Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-01-05 / 2. szám

VÁCI HÍRLAP 3 tisztviselők fizetésének végleges rendezése, a vásártér régen húzódó ügyének megoldása, az építkezési szabályrendelet megalkotása és végül a vízvezeték létesítése. Mind olyan kérdések, melyek célszerű keresztülvitele jelentős munkát igényel. A polgármester prog­ramját szívből jött szavakkal dr. Göndör Sán­dor főjegyző köszönte meg. A városi tisztvise­lők után a pénzügyi bizottság tagjai tiszte­legtek a polgármesternél, kiknek nevében dr. Gálcsek György apátkanonok mondott fordulatokban gazdag, szónoki erővel elő­adott beszédet. Sokszor gyönyörködtünk már dr. Galcsek szónoki tudásában, de a jelen alkalommal mintha mélyebben inspirálta volna a közügyek iránt tanúsított rendkívüli nagy érdeklődése, beszéde is szebb, hatalma­sabb volt a megszokottnál. A polgármester meghatva mondott köszönetét a meleg sza­vakért, melyekkel a szónok munkálkodását méltatta s ígérte, bogy a pénzügyi bizottság intézkedéseivel a várost felvirágoztatni sike­rülni fog. — Az első magyar vásár képe. A Tu­lipán-szövetség váci fiókja csütörtökön, e hó 9-én délután három órakor az elnök laká­sán választmányi gyűlést tart, melyre nem­csak a választmány, de az egyesület összes tagjait lapunk útján is meghívják. A gyűlésnek érdekes tárgya lesz : a most lezajlott első ma­gyar karácsonyi vásár erkölcsi és anyagi si­kerét, szóval az egész vásár képét fogják a tagoknak bemutatni. — Az ipartársulat Szilvesztere. Meg­szokott dolog, hogy az ipartársulat által ren­dezett estéken tömérdek érdeklődő vesz részt, így volt ez Szilveszterkor is, midőn az ipar- társulat főutcai háza minden termében jó kedvű, vidám társaság jött össze. A vidám­ságot csak növelte az a sikerült promgram, melyet Miokovich Antal állított egybe. Az ó-év utolsó napján táncra perdültek, mely termé­szetesen az újév reggeléig tartott. A mulat­Már most, ha meggondoljuk, hogy szt. Ist­ván király uralkodása előtt, még az ő atyja Géza fejedelem idejében jártak itt német, vagy németül beszélő cseh hittérítők; könnyű lesz megengednünk, hogy ezek is meglepődve gyö­nyörködtek a felvidékről ide vezető ütjük al­kalmával eléjük táruló természeti panorámában s elhangzott ajkukról a Weitsehen! (messzelá- tás) szó, mely leghívebben karakterizálta előt­tük a helység tapografiai fekvését. Weitsehen- ből aztán igen könnyen lehetett Weitzen, vagy Waitzen — a mint Vácot németül nevezik. A Weitsehen szót egy irodalmilag nem müveit német ma sem Írná le papirosra másképen, mint vagy Weitzen-nek, vagy Waitzen-nek, ki­ejteni pedig éppenséggel igy ejtik ki még a műveltebbek is. A magyar ember pedig, a ki az „Ich weise nicht-ből“ is szent Iváznid-ot csinált, minden lelkifurdalás nélkül megcsinál­hatta a német Waitzen-ből a magyar Vátz-ot, „Marci bácsi“ szerint Vácz-ot, a mit Rákosi Jenő-féle magyarositó iskolát követve legrövi­debben Vác-nak Írunk. És itt megállók, bocsánatét kérve az etimo­lógia terén elkövetett műkedvelői kalandozá­somért. Nem akartam tudósokkal vitába ele­gyedni, elveket, hagyományokat megdönteni, tisztán csak szórakoztatni kívántam néhány pillanatra a „Váci Hírlap“ kedves olvasóit. Már most rájok bízom, hogy Vác remete, Va- cok, Vacuum, vagy Weitsehen tetszik-e nekik, a mikor a mi kedves Vác városunk elnevezé­sének eredete fölött gondolkodni talán kedvük kerekedik. Kulcsár Ernő. ság alkalmából felülfizettek: Schmidt Ferenc 9 K. Almásy József 2 K. Petryszin János 2 K. Fazekas Károly, Svorc Pál, Mihalovics János, Huszár Antal, Medve, Hatala István, Molnár István, Virtz Géza, H. F. Hornyiczky István, Zemanovits Józsefné, Vajda László, Malovecz N. Verk András, Hogy Mihály 1—1 K. Sza- kacsy János 50 fillér, Nagy János, Iiőbl János, Schlinger Mihály 40—40 fillért. — Helyreirazitás. Lapunk legutóbbi az elmúlt 1907 évi számában a Tulipán-egyesiiletnek juttatott ado­mányok kimutatásában az a sajtó hiba esett, hogy Meiszner Rudotf divatnagykereskedő adománya nem 10 hanem 30 korona volt. — A villamos telep kibővítése. A vá­ros tanácsa legközelebb foglalkozik ama eszmével, hogy a villamos telepet az üzem terhére 165,000 korona költséggel kibŐvitteti. A kibővítést a fokozodó áramszükséglet okozta tűrhetetlen világítási mizériák teszik szükségessé. — Ezt Írja laptársunk, az »Esz­tergomi Lapok« Esztergomról, hol a villamos telep egy évvel idősebb a mienknél. Egy év alatt a mienk kibővítése is feltétlenül bekö­vetkezik ! — A Tulipánnak. Özv. Meinhardt Jánosné, ki a karácsonyi magyar vásáron szintén ki­állító volt, a Tulipán-szövetség iránt érzett bálája kifejezésül az egyesület javára 10 K, gróf Crouy Iíárolyné pedig egy doboz teát adott, melyet az egyesület elnöksége ez ütőn is megköszön. — Uj felügyelő a siketnéma intézetben. Tóth József a váci siketnéma intézet növen­dékeinek felügyelője más állást nyervén, az intézettől eltávozott. A vallás és közoktatás- ügyi miniszter a megüresedett állást már be is töltötte: uj felügyelőül Kovács József volt nemesládonyi lakost alkalmazta. — Egyfolytában való tanitás a főgim­náziumban. A közönség, ifjúság, tanári kar­nak karácsonyi és újévi ajándékképen megérkezett a főigazgatóság uiján a minisz­tériumtól az engedély arra, hogy a főgimná­ziumban egyfolytában d. e. 8-1-ig lehessen megtartani az előadásokat. Ennek értelmé­ben f. hó 3 és 4-én még a régi, de 7-től kezdve már az uj tanórarend szerint tartatnak meg az előadások. Az uj szisztéma előnyeit hosszabban méltányolni szinte fölösleges. A tanuló ifjúságnak sokféle mellékfoglalkozása, a családok részéről történt modern beren­dezkedés egyaránt azt követeli, hogy a nö­vendékek legalább a délutánokat órákra be nem osztott házi tanulásra, készülésre s üdü­lésre fordíthassák. Az eddigi délelőtti és dél­utáni tanitás annyira elésigázta a szellemet, hogy csak kiválóbb képességűek érvényetül- hettek s felelhettek meg ama nagy követel­ményeknek a melyeket egy középiskolai ta­nulótól a mai súlyos rendszer megkíván. Ezeken a bajokon kíván segíteni az újabb beosztás, a mely egyébiránt már külföldön és hazánk legtöbb intézetben is az intenzi­vebb tanitás kipróbált, éles eszközévé vált. Ismét egy kiválójele azon megfontolt törek­vésnek, mellyel városunk a kultúra előhala- dásban, nemes versenyben következesen elő­retörni iparkodik. — A vöröskeresztnek. Goszthonyi Polixéna ala­pítványi hölgy 56 liter ó bort, a váci szent Antal jó­tékonysági egylet 50 koronát, Újhelyi István pápai pre- látusőrkanonok 10 koronát adott a vöröskereszt egylet népkonyhája részére. Az adományokért hálás köszönetét mond az egylet elnöksége. — Adomány a váci siketnéma intézet­nek. Az 1906-ik év nyarán pénzügyminisz­ter a XXV. államsorsjáték tiszta jövedel­méből siketnémák váci intézetének 25000 ko­ronát juttatott. A pótkezelésbőt még felma­radt valamelyes összeg, e felmaradt pénznek a megfelelő részét (1/10részt) összesen 4788 K, 58 fillért a pénzügyminiszter pótlólag szintén a váci intézetnek adohdhyozta. — A sertésvész megszűnt — a piac meg­nyílik. Majd bárom hónap óta zárva volt a váci sertéspiac a kiütött sertésvész miatt* Most, miután a vész megszűnt és a batáridő letelt, a sertéspiacot jövő hét péntekén meg fogják nyitni. — Életmentés pofonnal. Egy olvasónk írja nekünk: A napokban Kisvácon dolgom akadt s éppen Sóti András háza előtt halad­tam el, mikor ennek fiatal leánya a kapu­ban sírva jajgatott: — Édes jó anyám, mit csinál még ünnep­nap (újév volt ép) is ennyit keli szenvedni I Nem igen vetettem ügyet rá, de mikor to­vább haladtam, a távolban még keservesebb, szivszaggatóbb lett a jajveszéklés, mire az­tán kötelességemnek tartottam visszatérni. Bementem az udvarba s egy asszony egy férfit hívott elő, a kiről később megtudtam, hogy Fehér István a neve. Az udvar hátsó- részén álló fán egy asszony teste lógott. Oda­siettünk mindketten, tudtuk már a tragédiát; Sóti Andrásné akasztotta fel magát. Rögtön a mentéshez kezdetiünk, Fehér István fel­emelte a függő asszonyt, mig én a kötelet kioldoztam. Az asszony csakhamar életre keit5 felugrott és a derék Fékért,mert életét megmen­tette, hatalmasan nyakon teremtette, hogy miért avatkozik az ő dolgába, mire a sze­gény életmentő mérgelődve távozott a szo­morú helyről, az asszony már másodízben követte el tettét, de mindkétszer megaka­dályozták abban,,hogy a túlvilágot meglát­hassa. — Állandó fogorvos Vácon. Dr. Biró Jenő a fog- és szájbetegségek szakorvosa rendelését már megkezdte Dunapart, Velzer- házban. Rendel 9—12-ig, délután 2—5-ig. — Fogorvos Vácon. Dr. Friedmann fog­orvos rendel mindennap délelőtt 8—10 óra közt a lakásán. (Középvárosi-főút 19. sz.) — A váci hengermalom részvénytársa­ság lisztárai 50 Kgrmkéní. BuznörFmeny: Asztali dara AB szám 19 K. 60 fill. — Asztali dara C szám 19 K 40 fill. — Királyliszt 0 sz, 19 K 40 fül.—Lángiisz 1 sz. 19 K 20 fül.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 19 K 00 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 18 K 80 fül.— Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 18 K 60 fill. Középkenyér- liszt 5. sz. 18 K 40 fül. — Kenyérliszt 6. sz. 18 K 20 fül.—Barnakenyéóliszt 7. sz. 17 K 20 fül. 7V2. sz. 16 K 20 fül. —73/,. sz. 14 K 20 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 09 K 80 fill. — Korpa finom F sz 6 K 80 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 80 ftll. — Ocsu 7 K 80 fill. Konkoly 7 K 00 fül. — Eukköny 08 K — fill. Pelyva zsákja 1 K 50 fill. PÉNZSZEKRÉNYT használtat keresek megvételre. — Cim a kiadóhivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom