Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-11-22 / 90. szám
9 VÁCI HÍRLÁP vélnünk. A népnek, ha van keresete, emberhez illő élete, fölébreö az öntudata lassanként, mert különben koldus lesz. A mi csak előny, mert a munka nemesit, nélküle nincs a modern világban nemzet. Régente nyelvében élt, ma már munkájában élhet csak a nemzet. De nem elég a kínálkozó tőke és vállalkozói kedv sem, ha az iparral foglalkozóknak nincs meg a kellő szakképzettsége, intelligenciája, műveltsége, tekintélye és tisztelete. Hiába sopánkodunk iparunk lassú fejlődésén, ha az inasfelvétel nincs képesítéshez kötve és ha a felszabadult iparos nagy része alig tud irni és olvasni; hiába sopánkodunk, ha az ipari foglalkozást lenézzük és a hanyag, incselkedő úri gyermekeket „inas lesz belőled“ szavakkal ijesztjük. Hiába minden tervezgetés és prédikáció, ha még az iparos szülő is tehetségesebb gyermekét nem iparra, hanem hivatalnoki pályára neveli; hiába — mondom — minden, a mig közszellemünk teljesen át nem alakul, mert most egy kivételképen iparral foglalkozó főurat azonnal ipargróf, konyakbáró stb. címekkel illetünk. Társadalmi felfogásunknak teljesen meg kell változnia, ha a külföldihez hasonló képzett és intelligens magyar iparos osztályt akarunk nevelni. Nálunk úri pálya a jogi, hivatalnoki, a mi Svájcban, Belgiumban, Hollandiában, Norvégiában, Angliában stb. már nem áll, fő az ipar és az erre épített hatalmas kereskedelem. Mig hasonlóan nem cselekszünk mi is, Magyarország mindaddig őstermelő állam lesz csak és földjének kincseit sohasem tudja a saját javára kiaknázni. Dr. Horváth Károly. Vasárnapi levél. Kulturházat Vácnak. (ülosszák a kultúránkról.) Kulturházat Vácnak! Ez a jelszó, melynek hallatára gyorsabban dobog minden művelt az ügynökséget, megküldi a kellő szánni útmutatásokat és próbaképpen egy métermázsa tápport. Az Isten ujját láttam a dologban. Éppen abban az évben fedezték fel a tápport, a mikor először életemben hízóm volt. Természetesen kapva-kaptam az ajánlaton. A táppor meg is érkezett, mi azonnal belekevertük az útmutatás szerinti adagot egy sajtár vízbe és a malacunk tényleg felséges étvággyal fogyasztotta el. És ekkor támadt egy föiséges ötletem, a melyet az asszonnyal rögtön közöltem. Ugyanis az iskolai direktor barátságosan tudatta már velem megelőzőleg, hogy jobban tápláljam a gyerekeket, mert bizony azok rendkívül soványak és csak ép erős testben lakik ép erős lélek. A csalhatatlan tudomány az állítja, hogy az ember benső szervezetéhez legjobban hasonlít a sertés benső szervezete, tehát használjunk mi is a hires »Bella« tápport. És tényleg minden főzelékbe mérsékelt adagot beletettünk, sőt a tésztára is hintettünk. Az eredmény felséges volt, két hónap alatt a gyermekek kövérek lettek, feleségem gömbölyűvé változott, Jakubec Marka szó szoros értelmében gurult, én pedig úgy meghíztam, hogy hivatalfőnököm először a fejét csóválta, azután vizsgálatot rendelt el, honnan veszem én a csekély fizetés mellett a pénzt oly fényes kosztra. Ám azonban a szemünk fénye, a mi egyetlen vagyonunk és kincsünk, a sertésünk egyre jobban soványodott. Szemeiből, tekintetéből kivilágított az életszív, melynek reményében már nem egy | okos szó hangzott el e lapok hasábjain. Pedig hát uraim és hölgyeim! Igazán oly nagy szüksége van-e városunknak a kultúra eme otthonára? Nézzük csak ! A kultúra alatt értjük a haladást a művelődés utján a tökély felé, azon tökély felé, mely felfelé tör a magasba, oda, hol magasztos eszmék, nemes célok egyesitik az emberiséget, önzetlenül, nemesen és egymás javára törekedve . . . De kultúra alatt értjük — azaz jobban mondva értik sokan — azon válaszfalat is, mely az embereket nem tehetségük, műveltségük és igazi szivbeli nemességük szerint osztja bizonyos kasztokra, — hanem igenis vagyonuk és vallásuk szerint . . . Mert hát nagy öröm is az, ha jó barátunk a »vagyonos osztály« tagja, de hát mi ez az öröm ahhoz képest, melyet érzünk, ha némi büszkeséggel elmondhatjuk, »hogy »más« vallásuakkal nem érintkezünk.« És ezen évtizedeken keresztül büszkén megőrzött és megerősödött álláspontunkon most csorba essék ! ! Ezt se a muzeum, sem pedig a kaszinó igazgatósága nemkivánhatja! Igaz ugyan, ha a nemes cél érdekében a kultúrát Vácon csak az urak akarják fejleszteni — úgy az akadályokba nem ütközik. Mert hát azok a nemes cél szolgálatában állanak, vallás- külömbség nélkül . . . ha t. i. van reá idejük. És tisztelet az igazságnak, egészen jól meg is férnek egymással. De még többet mondok. Ezek a kultúra ily magas fokán álló urak nagyon szívesen elmulatnak . . . vallás- külömbség nélkül .. . egy-egy szép asszonnyal is, ezáltal bizonyítva a haladást a kultúra lépcsőjén . . . De hát kultúra és művelődés kéz-kézben