megállt és csakhamar a személyzet is megtudta, hogy miért kellett a szokatlan helyen vesztegelni. Az egyik kocsiból sűrű füstfelhő szállott ki, nemsokára a kocsi lángban volt. A waggon Brünnből jött s egy budapesti cégnek szállított egész kocsi­rakományra való posztót. Ez a posztó égett, mire tűzoltóink a mentéshez kezdettek. Sike­rült is egy kis részt megmenteni, de a java része a kocsival egyetemben elpusztult s igy a kár több ezer koronára rúg. A rendőr­ség kutatni kezdett, hogy hogyan keletkezett a tűzveszedelem és elég érdekes adatokat derített ki. A kocsiban ugyanis olajos papiro­sokat és szalmát talált, a melynek berakása a szabályzat értelmében tilos. Nyilvánvaló, hogy útközben foszthatták ki a kocsi tartal­mának jó részét, a mikor, hogy a bűnre rá ne jöjjenek, rakták be a papirost és szalmát, a melyet meggyújtottak. A jól elzárt kocsi­ban már régen meggyúlhatott az árú, de lángra csak azután kapott, mikor Vácról a vonat kirobogott. A tűznél tolvajiás is tör­tént. Sáry Lajos több vég posztót elvitt, de a rendőrök megfogták és a rendőrkapitány elé állították. A megmentett posztót a váci állomáson elárverezik. — Fogorvos Vácon. Dr. Iriedmann. fog­orvos rendel mindennap délelőtt 8—10 óra közt a lakásán. (Középvárosi-főút 19. sz) — A váci hengermalom részvénytársa­ság lisztárai 50 Kgrmként. Bazaöriemény: Asztali dara AB szám 17 K. 40 fill. — Asztali dara C szám 17 K 20 fill. — Királyliszt 0 sz. 17 K 20 fill.—Lángliszt 1 sz. 17 K 00 fill.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 16 K 80 fiit. — Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K60 fill. —Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 40 fill. Középkehyér- liszt 5. sz. 16 ti 20 tilt. — Kenyérhszt 6. sz. 15 K 80 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 14 K 80 fill. 7% sz. 13 K 50 1111.-77*. sz. 11 K 70 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 07 K 40 fillér — Korpa finom F sz. 6 K 50 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 50 fill. —Ocsu. 7 K 5ü fill.

Next

/
Oldalképek
Tartalom