Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-08-05 / 60. szám

2

VÁCI HÍRLAP

3. az összes gyárak, még ha azok az 1886. XVII. törvénycikk 183. § ának a) pontjában megnevezett foglalkozások mellékiparágaiként űzetnek és azokban leginkább a saját nyers termények dolgoztatnak is fel, úgyszintén az összes ipari műhelyek, a mennyiben azokban állandóan legalább húsz alkalmazott van foglalkoztatva ;

4. az összes építőipari üzemek és munkák, úgyszintén a nem iparszerűleg, hanem házilag végzett épitkezések, — a nem iparszerűleg végzett és építési engedélyhez nem kötött javítási munkák és egyszerű szerkezetű földszintes épitkezések kivételével;

5. út-, hid-, vasút-, alagút-, viz-, gát-, csatorna-, kikötő-, erődítési-, vízvezeték-, gáz-, villamvilágitó- és erőátviteli vezeték-építkezések;

6. vízvezetéki, gáz-, villamvilágitó- és villámhárító-szerelő munkák;

7. út-, ház-, csatorna- és ablaktisztító munkák ;

8. kéményseprő-, kútcsináló- és kőfaragó iparüzemek, kő és gipszszobrászat;

9. ablak-, kirakat- és szellőztető készülékszerelő, asztalos, bádogos, cserepező, házfedő, kovács, lakatos, mázoló, szobafestő, tapétázó és üveges ipari üzemek;

10. gyúlékony, az egészségre ártalmas, vagy mérges, úgyszintén robbanó anyagok és robbantó tárgyak előállítási és feldolgozási munkálatai;

11. hivatásos tűzoltóság;

12. vegyészeti, fisikai és gyógyszertári laboratóriumok ;

13. vágóhidak, mészáros- és hentesüzemek és jégművek ;

14. malátát, olajat, lakkokat, festékeket és kencét előállító ipartelepek ;

15. az összes vasúti üzemek, tekintet nélkül a hajtóerőre, ezek-építkezései, fentartási munkái, műhelyi üzemei, úgyszintén a vasúti

olyankor, a mikor nekem még eszem ágában sem volt a szerelemféltés!?

Szinte megborzadtam az iszonyú következményektől, a melyeket ez a meggondolatlan próbatét maga után vonhat. Teremtő atyám, ha csakugyan, ha komolyan válaszolni talál erre a levélre s énnekem a tulajdon két szememmel kell majd látnom a válaszát poste restante a főpostán s végig kell olvasnom, mely napra és melyik órára igér találkát annak, annak a . . .

Kacagott:

— Annak a hölgyikének, a kit én kreáltam neki, hogy ő essék be a verembe, holott máris éreztem, hogy magam estem bele. . . . Minden egy pillanat alatt rontott az agyvelőmbe. A szegény levélhordót meg majd kilöktem. A szegény—haha— igazán majd kilöktem. — S olyan jóízűen nevetett melléje.

— Úgy bizony,— folytatta a mikor abbahagyta a nevetést, — szépen beleakadtam a magam állította csapdába.

— Aznap délben ugyanis az én drágalátos uram a rendes időben hazajöLt s csodálatoskép a legszeretetreméltóbb képpel nézett a szemembe. Nyilvánvaló, hogy ez csupán én előttem volt csudálatos, mert hiszen alkalmasint azelőtt is mindig úgy nézett rám. Csakhogy én aznap már egészen meg voltam habarodva. Azt képzeltem, egy bűnös férj sunyiságával kell majd félreforditania a fejét, vagy kell lesütnie a szemét, a mikor azt a levelet átadtam neki. Dehogy! Eszébe sem jutott! Kissé meglepetve nézte a címzést, kérdezte, mikor hozták és megnézte a hépáJyaudvarokon folytatott összes ipari üzemek (vendéglők, árusító üzletek, stb.);

16. hajózási üzemek, ideértve a hajókon berendezett vendéglő-üzleteket, mindennemű hajórakodási és hajóépitési üzemek és munkák ;

17. »kotró- rév-, komp- és tutajozó vállalatok ;

18. fuvarozó, szállítmányozó és raktárvállalatok, valamint a kereskedelmi pincészet;

19. gépkocsik (automobilok) kezelése;

20. a posta-, távirda- és távbeszélő üzemek és ezek építkezései, valamint fentartási munkái ;

21. iparszerű fa- és szénraktárak, iparszerű fatermelés;

22. a vizrendező és vizhasználati társulatok szivattyú-telepei;

23. betegápoló intézetek;

24. nyilvános tanintézetek műhelyei;

25. javítóintézetekben elhelyezettekkel és letartóztatási intézetekben letartóztatottakkal dolgozó vállalatok; végül

26. mindazok ez üzemek, tekintet nélkül az alkalmazott munkások számára, a melyek elemi erő által hajtott gépeket, vagy hatósági engedélyhez kötött gőzkazánt használnak.

Az állami, törvényhatósági, községi és közalapítványi üzemek, a mennyiben az 1—26 pontok alá esnek, úgyszintén a biztosítási kötelezetiség alá tartozó főüzemek melléküzemeiben és mellékhelyiségeiben foglalkoztatott egyének szintén biztosításra kötelezettek.

Nyelvében él a nemzet.

