Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-03-17 / 22. szám
VÁCI HÍRLAP 3 biztosítva legyen. Az ünnepélyre szóló meghívókat e héten fogják szétküldené. — Mezőgazdasági állapotaink Vácon. Időjárás: Tartósan hideg, éjjelenként 2—5 foknyi fagy- gyal. A déltáji lassú olvadás a nagy havat elfogyasztotta s a föld nagy része ma takaró nélkül áll. Hó már a hegyekben is kevés s csak a szél és naptól védett helyben látható. Gazdasági munkálatok: A száraz hideg s a nagy hó eltűnésére lehetővé teszi a meg re- kedt munkák-trágyahordás, ölfa és galy szállítás-folytatását. — A földnek azonban 10—20 cm. fagya lévén a vetésre még gondolni sem lehet. Őszi vetések állása: Helyenként ott, hol a szél, hó torlódást okozott, foltonként a kipál- lás nyoma látható a vetésekben, hihető azonban, hogy e foltokon is inkább ritkulást, mint kiveszést okozott. A hó elolvadása folytán azonban a tartós száraz hideg a késői vetésekben ritkulást hozhat. Általában azonban ma még kielégítőknek látszanak. Takarmáuykészlet: A rendkívül hosszú tél folytán fogyóban ugyan, de ma már a gondos gazda a felaprózással sokat segít. A jószág ti Ülése és egészségi állapota : Általában jónak mondható, mert ma már a magyar gazda is belátni kezdi, hogy marha-állománya gazdaságában minő nagy tőkét képvisel. Gabona-forgalom és áruk: Az idő miatt nagyon szórványosnak mondható. Búza 15.20, rozs 13.— árpa 13.20, zab 15.60, tengeri 10.40, K 100 kilónként. Szarvasmarha ára : Leszámítva múlt hetekben volt visszaesést, egyre emelkedő, egy pár jármos ökör ára 70U—1100 K, egy drb fejős tehén ára 300—600 K, hízott ökör 90— 100 K, hízott tehén 88—96 K, miként élő súlyban. Lb ára szintén tartott, részint használatra, részint fogyasztásra jó áron veszik. Sertés ■ára egyre nagyobb, az 50—60 kilós sovány sertésért 1.40 — 1.50 K— a nagy hízott sertésért 1.40 K. adnak kilónkint. Baromfi igen keresett, egy pár jérce 3.60 — 4 K, egy pár kappan 7—9 K—eg)'pár pulyka 10—12 K, egy pár sovány lúd 8—10 K. Borforgalom: Most kissé szünetel, az uj bort azonban már ma keresik. Munkásviszonyok: A hideg miatt a munka nagyrészt szünetel, csak a magtárakban, továbbá fanyesés és trágyaterigetésnél találnak munkát. Az elsőnél 1.40— az utóbbiaknál 1.20 K—val fizetik. — A szegenykonyhanak. dr. 1 crier Lajos nagyprépost tiz koronát adományozott, a miért ez úton mond szives köszönetét a vöröskereszt egylet elnöksége. — Uj könyvelő a takarékban. A váci takarékpénztár igazgatósága az első könyvelői állásra Rottenbdir Sándort az Erdélyi közgazdasági-bank könyvelőjét választotta meg 37 pályázó közül. — Az eísö fecske. Még csak most készül a régen várt Vác r. tanácsú város tisztviselőinek és alkalmazottainak nyugdijáról szóló szabályrendelet s már is akadt, a ki erre az alapra adományozott. Kardos A. Antal a tisztviselők nyugdíjalapjára két koronát küldött. — A hengermalomból. A váci hengermalom részvénytársaság igazgatósága e hó 14.-én, csütörtökön tartotta e havi rendes ülését melyben résztvettek: dr. Zádor János elnöklete alatt Gosztonyi Tibor, dr. Huber József, Nagy Sándor, Miltényi Aurél és Gindrich József. Kimentették magukat gróf Serényi János és 7chveitzer Lipót. A beterjesztett jelentés szerint az üzem a legnagyobb rendben folyik és az üzlet menetele kielégítő. A Magyar molnárok és malommunkások szakegyesületével a munkásokra vonatkozó szerződést végleg megkötötték. A telep tűzbiztosításnak megújítását illetőleg az igazgatóság az »Assicurazzione Generali« intézet ajánlatát fogadta el, mely szerint apróbb tűzbiztonsági intézkedések megtétele után lényeges megtakarításokat fognak elérni. Apróbb jelentéktelen ügyek elintézése után az ülés véget ért. — 70 ezer korona a váci állomásra. A mit két évtized óta hiába vártunk az osztrák államvasutak tói, a mit