Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-08-30 / 67. szám
VÁCI HÍRLAP 3 — Értesítés. A váci kegyesrendi íőgim- náziűmban a felvételi, javító, pótló és rnagán- vizgálatok f. hó 31-én és esetleg az ezt követő napokban fognak megtartani. Az 1908/ 9 tanévre szóló folytatólagos beiratások pedig szeptember hó 1., 2.3-án a délelőtti órákban lesznek. — Az igazgatóság. — A fegyintézet uj villamos telepe. F. é. aug. hó 12-iki számunkban szóltunk a váci fegyintézetről. Jeteztük akkor, bogy a fegyintézet villamos világítását újjá akarják átalakítani. Megtudtuk azóta azt, hogy az igaz- ságügyminisztérium egy saját új telep felállítását vette tervbe. E terv megvalósítása mélyen sérti a város érdekeit. Korábbi cikkünkben kifejtettük azt, hogy a fegyintézetnek, ha bővíti világítási berendezését, kell, hogy a városi villamos mű által szolgáltassa az áramot. Mint mondtuk, elősegíti ez által villamos telepeink kibővítését, segít ahhoz, hogy megkaphassák a villamos világítást azok, kik rég várják, továbbá lendit iparunk felépítésén, mert megkönnyíti azt, hogy iparosaink műhelyeiket villamos üzemre rendezhessék be. Oda kell tehát hatnunk és elkövetni mindent, hogy ez megtörténjék. A mennyiben a dolog eldöntése a minisztériumtól függ, meg kell, hogy keressük az igazságügyminisztert, tegyen oly intézkedést, mely a város érdekeit szolgálja, sőt meg kell keresnünk a kereskedelmi minisztert, szólítsa fel az illetékes ügyosztályt, hogy pártolandó az ipart városunkban, hozzon oly határozatot, mely a fent kifejtetteket megvalósítja. Hisszük és reméljük, hogy törekvésünk nem lesz meddő, kívánságunk méltáriyolást talál any- nyival is inkább, mert egy minisztériumnak nem szabad a város érdekeit sérteni, de kötelessége azokat mindenkor szem előtt tartani. — Vácszentlászlói csendélet. Czira József ácssegéd egy pár garázda társával már hetek óta valóságos ostromállapotban tartotta Sára János vácszentlászlói utkaparó házát. Kövekkel, göröngyökkel dobálták házát napról-napra, a miért már a szolgabiróság is elitélte őket. Augusztus 15-én Sára János családjával az udvarán egy pádon ült a kerítés mellett, mikor arra jött Czira József több cinkostársaival dalolva, Sára házához •érve a kerítésen keresztül úgy vágta fejbe Sára Jánost, hogy összeesett. Vagy két hétig nyomja az ágyat, mig felépül. — Mezőgazdasági állapotunk aug. 30-ig. Búza. Az eddig tudomásra jött cséplés átlag eredmények, a közölt 5.50 mm. holdan- kinti termést igazolják. A kedvező idő lehetővé teszi, hogy a közelgő őszi vetés alá a föld teljesen megmunkálva legyen. Rozs. Itt is igazolja az eredmény az 5.00 mmázsa termés! átlagot. A homok talajokon már vetnek s itt-ott zöld vetés is látható. Árpa elég jól fizetett ugyan, de a sovány szemnek nem volt súlya s igy holdankint 5.00 mmát adott, őszi árpát helyenként vetni kezdik. Zab. A sovány szem miatt itt sem volt nagyobb az eredmény, mint a minőnek sejtettük s 5.00 mm holdankénti eredménnyel be kellet elégednünk. Tengeri. Csak elvétve látható kielégítő állapotban, az eső nagyobbára későn érkezett s 4.00 mm átlag hozamban bízunk. Burgonya kevés van s az is nagyobbára dió- nagyságú, csak vizenyősebb helyeken — rétek szélein van kivétel, egybe—véve nagy