Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-11-08 / 86. szám
Huszonkettedik évfolyam. 86. szám. Vác, 1908. november 8. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, Felelős szerkesztő és laptulajdonos: negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméferenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Bortermelőink egyesülése. Vác, nov. 6. Ma délelőtt nagy napjuk van a váci szőlősgazdáknak: megalakítják a váci szőlősgazdák egyesületét, hogy egymást támogatva végre a váci szőlőtulajdonos is lásson jobb árakat. Az országszerte bő szőlőtermés és ennek következményeként a borárak leszorítása kény- szeri tették szőlősgazdáinkat, hogy érdekeik megóvására valamit tegyenek, nehogy ismétlődjék a kényszereladás, az a lótás-futás, a mi az idei szüreten vevők keresése, hordók szerzése, pince, avagy más alkalmas helyiség bérbevétele körül oly nagy arányokat öltöttek. Bortermelőinknek nagy a reményük, hogy a szüret őket többé készületlenül nem találja; lesz piac, lesz elegendő helyiség a termés beraktározására s nem lesz hordóhiány. De ezenkívül az egyesület korlátlan kiméresi jogú cégéres korcsmáiban a sajáttermésű jó bornak lesz fogyasztója is. A szüret előtti értekezletük kiküldöttei munkájukat befejezték és városházánk közgyűlési termében megbízóiknak ma, vasárnap délelőtt Vili órakor számolnak be arról, hogy a bortermelők egyesületének megalakításával kitűnő boraink részére piac szerzésével, a sajátter- mésü bornak az egyesület cégéres korcsma- jogain való eladásával lehet csak kedvezőtlen helyzetükön segíteni. Legfőbb ideje volt a komoly munkának, mert hisz filoxera pusztított, 4000 kát. holdnyi szőlőterületünknek több, mint 1/i része fel van újítva s legkisebb évi bortermésünk a 20000 A szünidőből. Irta és felolvasta a kaszinó-kör estélyén : Szentgyörgyi Gusztáv. A nyáron meghívtak Románia fővárosába: Bukarestbe, vagy a mint a románok mondják: Bukarestibe. Az igazság kedvéért kikeli jelentenem, hogy nem a román királyi udvar hitt meg. A mi azonban egyáltalában nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy valamikor a román királyi pár vendégeként üdüljek román földön. Miután szakítani akarok a mostani irodalmi szokásokkal, a melyek Mecénásokként a nagybácsikat szerepeltetik, végtelenül örülök, hogy abban a kellemes helyzetken vagyok, miszerint kinyilatkoztathatom, hogy a skartba tett nagybácsik helyét a nagynénik foglalják el s engem is a nagynénéin csábított keletre. Tiltakozom ellene, mintha a nagynéném csak olyan képzelt alak lenne, mint pl. Mikes Kelemené, a kihez ő törökországi leveleit intézte — sőt létezését nagyon is ügyesen be tudta bizonyítani ő maga, hozzám intézett levelében, melyben a romániai expedíció költségeinek fedezését magára vállalta. Jönnél csengőbb bizonyítékot soha sem kívánok ! Még két utitársam akadt, mindkettő szintén Bukarestbe utazott, mindkettő ugyancsak a nagynénémhez. Bob onuim voltak, még most is azok. Ókét is a nagynéném hívta meg, de hektolitert meghaladja. Az idei termés jóval több. A tapasztalás, a tények igazolják, hogy hazánk egyes borvidékein alakult egyesületek’ál- dásosan működnek. Nagyon helyes tehát, hogy bortermelőink ezidő szerint — tekintettel a nyomott és rósz pénzügyi viszonyokra — nem a részvénytársasági, avagy szövetkezeti jelleg szerint tömörülnek, hanem az egyesületi rendszer útján törekszenek a közös boldogulhatást, egymáson segítést elérni. Egy jól szervezett egyesület lelkes vezetőkkel nálunk is szép eredményt produkálhat és minden bizonnyal alapja, rúgója lesz szőlőtermelésünk fejlesztésének. _ Különösen a kisgazdának visszatér a kedve és városunk gyönyörű határában még parlag földjét feltölti szőlő alá, mert nem fog továbbra segítség nélkül állni, nem lesz kitéve többé annak, hogy a magas munkabérek mellett nagy anyagi áldozatok árán előállított termését potomáron adja el. Mi a bortermelők egyesületét örömmel üdvözöljük és szívből kívánjuk, hogy törekvésüket, munkájukat siker koronázza. Vasárnapi le vei. Az analfabétákról. ürömmel üdvözöljük a múzemegyesiilet legújabb kulturális vállalkozását. Ezzel