Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-10-07 / 77. szám

2 VÁCI HÍRLAP rendezés alkalmával négy millió hatszázezer koronát kaptak, ezúttal 1346,000 koronával emelik a dotációját. Meggyőződésünk, hogy ha a belügyi kormány olyan energiával állott volna a városok mellé, mint ezt a megyéknél tette, akkor ma olyan összeg szerepelne a költségvetésben a városok dotációjaként, a mely méltó volna a városokhoz s a mely azok helyzetén nagyot lendíthetne. Az állam finan­ciális helyzetét nem fogadhatjuk el mentségül, mert a városok segítsége olyan elsőrangú kérdés, a mely előtt sok más milliós tételnek, a mi a költségvetésben szerepel, háttérbe kell szorulnia. A belügyminiszternek már rég meg kellett volna a városok valódi szükségletét határoznia s a pénzügyminiszternél az ennek megfelelő összegnek a költségvetésben leendő beállítását szorgalmaznia. A segítség módjának meghatá­rozása igaz, hogy nehéz kérdés, de utóvégre egyszer meg kelt ennek a kérdésnek is ol­dódnia. Ezzel a kérdéssel ankéttszerüleg kellett volna már régen foglalkozni. Hogy azonban e kérdéshez alaposan hozzá lehessen szólni, a belügyminiszternek már jóval előbb nyilvános­ságra kellett volna hozni azon statisztikai ada­tokat, a melyeket 1904-ben Tisza István gróf beltigyminisztersége alatt kezdett a belügymi­nisztérium gyűjteni, a mely az egyedüli és megbízható statisztikai gyűjtemény, a mely világot vet a városok életére, a mely azonban feldolgozva a belügyminisztérium egyik szám- tanácsosának az íróasztala fiókjában hever a hivatalos titok ezer lakatja alatt. — Ezekre az adatokra, a melyből kitűnik a városok vagyona, adóssága, mindennemű bevételei, kiadásai stb. elkerülhetetlenül szükség van. Ha nem akar a minisztérium fél munkát végezni, akkor meg kell állapítani előbb a segítség módját és meghatározni a szükséges segítség összegét. Most azonban épen az ellen­kezője történik. Beállítanak két millió koronát a költségvetésbe s ehhez a két millió koroná­hoz keresik a felosztási kulcsot. A felosztásnak magától értetődik, hogy csakis egyenlő alapelvek szerint szabad tör­ténnie s itt nem szabad semmiféle politikai befolyásnak érvényesülnie. Hírek. Látogatás. (Október 6.) Valahol itt az országban megnyílik egy sir magában és belőle minden évben, lombhulláskor, ősz időben Aradra eljár egy szellem. Aradra, a Golgotához, a vértanuk szent sírjához, hogy a régi harci hőssel : béna lábú Damjanichcsal beszélgessen bajtársával. Látod, kedves Damjanichom, hidd el, úgy van, a mint mondom : Magyarország olyan árva, mint madár a kalitkába, a mely mindig el van zárva. Sőt annál is árvábban él, benne régen a magyar nép. Nem gondol rá a gazdája, nincsen itthon a királya, üresen áll Budavára. Ezért kellett feláldoznunk életünk és szabadságunk, hogy itten a szent Golgotán évtizedes holtunk után könyezzünk a haza sorsán ! Néma mostan a két szellem, egymástól elbúcsúz szépen. Sir ölébe visszaszállnak, hogy csendesen álmodjanak jövőjéről a hazának . . . Bánffy Gyula. — Ebéd a püspöknél. Grófpüspökünk a király névnapja alkalmából ebédet adott, a metyen jelen voltak a káptalan és a papság köréből : dr. Virter Lajos nagyprépost, Jung János f. püspök, Balcsay Károly prelátus- kanonok, Bucsek István, Schmidt János, dr. Galcsek György és Gossmann Ferenc apát­kanonokok, J/ateemmer Oszkár püspöki titkár, dr. Schwaréz Gusztáv szentszéki jegyző, dr. Kestler István levéltáros, Podhorszky József p. iktató, dr. Schweighoff er János főgimn. igaz­gató, Mura Fülöp irg. rendi házfőnök és Schmidt Fulgenc Ferenc-rendi házfőnök. A katonaságot br. Nagy Gyula ezredes és Csorba József őrnagy képviselték. A város vezetői és az állami és magánhivatalok fejei közül megjelentek: dr. Nádor János polgár- mester, dr. Göndör Sándor főjegyző, dr. Hörl Péter főorvos és dr. Morlin Zsiga tiszti ügyész, Belez Ferenc kir. ítélőtáblái biró, Gedeon Emil fegyiutézoti igazgató, Borbély Sándor siket- néma intézeti igazgató, Bercsényi János posta- és táviró felügyelő, Wallner Godofréd máv. főellenőr, Zddory Lajos adótárnok, dr. Ma- tolcsy Sándor kir. közjegyző, dr. Trag or Ignác takarékpénztári igazgató, Preszly Gyula duna- gőzhajózási állomásfőnök s végül a püspöki uradalom tisztikarából dr. Rapcsák Imre kir. tanácsos, főorvos, Nagy Sándor jószágigaz­gató, Nikitiis Sándor kir. tanácsos és dr. Forgó Kálmán ügyész. A főpásztor beszédet is mondott az uralkodóról s felhívta a jelen­voltakat, hogy a nagy betegségből felépült királyt imájukba foglalják. — Őszi