Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-03-20 / 23. szám
VÁCI HÍRLAP 3 jük meg, hogy Szaák Pál honvédelmi miniszteri főszámtanácsost, kinek íőszámtanácsosi kinevezése néhány hónap előtt történt, a király a honvédelmi minisztérium számvevőségének főnökévé nevezte ki. — A sorozás eredménye Szombat óta hangos a Kúria környéke. Az idei sorozást kezdték megs először á váci állitáskötelezet- tek kerültek a bizottság elé. A sorozó bizottság polgári elnöke Kemény Gusztáv, bizalmi férfiak : Krakker Kálmán és Mdtényi Aurel. A város részéről dr. Zádor János polgármester, dr. Göndör Sándor főjegyző, katonaügyi előadó volt jelen. A katonai bizottság elnöke a közöshadsereg részéről Loncsár Jeromos 32-ik gyalogezredbeli alezredes, a honvédség részéről Szulyovszky Vilmos alezredes. Hain Ede közös, Kronka honvédezredorvosok veszik szemügyre a legényeket. Szojka Gyula 32-ik gy. ezredbeli hadnagy, Zagy Imre honvédgyalogezredbeli hadnagy vesznek még részt a sorozáson. Az első korosztályból 102 állitásköteles volt, bevettek : 40-et; a másodikból 73 volt, ebből katona lett: 13; a harmadik korosztály 91 ál 1 itásköteleze11jéből 20 vált he katonának, mig az idegenekből 11 lett katona; összesen tehát 34 újonc került ki Vácról. A sorozás eredménye ez : Egyéves önkéntesek lettek: Mangult István, Hajós Zsigmond, Pauer Frigyes, Markó Gyula, Stahl Károly az első, Lindtner Artur a harmadik korosztályból. A növendékpapok közül besorozták Ruskay Ágostont, Kardos Ágostont, Nagy Sándort, Antal Károlyt és Káposzta Károlyt. Besoroztattak az első korosztályból: Valérián Vilmos, Czelfl Mihály, Kiss Ferenc, Sziber János, Laczkó József, Neumann Náthán, Malik István, Tóth József Sándor, Harmos Jenő, Csányi Ferenc, Paczolt Ferenc, Galantai Ferenc (atyja János), Ernei Gyula, Weisz József, Aczél István, Duray János Ferenc, Kisparti Janos, Torday István, Schönberger Lipót, Vorperger János, Szalay Endre, Miskei Pál, Szinai János, Acsay Ferenc, Dra- hony József, Brunner Antal, Vas András, Brandt István, Payer Ferenc, Reiszmann Rudolf, Radiczky István. Molnár Sándor, Farkas István, Szepes Mór. A második korosztályból: Pásztor Pál, Eisler Márkus, Weisz Soma, Gubacsi György, Wörtz Ferenc, Csepregi Lajos, F. Kiss Sándor, Hüterer Dávid, Kiss József, Balogh József, Kiéi hl Ferenc, Vogt Ferenc, Payer Ferenc. A harmadik korosztályból: Joó Imre, Hruzik János, Králik János, Lőw Samu, Balázs Sándor, Soós Ferenc, Nyáry János, Szikora József, Mohaupt Ferenc, Mészáros Gyula, Tamborszky Ferenc, Kakas Nátnán. Lang József, Harmos Gábor, Králik István, Balázs István, Harmos László, Alexi János, Bárány Márton. Az idegen illetőségű,ékből katonák lettek: Les- ták János, Radó Lajos, Szeniczei Lajos, Pápai Gyula, Orbán György, Soltész József, Szikora Lajos. Ajándék a múzeumnak. Hoehmayer Antalné úrnő igen érdekes és nagybecsű régiséggel gyarapitotta múzeumunkat. Egy kehely-lábas kristály pohárral, mely egykor parfümtartó volt, azonkivül szűz Mária kézi festésű képét köröskörül dús arany- és gyöngydiszitéssel (valószinűleg a múlt század elejéről való apáca-munka), valamint Henzelmann Magyar- ország csúcsives műemlékei című mű II. kötetét is