Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-04-29 / 34. szám
2 VÁCI HÍRLAP magunk nyissuk ki, de ne akarjuk /o?nyitni soha. »Behozom a mulusztásl•.« Ig}r akart egyszer kiengesztelni egyik Írnokom, a midőn egy ízben későn jött hivatalába. Isten látja telkemet, elnéztem volna neki e mulasztását, ha ily éktelen beszéddel nem háborított volna fel. Nem türtőztethettem megbotrány- kozásomat, mikor azt láttam, hogy egy tanult, hivatalt viselő, tehát úgynevezett intelligens magyar ember igy mételyezi meg nyelvünket. Ezt mondottam tehát neki : Behozhatja barátom az iratcsomagot a másik szobából ebbe; behozhatja a kalapját, kabátját az előszobából; behozhatja csomagját a vasútról a városba; behozhatja Szód apraját-nagyját Vácra, csak épen a mulasztást nem hozhatja be. Ezt legfeljebb helyrehozhatja, vagy kipótolhatja. — A versenyló sem hozhatja be, ha megbotlik; csak utolérheti, vagy megközelítheti a másikat, vagy elenyészt- heti a különbséget, kipótolhatja a késedelmet, helyrehozhatja az elmaradást stb. Jegyezze meg tehát jól, hogy e szobába be ne hozza többé mulasztását sóim, * Fölsz okították az ajtót, mert az öngyilkos magára zárta azt. Így Írják ezt széltében- hosszában a kisded újságírók, a kik sem nem tudnak, sem nem fognak tudni magyarul soha. A magyar ember tudatában a szakit és tör édes egy testvér, de legalább is oly különbség van a keltő között, mint pl. a fiú és a leány között. Törni azt szoktuk, a mit kereszt irányú ráhatással választunk szét; szakítani pedig azt szoktuk, a mire hosszúsági irányban úgy hatunk, hogy a két vég között mutatkozik az erő hatása. Eltörjük a botot, vesszőt s általában a fát. Eltörik az oldalbordánk, csontunk, a cserép, az üveg stb.; megtörjük a sót, borsot, cukrot stb.; kitörik a fogunk, betörik a fejünk, beletörik a bicskánk, letörik a faág stb. — Ellenben elszakítjuk a cérnát, kötelet, láncot, ruhát; megszakítjuk a barátságot, kiszakítjuk a ugyanis, a ki a nősülés gondolatával meg tud barátkozni, aránylag elég sűrűn jelentkezik a természetben, de fájdalom, olyan férfi, a ki nemcsak akar, de meg is tud nősülni, aránylag ritka. Elza: Hogy érted ezt? Vilma! Úgy, a hogy van, a hogy a jelenségeket látom, a hogy azok reám hatnak. Elza: Kérlek, beszélj konkrétebb alakban. Vilma: Jó. Tehát vegyük például az én esetemet. Négy udvarlóm van. Osmered őket. Elég tisztességes emberek s mint mondani szokás, jó családból valók. Ue a négy között csak egy van, a ki komolyan merészel a házasságra gondolni. Elza: Hát elég neked egy! Vilma; Egyelőre mindenesetre elég. Ue itt a bökkenő, mint Hamlet mondja. Attól kell tartanom, hogy ezt az egyet is vissza fogja riasztani az élelmiszerek drágulása. Elza: Megint az élelmiszerek? Vilma: Megint és mindig. Ezen alapszik minden, remény, a boldogság, a szenvedély. Az élelmiszer, vagy mint ti orvosok mondjátok, a tápanyag teremti és bontja a házasságot. Ha férfiú azt érzi, hogy nem tud a feleségének elegendő kosztpénzt adni, akkor mentegedődzve, csukló hangon és megtört szívvel félreáll. Ezt a jelenséget a természet mindennap produkálja. Ez az a növényt a földből, leszakítjuk a virágot törzséről, felszakitjuk a sebet (azaz a kötést, a burkolatot a sebről) stb. — Már most ezek szerint hogy lehessen az ajtót jölszakítani, azt nehéz elképzelni. Az ajtót ha kulccsal nem lehet kinyitni, akkor azt mondjuk, hogy betöri a magyar ember, még az esetben is, ha tulajdonkép nem befelé, hanem kifelé irányul is az az erőszak. Még szerencse, hogy a betörőt nem mondják föiszakitónak. Bongor. Hírek. Az ipariskolai bizottság Donovitz Vilmosért. \ isszafelé sült el az a fegyver, a mellyel Donovitz Vilmost, a kereskedelmi iskola vezetőjét ki akarták ugratni állásából. Minél inkább múlik az idő, annál jobban látjuk az aknamunkát Donovitz ellen, melyet felfedni kötelességünk lesz. És örömmel konstatáljuk, hogy az iparostanonciskola felügyelőbizottsága egyhangúlag Donovitz mellé állott, megakasztotta egyszeribe az intrikát és fényes elégtételt adott a méítallanul bántott férfiúnak. A bizottság dr. Schwartz Gusztáv elnöklete alatt tartotta gyűlését, melyen majdnem teljes számban megjelentek a bizottság tagjai. Az elnök ismertette Donovitz Vilmos váratlan lemondását. Littván Sándor polgári iskolai tanító felügyeleti vizsgálatot tartotott a váci iparos iskolában, melynek végén a látottak és hallottak fölött teljes megelégedésének adott