közgyűlés a városházán. Nagy és hosszú közgyűlésre van kilátás, melyet holnap, csütörtökön tart a város képviselő­testülete. A hosszú tárgysorozatból kieme­lendők a következő ügyek: Le kell tár­gyalni a város 1909. évi költségvetését, meg kell állapítani a jövő évi vásár napjait, ez idén lesz (decemberben) a községi képviselő­választás, a szükséges intézkedéseket keli megtenni, vagy 15 illetőségi ügy vár elinté­zésre, nem kevesebb azok száma, kik a vá­rostól telket akarnak venni, szabályrendele­tet kell alkotni a hússzemledijakról az uj vágási rend értelmében és határozni a vá­rosi mészárszék ügyében, a vác - gödöllői villamos vasút 100,000 koronát kér, Bauer Mihály pedig a Deákvárba kocsmajogot, össze kell állítani a virilisták 1909. évre szóló névjegyzékét, intézkedni kell a tiszt­viselők, segédszemélyzet, szolgák jövő évi drágasági pótlékáról stb. Szóval a város­atyáknak lesz mivel foglalkozniok ezen a közgyűlésen, mely alighanem tovább mint két órát fog eltartani. megmarasztalják a fiatalok, pláne a hol szép lányos gazda van. Itt kell mindenesetre játszaniok azt a nó­tát, a melynek vége igy hangzik: »Szüret után lesz az esküvőm.« Egy-egy táncra is perdülnek a párok s a banda zeneszóval kiséri haza a vig csoportot. Ebéd után tovább folyik a félbemaradt munka. Egyre szaporodik a musttal megtelt hordók száma, a melyek katonasorban álla­nak egymás mellett. A gazda előveszi a mustmérőt, de már hányadszor! hátha ez a »visa« édesebb mus­tot adott?! Hej, nincsen az a jó must, melynél jobb ne lett volna a szőlőjében valamelyik bizo­nyos esztendőben ! De ezt csak magában mondja, vagy a munkásainak. A szomszédnak pedig mindig néhány fok­kal magasabb cukortartalmat mond be. Hadd pukkadjon a rosszmájú szomszéd s lássa, hogy mi a szorgálom és szakavatottság gyümölcse ! . . . A nap már lenyugvóban van. Készülődnek a hazamenetelre. A gyermekeknek már nem jut hely a szekéren, az már egy musttal lelt hordónak van szánva, hogy hazaszállítsák. Mert nincsen ám minden gazdának pin­céje a szőlőjében. Aztán ki őrizze naponkint künn a must erjedését, vagy azt, hogy meg ne dézsmálja a rossz szomszéd, vagy a »fizetett szőlőtolvaj«, a csősz ? ! A gyermekek elég fáradtak, hogy is ne ülnének fel a szekér oldalára?! De az egy­szer gyalog kell megtenniük az utat hazafelé. Elcsigázva érkeznek haza, alig várják, hogy az ágyukban megpihenhessenek. A vig ének­nek, hancirozásnak vége. Az ágyban még egy keveset csevegnek az átélt örömnap eseményeiről, — az estimát nem tudom el nem lelejtik-e ilyenkor ? talán a holnapi lecke nem tudása jár az eszükben a kis diákoknak — de csakhamar elnyomja őket a jótevő álom és édes, mély álmukban folytatódik a szüret örömének kimondhatat­lanul édes érzete. Reggel kelletlenül nyújtózkodnak, de csak fel kell kellni a lecketanuláshoz. S bármilyen komoly is a tárgy, csak vissza-visszatér a tegnapi szüret egy-egy mozzanata. Nehány nap múlva elmosódik egészen a szüreti kép emlékezetükből és csak emlékeikben tér vissza olykor a szüret gyönyörűsége s marad elég idő az egész éven át a jövő szüret remény­kedésére . . . Ilyen volt a szüret még gyermekkoromban. A 70-es években már beleütött ilt-ott a görög nevű istennyila és a »fene rossz pora« (pe­ronospora) a szőlőkbe, a filoxera, (gyököt, tövét szerető), 1878-ban volt még az utolsó nagy termés s azután kezdődött a nem is lassú haldoklása a szőlőhegyeknek. Most az újra ültetett szőlőkben is szüre­telnek. De szüreti ünnepélyekről, vigságról alig van szó. Az élelmes bérlő a »sörházba« hirdeti a szüreti mulatságot 1 Csak panaszokat hallunk: kicsiny a ter­més, olcsó a bor ára és drága a napszám. Most is látjuk az élénkséget, készülődése­ket a szüretre. Kellemesen konganak a gu­ruló öres hordók. A kádárok javítgatnak az edényeken, csak az a baj, hogy mig régebben a szőlősgazdák az idegenből előkerült kereskedőknek köl­csönbe adott hordói kerültek vissza hozzánk üresen, most a helyi borkereskedők üresen küldik el messzire hordóikat, hogy telítve visszakerüljenek. »Lesz még szőlő, lágy kenyér«, lesznek még jobb idők is a mi hegyeinken, hangosak lesznek szüreteink is újra, fellendül újra bor­kivitelünk, újra fényes lesz a váci bor hire, csak lássanak jobban hozzá a most tényleg »filoxerarnentes« volt szőlők beültetéséhez a mi gazdáink] És látunk majdan újra csak úton-útfélen végigterülő kótyagos embereket, a csípős új­kortól dőlöngő szőlősgazdákat és vendégség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom