Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-10-25 / 82. szám
Huszonkettedik évfolyam. 82. szám. Vác, 1908. október 25. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. , Telefon-szám 17. Mit csinál Makó? Vác, okt. 24. Van egy városa Magyarországnak s ez nem •csak arról nevezetes, hogy messzire esik Jeruzsálemtől, hanem arról is, hogy talán az összes városokból nem alkalmatlankodnak annyit a kormány elnökénél és a szakminisztereknél, mint ő egymagában. Ezt a várost, hiszen könnyen kitalálható — úgy hívják, hogy Makó. Gazdag város, mert polgárai is vagyonosak és a közvagyonosodást egyetlen kultúrnövény, a hagyma mozdítja elő. Ezt termel ott nagyban a földbirtokos és kicsinyben a zsellérember. A hagyma pedig világcikk lévén, nagyon keresik s különösen a makóit. Ám azért Makó városa egy cseppet sem elégedett. Folyton töri a fejét az élelmes vezetőség, hogy mily előnyökhöz juttathatná a várost? E végből a honvédelmi minisztertől katonaságot és laktanyát, a belügyminisztertől államrendőrséget, a kereskedelemügyi minisztertől állami ipartelepeket, ipariskolát, ipari tanműhelyt, iparosai részére ingyen munkagépeket, gyárakat, a kultuszminisztertől több középiskolát, szakiskolákat, iskoláinak államosítását, kultúrpalotát, ösztöndíjakat, közkönyvtárat, a földmivelésügyi minisztertől szakiskolákat, mintagazdaságot, mezőgazdasági munkásházakat, állami szaktanítókat, tenyész állatokat, szőlőtelepet, gyümölcsöst, ingyen facsemetét; a pénzügyminisztertől az adók kivetésére és beszedésére állami intézkedést, a fogyasztási adók visszabocsátását, adóleirásokat stb. kér és és kérvényező kedvének forrása kiapadhatatlan. Benső küzdelem.* Jean Racine. Mily véres harc ez, Istenem! Bennem két küzdő ember él: Egyik csatáz, hogy nem cserél Erényt a bűn hű lelkemen; A másik azért tör ellenem, Hogy törvényed megszegjem én, Egyik oly szép, oly égies, Azt várja, hogy szűnetlenül Szivem csak Ég, érted hévül És megvetem, mi földi becs ; A másik int, fel ne siess S gyászos súlyával rám terül. Hajh! harcban telnek napjaim, Mikor mosolyg a béke rám? Nem teljesül a mit kíván Szivem és ez mi néma kin! A jóra törnek vágyaim S teszem, mit rót, gonosz, sivár. Oh irgalom, óh égi fény, Árassz sugárt lelkem fölé. I'ényed miatt — mely megtöré — Béküljön ki a harci lény. S halál erőt ha vesz szivén, Szolgádat vond trónod köré. (Franciából). Agárdi László. * Cantiques spirítueles c. gyűjteményből, melyet Racine a saint-cyri egyházközség számára irt 1694-ben. Érdekes, hogy a makóiak korántsem csendesednek el, hogy ha egyik, vagy másik miniszternél nem jutnak eredményhez, mert ilyen esetben ott van a képviselőház és ahhoz folyamodnak, szóval az ország nyakán ülnek állandóan és maradandó módon. Érdekes az is, hogy ennek a szívós kérvényezésnek bizonyos mértékben egyszer-egyszer látják is az eredményét, a minek tanúsága az, hogy a munkásházak államköltségen már felépültek, a kultúrpalota emelkedik, állami támogatással gyárak épülnek, az iskolai államsegélyek növekednek, szóval nem hiába járják a miniszteri elfogadó termeket. Mindezt nem azért mondottuk el, mintha azt gondolnánk, hogy a makóiak dolga a váciakat érdekelné, hanem a végből, vájjon a mi városunknak nem volna-e jó hasonló módon cselekedni? Nevezetesen kérvényt, kérvény után, küldöttséget küldöttség nyomában küldeni a miniszterekhez? Ha igaz az a régi példaszó, hogy szemesnek áll a világ s ezt Makó is bizonyítja, ha tudjuk, hogy a versenyzés ma már az egyes empóriu- mokat is magával ragadta, beszéljünk magunkról unos s untalan, sürgessünk, kérvényezzünk, deputációzzunk folyton! Ezért emlékeztünk meg Makó érdekes és a mai viszonyok között eléggé élelmesnek nem mondható politikájáról. Legyünk mi is élelmesek egy kissé, hát ha ránk süt végre-valahára a kormány jóindulatának verőfényes napja ! Gréte kisasszony. Elmondja: Egy kis fiú. Én nem laktam mindig itt a nagyanyukámnál, csak most egy idő óta. Anyukával laktunk együtt és Gréte kisasszonnyal, akinél kedvesebb és szebb asszony talán az egész világon nincsen. De most csak apukát látom mindig, a ki minden héten egyszer meglátogat bennünket és ép olyan szigorúan néz, mint azelőtt. Nem tudom miért, de nagy- anyuka mindig sir, ha anyukáról beszélnek és engem mindig kiküldenek a szobából. Kint aztán én sírok. De olyankor ölébe ültet a Julcsa szobalány, megölel és megcsókol és aztán nem tudok már sírni. Barackot nyom a fejemre és bevisz a cselédszobába. Kinyitja a szekrényét, melyből olyan jó szag árad ki. Én azt hiszem, bogy szagos szappannal mos- dik a Julcsa. Aztán elővesz egy nagy rózsaszínű skatulyát s abból csokoládét meg cukrot szed ki és nekem adja, A Julcsát nagyon szeretheti a Jézuska, mert ilyen cukrokat hoz neki karácsonyra. Ilyen szép és jó cukrot csak a Jézuska tud hozni. Én azt sem bánnám, ha egyedül enné meg a cukrokat s nekem egyetlen egyet sem adna belőlük, mert ez a Julcsa szobalány is egy olyan asz- szony, a kiért én megtudnék halni. Nagy fekete szeme van, vörös haja és a nyakán Vasárnapi levél. A kulturházról. Városunk társadalmának nem is egy tagja igen vérmes reményű s hiú ábrándnak tartja kulturház létesítéséről beszélni, Írni Vácon. E vélemények késztetnek arra, hogy én is elmondjak egyet-mást e felvetett eszméről. A terv nem is uj. Évek óta foglalkoztatja már a közügyekkel törődő férfiakat. Persze legtöbbször mindezideig nem igen terjedt e tervezgetés 2—3 ember körén túl. De élt az eszme, nem aludt ki. Különösen az utóbbi időben vált sokszor a társalgás komoly beszélgetés anyagává a létesítendő kulturház. S ezért csak örülnünk kell neki, hogy a legutóbbi «vasárnapi levél« Írója e tárgyat dobta bele társadalmunk életébe, ügy hiszem, ezen említett cikk nyomán indult meg az általánosabb körű beszélgetés. E viták alkalmával mondották sokan ez eszmét igen magasnak, elérhetetlennek. Ezen pár sor Írásommal az ellenkezőjéről szeretném meggyőzni az előbb említett véleményen levőket. Legjobban úgy vélem ezt megcselekedhetni, ha elmondom, hogy mikép képzelem a dolgot. Városunk ama egyesületei, a melyek közhasznú és kulturális működést fejtenek ki, — e célban egyesülve — összes anyagi és szellemi erejüket össze- téve, közösen csinálják meg a kulturházat. Ily egyesületek: a kaszinó, a múzeum egyesület, a tulipán-szövetség, kát. kör., dalegyeegy lencse. Én eleinte nagyon féltem ettől a lencsétől, de most már tudom, hogy az semmi. A Julcsával mi olyan jól mulatunk. Ő a testvéreiről mesél, én meg anyukáról és Gréte kisasszonyról. Istenem, Gréte kisasszony ! Én megesküdnék rá, hogy tegnap láttam Gréte kisasszonyt és beszéltem is vele. Pedig már nagyon régen volt. És talán már nem is fogok vele többet beszélni soha életemben. Pedig úgy szeretnék! Milyen szépen bánt velem! Mindig mosolygott azzal a nagy kék szemével és ha néha meg is szidott, utána mindjárt az ölébe vett. És én ráugrottam és ossze-visszacsókoltam a szemét, fülét és szőke baját Én azt hiszem, az angyalok épen olyanok, mint a Gréte kisasszony s lenn az égben épen az Isten trónjától jobbra is, balra is csupa ilyen Gréte kisasszony áll. Az Isten reájuk néz és ők mosolyognak. Ezt már egyszer álmodtam is. És milyen szorgalmas volt a Gréte kisasz- szony ! Mindig varrt az anyukának, de anyuka az sohasem varrt. Én mindig mondtam a Gréte kisasszonynak, ha én nagy leszek, elveszem feleségül és elviszem egy aranypalotába, de varrni ott nem szabad majd. Ő anyuka lesz, én meg apuka, mert ha az ember megnősül, apukává változik át. És úgy szerette nálunk mindenki a Gréte kisasszonyt! Nero, a kutyánk is és anyuka is