kifejezést. Ennek dacára Littván Sándor néhány nap múlva levelet küldött Vörös Ferenc igazgatónak, melyben tudatta, hogy Donovitz tanítói működésével nincs megelégedve, látja Donovitznak a tanításra való képtelenségét, felhívja őt, hagyja ott állását, mert különben fegyelmi utón fogja erre kényszeríteni. Vörös igazgató ezt a különös tartalmú levelet kiadta Donovitznak és felhívta őt a következmények levonására, mire a mélyen sértett tanító azonnal lemondott. szabály, a mely alól nincs kivétel. Nekem tehát van okom remegni, kétségbeesni, hogy az élelmiszerek drágulása lesz az a szírt, a melyen reményeim hajója megfeneklik és alámerül. Elza:- Ugyan kérlek . . . Vilma: Ez igy van, édesem. Oh nekem nincsenek illúzióm, én reálisan fogom fel az életet. Elza: Úgy van. az álláspontod hibás is ennélfogva. Vilma: És mért hibás az álláspontom? Elza: Mert ekzisztenciádat egy idegen férfiú keresetképességére alapítod. Vilma: De hát mit tegyek ? Elza: Tedd a mit én teszek. Alapíts magadnak önálló, független társadalmi pozíciót s akkor nem leszel ráutalva arra, hogy egy férfiú tartson el. Ellenkezőleg, hogy úgy fordul a sorsod, esetleg te tarthatod el . . . Vilma: Hogy ér tartsam el férjet? Köszönöm, abból nem kérek. Ezt átengedem a feminista apostoloknak. Olló, vau eszembe! Hisz ez a legnagyobb őrültség, a mit a nő elkövethet. Teringettét, anyáink sokkal okosabbak voltak. Azok azt mondották a férjnek: tessék kínlódni, tessék alkotni, szerezni, mi majd segítünk elkölteni. Punktum. Ez az egyetlen okos álláspont, mit a nő a társadalomban elfoglalhat. Dr.Schwarcz Gusztáv elnök ezután Donovitz húsz éves működését méltatta igen meleg és elismerő hangon. — Semmiféle rajzszakfelügyelőnek el nem hisszük, — mondotta az elnök, — hogy Donovitznak a szaktanítói állástól való visszalépését kereskedelmi oktatásunk érdeke kívánná! Megcáfolja ezt a felügyelő bizottság tagjainak közvetlen tapasztalata s az, hogy húsz év alatt soha senki kifogást nem emelt Donovitz önzetlen működése ellen. Littván Sándor lesújtó kritikája annál is inkább alaptalan s elitélendő, hiszen Donovitz tanulóit szorgalom és előmenetel dolgában meg sem vizsgálta, csak Donovitz könyvviteli órán tartott magyarázatait hallgatta meg. És ne nevessünk-e azon, hogy a rajztanitó úr merészelte felülbírálni Donovitz Vilmos könyvviteli tudását és erről mert ítéletet mondani! Az elnök indítványa az volt, hogy Donovitz lemondását ne fogadják el, hanem várja be ügyének fejleményét, mely reá csak kedvező lehet, a mit a bizottság egyhangúlag el is fogadott megtoldván azzal, hogy Donovitz Vilmosnak hosszú és eredményes működéséért teljes elismerő bizalmat szavazott. Dr. Schwarcz Gusztáv elnök a bizottság nevében közölte az egész jegyzőkönyvet a tanfelügyelővel s kifejezést adott átiratában annak a felháborodásnak, melyet Littván Sándor kritikája az illetékes fórumon,'; a bizottságban okozott. Eme fényes elégtétel után kötelessége Donovitz Vilmosnak állásában megmaradni, nehogy bujkáló ellenségei mondhassák, hogy az elől a vizsgálat elől szökött meg, mely s ezt mindenki tudja, nem neki fog kellemetlen eredménnyel járni. Ha pedig ez a vizsgálat is meg fogja Donovitznak adni az elégtételt, kívánjuk, hogy a nyilvánosság előtt derittessék ki, kinek az intrikája hátráltatja az iskola munkáját s annak talpára kössön megérdemelt útilaput a bizottság épen az ipariskolai tanítás érdekében! Elza: Pfuj, Vilma! Tudod-e, hová vezet ez az álláspont végső következményeiben? Vilma: Nem tudom, de nem vagyok kiváncsi rá. Elza: No hát én megmondom. Ez az álláspont a nőt a háremhölgy szivonalára sü- lyeszti le, olyan nőnek a színvonalára, a kiben nincs etikai érték, értelmi tartalom, a ki . . . Vilma: Megállj! . . . Háremhölgy . . . Lássuk csak . . . Én nem is találom olyan borzasztónak. Elza: Mit mondasz? Vilma: Csak értsük meg egymást. Abba én sem tudnék beleegyezni, hogy egy férfi szivén osztozzam. Az kellemetlen, leaiázó s hozzá nagyon komplikált. De érts meg. Ha teszem, egy szultán olyan béremet tartana, a melyben csak egyetlenegy háremhölgy van s ha ez a szultán udvariasan felszólítana, hogy ezt az állást, mely esetleg nyugdíjjal, vagy végkielégítéssel vau összekötve, foglaljam el . . . Elza: Elfogadnád? Vilma: (vállát vonogatva) Az állást talán nem, de az álláspontot mindenesetre. Elza: Hullod, te bozasztó vagy! Vilma: Dehogy. Csak van álláspontom ! Zöldi Márton.