jár s ezeknek a leghívebb apostola a nő. Hisz annak természetszerűleg több az ideje a köz- művelődéssel foglalkozni, minek élénk bizonyítéka hazánkban »az Országos Magyar Nők untság, meglátszott rajta a melankólia, kisugárzott a búskomorság Megrettentünk . . . szomorúság fogott el bennünket. Rögtön levelet irtani Augenblitz urnák, nem tévesztette-e el a tápport; embernek való-e, vagy sertésnek? Felelt reá hamarosan, hogy tévedés fenn nem forog, azonban a táppor alkalmazása mellett ugyanoly erősen kell a sertést kukoricával és más neki való eledellel etetni. A szó szoros értelmében dünbe jöttem Én abban a nyugodt hitben voltam, hogy a tápport tiszta vízben kell a sertésnek beadni s akkor minden más élelem felesleges. Szegény drága sertésünk tápporos vizen kivid hat hét óta egyebet nem kapott. Rögtön kukoricára fogtuk, de hiába volt minden; harmadnapra, minden jajszó nélkül jobblétre szenderült. a fájdalmat, a mit éreztünk és érzünk, nem vagyok képes eléggé kiszínezni. A zsíros bödönbe zsir helyett sós könnyeink csurognak. A felséges kolbászok, a nagyszerű fehér- pecsenye, a kitűnő or ja helyett az ünnepeken burgonya főzeléket eszünk »Bella« tápporral vegyítve. Nem azért irtani le évvégbeli panaszomat és a házunkba költözött gyászt, hogy vigasztalásul sertés aprólékot küldjön valaki az olvasók közül, hanem ha mégis kijklenének, ne üzenjék meg, hogy ki a küldő, mert én erősen ragaszkodom ahhoz a régi közmodás- hoz: «Ne tudja a bal kéz, a mit elfogad a jobb kéz». Mimosa. Közművelődési Köre« melynek működését, kedélyes összejövetelei és művészi produkciói nagyban hozzájárulnak a tudomány és művészet fejlesztéséhez és terjesztéséhez. Pedig ez a kör egyesíti nemes céljaira a migyar haza összes művelt asszonyait . . . vallás- külömbség nélkül és ott a nők oly jól megférnek egymás mellett . . . mintha csak mindnyájan . . . hogy is mondjam. . , egy Istent imádnának. Azt hiszem, tudunk mindnyájan eléggé a sorok között olvasni, hogy belássuk, miszerint Vácon egy kulturház fölösleges; mert az intelligencia száma vallásokra felosztva nagyon kicsiny és nem elegendő egy nemesebb cél megközelítésére sem. Lehet-e arra számítani, hogy szakítva a tradícióval Vác művelt urai és hölgyei kitűzik zászlójukra a sokat mondó igét: Egyenlőség, testvériség és hazaszeretet! Lehet-e arra gondolni, hogy a kulturház megalapításához az egész művelt közönségünk anyagilag és eszményileg hozzá fog járulni, egy célt szolgálva — nemes eszmékért lelkesülve!? Ezen »nyílt« kérdéseim választ majd akkor nyernek, ha a kulturház tényleg megalakul és működése által vagy beigazolja, vagy pedig meghazudtolja állításaimat. Én részemről ez utóbbit jobb szeretném, ezt elhihetik. De türelmes leszek és bevárom a választ. Qui vivra — verra! Rome. Hírek, — Azuj autonómiai papképviselő. Rózsahegyi Gyula apátkanonok lemondásával megüresedett autonómiai képviselői tisztre az egy- házmegye papsága 176 szavazatból 111-gyel Gossmann Ferenc apátkanonokot, püspöki irodaigazgatót választotta meg, kit erre a megyés főpásztor a váci egyházmegyei papság autonómiai képviselőjéül jelentett ki. — Újhelyi István halála. Csütörtökön délben megszólalt a Roskoványi és Újhelyi István prelátus-kanonok Halálát hirdette. Bár régi idő óta tudták, hogy súlyos, nagybeteg s életét nem lehet megmenteni.mégis mindenki részvéttel fogadta a halálhírt. A részvét azért nyilvánult őszintén és nagy körben, mert Újhelyi Istvánnal igazi jólelkű, jószivű főpap szállta sírba. Nem volt szegény, kin ne segített volna adományaival. Jövedelmének igen nagy részével a jótékonyságot szolgálta s így örök távozása sok szegény szemében keserű könyeket lukaszt. Talán ezt a jószivet akarta jutalmazni a főpásztor, mikor U j hely it prelá- látussá neveztette ki. Az elhunyt életrajzi adatai ezek Újhelyi István 1837 december 23-án született Vácon, pappá 1860-ban szentelték fel. Több helyen kápláukodott, majd 1876- ban a tápiószelei plébániát kapta, a mit 1884- bena rékasi plébániával cserélt fel. Négy évre rá Villássy Istvánnal, Miltényi Gyulával egyidejűleg néh. Schuszter Konstantin előterjesztésére a váci székesegyház kanonokiává nevezte ki -a király. Mint kanonok majd tíz éven át 1897 ig vezette az alsóvárosi plébániát s ekkor kapta prépostságot. 1901-bju grófpüspöknek előterjesztésére a pápa a prelá- lusságol adományozta neki. 1906 tói őrkanonok volt. A jó szivű főpap igen csendes ember volt. Vagy két év óla maradt el a templomból, a hol eddig minden reggel pontosan megjelent, súlyos és kínzó betegsége ágyhoz szögezte a jó lelkű kanonokot. Már halálhíre is kell, mikor ismét jobban lett, de gyógyulása nem volt tartós. Pénteken délután szentelték be hült tetemeit aban a házban, hol Csávolszky József halt meg. Tegnap reg-