adományozta, melyért a muzeum vezetősége ez úton is köszönetét fejezi ki. — Az iparbank egy eve. Az ipar és kereskedelmi bank vasárnap tartotta Kovácli Ernő elnöklete alatt közgyűlését 103 részvényt letett részvényesek jelenlétében. A mérleget s a felügyelőbizottság javaslatát Hajdú Károly jegyző olvasta fel s elfogadták az osztalék részesedésre vonatkozó javaslatot. Az évi nyereségből, az alapszabály szerű jutalékok levonása után, 15 koronát fizetnek ki rész- vényenkint. Ezután dr. Morlin Zsiga elnöklete alatt a felügyelőbizottsági választásokat ejtették meg. A felügyelőbizottság tagjai lettek egyhangúlag: Dr. Franyó István, Gindrich József, Hübschl Kálmán; póttagok: Borossy Ferenc, Kellner Ignác. — A muzeumegyesület múlt szombati választmányi ülése dr. Tragor Ignác betegsége miatt elmaradt, az ülést e hó 22-én, szombaton tartják meg a városházán. — Gyaszhir. Egy erős, munkás életet oltott ki a halál szombaton hajnalban. Gergely József nyug. főfegyőrt csütörtökön hirtelen agyszélhűdés érte s rögtön ágyba döntötte. Eleinte úgy látszott, hogy az erős ember kibírja veszedelmes báját, mert másnap már jobban volt. Vasárnap délután temették el őszinte, nagy részvét mellett az elhunytat. Temetésén a váci dalegyesulet is megjelent s egy gyászdal éneklésével adta meg az elhunytnak végtisztességét, kiben Gergely József dalostestvér édes atyját siratja. Ny. b. J — Avig rátotiak es a víg szödiek. A sorozóbizottság kedden folytatta munkáját s miután a váciak sorozásával végzett Ivánka Pál főszolgabíró és Bartoss katonai előadó közbenöttével a járás községeinek állitáskötelezet- teire került a sor. Ez a sorozás jó egy hétig fog eltartani. Tegnap reggel a vácrátóli és a sződi legények jöttek be szokás szerint hangos énekszóval. Hetivásár is volt, nagy tömeg gyűltapiac környékén. Eleintéu íigyelmezteték a rendőrök a vig legényeket, hogy az utat ne állják el s ne danoljanak, de biz, most a figyelmeztetés nem használt. Erre a rendőrök nádpálcájukhoz nyúltak s ugyancsak ellátták a »legények elejét«, a kik most már nem voltak röstek, elláboltak és vége lett az éneknek. A piaconlakó üzletulajdonosok szerint ez a szétkergetés csúnya verekedés közben ment végbe s a rendőrök budapesti kollégáik brutálitásával bánták a legényekkel. Ezért nagy volt a felháborodás és a rendőrölt viselkedése miatt Kalló Antal rendőrkapitánynál és Zádor János polgármesternél feljelentést akarnak tenni a szemtanuk. — Öngyilkos honvedhuszár. A helybeli houvédhuszárezrednek rövid időn belül ismét van egy öngyilkos huszárja. Mácsai Imrének hivják a szerencsétlen életunt embert. Csak az idén rukkolt be a helembai illetőségű rk. 23 éves Mácsai a 6-os honvédhuszárezredhez s már altiszti iskolás volt, de sehogy sem akart kibékülni az uj élettel, mert már kétszer is megszökött ezredétől. Gyógyithatatlan betegsége az okozója halálának. Legutóbb is kórházban volt bajával, de onnan kiküldték azzal, bogy nincs baja — szolgálhat. Elkeseredve jött ki halála előtt három nappal a századhoz. Vasárnap este baj társainak panaszkodott, bogy nem akarják elbocsátani a katonáéktól, majd levelet irt s azt mondta, bogy nem fog ő már holnap lóra ülni. Lefekvéskor