Nem ismerem ki magamat. Akkor szokta ezt sok ember mondani, ha bizonyos körülmények között tájékozatlan, nem tud tájékozódni, eligazodni, nem tudja, hogy hányadán van stb. Pl. A nagyvárosban ritkán járó ember tájélyeg keltét. Azután némi érdeklődéssel vizs- gálgatva a borítékot, beosont a szobájába.

— És? — Kérdezte mosolyogva Gizi.

— Én is kipirultan állottam az ebédlőben, háttal fordulva az ő szobájának. Egyszerre, alig hogy felbontotta a levelet, hallom, hogy csöndesen behúzza az ajtót.

— Ah, gondoltam — tréfára igyekezvén fordítani azt a fölötte kellemetlen érzést, a mely megszállta, — ah, igy vagyunk! Hát az én kitűnő férjemuramat még egy ilyen ösmeret- len valami is érdekli? Na jól! — és elfutott a méreg, úogy majd megpukkadtam—ez egyszer ugyan megjárod velem, szentem! Alaposan nevetségessé foglak tenni, ha felelni mersz neki! A föld alá fogsz bújni szégyenedben, úgy kifigurázlak! — És mint a mikor nagyon savanyu almába harapunk, a melyikről a háziasszony iránt való udvariasságból azt kell mondanunk, hogy édes, fanyarul mosolyogtam melléje.

Akárcsak mostan, elmélkedett a kis ba- ráinő.

Meglehet. Hanem elég az hozzá, hogy a cseléd betalált és hívta ebédhez. Kijött. Arca nyugodt volt, szinte derült. Fürkésző pillantást vetettem rá: vájjon mi megy végbe most ebben az emberben? Ennek az uj, vagy éppen újabb kalandnak a részletével foglalkozik-e, vagy a cselt vette volna észre, a vagy . . . dehogy foglalkozott, dehogy vett és/re valamit! A hajamat cirógatta az élhetetlenje! A veséjébe szerettem volna látni.

— Mért nem eszel?—kérdeztem szárazon.

kozatlan az egyformának látszó házak utcáin. A Hortobágyon hózivataros időben a debreceni ember is eltéveszti éjjel az utat és irányt is: nem képes eligazodni s tájékozódni. Hajnalra kelve, aztán egészen véletlenül oda vergődik vissza, a honnan éjfélkor elindult; a hortobágyi csárdához. A szellemi élet útjain is eltévesztheti az ember az irányt, mely tájékoztathatná s ilyenkor — embere válogatja — egyik azt mondja, hogy nem ismeri ki magát, a másik meg: nem tudok eligazodni, belezavarodtam, nem látok tisztán, nem tudok rajta eligazodni, nem tudom hányadán vagyok stb. stb. Már most bátorkodom kérdezni: miért választják a legtöbben épen azt a szólásformát, mely német izű- bűzű, német észjárás eredménye : nem ismerem ki magamat. Ez a kifejezés helytelen, rossz, kerülendő. Helyette azok a kifejezések használandók, melyek épen olyan jól, vagy még jobban lefestik a helyzetet és a mellett magyar szólásformák is.

Bong or.

Hírek.

A katalinai áldozatok.

Grün Ágostont és Moser Antalt ért rabló- támadásnak hasábokat szentelnek a lapok s egyéb szenzáció híjján újra és újra elmondatják velük azt a borzalmas jelenetet, melyre emlékezniük is rettenetes. Akár milyen hosz- szú is egy cikk, a vége mégis az, hogy a tetteseknek még a nyomuk sincs meg. Elkövették itt is, ennél az esetnél is azt a hibát, a mit a rétsági postagyilkosságnál: későn értesült a nyomozó hatóság és a csendőrség s mindkettő előbb jegyzőkönyvezett s azután úgy 1/211 óra felé láttak a rablógyilkosok után, a kiknek most már négy és fél órai szabad út után aligha keli az üldözéstől félniök.

Rám nézett; mosolygott, édeskésen és szerelmesen, de, hidd meg, főkép bosszantóan. És minden különös bevezetés nélkül egyszerre csak, képzeld, azt kérdezi tőlem, em- lékszem-e arra a gyönyörű fekete nőre, a ki múlt vasárnap ott ült szemben velünk egy asztalnál a Városligetben, a kioszkban?

— Emlékszem, igazán szép nő volt, feleltem, nem tudva mire vélni a kérdést.

Ő pedig — óh én ostoba!—szinte magába mélyed ve motyogta:

— És egyszerre olyan hallgatag lett. Emlékszel ?

S be sem várva a válaszomat:

— Nos lelkem, nem emlékszel, hogy az az öreg ur, a ki mellette ült, Boriskának szólította azt a hölgyet? Nem emlékszel?

Ezzel elővette zsebéből a saját levelemet, oda tartotta az orrom elé és elbizakodott hangon csufondárosan, de azért mégis roppant önteltséggel nevetve igy szólt:

— Nézd, a kis csacsit, — olvasd!

Giziké a süldő menyecske, mint a csipogni készülő madár a csőrét, kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit,

Erzsi azonban, az elbeszélő lanyha hosszan - kodással intett a kezével, miközben igen különös arcot vágott:

— Hadd el kérlek! Ez az őszintesség és az a képzelődő önhittség igy együtt . . .hidd meg, Gizikéin, hogy a nagy trémázásaiin ulán, a mik az egészet megelőzték, úgy esett nekem ez a dolog, mintha valaki egy dézsa hideg vízzel nyakonöntött volna . . ,