Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-01-15 / 5. szám
Huszonkettedik évfolyam. 5. szám. Vác, 1908. január 15. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára E] centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Gyermekvédelem anyagi áldozatok nélkül. Vác, jan. 14. A múlt az apáé. A jövő már a gyermeké. Az a jövő, melytől az ország istápolását várjuk. Nem hiába mondják az ország fiatalságát a haza oszlopának: rajtuk van minden lelke- < sedésünk, bennük van minden reménységünk. És méltán. Reményeinket azonban nem szabad szét- málló homokra építeni. Vizsgáljuk meg, hogy az az alapzat, melyre az á sok remény épül, kibirja-e a vihart, szembe tud-e nézni a terheivel. Vájjon, ha az a közmondás: „lesz még rosszabbul is“ beválik axiómának, itt-ott kimondják hitnek, van-e olyan erős az ország ifjúsága, hogy kibírja azt a sok veszélyt, mely annyira rajostól lepi meg a társadalmat. Kiviil az ablakot kopogtatja a hó. Az eresz alatt lelógó jégcsapok tetszhetnek a költőnek, nekem, a szegényes házakban nyomorgó családokon megdöbben a szivem. Összefacsarodik a szivünk, ha arra gondolunk, hogy mikor oda künn sivit a szél, sok ember nem vesz meleg ételt magába. A fakó gyermekek egész tömegével fekszenek az ágyakon. Itt is, amott is tizenként temetnek ifjú embereket és a hazai temetők telnek, egyre telnek. A mig a temetőkben sírhelyet vés a csákány a fagyos rögekben, apák, anyák azon siránkoznak, hogy újszülött jött megint a házhoz. Borzasztó lelki üresség és az emberi lélekben, itt-ott a hazában, már az egy gyermekrendszert áhitozza. Szerencse, hogy a törvény még az anyahiénákra reá teszi a kezét rút bűnük napfényre derültekor. Az is irgalmatlan csapása állami életünknek, hogy a hajók minden utazáskor megtelnek hazai kivándorlókkal. Nagyobb városok a megmondhatói annak, hogy még a reménységre jogosított gyermekekben is mennyire pusztít a társadalmi élet ellenőrzésének hiánya. Ennél pongyolább, bű- nösebb nemtörődömség nincs egy hamar társadalmi életünk labirintjében. Ki is fejtjük indokainkat. Meghozták a törvényt, hogy Magyarországon a 15 éven aluli gyermekek korcsmázása tilos. Nincs rá statisztika, hogy hány gyermeket mentenek meg az abstinenciának, de nyitott szem kell hozzá, hogy az ember meglássa a papiros törvény lelketlen be nem tartását. Város helyeken lelketlen siheder gyerekek a bűn fertőjében elveszhetnek a nélkül, hogy törődne velük valaki. A Váci Hírlap igy télviz idején majd minden számában közli, hogy az elmúlt héten hány széntolvaj gy^rme1'?* (gyermek és nem felnőttet) fogott el a rendőrség a vasútnál. Nyaranta meg a Rókus körül láthatni, hogy hány gyermek ztillik dologtalanul a mi városunkban is. A korcsmárosok annak adnak, a ki fizet. Hogy honnan veszi a gyermek a pénzt, az az Vásár. Irta: Bródy Sándor. Itthon, falun, kevéssé van kifejlődve a hotelélet. Vásár volt és a két kocsmában az egyetlen vendégszobát már elfoglalta valami előkelő idegen; a házigazdám, egy festő, nem adhatott éjjelre szállást, hacsak a Hójában nem akartam hálni. A díványon magán, leánya és egy orosz hercegkisasszony, szintén művésznő öreg és puklis. A nagy magyar községben, mely nyáron művésztelep volt, kevés úr lakott. Különben én miattam lakhatott volna sok is, én egyet sem ismertem és mert éjjelre mégis ott maradtam, barátom a festő átüzent a szomszédba egy parasztasszonyhoz, hogy hozzák rendbe a tiszta szobát, háló vendég lesz: — Amerikai asszony. Érzéke van a pénz iránt. Már másszor is küldtem neki vendéget, egy korona jár az ágyért. Tiszta, szép a szobája, az asszony is kellemetes! — mondotta a barátom. — No azért kár volt visszajönnie, hogy egy koronáért kiszálljon az ágyából! —jegyeztem meg én, nem törődve az asszonnyal, az ággyal, az éjszakai nyugadalommal, a mely ugyan várhatott, hajnalkor, magyar szilvo- rium melett még a francia akadémikusokat is szidtuk, pedig azok igazán nem vétettek kettőnknek, éjfélkor elhatározták, hogy újra kezdjük az egész művészetet, de most már igazán. Hófödte fejünk — a festő is ősz, én is az vagyok—égett a tervtől, a reménységtől, az újra való kezdéstől és nagyon lenéztünk a körülöttünk hadarászó ifjúságot, a melv ^z italtól volt mámoros. Mi magunktól az álmainktól voltunk 'részegek. Már derengett, mikor szállásomra mentem. A piktor elkísért, hogy a szomszéd kutyának bemutasson. — Tisza! Tisza! gyere ki. Jó ember, pesti, pénze van, Fizet! — mondotta a kutyának, a ki értette a szót, bekísért egészen a pitvarig. Éppen csakhogy az első szobának, azaz a konyhának az ajtaját nem nyitotta ki. (Ezek a magyar komondorok nagyon elpolgárosultak, mások már egészen mások!) Két óra lehetett, hajnal, nyáron és az amerikai asszony aludt. Fontos tudni, hogy ő maga sohasem volt az új világban, hanemha ott volt két ura is. Az egyik ott halt meg, valami ólombányában, miután kétszer már pénzt is küldött haza. A második ura is, kiment, mint favágó működött ott és annyi pénzt küldött haza minden hónapban, mint amennyit nálunk egy katonatiszt keres. (A faluban sokat álmodoztak arról, hogy milyen borzasztó fain és kemény-fa lehet az, a mit ott olyan drágán vágnak,) Az első szobában olaj-lámpa égett, alkalmasint azért, hogy el ne bukjam, ha hazajövök és betaláljak a másik szobába, az ágyamhoz. Fölvettem a kis lámpát, hogy megnézzem a háznépet, mifélések ? Az asszony erőteljes, kedves, nagyon édesdeden aludt, ő dolga. Egy bizonyos, hogy a gyermekek romlanak. Budapesten egy-egy rendőr-razzia alkalmával százával találnak notórius tolvajokat, a kik megdöbbentő pszihológiai tanulmányt nyújthatnak a kriminálistáknak és a pedagógusoknak. A tolvajlás, az erkölcsi rend megsértése, az elsatnyult test rémes látványa nem képezi a rendőri jelentés magvát, itt csak a szám, a név szerepel a társadalom nyilvánossága előtt, az eredmény, a következmény, az emberi síilye- dés nem áll szemünk előtt. Talán azért, hogy ne lássuk? Talán azért, hogy éles sebet ütne rajtunk e látvány. De hiszen tisztelt társadalom, ez nem jól van Így. Elő csak azzal az okokkal és okozatokkal. Lássuk őket. Nyissák fel vele a társadalom szemét, hogy mindenki lássa. Majd, ha konganak a vészharangok, mindenki elmegy véd- gátat emelni a bősz árnak. így nem törődik vele senki. Vagy törődik? Hát akkor miért engedik meg, hogy rossz hirü házakba bebocsátanak gyerekeket is ? Miért van egyes helyeken, hogy iskolák közelében korcsma s a mellett bűntanya van? Szomorú állapot ez nagyon. Szinte vibrál a toll a kezemben, mikor azokra a bűnökre gondolok, melyeket a gyermekek elkövetnek. Az se rend, az se egészség és az se a szabadság helyes értelmezése, hogy faluhelyeken már minden engedély nélkül korcsmákban rendezik a siheder gyermekek számára a farsangi mumintha az álom mellét gyönyörködve szívná. Az ember, ha sokat élt és az emberismeret kenyérkeresete, mint nekem, egy látásra csaknem mindent tud az ilyen egyszerű teremtésről. Jó puha asszony, nem fél a gyönyörűségtől, de nem is keresi. A rendes természet, a milyen a legtöbb. A három gyerek — akiket szintén megnéztem, — valamicskét hasonlítottak hozzá. A legidősebb, a leány, a ki vele feküdt egy ágyban, alapjában idegen, komor arc, ez az aknamunkás leánya alkalmasint. A második egy kedves kis fiú, — a padkára volt vackolva az ágya, — az új urától való érzelem, egy komoly parasztember arcát láttam a most még finom vonásain. Leánynak, fiúnak lenszinű ritka haja volt. Annál sűrűbb és szénfekete a szopós, a ki az anyja mellett, a dagasztó tek- nőben feküdt, mint egy úr hányát, a két ka- rocskájával megtámasztja a fejét! Fölébredt, a mint néztem, rám mosolygott, aztán hátat fordítva aludt tovább. Ez más vére ! — gondoltam magamban, de nem fűztem tovább, a pehety barlangban elaludtam nyomban. Óriási lármára, többre, valóságos földindulásra ébredtem föl.jAz ablakon át úgy láttam, hajnal van ismét, bizonyosan egy másik, vagy egy egészen} másik ? Nem tudtam, hová kerültem, hol vagyok. A kis ablakok zörögtek, csörömpöltek? népvándorlás volt alattuk, odakint. Fehér tulokfejek százai vonulnak el, az egyik a másikhoz nyomva, a szarvaik összeakad«