Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-10-21 / 81. szám
Huszonkettedik évfolyam. 81. szám. Vác, 1908. október 21. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A boritaladó törlésének kérdése. (Két cikk.) II. Kezdettől fogva rámutatott számos felterjesztés és interpelláció arra, hogy a boritaladó leszállítása (azelőtt ezzel megelégedhettünk volna, ma azonban annak törlését kell kívánnunk, mint egyedül célhoz vezetőt) nem jelent pótolhatatlan veszteséget, ha ezzel szemben a szeszadót felemelik. Tehát megadtuk az eszmét is, miként lehet a hiányt az állami költségvetésben pótolni. A tanácsot a pénzügyi kormány elfogadta, felemelte a szeszadót úgy, hogy az 37 millió koronával többet fog jövedelmezni, mint eddig, de a 16 millió korona nyersbevételt jelentő boritaladó törléséről azért még ma sincs szó! Mert ugyan mit jelent ez a tétel az állami háztartásban? Jóformán semmit. Az a 16 millió korona alig tesz ki többet az évi bevétel 1%- ánál, mert hisz az 1909-i állami költségvetés 1555 millió korona bevételt preliminál. Mikor először kértük a boritaladó leszállítását, vagyis körülbelül 10 millió koronával való csökkentését, akkor az állami előirányzat alig 1000 millió koronát igényelt; azóta a szükségletek egy félmilliárddal növekedtek. Ha minderre találtak a pénzügyminiszterek fedezetet és fognak a jövőben az egyre emelkedő kiadásokra megfelelő alapot találni, lehetetlen, hogy éppen a boritaladó aránylag csekély összegére ne kerülne máshonnan fedezet. De még ha csakugyan nem akadna, még akkor is közgazdaságunk és állami vagyonAtyámfiái. A cim után ítélve bizon}rára prédikációs hangulat vesz erőt sokakon, tessék azonban megnyugodni, nem fogok itt én prédikálni, hanem csak a magyar ember atyafiairól, a jámbor tótokról egyet-mást elmondani. Mikor még szép hazánk enyhébb éghajlatú vidékeinek voltam a lakója, többször hallottam a platyenkár, zabrincsák stb. szavakat. Most pedig ha már a sors áldó kegyelme ide juttatott, illik érdeklődni a nemes magyar nemzet jnhlegeltető, fausztató, medvekergető és azt embernek néző atyafiai iránt. Láttam és hallottam már eddig is eleget, de mondókám legnagyobb részét néhány tőzsgyökerés liptói jó barátom elbeszélése és felvilágosítása alapján adhatom csak elő. Lássuk tehát — nem a medvét — hanem felvonulásukat. Elég csak üveges és drótos tótjainkat megnézni, a kik majdnem egész Magyarországot beüvegezik és megdrótozzák és mindjárt fogalmat alkothatunk magunknak a tótok termetéről és külsejéről. Van köztük kisebb is, nagyobb is, átlag azonban jól megtermett, kifejlett izmú emberek simára borotvált arccal. A hajuk hosszú, kivált az öregeknek. Hitka az olyun öreg tót, a kinek nem volna hosszú haja. Kétfelé választva hátra fésülik hajukat, csakhogy az nem fürtökben omlik mérlegünk szempontjából sokkal fontosabb, hogy a milliárdnyi értéket képviselő szőlőbirtokok fennmaradjanak, hogy a félmillió bortermelő, kereskedő és vendéglős exisztenciája biztositva legyen, mint az, hogy ideig-óráig deficit nélkül végződjék az államháztartás mérlege. Nem is szólva arról, hogy egy jómódú szölőbirtokosság sok más címen az ily módon elmaradt adót sokszorosan ki fogná pótolni. Lám Franciaországban 1900-ban, mikor először volt igazán nagy termésre kilátás, jóformán 48 óra alatt eltörülték a boradót (csak valami jelentéktelen forgalmi adót hagyva meg), pedig ott 173 millió frankkal szerepelt ez az adónem az ország költségvetésében, vagyis kitette annak 5%-át. És mégis belement abba a kormány, mert a képviselők túlnyomó többsége meghallgatta a borvidékek kétségbeejtő siralmát és egyszerűen leszavazta ezt a tételt. A francia költségvetés a következő évben 100 millió deficittel végződött, de a szőlőgazdaság meg volt mentve! Megmenekült azáltal, hogy a borfogyasztás egy év alatt oly óriási lendületet vett, hogy maga Páris város lakossága fogyasztott el 1V2 millió hektoliterrel, az egész birodalom pedig 18 millió hl.-rel többet, mint előző évben. Hogy a fogyasztási adóleszálliíás és a fogyasztás térhódítása között mily szoros nexus áll fenn, annak klasszikus példáját szolgáltatta már 80 év előtt Skócia. Ebben az országban a borfogyasztás jelentéktelen volt, mikor pedig 1822-ben az adót — nem is valami nagyon — leszállították és ime néhány év alatt a fogyasztás 300°/e-kal emelkedett. vállaikra, hanem az avas zsírtól jól bepárnázva kócmadzagként fityeg. Hajkenőcsük zsir, háj, olaj, avas vaj. hozzá a juhászok, bacsák ezzel kenik be ruháikat is, mert ezáltal védve vannak a különböző hat lábú, emberen élősködő vérszopóktól. Szó sincs róla, megmenekülnek az élős- diektői, de olyan szagot is terjesztenek, a mit csak kissé civilizált orr nem tud elviselni. Ruhájuk a ködmen, alatta nyáron rövid ing, a mely csak a has feléig ér le, ez által meleg időben szabadon lóg és látni engedi a mezítelen testet. Nadrágjuk durva, fehér gyapjúból készült daróc, lábbelijük pedig bocskor. Mindezeknél azonban többet ér a nagy »tót kalap«, különböző színű madzagokkal körültekerve. De mit basznál rajta a szép pántlika, vagy a rikító színű virágbokréta, ha nemsokára belepi a zsir úgy, hogy midőn egy ilyen tót kalap tisztes nyugalomba kerül, helyesebben megérik, nyom a legkisebb értéket véve négy vagy öt kilót. Derekukon bőrszíjat viselnek, a mely ki van rakva rézgombokkal és karikákkal. Ez elé kerül az »opaszok«, a mi körülbelül megfelel a tüszőnek. Ha ki akar csípni a tói, akkor ezt okvetlenül felköti a derekára, a mit nem is csodálhatunk, mert ebben tartja a pipát, dohányt, pénzt stb. Az asszonyok viselete kék szoknya. FejErre a fogyasztási többletre van a magyar szőlőgazdaságnak sürgős szüksége, ha ezt a katasztrófától megóvni akarjuk. Nincs a világon olyan állam, melyben a boradó oly nagy volna, mint nálunk, még Ausztriában sem, a honnan pedig ezt az adót átvettük. Bécsben a boradó hl.-ként 8 K 48, Budapesten 12 K 92, az osztrák egyéb városokban 6 K 36, nálunk 12 K 70, Ausztriában a vidéken 1 K 48—4 K 46 közt ingadozik, nálunk 8 K 70-től felmegy 12 K 70-ig. Azt hisszük, ezzel megtaláltuk annak a kulcsát, hogy nálunk miért vesztette el a mi nemzeti italunk az ő népszerűségét, miért pártolt át a jobbmódú közönség a sörhöz, a szegényebb osztály a pálinkához. Nemzeti és kulturális, közegészségi és közerkölcsi szempontok parancsolóiag követelik, hogy azt a rombolást, melyet a pálinka népünk széles rétegeiben évtizedeken át tett, a jövőben hárítsuk el. Ennek csak egy módja van: ha a boradó törlésével hozzáférhetővé tesszük a nép széles rétegei számára a jó és egészséges italt: a bort.- Ennek ma meg van a módja. A bor ára tetemesen leszállód, mert az adó akadályozza annak általános fogyasztását. Tessék az adót eltörölni és akkor nemcsak az idei, még nem is oly nagy, de a remélhetőleg közel jövőben beálló 9—10 millió hektoliteres termések is hamar és biztosan fognak vevőre találni. Gondoljuk meg, hogy a mai borárak néhol már 10—12 K-ra síilyedtek, mig ezzel szemben az állami boritaladó, mint fentebb jelezve volt, 9—13 K közt ingadozik. Ha ehhez hozzászákendőjük fehér, ez alatt azonban az asszonyok csipkeszegélyű fejkötőt hordanak, de úgy kötik a kendőt, hogy a fejkötő csipkeszegélye két oldalt befedje a füleket, azután elől is és alul a nyaknál is kilássék. Hangjuk, tekintve azt, hogy pásztornépek és erdőmunkások, durva, mert messze laknak egymástól, tehát jól kell kiabálmok, ha mégis meg akarják egymást érteni. Van is némelyiknek olyan hangja, hogy elhallatszik majdnem egy óra járásnyira. Kiváló gyaloglók; 20—30 kilométernyi utat fel sem vesznek. Hogy arra a nyomorult zapekacskára (pipára) rágyújthasson, két-három kilométert, sőt többet is szívesen gyalogol. Edzett népek. A hideg Vág vizébe a tutajról akárhányszor belefordulnak, vagy fausz- tatáskor bent állnak a jeges vízben és kutyabajuk sem lesz. Eltűrnek hideget, meleget, éhséget, faradságot, csak egy legyen nekik — pálinka. Az isteni pálinka nekik olyan lényeges éltető elemük, mint másoknak a levegő. »Na palenku« nélkül (pálinkára való) szóba sem áll a gazdával, a munkabér mellékes, fő a pálinkára való. Mindegy azután az már, hogy az a pálinka tiszta szesz-e, denaturál szesz-e, vagy akármi más, csak legyen valami, a mi rágja a gyomrát. Nem szükségből, örömtől, vagy bánattól hajtva iszik, hanem mert szereti a mámoros álla-
