Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-10-11 / 78. szám

VÁCI HIRLAP 3 vés van a szerbeknek, minő Vác. A váci szerb egyháznak tudvalevőleg nagy vagyona van (városi virilista is,) de egyetlen hive sincs nálunk s még az egyházfija is más val­lást követ. — Bihari Károly dr. pályadijat nyert. A pozsonyi közgazdasági kör a gyakorlati élet problémái iránt iparkodik a közönség érdeklődését felkelteni. Ezért többször pálya­dijakat tűz ki s most a legutóbbit Bihari Károly dr. pozsonyi sikelnémaintézeti igaz­gató nyerte el. A legutóbbi ülésen, mint a pozso­nyi lapok írják, nagy és díszes közönség előtt vette át Bihari Károly dr. a pályadijat s be­mutatta pályaművét, mely részletesen és ki­merítően, kellő statisztikai adatokból s azok tanulmányázásából merítve tárgyalja a kö­vetkező kérdéseket: Pozsony élelmezése, közélelmezésének közigazgatása. Az élelmi szükségletünk és fogyasztásunk, az élelmi szerek kicsinyben való forgalma. Javaslatok közélelmezésünk javítására. A mezőgazdaság, állattenyésztés fokozása. Kartelek. Liszt- és terménytőzsde. Szövetkezetek. Utak. Viteldi- jak. A hidvám eltörlése. A kereskedelmi ki­kötő. A kikötői vasútállomás. Raktárházak. .Marhavásártelep. Vágóhíd. Vásárcsarnok.—A felolvasás esti negyed 8 óráról fél 9-ig tar­tott. Bihari munkáját Brolly Tivadar polgár- mester a város költségén adja ki. — Már megint olcsóbb lesz a telefon, öt, vagy hat éve, minden ősz elején — ha­sonlóképen a nyári fiumei cápához — meg­jelenik a fővárosi lapokban egy hir, mely azzal az örvendetes hírrel lepi meg az orszá­got, hogy a helyközi telefondíjak leszállítása befejezett dolog. A kereskedelmi és iparka­marák, de maguk a törvényhatóságok is, számtalan felterjesztést intéztek már ez iránt a mindenkori kereskedelmi miniszterekhez, azonban eddigelé a kérések meghallgatást nem nyertek. Egy Ízben, körülbelül két éve, szó volt a dijak leszállításáról, de nem lett belőle semmi. Most azonban — ugylátszik — komolyan foglalkozik a kereskedelmi minisz­térium a helyközi telefondíjaknak egész vo­nalon való leszállításával s félhivatalosan azt Írják, hogy már dolgoznak is az uj díjszabást tartalmazó rendeletén s hogy az uj intézke­dés 1909. év január elsejével életbe is fog lépni. Mindenesetre hozsannával üdvözölnénk, lia tényleg és valóban igaznak bizonyulna ez a híradás. — Megszűnt a városi mészárszék. A városi közgyűlésről szóló tudósításunkban olvasható, hogy a képviselőtestület úgy ha­tározott, miszerint a városi mészárszéket megszűntetik. Erre az szolgált okul, hogy a mit a közönség érdekében elérni óhajtottak, elérték, mert az összes mészárosok leszállí­tották a hús árát s a városi mészárszék és a mészárosok árai között legutóbb már csak két kraj-cár külömbség volt. De hozzájárul még az is, hogy igen kedvező ajánlatot adott be a mészárszék eddigi vezetője: Bordán József a városhoz. Ő ugyanis köte­lezte magát, hogy akár megveszi, akár bér­beveszi a mészárszék felszerelését, bért fizet a helyiségért s kötelezi magát, hogy a mai árakon méri továbbra is a húst s a tanács beleegyezése nélkül nem fogja az ára­kat emelni s erre biztosítékot is nyújt. A képviselőtestület méltányolta Bordán érde­meit s kiadta neki bérbe a mészárszéket, de azzal a feltétellel, hogy a melyik pillanatban szükség lesz a mészárszékre, hogy az árak miatt a város a húskérdésben ismét közbe akar lépni, köteles azt minden kárpótlás nélkül visszaadni s Bordán, mint székálló abban működését folytatni. A mészárszék tehát ezentúl nem lesz városi, de a közön­ségre nézve az a fontos, hogy a húsárak ne emelkedjenek s erről a képviselőtestület, mint fentebb megírtuk, gondoskodott is. — Hermann Antal tárcája. Dr. Hermann Antal pedagógiumi igazgató s a kolozsvári tud. egyetem tanárától lapunk más helyén egy tárcát közlünk, mely alkalom- és hely­zetszerű vonatkozásainál fogva igen alkal­mas arra, hogy olvasóink figyelmét megra­gadja és azután további gondolatokat is éb­resszenek. Dr. Hermannak egy kisded szüreti társas összejövetel és eszmesurlódás is ele­gendő arra, hogy fogékony lelkében villany­szerű gondolatáram fejlődjék, melyből aztán a környezet számára kellemes világosság dereng, maid pedig jótékony fény árad szét. De könnyű is neki! Mint turista és nyelv­tudós tövéről hegyére bejárta s ismeri az egész országot — valósággal; otthon pedig elméleti művelője, tudományos feldolgozója a turisztikai néprajzi tapasztalatoknak. Ele­ven kifejezője e szálló igének : »Ep testben ép lélek.