el is tűnt a laktanyából s hétfőn reggelre a cipőgyár mellett egy akácfán találták meg zablaszijon felkötve. A levél a zsebében volt, melyben arról panaszkodik, hogy súlyos, gyógyithatatlan betegsége volt, mit ha eddig nem hitt el neki az ezredorvos, most boncolja fel, majd meggyőződik róla. A levélben szinte követeli a felboncoltatását. Az öngyilkos huszárt kedden délután temették el katonai diszszel majdnem az egész községének részvéte mellett. — A Pestvidéki nyomda Vácon (Középvárosi- főút 4-ik sz. Iparúd várj egy tanulót fizetéssel alkalmaz. Jelentkezni ugyanott lehet. — A Váci hengermalom reszvénytarsasag lisztárai 100 kgrmkent: Buzaörlemeny : Asztali dara A B szám 26 K 50 fill. — Asztali dara C szám 25 K 30 till. — Királyliszt 0 sz. 26 K 00 fill. — Lángliszt 1 sz. 24 K 80 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 23 K 60 üli. — Zsemlyeliszt 3. sz. 22 K 00 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 22 K 00. fill. — Közép- kenyérliszt 5. sz. 20 K 00. fül. — Kenyérliszt 6. sz. 19 K 00. (ill. — Barnakenyérliszt 7. sz, 17 K 80 fül. 7V2. sz. 16 K 00 fül. — 73/4. sz. 15 K 40 fül. — Takarmányliszt 8. sz. 12 K 60 fül. — Korpa finom F sz. 11 K 20 fill. — Korpa goromba G sz. 11 K 40 fül. — Ocsú 10 K — fül. Konkoly 9 K. 50 fül. — Bükköny 16 K — fül. Pelyva zsákja 1 K. — Rozsdrlemény . 0. sz. 22 K 60 fill. _ 1. Sz. 20 K 60 fül. — Frl. 20 K OO fill. — R sz* 18 K 90. fül. — II. B sz. 16 K 50 fül. — III. sz. 16 K 40 fül. — Fkl. — K — fül. — R. korpa 12 K 10 fül. Nyiit-ter. Köszönetnyilvánítás. Szeretett férjem, illetve édes atyám elhunyta alkalmából ért csapásban egyedüli vigasztalónk volt az a részvét, mely irányunkban megnyilatkozott. Fogadják ezért a fegyintézet igazgatósága, a kiküldöttek, a dalegyesület tagjai és a megjelent egyesületek és társulatok őszinte, el nem múló hálánkat, valamint mindazok, kik 1 szeretett halottunkat utolsó útjára elkísérték. Vácon, 1906. márc. 18. Ozv. Gergely Józsefné és Gergely József. sasa GYERMEK LISZTJE csecsemők, lábbaoozók,gyomorbajosok részére. A legjobb alpesi fejet tartalmazza, ^olásról ismertető iratokat ingyen küldJIESTLÉ Béos. l.Biberslrasse 11. Mindenütt kapható. Anyakönyvi kivonat. *— lü07. március 5-től 12-ig. — Születtek: Tóth Ádáni kocsigyártó, fia Sándor rk. —, folnay István cipész, leánya Ilona rk. —, Nagy Emma, fia Jenő, Vince rk. —, Reben- wurzel Róza, leánya Mária izr. —, Pirko Mihály csizmadiamester, fia Gyula rk. —, Svihura János földmives, fia István rk. —, Simák Mihály fegyőr. leánya Rózsa, rk. —, Kropács János ács, leánya Mária rk. —, Király Ödön kovácsmester, leánya Julianna rk. —, Gerhardt József földmives, leánya Ilona rk. —, Bucsek János földmives, fia János rk. Meghaltak : Tóth Sándor rk. három napos (veleszületett gyengeség) —, Bach Ferenc esztergályos, 45 éves, rk. (tüdőgümőkór) —, özv. Kroner Jánosné, Nagy Petronella 70 éves, rk. (aggkori végkimerülés) —, Radocsay István kovács, 38 éves, rk. (húgyvérűség) —•, Marko- vics Lázár szabómester, fegyenc, 77 éves. rk. (tüdőlob) —, Eremmel vándor egy hónapos, rk. (görcsök) —, Bácsik Istvánná, Král Anna 66 éves, rk. (csigolyaszúvasodás). Hízassáyot nem kötöttek.