Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-11-25 / 91. szám
Huszonkettedik évfolyam. 91. szám. Vác, 1908. november 25. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Marad tehát a régi keret, újabb javításokkal, kiegészítésekkel, toldással, foltozással. A képesítést egy kissé jobban kell megrendszabá- lyozni, az iparoktatást fejleszteni, az ipartestületeket javítani, általánosítani. Röviden: az uj ipartörvény majdnem kizárólag a magyar kézműipar körére és érdekeinek hathatósabb védelmére fog szorítkozni, a mi nem is baj, nem is hiba, mert ezek az érdekek egy negyed század óla tartó heves ostromban könyörögnek figyelembevételért. És az uj törvény teljesiti hivatását, a kisipari termelés tökéletesítése és a kisipari szervezet javítása által védelmet nyújt egyrészt a kontárok és a tisztességtelen verseny ellen, másrészt ha ezek révén a fogyasztó közönség érdekeit is megvédelmezi. Szociális téren még nagy a forrongás, a mukaadók csak most kezdenek szervezkedni. Iíüzdjék ki előbb az első harcokat, élesítsék fegyvereket, gyarapítsák hatalmi eszközeiket és azután jöjjön segítségükre a törvényhozás, mely könnyebben log boldogulni, ha már gyakorlati tapasztalatokra alapítja közhasznú intézkedéseit. E szempontból tehát örvendetes az e téren beállott és föntebb jelzett fordulat, mert még nem korszakot alkotó szociális munkára van szükségünk, hanem elsősorban a kis ipar rég mutogatott és itt ott elmérgesedett sebeinek az orvoslására. Ezt a munkát gyorsítani kell, a másikat pedig érlelni, mert ennek csak érlelő megfontolás után lehet sorát ejteni. Gallen Mór. Nyelvében él a nemzet. Beígér. Egyik polgártársunk panaszkodik vala nekem, hogy szeretne egy darab szőlőföldet megvenni, de nem adja a gazdája, holott a venni akaró beígért már neki 800 koronát. Bántott engemet e béig érés, de nem teltem szemrehányást polgártársamnak, mert ő ártatlan, — kevésbbé tanult földműves — a ki művelődni szeretne, tehát utánozza az úri rendet. Itt azonban szóvá kell tennem, hogy a kevésbbé tanult embert ily módon ne tanítsuk műveltségre. Ez nem műveltség. Ez a nyelvben való műveletlenség. Nem kell ide béig éré*. Elég itt az igérés. Kér valaki ennyit, meg ennyit, én pedig ígérek neki ennyit, meg ennyit. Lehet valamit elígérni, megígérni, rá is lehet még Ígérni valamit, ki is el Ígérhetem pl. a bundámat, t i. falura a sógoromnak, be is Ígérhetem a kocsimat t. i. a városba az anyósomnak, de az alkuvásnál valamit beígérni nagyon-nagyon helytelen beszéd. Hírek. — Közgyűlés a vármegyén. Pest-Pilis- Solt-Kiskun vármegye törvényhatósági bizottsága e hó 3ü-án, hétfőn, rendes közgyűlést tart, a melynek napirendjén a következő fontosabb tárgyak vannak: Az állandó választmány és a közigazgatási bizottság kiegészítése. Az igazoló választmány megalakítása az 1909. Az ipartörvény revíziója. Vác, nov. 23. Azzal a levéllel, a melyet Szterényi József államtitkár az ipartestületek országos kong resszusáboz intézett, az ipartörvény revíziója uj stádiumba lépett. Eddig az államtitkár által tervezett nagy ipari kódex tárgyalása és vitatása körül folytak a csatározások, melyek sorompóba szólították a kis és nagy ipar, a szervezett és nem szervezett munkások ezreit, a szociológusokat, a jogászokat és az érdekeltség még szélesebb és távolabbi rétegeit Nem szenved kétségét, hogy valamennyi oldalról erősen ostromolták az uj erődítési terveket és az építő nem tehetett egyebet, mint hogy engedjen az ostromlóknak. Visszavonta tehát az egész bástyát és csak a felvonó hidat hagyta meg, mely a régi állapotból az újba átvezetni lesz hivatva. Más szóval az előttünk fekvő tervezet gyökeres átalakuláson fog ke- resztülmenni, alaposan lesoványodik, mielőtt uj formájában ismét megjelenik a magyar glóbuszon. Szterényi József mindenesetre nagyot és szépet akart. Nemcsak régi panaszokat akart javítani, hanem újat is akart