« Mint ilyen lett megalapítója a Magyar Néprajzi társaságnak, szerkesztője és kiadója az »Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn«, továbbá a »Mitteilungen zur Zigeunerkunde« és »Magyar Zenetudomány» című tudományos folyóiratoknak. Erdélyt nálánál jobban senki nem ismeri. A kolozs­vári erdélyi néprajzi és a szamosujvári ör­mény múzeum igazgatója. Munkásságát, ne­vét a haza határain túl is ismerik, megbe­csülik és tisztelik. A nemzetközi cigány tudós társaság ügyvivője, a berlini, müncheni, bécsi s több más antropologiai társaság tisztelet­beli tagja. Tragor Ignác dr. és Borbély Sándor igazgató barátainak meglátogatására jött ki a szüret alkalmából s im, egy kisded pohárköszöntő alakjában mily tartalmas gon­dolatáram szűrődött át agyán, mely gonyo- latokat nyomtalanul elengedni mily kár lett volna. Lapunk egyik barátja, ki a pohár­köszöntőt hallotta, megkérte dr. Hermannt, hogy vesse papírra a mások okulására is az ott elmondottakat. Vajha Vác város tudo­mányos körei és társulatai a mi körünk számára tényleg is megnyerhetnék dr. Her­mann értékes munkásságát. Hogy többet ne említsek, egy oly jeles szakértő okleveles levéltárnok, mint ő, drága szellemi kincse­ket hozhatna felszínre porlepte könyvtá­rainkból. — A császár katonái. Hej be nagy a bú- songás imigy október elején, a mikor a katonasoros legény elbúcsúzik a »cibil« élet­től, a szülőfalujától, mindentől, a mi neki kedves, drága — három hosszú esztendőre. Szomorú regruta nótáktól hangosak az utcák, egy egy kis lány sírva is fakad a kapu előtt; a falu apraja-nagyja fájó istenhozáddal kiséri a »legények elejét«. A nagy búsongásban mégis csak van vigasztaló, a mennyiben a közös hadsereghez besorozott újoncok a had­ügyminiszter rendelete értelmében az idén október 6-án vonultak be csapataikhoz. Az aradi gyásznapon hangosak voltak az utcák a busuló bundásjelöltek kurjongatásaitól. — A kis szőlőtolvaj balesete. Dr. Forgó Kálmán szőlőjéből szállította haza a termést a kocsija. Koriéig Sándor 13 éves fiú felka­paszkodott a kocsira és egy fürt szőlőt akart elcsenni. A kocsis észrevette, ostorával hátra csapott, mire a fiú leugrott, de oly szeren­csétlenül, hogy a kerekek közé került s egyik lábát eltörte. — Mikor lesznek jövő évben a vásá­rok ? Iparosainkat és kereskedőinket erősen érdekli, hogy 1909. évben mety napokra esnek az országos vásárok Vácon. A csütör­töki közgyűlés úgy határozott, hogy április 4-én és 5-én lesz a virágvásár, junius 27-én és 28-án sarlós vásár, október 10-én és 11-én Gál-vásár, december 19-én és 20-án a téli Tamás-vásár. — Hamvvedrek. Bicó Pál kosdi ref. lel­kész, a múzeum levelező tagja, két darab hamvvedret küldött a régiségtárba. Az egye­sület vezetősége ez úton is köszönetét fe­jezi ki. — Az uj végrehajtási törvény és az adók. A pénzügyminisztérium körrendeletét intézett valamennyi pénzügyigazgatósághoz, a melyben előírja azokat a módozatokat, melyek szerint a »Vhn« intézkedései az állami egyenes és közvetett adók, az illeté­kek és egyéb kincstári követelések behajtá­sánál alkalmazandók. Ezek közül leglényege- sébb az az intézkedés, a mely a 12 kataszt, holdnyi szántóföld művelődésének szükséges igavonó jószágot, félévre szükséges takar­mányt, szalmát, almot, gazdasági eszközt, trágyát, valamint vetőmag beszerzéséhez szükséges összeget az adóvégrehajtásoknál is foglalás alól mentesít. Az adókezelésre vonatkozó 1883. XLIVI. törvénycikk 60. §-a az adóvégrehajtásoknál foglalásmentes vetőmag megállapítására jövőre is érvényben marad; e § az adósra nagyobb kedvez­ményt tartalmaz, a mennyiben nem csak a 12 kát. hold szántó, hanem korlátozás nél­kül, a tényleg művelt holdak után állapítja meg a vetőmag foglalás-mentességét. A pénz­ügyminiszter továbbiakban azt is kimondja, hogy az árverési hirdetésbe a végrehajtási szenvedő neve mindig fölveendő. — Fogorvos Vácon. Dr. Friedmann fog­orvos rendel mindennap délelőtt 8—10 óra közt a lakásán. Középvárosi-főút. — A váci hengermalom részvénytársa­ság lisztárai 50 kgrmként. Buzaerlemény : Asztali dara AB szám 18 K. 20 fill. — Asztali dara G szám 17 K 80 fill.— Királyliszt 0 — 18 K 00 fill. — Lángliszt 1 sz. 17 K 60 fül.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 17 K 20 fill. sz. Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K 80 fill. —Elsőrendű kenyér liszt 4. sz. 16 K 50 fill. Középkenyér - liszt 5. sz. 16 K 00 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 60 fill.—Barnakenyérliszt 7. sz. 14 K 60 fill. 71/s, sz. 12 K 60 fill. — 73/4. sz. 10 K 40 fül. — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 20 fillér — Korpa finom F sz 6 K 10 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 10 fill. — Qcsu 7 K 50 fill. Nyilt-tér. Igen alkaimas utazásoknál. Rövid használat után nélkülözhetetlen. Egészségügyi hatóságok által megvizsgálva. nélkülözhetetlen fogtisztitó-szer. A fogak tisztántartásához csupán szájv zek nem elég­ségesek. A foghúson mindig újólag keletkézéi ártatmas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítőén és antiszeptikusan ható fogtiszti tó-szerrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont“ már az összes kulturállarnokban a legsikeresebb hasz­nálatra bizonyult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom