Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-01-22 / 7. szám
Huszonkettedik évfolyam. 7. szám. Vác, 1908. január 21. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések áVa □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Nyugodjanak békében! Vác, jan. 21. A Kaukázus zordon sziklatengerébe odaláncolt Prometheus, midőn meggyőződött, hogy senkitől segítséget, feloldást, megszabadítást nem várhat, önerejére hagyva mit is tehetett egyebet, mint lekötve tartott, bilincsekbe vert tagjainak durva vasláncait mindegyre jobban és jobban csörömpöltette: ez úton akarván az alkalmatlan nyűgtől megszabadulni. Majd az egyik, majd a másik tagját kívánta a nehéz vasgyűrűkből kierőszakolni, de belátván fáradozása és erőlködéseinek erőt fecsérlő hiábavalóságát: rövid időre kifáradva, ellankadva hullajtottá alá megbénult vézna tagjait, hogy pihent erővel újból kezdje a sziszifuszi munkát. Szegény Prometheusnak azonban csak teste volt az odaláncolás által a végpusztulás és enyészés veszélyének kitéve. A test lebilin- cselésénél százszorta fájóbb a szellem lebilin- cselése. A posványos felszinű talaj belsejében idő ről-időre az úgynevezett mocsárgáz, vagy mocsárlég szokotr fejlődni, mely midőn a levegő felszínével érintkezésbe jön: meggyűl s a vidéket pillanatnyi időre megvilágítja. Ez a »lidércfény«, mely maga felé csalogatja a biztos révhelyet kereső é?jeli vándort. ilyen leláncoltPrometheusként tűnik szembe Vác város közügyé. Hosszú elmaradásának szomorú valóságára ébredvén, hol egyik, hol másik intézményét akarja a polgáriasodás színvonalára emelni; most ezen fájó tagját kötözi be, majd a másikra rakja a jónak vélt irt s örvendetesen szeretnők látni, hogy heteg tagjai uj életet nyernek. Vén aggszűzként, ki az udvarlók raját mindazáltal maga köré gyűjteni szeretné, rejtegeli fogyatkozásait, hogy a vándornak, a krónikásnak maga felől dicséreteket adhasson ajakára. Városunk kulturális és egyéh intézményeit kifejleszteni akarók táborában minduntalan uj és uj eszmék támadnak, melyek a hulló csillaghoz, a bolygó fényhez bátran hasonlíthatók. Mint emezek, pillanatnyi külbefolyásnak engedve jelennek meg és tűnnek el azon eszmék, jelszavak, melyek városunk intézményeit a diadal úljára terelni akarják. Még alig születtek meg és máris rájuk olvassák a »requiescat in pace«-t. Néhány évvel ezelőtt közvágóhíd létesítésének elodázhatlan szükségét érezte városunk közönsége. Kiadatott az eszme egy tekintélyes szakemberekből álló bizottságnak tanulmányozás végett. Remélhetőleg elkészül a javaslat a 21-ik században. Letűnvén a láthatárról a közvágóhíd elhalványult csillaga, uj meteorként a vásártér parcellázásának fényes csillaga világította be szellemi életünk sötét egét. Máj uj eszme támadt: vízvezetéket! S mi van mindezekből? Különben azt tartják, hogy ha már meg kell halnia a gyermeknek, hát inkább kicsiny korában haljon meg. Lássuk mi e rendszertelen, lassú s bizonytalan előhaladásnak az oka, hol. fejük a stagnálásnak csirája. Erős a meggyőződésem, hogy a baj a semmiképen nem menthető közönyben s ön- -magunk iránt való erős bizalom hiányában rejlik. Hogy az áldozatkészségtől mindenki visz- szaretten, az persze szintén helyrepótolha- tatlan hiba. A felmerült eszmét az arra illetékes férfiak a közügyek domború szemüvegén vizsgálván, szörnyszülöttnek tüneteit mutatja, csakhamar visszarettennek az azzal való foglalkozás kellemetlen terhétől s mielőbb a lomtárba kerül. Vagy laikusnak dobják oda tanulmányozás végett, nem tudva, hogy vad kezében a tudomány elveszti a maga szentségét s éles fegyverré válik a dühöngőnek markában. (F-áy András.) A kiküldött bizottság azután albizottságokra degradálja magát, mely ismét szűkebb tanácsot választ el magából, hogy vég. e ezen szűkebb tanácsnak három tagja legyen az eszme dajkálója. A legeslegszűkebb körű értekezlet ülésén azután csak összeverődik két tag, de határozni nem tudván: eredménytelenül széjjel oszolnak. A második összejöveFérfi. x Irta: Fehér Jenő. Csetneky Lili lefekvés előtt a következő sorokat irta bele naplójába: Junius 6. Ma nem volt itt, pedig egész nap szivdobogva vártam. Valahányszor nyílni hallottam a kertajtót, mindannyiszor összerezzentem. Nem jött. Szüntelenül reá gondoltam és tudom, hogy az ő nevével ajkamon fogok elaludni. Ugyanebben az időben a szomszédos szobában Csetneky Olga siető vonásokkal a következőket irta a naplójába: Junius G. Ma, hogy Tóváry nem volt itt, éreztem először, hogy hiányzik. Magam sem tudom, mit érzek, de borzadva gondolok arra, hogy a húgom lett a vetélytársam. Szinte féltékeny vagyok rá. Hová fog ez vezetni? Most pedig, miután belekukkantottunk két fiatal leány naplójába és ezzel elkövettük a képzelhető legnagyobb indiszkréciót, nézzünk be egy pilanatra Tóváry Miklós cs. és kir. kamarás garszon lakásába is. Tóváry az Íróasztalnál ül és levelet ir. A levél kezdősorai ezek: Kedves Barátom! Holnap délelőtt verekszem és bár jó vívónak tartanak, az embernek minden eshetőséggel számolnia kell. Ha netalán valami baj érne, kérlek, mond meg Lilinek és Olgának, hogy mindkettőt egyformán szerettem. Amazt éjszin szemeiért, aranyszőke bajáért, hófehér leikéért, angyal- szelidségéért, ezt éjsötét fürtéiért, villogó szempárjáért, sugár termetéért, dacos büszkeségéért. Nem tudtam választani közülök, de ... E pillanatban az inas látogatót jelentett és Tóváry sietve takarta le a megkezdett levelet. Másnap reggel Lili és Olga a kerti lugasban ültek. Lili a hímzésen dolgozott, Olga valami könyvben lapozgatott. Verőfényes nap volt. A virágágyakon még a hajnali harmat csöppjei reszkettek. Madarak himbálóztak a gallyakon. A két fiatal leány sokáig némán ült egymás mellett. A csöndet Lili törte meg. — Fölkelt már a mama? kérdé. — Nem tudom, felelte rövidesen Olga. Megint hallgattak. A nyári lakból egy fiatalember lépett ki és egyenesen a lugas felé tartott. — Itt vagytok, leányok ? — Itt. Te vagy Gábor? — kérdezte Olga. — Szolgálatodra! — Az éjjel nagyon későn jöttél haza — mondá szemrehányó hangon Lili .a bátyjának. Hallottam a kocsizörejt, úgy hajnal felé lehetett. — Bocsáss meg, szólt ironikus udvariassággal Gábor — hogy édes álmaidban zavartalak. A kaszinóban voltam ez este és mondhatom ... De nem, mégse mondom ... Ez nem nektek való. — De csak mond el, — szólt Olga. — No mond el, könyörgött Lili. — Ám legyen. Tiz óra lehetett, a mikor Tóváryval a kaszinóba mentám. — Tóváryval? kérdezte egyszerre mindkét leány. — Vele. A kártyaterem asztalai mellett javában folyt a játék. Az egyik asztalnál négyen ültek, köztük egy fiatal ügyvéd, a kit következetesen került a szerencse. Folyton veszített. A homlokán nehéz veritékcseppek gyöngyöztek, az arca fekó volt. Már vagy húszezer forintja úszott. — Ki ez az ember? kérdezte Tóváry. Alig ismerték. Csak annyit tudtak róla, hogy ügyvéd és hogy a vesztesége fölért csaknem az egész vagyonával. Valaki arról is tudott, hogy csinos felesége és négy apró gyermeke van. Tóváryt a hallottak mód nélkül felháborították. Odalépett az asztalhoz. — Bocsánat — mondotta — azt hiszem, az ügyvéd ur mára eleget veszített. Engedje át nekem a helyét! — De kicsoda ön és minő jogon avatkozik bele a játékunkba, — fortyant föl az ügyvéd és sápadt arcát egy percre elöntötte a pir. A többiek is felugráltak.