teremteni, hogy a szociális törvényhozás terén megelőzze az egész művelt külföldet. És ha a javaslatainak úgynevezett szociális részei például valamely nagy iparállamban jelennek meg, bizonyára több méltánylással és elismeréssel fogadják vala ezekek mint nálunk, a hol a gyáripari munkásviszonyok még nem eléggé konszolidáltak és nem eléggé kiforrottak. Egy jogász naplójából. Óh, én kicsiny falum! Már látom fehér templomodat, karcsú, piros tetejű tornyával, a mint emelkedik ott a kis dombon a falu elején. Már látom a falu képét is egészen. A sok lombos fa közül kilátszik egy-egy fehér fal, egy-egy barna nádfedeles kunyhó. Ott van ni az iskola is, az egyetlen épület a faluban, a melyiknek piros cserepes teteje van. Az első betűt ott vetettem papírra, ott tanultam meg, hogy a föld gömbölyű, hogy tanulni kell sokat, egész holtáig az embernek. A jóságos tekintetű, féhérhajú mester megsimogatta bodor nagy fejemet, mikor olyan nagy kedvvel mondtam el a leckét. Azt mondta: — Csak igy tanulj mindig: nagy úr leszel még fiam ! Úgy tanultam mindig; a kultúra tetőpontját is elértem már; és mi lett belőlem !?.. . Sápadt képű, szomorú ember, a ki tud sokat, kinek folyton uj és uj vágyai vannak, a ki mindig elégedetlen. Irigylem sorsát azoknak, a kik rosszabbul tanultak, mint én és ott maradtak a kis faluban és folytatták a drasztikus ökonómiát. Piros az arcuk, kérges a tenyerük. Nótáznak, dalolgatnak; úgy dolgoznak . . . Öli öreg, fehérhajú mesterem, miért küldtél engem nagy úrnak! . . . Keskeny gyalogúton, a Flórenc-patak mentén megyek. Egyszerre eljutok a malomig, no már rögtön a faluban leszek. Hallom vidám zakatolását a kis malomnak, meg a viz- cseppek zuhanását, a melyek a nagy malomkerékről hullanak alá a mélybe. Körös-körül nagy kert, mosolygó, piros almákkal. A kerítés mellett nagy topolyfák állanak. Ezekre jól emlékezem. Apró gyermekkoromban sokszor ácsorogtam alattuk. Azt néztem, milyen nagyon magasak és vájjon messze van-e tőlük még az ég? Akkor közeinek látszott, most milyen messze van! Nagy komondor kutya ugrik elembe az ajtóból és dühösen megugat. A nagy zajra kijön a molnár szépséges leánya, az Eszti. Csengő hangján rákiált a kutyára és visszaparancsolja. Engem jól szemügyre vesz, néz; nagy fekete szemeivel majdnem elnyel. Köszöntőm és megjegyzem, hogy mérges egy kutya. — Csak az idegeneket ugatja meg, mondja szép szelíden.-- Hát nem ismer, Eszti ? . . . Nem volnék egészen idegen! . . . Eszter csak néz, néz, de nem ismer, ek- zotikus idegennek tart, a ki először megy végig a falun. Nem tűrhetem tovább, megmondom neki, hogy ki vagyok. Csodálkozik és egyszerre csak elpirul. — Milyen nagy úr lelt! Valami szelíd, méla lemondás is van a szavaiban. Igen az. Ó kicsike lányka, én már nagyobbacska fiú voltam. Virágokat adtunk sokszor egymásnak, vagy piros almát, a mi volt. A templomban ő sokszor rám nézett, mikor imátkozott a kicsi könyvéből; én meg ő reá. Mikor elvittek a kis faluból iskolába, messzire, tele volt a szeme kényekkel. Nem volt az még akkor szerelem, csak olyan gyöngédség. De az lett volna később . . . Óh milyen egyszerű, boldog ember lettem volna! ... — Eszti, Eszti, nem vagyok én nagy úr. Csak sokat tanultam, jártam és hallottam. Többet, mint maguk, de nem voltam olyan elégedett. Mondja csak, mi újság? Hogy vannak ? . . . — Meghalt az édes anyánk, szegény! Kicsiny testvéreimnek most már én viselem a gondját. Annyi dolgom, annyi nehéz munkám van, de Isten látja lelkemet, sose panaszkodom. Minek panaszkodna az ember. Az úgy se használ. Csak dolgozni kell, tűrni és bízni a jó Istenben, a ki mindent tud! De jó szive, de jó lelke van magának, Eszti! — Mije legyen mása a szegény embernek! Bentről hallom az öreg molnár komandóját. — Eszter, Eszter, gyere csak ide egy keveset ! Hallja Eszter is és megy. — Isten áldja meg! Ha itt lesz soká, ne kerülje el a mi szegény házunkat sem.