átlagban 0—7 mm remélhető. Kerti vetemények a kiadó többszöri esőre megújultak. Bab— borsó—lencse közepes termést adott. Káposzta nagyobbára apró s csak a völgyes, vizes helyeken van kivétel, Köles közép termést adott. Kender és len. A virágos már áztatóban s jobbára tilolják is, a magvasra szeptemberben kerül a sor, ez utóbbi az esőkre javult. Dohány. Az eső nagyobbrészt későn érkezett s ép ezért az eredmény gyenge. Répa. Gumója apró, az esőkre megújult ugyan, de csak nagyon kedvező időjárás segít lényegeset. Lucerna és lóhere az esőkre kihajtott, jó idő esetén közepes vágást még adhat. Legelő az esőkre javult. Szőlő ott, hol nagyon tömött fürtű és bő hozamó a tőke, az esőkre rothadni kezdett a kellő párolgás hiánya miatt, a száraz meleg beálltával azonban most megállt. Gyümölcs. Rég volt ily bő termés. Elemi csapás. Leszámítva a volt szárazságot, eddig megkímélt. Időjárás. Elegendő eső — meleg — kedvező. Munkásviszonyok kielégítők, férfi- napszám 1.80, nők 1.70, fiúk 1.20 K. Gabonaárak. Búza 22 22.50, rozs 18, árpa 15, zab 16, tengeri 15.50 K. Bor. Utolsó termés teljesen elfogyott 44—48 K árban. — A gazdaközönség figyelmébe. A városi hatóság ezúton is fölhívja a helyi és környékbeli gazdaközönséget, hogy a városi mészárszék számára eladandó vágómarháikat akár a városi mérnöki hivatalban, akár dr. Göndör Sándor főjegyzőnél bejelenthetik. Itt említjük meg, hogy a városi mészárszék e hét végén fog megnyílni. — Újévi üdvözlet 1847-ből. A régi jó szokás, hogy a kéményseprők az év kezdetén verses üdvözlettel köszöntenek be, már nagyon ősi eredetű. Bartos István ugyanis egy 1837-ből származó, kéményseprő üdvözletét adott városi múzeumunknak. Ebben az üdvözlőlevélben egy váci kéményseprő magyar versben köszönti az olvasót. A szöveget körül aktuális képek díszítik. E képen kívül még 3 drb rézérmet is küldött az éremtárba. Az egyesület elnöksége az adományozónak ezúton is köszönetét fejezi ki. — A Váci asztalos segédek 1908. évi augusztus hó 30-ikán este 8 órakor a »Curia« szálloda összes helyiségében, könytáruk javára, tánccal és Cabarett-számokkal egybekötött, zártkörű vidám estélyt rendeznek. Belépti-dij: személyjegy előre váltva 1 korona 40 fillér, este a pénztárnál 1 korona 60 fillér, családjegy (három személyre) 3 korona, este a pénztárnál 3 kor. 40 fillér. Az estélyen Lovászy Ferenc vezetése alatt álló zenekar Lovászy Józset tárogatószólista közreműködésével hangversenyez. — A szeszvásárló közönség figyelmébe. Kereskedőink ez úton is felhívják a közönséget, hogy ha rumot, likőrt, konyakot, sós- borszeszt vagy egyéb szeszt akarnak vásárolni, azokat még szept. 1 előtt, vagyis a holnapi napon szerezzék be, mert szept. 1 után minden ilyen szesznek 20 fillérrel drágább lesz literje az uj szeszadó-törvény életbelépte miatt, január 1 után pedig ismét 20 fillérrel fog felmenni az ára. A jelzett szeszekből egyszerre most is csak 5 litert vásárolhatnak. — Fogorvos Vácon. Dr. Friedmann, fogorvos rendel mindennap délelőtt 8—10 óra közt a lakásán. (Középvárosi-l'őút 19. sz) — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 50 Kgrmként. Buzaörlemény : Asztali*dara AB szám 17 K. 60 fül. — Asztali dara C szám 17 K 30 fill. — Királyliszt ü sz. 17 K 40 fill. — Lángliszt 1 sz. 17 K 10 fül.