Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-11-18 / 89. szám
Huszonkettedik évfolyam. 89. szám. Vác, 1908. november 18. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, rre^jelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, h-p,eli.s és lanínlaidonns Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. „ Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Bercsényi Dezső. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A fővárosi moloch. Vác, nov. 17. Budapestet Magyarország szivének mondják. Csakugyan a fővárosban koncentrálódik az ország vérkeringése és innen lüktet szét ismét az országban. Azonban a mig a szív a visz- erekben magához szívja az elhasznált, romlott vért és az felfrissítve, regenerálva bocsátja ismét szét az ütőerekbe, addig Budapest felszívja az ország egészséges vérét és degene- ráitan adja azt vissza a vidéknek. A főváros az ország kultúrájának és gazdaságának nagy gyújtó medencéje. Azonban, mig a természetben annak a tónak, a melyben a tiszta erek és csermelyek összefolynak, kristályos vize visszatükrözi a zöld partot és a kék eget, a felületéről kipárolgó felhő pedig messze szétvonul és megtermékenyíti a vidéket és táplálja a hegyi forrásokat és igy in- tézi az örökös nagy éltető körforgást, addig a fővárosban mint ingoványbán vész bele a vidék egészséges, tiszta életének a folyása s innen mérges, füstös gőzök gomolyognak szét az országban. Páris = Franciaország, London — Anglia és Berlin is =■ Németország. Sőt a horvát társországnak is Zágráb tiszta, hamisitatian, valódi képe. De Budapest nem Magyarország. Tessék végigmenni összes pompázó főutcáin: a cégneveknek még a tizedrésze sem magyar, igaz, a magyar szó mindjobban terjed, de ebben a magyar beszédben nincs magyar gondolkodás, sőt magyar szerkezet sincs. Az intézmények nagy része idegen szellemű. Építkezés, viselet, szokások, az egész élet — legnagyobb részt — az idegen, a külföldi utánzása, majmolása. A főváros Bécs külvárosa, a mint közéletünk Ausztria hűbérese. Rengeteg vagyona volt a fővárosnak. Elpocsékolták helytelen gazdálkodással, haszontalan fényűzéssel, számtalan tisztátlan trafikával, milliós lopásokkal. Garázda klikkek és törzsfők harácsolták a közvagyont, önző magánérdekek nyomták el a közérdeket. Mindjobban lépesedtek, hizlalódtak kétes idegen ekszizten- ciák és szegényedtek, züllött a tömeg. Rém- ségesen hanyatlottak az erkölcsök. Nincs több olyan jellemtelen, zilált, poshadt világváros, mint Budapest. És ennek az országfaló molochnak telhetetlen torkába ismét meg nem számlált milliókat dobnak már az ország pénzéből, a vidék verejtékes munkájának keserves árából. Nagyrészt fölösleges, improduktív, fényűzéses dolgokra fogják költeni a rengeteg pénzt. Hidakat építenek oda, a hol nem jár ember. Milliós uj fürdőket emelnek, hogy rontó konkurenciát csináljanak a már meglevőknek. Uj utcákat szerveznek nagy adókedvezményekkel, hogy a háziurak még többet zsarolhassanak. Túlzott aulikussággal milliókat költenek, hogy úgynevezett növénykertté rontsák el a Margitszigetet, a mety most úgyis a közönségé. De a vidék is kap egy morzsát a főváros dobzódásából. Két millió segélyt adnak a vidéki városoknak — mind együttvéve. Valószi- szinüleg azoknak fog jutni ebből is, a melyek jól viselik magukat, a melyek nem renitens- kednek. És első sorban azok, a melyek — a fővároshoz hasonlóan — erejükön felül pazarul költekeztek, könnyelműen sáfárkodva a polgárok pénzével. Vác pl., a mely szerény gazdálkodással eddig csak 409/o pótadóra tudta felvinni, nem kap semmit. Ilyen a mi városfejlesztő politikánk. És ilyen a mi politikánkNyelvében él a nemzet. Létezik. Ez a szó, szegény! ártatlan abban, hogy ide tollhegyre kerül. Származása tiszta magyar, csak az a baj, hogy némelyek de- rűre-borúra használják ott is, a hol a nevetségesség színében jelenik meg. Mert nem nevetséges-e az ha verebekre ágyúval lövöldözünk!? No hát a létezik is ily nagy ágyú a van-hoz képest! Létezik ugyan az, a minek, vagy a kinek az időben, vagy térben való levése, vagy nem levésé feltűnő, számottevő, jelentőséggel