Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-01-12 / 4. szám
Huszonkettedik évfolyam. 4. szám, Vác, 1908. január 12. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A mi madárvédelmünk. Vác, jan. 11. A Váci Hírlap múlt évi 101. számában a város polgármestere hosszabb cikkben igér hasznos madarainknak védelmet s ez mindenkit, ki hasznos madaraink nemzetgazdasági fontosságát belátja, elismeréssel tölt el, mert nemcsak a modern haladás jelét látjuk abban, hanem egyúttal elfogadását ama célszerű intézkedéseknek, mellyel bennünket a müveit nyugat már évtizedekkel megelőzött. Az egyre fokozódó —sok esetben esztelen — erdő és bokorirtás a szabadon fészkelő rovarevőket fosztotta meg életfeltételeiktől, az odvasfát meg nem tűrő modern erdőkezelés és kertészet pedig az odvakban fészkelő madarakra, különösen a leghasznosabb fajok egyikére, cinegeinkre mért halálos csapást. Ennek más következménye nem lehetett, mint a káros rovarok oly mértékű elszaporodása, a mellyel egyedül emberi erővel — madarak segítsége nélkül — meg küzdeni nem tudunk. Belátta ezt legelőbb Berlepsch János báró casseli nagybirtokos, ki úgy erdejében, mint nagyszabású parkjában oly mesterséges védelmet létesített hasznos madarainknak, hogy az eredmény bámulására zarándokol mais országvilág. E telepnek tanulmányozására kíildé minden szépért és jóért lelkesülő jelenlegi földmivelés- ügyi miniszterünk évek előtt egy kitűnő szakközegét s ennek nyomán, szellemében rendezé be a védelmet nemcsak a Margitszigeten, melyet a külföldiek is bámulat hangján emlegetnek, hanem a kincstári birtokon is azzal a Az áldás. Frangois Coppée. Ezernyolcszázkilenc. Megdőlt Szaragossza. Kemény, véres harcban telt el a naphossza. Magam káplár voltam. A házak mind zárva, Mintha titkon mind-mind segítséget várna, Ámde tűzünk, golyónk nem kiméit ablakot. Halkan zúgolódtunk: „Mit tettek a papok!“ S ha láttuk, hogy csak egy ember is menekül, Bár bátran harcoltak már kora reggeliül, Portól égő szemmel, halványuló ajkkal, Kikre nézve jobb, ha nem virrad több hajnal, Vidáman lelőttük s emelkedett kedvünk, Ha célba papköpenyt, vagy kalapot vettünk. Csapatom figyelve szűk utcán át haladt, Magam is ügyeltem az ereszek alatt, Hiszen káplár voltam, telve szép reménnyel; íme tűzbe borult az ég vörös fénnyel S libegve lobogott, mint a kohó lángja. Nők jaja, sírása fülünk alig bántja Ebben a zavaros, tompa zümmögésben.. Holtak teste felett haladtunk lépésben. Embereink tüstént a viskóba törtek, Véres lett szuronyuk, benn mind zúztak, öltek. És kinn véres kézzel jelt Írtak a falra: Hogy a szoros utcán jobbra avagy balra, Ne érjen ellenség s biztonságban legyünk ; Ezért óvatosan zene nélkül megyünk. célzattal, a mint mondja: hogy meg kell a madarakat védeni, a megfogyott hasznos fajokat újból felszaporitani szemünk gyönyörűségére és — gazdaságunk javára. Kétségtelen, hogy a madárvédelem magában is egyike azoknak, mellyel a fásult, közönyös szivet-lelket nemesíteni lehet. Jegyezzük jól meg azonban világhírű tudósunk. Hermann Ottó mondását hogy „az okszerű madárvédelem nem csupán abból áll, hogy a madarat életében és különösen fészke- lésében a kegyetlenségek ellen védjük, hanem abból, hogy a kegyetlenség ellen való védelmen túl adjuk meg a biztos fészkelésre szolgáló alkalmat, a tél nehéz szakában a fön- maradhatás nehéz feltételeit, hogy igy a hasznos madármunkást megtelepitsiik és felszapo- ritsuk.“ Ez a pár sor magában is elég arra, hogy tudjuk tulajdonképen mi is a teendőnk, mert valljuk be, az iratos rendeletet bármily jó szív és jó akarat sugalta is, kézzel fogható bizonyítás nélkül, legtöbb alkalommal röpke szó marad. Azért — szerény véleményem szerint — a rendeletben foglalt hasznos elvek bizonyítására magának a városnak kellene elöljárma oíy módon, hogy itt a piaci kertben helyezne el egy etetőt, a dunaparti fasorban két odút s egy etetőt, a ligetben s faiskolában pedig mintegy húsz odú s két etető volna elhelyezendő, a kertészlakon magán, a falakban is tehetne egy tégla kivevésével a légykapó, kerti rozsdafark s széncinke részére helyet készíteni. Azt hiszem a dunaparton akadna oly lelkes pártTisztjeink komorak. Az öreg katonák Nyugtalanok. Kiki megtartja a sorát S úgy dobog a szive, mintha újonc lenne. Utcafordulónál zajt hallunk egyszerre, Hangosan kiáltnak : „Segítség!“ Egy perc csak, Kis csapatunk tüstént a vész helyére csap, Hol derék egy csapat közepébe jutunk! Kolostor udvarra vezetett az utunk. Itt egy szégyenszemre menekvő csapatot Űznek reverendás, rövid hajú papok, Kik keresztet hordnak ruhájukon elül, Csupa vér a karjuk, lábuk meztelenül S öldökölnek szörnyen órjás keresztekkel. Borzalom volt látni. Én a többiekkel Szakasztiizet adtam s megtisztitánk a tért. Közöny fogott el, mert nem kívántuk a vért És most sok hóhérnak éreztette magát, Hogy igy legyilkolta a hősök csapatát. Mikor aztán e tett ilyen csúf véget ért, Mihelyt nem éreztük a füstöt, ömlő vért, Borzalommal láttuk az elhullt testeket Melyek alól hosszú, véres patak eredt. — Hátul templom állott nyitva és mogorván, Díszei is arnyba borultak az ormán; A tömjén ind'7 lassan terjedt szerte ; Benn a főoltárnál ^pen mellét verte S végezte miséjét eg/x hosszú ruhás pap. Mintha lyoma sem vóri a nagy pusztulásnak, Őszülő fjével csendes,"t nigodt maradt. fogója madarainknak, ki a tápszert minden harmadik nap felszórná, a ligetben pedig — télen úgyis kevés dolga lévén — a városi kertésznek, neki volna kötelességévé téve úgy az etetés, mint a felügyelet. Nehogy azonban bárki is ezt a város meg- terheltetésének vegye, kikeli jelentenem: hogy az elősorolt odúk és etetők — egyszeri befektetésül — mintegy 50 koronát, a beszerzendő eleség: fagygyú, tök, napraforgó és kendermag, továbbá köles, hámozott zab éven át szintén 50 koronát tenne, mely a büntetéspénzben találná fedezetét. Az odúk, de különösen az etetők beszerzésére lennének felkérendők a nagyobb kertek, szőlők és gyümölcsösök tulajdonosai is s felkérendők arra is, hogy kertjük, szőlőik végében hagyják meg a bokrokat s ha nincsen, ültessenek galagonyát és kökényt, mert ez is fészkelésre ad alkalmat s módot a ragadozók elleni védekezésre. Az odúkat lehetőleg természetes fából (leginkább nyárfa) héját rajta hagyva készítsék, beletéve kevés fűrészport (s nem szénát, szalmát, vagy rongyot, mert ez inkább elijesztené) a fűrészporra építi azután tavasszal fészkét szőr, moha, vagy fűszálakból. Ez volna tulajdonkép a hasznos madarak védelmének megkezdése, továbbra már csak a szorgos felügyelet marad. Hogy kitartással pedig mily eredmény érhető el, Csörgey Titusz jeles ornitologus Útmutatójában említi : hogy Chernél István vezetése alatt álló kőszegi Madárvédő-Egyesíilet több száz fészekodu kihelyezése, valamint téli etetés révén Kőszeg környékén a széncinegék számát Ez az emlék mélyen s lelkembe ragadt. S midőn most beszélek, látom magam előtt : A mór homlokzatú, ó kolostortetőt, A barátok barna, hatalmas hulláit, A napot, mely párás, friss vérre világit, A szűk ajtót s bévíil a csillogó oltárt, A papot, ki mintegy szentségtartó ott állt. Mi földhöz szegezve álltunk csaknem gyáván S káromlás futott ki egyik-másik száján. Majd közülünk most egy, a ki legbátrabb volt, A kit láttam egyszer, a mint oltárt rabolt, Hogy pogány s egyszersmind szellemes is légyen Oltár-lánggal gyújtott pipára e helyen. Más öreg katona létévé már kardját S ha emlékűn nyelvem most vissza nem tartják, Szitkozódó szókban fakadok ki menten. — De az ősz látása megrettentett engem. „Tűz!“ szólt most a tiszt. Csend. Nyugodtan áll a pap, Hallja bizonyára, de a zajra nem ad. Lassan felénk fordul az Úr szent testével Mivel épen végzett napi miséjével S szárnyak gyanánt tartva kinyújtott két karját, — A katonák félve magukat meghajtják — A szentségtartóval leír egy keresztet S a mig ezt cselekszi, a keze nem reszket S miként mise közben, ajka szókra fakad, Szelíd hangon mondja a zsoltár szavakat