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 16 K 80 fül. — Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K50 fül. —Elsőrendű kenyéri iszt 4. sz. 16 K 30 fül. Közép kenyérliszt 5. sz. 16 K — fül. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 80 fill.—Barnakenyérliszt 7. sz. 14 K 60 fül. 7l/a, sz. 12 K 80 fül. — 73/4. sz. 10 K 50 fül.— Takarmányliszt 8. sz. 8 K — fillér — Korpa finom F sz 5 K 90 finom — Korpa goromba G sz. 5 K 90 fül. —Ocsu 7 K 50 fill. Nyilt-tér. Igen alkaimas utazásoknál. Rövid használat után nélkülözhetetlen. Egészségügyi hatóságok által megvizsgálva. nélkülözhetetlen fogtisztitó-szsr. A fogak tisztántartásához csupán szájv zek nem elégségesek. A foghúson mindig ujólag keletkező ártatrnas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítőén és autiszeptikusin ható fogtisztitó-szérrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont“ már az összes kulturállamokban a legsikeresebb használatra bizonyult. Anyakönyvi kivonat. 1908. aug. 18-tól aug. 25-ig. Születtek: Bach Béla kir. orsz. fegyintézeti gondnok leánya Erzsébet rk. —, Szabados Ferenc földműves leánya Verona rk. —, Hutterer Ferenc szatócs fia Ignác izr. —, Molnár Lajos kertész fia Sándor rk. —, Kosdi Mihály földműves leánya Ilona rk —, Kovács Lajos földműves fia Sándor ref. —, Bán Mihély földműves fia Mihály rk. —, Szikora András fegyőr leánya Ilona rk. —, B. Kurdi Lajos földműves fia Máté ref. —, Vadkerti Erzsébet házi cseléd fia József rk. Meghaltak: Gsepregi Julianna 9 éves, r. k. (tüdőgümő- kór) —, Kurcz Benedek csizmadia mester r. k., 45 éves (tüdőgümőkór) —, Béres Lajos 13 napos, r. k. (görcsök) —, Salamon Zsig- mondné, Medvetzky Katalin 71 éves, r. k, (szervi szívbaj) —, Király István nyug. pénzügyőri fővigyázó 66 éves, rk. (tüdölob) —, Szabó Ferenc m. kir. posta- és távirda altiszt 55 éves, r. k. (bárzsingrák) —, Durai Gyuláidé, Kukoricza Mária 19 éves, r. k. (tüdőgümőkór). Házasságot kötöttek: Polácsek Gábor szabómester rk. és Já- vorszky Ilona rk. —, Gerhardt István özv. postakocsis rk. és Páthé Julianna rk. —, Schönberger Dezső könyvkötő izr. és Landesmann Sarolta izr. Értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönség b. tudomására hozni, hogy Vácon a KURIA-szál- lodát ismét átvettem és azt a mai kor magas igényeinek megfelelően berendeztem. Kitűnő magyaros ételek és italok olcsó és figyelmes kiszolgálatáról gondoskodtam, valamint előfizetéseket étkezésre úgy a vendéglőben, mint házon kiviil elfogadok. Kényelmes és tiszta szobák, termek a nagyérdemű közönség rendelkezésére állanak. Szives pártfogásért esedezve, maradtam kiváló tisztelettel Kúriai Péter bácsi. Hol találunk jó cigányzenét? Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy a városi nagysörházban rövid ideig hangversenyezett s igen megkedvelt elsőrendű cigányzenekar folyó évi julius elsejétől állandóan a Központi kávéházban játszik. A zenekarvezetője Lovászi József, atárogató- szólista Lovászi Ferenc közreműködése mellett vasárnap egész délután is játszik a zenekar. Jó italokról, figyelmes kiszolgálásról minden kedves vendégemet biztosítom. A n. é. közönség szives pártfogását kéri Péteri jánosné..