teljes. Pl. Hitünk szerint Isten létezik. E világ, hogy mióta létezik és meddig fog létezni, — nem tudjuk. Még azt is mondhatjuk, hogy a Marsban talán léteznek emberek, vagy élőlények. De az már igazán nevetséges, ha igaz is, ha azt mondom, hogy a hónap vége felé kevés pénzem létezik. Pedig higyjék el, tisztelt olvasók, hogy idáig Egy analfabétánál. A Vád Muzeumegyesület múlt vasárnapra 64 analfabétát levélben invitált meg a városházára, hogy az irás-olvasásra való megtanításukról velük tárgyaljanak. A gyűlésen két analfabéta jelent csak meg, azok is okosabbak voltak, mint sok egyetemi magántanár. A muzenmegyesiilet elhatározta hát, hogy otthon személyesen kellene felkeresni az analfabétákat és kapacitálni a tanfolyamra. Munkatársunk is útnak indult fölkeresésükre s eljárásának eredményéről igy számolt be: — Jó napot, Kalácska Mátyás uram! Erre jártam, hát magához is benéztem. — Adjon Isten! Csak nem beteg a Docskál úr, hogy magát küldték helyette ? Asszony ereszd csak el a kutyákat! — Sose bántsa, Kalácska űr, nem vagyok én végrehajtó, inkább segíteni akarok magán. — Nincs minálunk uram se tüdővész, se elzüllött gyerek, rossz helyen jár a krajcárjaival ! — Lássa, Kalácska bátyám, maga nagyon okos ember, újságot is olvas tán, mindjárt meg fogja érfeni, mi járatban vagyok. — Üljön le hát oda a puttonyra, oszt halljuk! — Analfabétákat keresek, Kalácska bátyám! Analfabékákat? Mi az isten csudái már ezek megint1? Az urak minden fenét kitalálnak ott a városházán, oszt a tavaszon majd megint küldik a nyakunkra a Bárdos urat, hogy leszedtük-e az almafabékákat? — Dehogy küldjük, dehogy, hanem tud-e Kalácska uram irni-olvasni? — Már minek tudjak, ha Írni kell, itt a Szedelik sógor, aláirja ő az egész öreg Her- mány nevét, pedig a Dragor igazgató úr is tudja, hogy ő Írogatja, mégis adnak rá 30—40 forintot, ha meg olvasni kell, ott a Bakk Domonkos úr, okos ember az, oszt olvas is vasárnaponkint a Manszpart úr kápolnájában annyit, hogy csak győzzük hallgatni. — Nem úgy van az, Kalácska uram! Mi azt akarjuk, hogy maguk is tanuljanak meg irni-olvasni, mert csak igy lesz szavazati joguk. — Sose beszéljen az úr,a hol pénzt adnak, ott szavazat is van, ezt még öregapámmondta, pedig az már csak nagy kortes volt. — De ezentúl nem lesz ám! No meg nem röstelli, hogy maga nem tud irni-olvasni ? — Már mit röstellenék rajta? Nem akarok én tintanyaló lenni. — No jól van Kalácska uram, látom, hogy maga nem igen rajong a tudományokért, de legalább nekem tegyen meg egy kis szívességet. (Itt van, gyújtson rá egy britanikára.) Hát nézze csak barátom, engem a Váci Muzeumegyesület küldött ki, hogy fogjak egy pár embert, a ki nem tud irni-olvasni és kérjem meg őket szépen, hogy legyenek szívesek a télen át hetenkint háromszor befáradni a városba a középvárosi régi iskolába, a hol majd a Miokovich tanító úr szépen meg fogja őket tanitani teljesen ingyen, még írószereket is kapnak és hogy hamarább menjen a tanulás, hát mesélni is fog. Lássa, tegye meg az én kedvemért, nem leszek háládatlan. — Hát oszt’ csizmát is adnak az uráli, hozzá, a mibe bejárhassak ? — Adunk hát, de erről ne szóljon ám senkinek, majd ezt én magam adom, itt van három forint eLleg. (Vigyorogva zsebrevágja.) — Vacsorára aztán mit kapunk ? Hát csak úgy dukáljon ki, mint a Gajáry. nagyságos úrnál, pörkölt, kenyér, íédiler bor és két rövid szivar minden este. (No meg az evőeszközök, gondoltam magamban.) — Megkapja bátyám, nálam a lakásomon. — De legalább még az Obzovik sógorom Jani fiát is kikeresik majd ? nehogy három évet szolgáljon! — Biztosan póttartalékba helyeztetjük, kezemet adom rá. (Már-már meg volt az alku, örültem, hogy három napi utánjárásra végre fogtam egy eleven analfabétát. Hallottam a fülsiketítő éljenzést, tapsvihart, dobogást, a mikor vezetem kézen fogva dr. Tragorek elé Kalácska Mátyást az öreg Hermányból. ült láttam Kalácska hóna alatt a palatáblát lelógó szivaccsal, dr. Tragor Ignác mellen az 1. oszt. vaskorona rendet, Miokovichén a koronás arany erdem- keresztel, de sehol sem láttam téli csizmáimat, szivarjaimat, evőeszközeimet. De mmd'