az elhatározással ismét tanujelét adta, hogy városunk kultur életének számottevő tényezője. Vajha a kívánt eredménnyel járna a csengő bizonyítékok nélkül. Még most sem tudják: mi az oka annak, hogy néha 3 kézzel is szórtam a pénzt. Nem is tudják meg soha! Budapesttől Bukarestig 24 óráig tart az utazás gyorsvonattal. Este indultunk Budapestről. Az egész természetes, hogy rengeteg sok csomagunk, táskánk, plédünk, dobozunk volt, hogy ne! hiszen az egyik utitárs — nem én — nő volt. A másik — megint csak nem én — a férje volt. Az azután még természetesebb, hogy a vasutban vették észre a hiányzó dolgokat. S ezért mind a szegény férj szenvedett. Ezt mindazok a férjek tudhatják, a kik már utaztak egyszerűéi többször valahová a feleségükkel. Kimondhatatlanul örültem, hogy az alföl det éjjel szeltük keresztül. A nagy rónaság szépségei csak Petőfi-lelkeknek valók, én az eszkimó érzésű halandó csupán sziklásbérceknek, az égig érő csúcsoknak, a vakító fehérségű havasoknak, a vadregényes völgyeknek, a zúgó vízeséseknek, a mozgó krátereknek s no meg a végtelen tengernek természeti pompáit tudom kifogyhatatlan vágyódással, szemlélődéssel élvezni. Reggelre a valóban szép és kedves Kőrös völgyén keresztül jutottunk Erdélybe. Itt már majd felfaltam a látottakat. Bedig nem egyszer utaztam már erre. A gyorsvonat azonban szüntelenül száguldott előre, nem fáradságot és áldozatkészséget nem ismerő munkálkodás! Legyünk rajta, hogy sikerüljön ! Hiszem, sokan vannak, a kik azt gondolják, hogy most már nincs nehézség, a mikor az anyagi segítség, az Írószer, a pedagógus, helyiség rendelkezésre áll. Bizony nem úgy van. Mert még mindig a legszükségesebb hiányzik: az analfabéták serege. S ezeknek az összetoborzása nem épen könnyű dolog. Kötelezni nem lehet őket a megjelenésre s csakis jószántukból fognak jönni, jelentkezni. Sokan, vagy legalább is többen vonakodnak majd a felnőtt Írni és olvasni nem tudók közül beiratkozni. Visszautasítja őket az ál.szemérem. Azok, a kik gyermekkorukban a szülők nemtörődömsége, vagy a törvénynek felületes alkalmazása, vagy az iskolák elégtelensége, avagy más ezerféle ok miatt nem tanulhatták meg az irásvetés mesterségét, most pusztán azon okból kerülik majd el a felnőttek iskoláját, mert szégyenkeznek a kis gyermekek módjára irást-olvasást tanulni. Abban legyünk tehát segítségére a múzeum- egyesületnek, hogy felkeresvén ily szégyenkező analfabétákul, okos szóval megmagyarázzuk nekik : tanulni soha sem szeg gen! S azt hiszem, az ily támogatásban számíthat reánk a múzeumegyesület. S az eredmény egyenlő arányban lesz a fáradozással. Városunk analfabétáinak száma lényegesen csökken, ha teljesen el nem is enyészik. Ez alkalommal még egy eszmére hívom fel a múzeumegyesület vezetőségét, mely adván alkalmat még csak arra sem, hogy néhány darab egy-két mázsás szikladarabot raktam volna zsebre emlékül. De hát: előre, élői é! Megvallom, gondolataink is legtöbbször igen előre kalandoztak el. Igen kíváncsian vártuk Predeált, a határállomást. Igen szerettünk volna már olt lenni, de még jobban azon is túl. Mert hát nem volt útlevelünk. A nyugati államok határain nem okoz ez bajt, de hát a keleten szigorúbban veszik a dolgot. Azt tudtuk, hogy ha az utas igazolni tudja magát, 8 napra szóló »határszéli üli igazolványt« szívesen állítanak ki. De hát hiába! Mondhatom, izgatottak voltunk. Nem volt meg a tapasztalat. Egyedül csak az nyugtatott meg, hogy igazoló irataink bőven valónak. Első sorban is mindegyikünknek volt »igazolási jegy«-e. Ezt a lakóhelyen levő rendőrség állítja ki. A magyar közigazgatás egyöntetűségének bizonyítása céljából utilár- saim — a Garam völgye egy kies városában laknak — igazolási jegye 2 koronás, az enyém azonban csak 30 filléres okmánybélyeggel volt ellátva. Volt azonkívül államvasuti arcképes igazolványunk, ez azonban a nőrokonomnak nem lévén, egy pár elemi iskolai értesítőt hozott magával. Nekik volt ezeken kiviilt keresztlevelük és házassági szerződésük. Ez a házasságlevél bántott az első pillanatokban, végre azután úgy segítettem a dolgon, hogy szülőim házasságlevelét kér leni
