Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-12-25 / 98. szám

Huszonkettedik évfolyam.

98. szám.

Vác, 1908. december 25.

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára Q ceiitiméterenkint 8 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

A szereteti ünnepén.

Vác, dec. 23.

Karácsony ünnepét a szeretet ünnepének tartjuk.

Hisz annak születését, emlékét ünnepeljük e napon, ki a szeretetet hirdette : a megváltóét, a názáreti Jézusét, ki még a földön járt, azt tanította az embereknek: Szeresd felebarátodat, mint Önmagádat.

Ha e szép ünnepen a hétköznapi munkát abbahagyva magunkba szádunk és felvetjük a kérdést, keressük, kutatjuk: van-e hát szeretet e földön, megfogadja-e az emberiség Üdvözítőjének tanítását: sajnos, cinizmus nélkül, elfogultság, nagyítás nélkül megállapíthatjuk, hogy igazi, benső, mély szeretetet édes keveset találunk az emberek szivében egymás iránt.

Nem olvassuk-e nap-nap után, nem tapasztaljuk-e állandóan nemzetek és fajoknak egymás elleni izzó harcát, gyűlöletét.

Vegyétek elő az újságoknak, életünk krónikásainak karácsonyi, ünnepi számait, nem fogtok-e hasábokat találni arról, hogy lesz-e háború, vagy nem a közel jövőben?

Tristesse.*

(Alfred de Musset.)

Tűnik erőm és életem,

Elhagy barát, el kedv, öröm. Elmémet is bármint töröm. Bizalmam ebben sincs nekem.

Az igazat magismeréru,

Hivém, hogy az jó, hű barát;

Az ismerés gúnyba csap át, Csalódottan igy éltem én.

Azért az örökkévaló,

A kiknek nem volt semmire jó,

E földön ismeretlenek.

Isten itéi, neki felelnek.

Mi jól esik még most szivemnek : Könnyeztek néha e szemek.

A vihar.

Elbeszéli: Hock János.

Harmadéve Dél-Franoiaországba utaztam az Adria fiumeszicilia-manseillei vonalán. Fiúméban hajóraszállás előtt összevásároltam a piazza Adamichon a könyvárulásnál egy csomó folyóiratot és füzetet, hogy legyen mit olvasnom útközben. Első este az ágyban elővettem az egyik olasz folyóiratot, — ha jól emlékszem, a milánói Trevescég kiadványa

* Musset hattyúdala. Franciából Agárdi László.

Van-e szive annak, lakozik-e embertársai iránt szeretet annak a szivében, a ki ezer és ezer anya, hitves, gyermek fájdalmával nem törődve, könnyeit nem látva a nemzet színe virágait, erős ifjúságát idegen országba küldi, a honnan esetleg soha többé nincsen visszatérés.

Nem küzdenek-e vallások egymás ellen, a helyett, hogy a szeretetet hirdetnék és gyakorolnák.

Lehet-e felebaráti szeretetről beszélni, a mikor szemünk láttára az egész világon napról-napra intenzivebben folyik az osztályharc, mely ugyanazon nemzet, ugyanazon faj egyedeit egymásra uszítják.

Van-e szeretet e- földön, a mikor a mindinkább erősödő szocializmus az önzést, az egyéni érdek merev imádatát hirdeti és tanítja.

Az emberiség fejlődött kultúrában, a íudománv csodálatos fokra emelkedett, a technika vívmányai bámulatosak, már- már a levegőeget szeli, ostromolja a nyugtalan, előre törő, soha nem pihenő emberi elme: de szív, érzés tekintetében ma sem sokban különbözik a mai kulturember a vad kannibáltól.

Folyik a harc a kenyérért nap-nap

volt, — hogy legyen min elaludnom. Lapozgattam benne. Egyszer megakad a szemem egy kis nautikái cikken. Mit is olvasna az ember, mikor odakint a tenger mormol, ha nem nautikái cikket!

Hát igen ügyes, igen eleven volt az a cikkecske. Sőt azt mondom, olyan pompás nép szerűsitése a hajós ismereteknek, a milyenre még alig akadtam. Tüstént megértettem belőle : mi a kronométer, mi a sextans, mi a log. Hát legalább nem leszek itt a hajón egész falusi ember.

Másnap ebéd alatt a kapitány urakkal már az idő és a sebesség mérésén vitatkoztam s mikor csodálkoztak rajta, honnan tudom én ezt a sok műszót és mindent, megvallottam, hogy abból az olasz folyóiratból.

Mert ez a cikk igazi remekmű; névtelen írója nemcsak tengerész, hanem művész is. Vájjon ki lehet?

A harmadik kapitány (kis barna fiatal ember) csöndesen elmosolyodott magában. Aztán kiitta a borát és fölment a hidra.

Mi a manó?

Délután megcsíptem őt odafönt:

_Miért mosolygott ön, mikor ama cikk

szerzőjéről beszéltem?

A kapitány elpirult egy kicsit:

— Azért, mert ezt a semmiséget én irtani.

De én erősen gratuláltam a derék ifjúnak.

után. A fegyverzet, a harcnem talán rafíináltabb, de a harc rúgói, az inspiráló szív és lélek ugyanazok, ugyanolyan önzők, ugyanolyan vadak.

A nagy küzdelemben az erősebb, az ügyesebb, a hazugabb félre löki a gyengébbet, az ügyetlenebbet.

Hazugság, álnokság, képmutatás, kétszínűség talán sohasem uralkodtak oly erősen, mint épen korunkban.

Temetéseket pompásan rendez a mai kor, de a gyászolók, a résztvevők közül hányat visz a ravatal mellé az igazi kegyelet?

Emberek, kiket a sors egymás mellé rendelt, kik egész éltüket egymás mellett vannak hivatva leélni, a megértés, a kölcsönös megbecsülés, tisztelet, barátság helyett agyarkodnak egymásra, még csak nem is köszöntik egymást.

Talal-e valaki örömet a pártok küzdelmében, harcmodorában.

Hány embert kergetett már halálba a sajtó kíméletlen támadása. A sajtó, mely a mai kornak, a mai társadalomnak leghűbb tükre, kifejezője, mely csak a szenzációt, az embervadászatot szereti, a piacra hurcolja a családi élet legbensőbb, legféltettebb titkait is.

Bizony kár, hogy a log-könyvbe irogat az olyan ember, a kinek igy fog a pennája. Beszélni fogok a miniszterrel, hogy a tengerészeti hatóságnál, vagya révkapitányságnál gondoskodjék számára valami szép kis nyugalmas állásról.

A fiatal kapitány szerényen mosolygott:

— A kollegáimnak ne szóljon, tisztelendő úr. Röstelleném, ha tudnák, hogy firkálok is néha.

Molfettánál vihar kapott elő bennünket. Barit meg sem közelíthettük. Reméltük, hogy Catania felé jobb idő lesz. De az orkán notion nőtt. Engemet a tengeri betegség nem bánt. A parancsodról néztem e zöld vizek zordon hegyes vidékét: a roppant hullámokat. Fecsegni is szerettem volna a kapitány urakkal. De a kapitány urak nem igen voltak jóked- vűek. Harapófogóval kellett belőlük kihúzni a szót.

Éjszaka jól elaludtam volna, ha nem kell minduntalan az ágy szélébe kapaszkodnom, hogy ki ne vessen a hajó ingadozása. És hallgattam, mint mérsékli a gépész a csavar fogását, mikor a hajó fara kiemelkedik a vízből, S ugyanakkor azt is észrevettem, hogy a gép lassan jár. Vájjon miért nem haladunk mi con tut la forza?

Reggel aztán megtudtam.

Elég jó kedvvel kapaszkodtam föl a hidra, de megdöbbentett, mily hosszú képe van oda-