a szabadelvű koríná nyolc kereskedelmi minisztereitől hiába ku- nyeráltuk, ime, itt van. A váci vasúti állomási épület kibővítése minden utasember hő vágya s ezt a vágyát teljesedésbe menni nem látta, helyette kapott influenzát, nyavalyát, mi mást, mert gondolni mert a szűk, léghuzatos, kellemetlen vasúti pályaházunkra. Kossuth miniszter okulva a máv. téli bajain, most törvényjavaslatot nyújtott be és az országgyűléstől közel száz millió koronát kér államvasúti beruházásokra. Ebből a rengeteg összegből nekünk is jut — 70 ezer korona. Mit is mond az indokolás? »A váci állomáson a teherárule le és felrakására — mondja a törvényjavaslat indokolása — kevés a hely, ennélfogva egy rakodópart építésére 70 ezer koronát kellett felvennünk.« Örvendj Vác utas közönsége! íme, lesz hol kirakják a teherárut. De arról szó sincs, hogy az állomási épületet modernné tegyék. Kíváncsian lessük, hogy a legközelebbi városi közgyűlés hallgatólag megy-e el minden utasember érdekeit sértő intézkedés mellett, vagy tiltakozó szavát felemeli, hogy azt meghallják a velünk mit sem törődő kereskedelmi minisztériumban is ! — Bottlik János az őnnálló vámterületről. A honvédszobornál tartott március 15-iki ünnepélyen részt vett Bottlik János országgyűlési képviselőnk is, a ki este az ipartársulatban jeient meg. Itt Borsos pályafelvigyázó kérdést intézett Bottlik János orsz. képviselőhöz, hogy adott programjához híven megmarad e az őnnálló vámterület és nemzeti bank követelése mellett? Erre Bottlik igy válaszolt: — Én mint becsületes ember és tisztességes képviselő az adott szavamnak ura maradok és 1917-en túl Ausztriával semmiféle közösséget meg nem szavazok; én nem élek a mandátumból, semmire kapható nem vagyok, de sokan vannak,akik abból élnek és bármikor készek elveiket eldobni. Ha én elveim mellett becsülettel ki nem tarthatok, inkább visszalépek, mert nem tartozom azon stréberek közé, kik abból élnek. Ez a legkevesebb, a mit Vác város füget- lenségi polgársága elvárhatott országgyűlési képviselőjétől. Úgy hisszük azonban, hogy a mai viszonyok között nem arra van szükség, hogy a nemzeti álláspontot képviselők mandátumukat letegyék, hanem azt fennen hangoztassák s az országgyűlésen a magyar nemzet hathatóst támogatása mellett ezt az Ausztriával megvívó többséget megalkossák. — A Pokol szezonja. Csendes volt a Pokol egész télen át. A nagy hidegekben nem tudott beállani a Duna, zord, néptelen volt a tájéka. Most a kis Fürgénk vízre került, hétfő reggel óta vígan szeli a hideg hullámokat, igy a Pokolnak is a szép idők jártával fellendül. Mint értesülünk, a spoftegyesület még e hét folyamán hozzálát a sporttelepének rendbehozásához s valószínűleg nemsokára e kedvelt kiránduló helyen fogja a sportoló és nem sportoló közönségünk a tél zordságát elfelejteni. — A gazdaközönsóg megtévesztését célozzák az idén (többnyire a morva Bisenzből) általánosságban tartott plombok alatt szállított répamagvak. Mint értesülünk e plom- bokra többnyire az van rányomva: »Orignál- züchtung Quedlinburg«, vagy »Originál Norddeutsche Saat«, természetesen a termelő megnevezése nélkül, mert hamis név nyomatása bűnvádi eljárást vonna maga után. A gazda sohasem tudhatja, hogy mily névtelen és egyenesen megtévesztésre irányuló plombok alatt mi rejlik és miféle magnak jutott birtokába. Ez alkalommal megemlítjük, hogy éppen a múlt napokban fejtettük ki a takarmányrépamag termesztésére szolgáló anyarépák gondos megválasztásának és az imp- regnálásnalc nagy jelentőségét. — Most nyilatkozik az e téren első korifeusnak elismert Linhart György magyaróvári tanár is, ki a »Köztelek«-ben egy kérdésre azt feleli, hogy : Az inpegnált répamag, melynek elárusi tásával hazánkban Mauthner Ödön budapesti cég foglalkozik, már hosszú idő óta jó hírnévnek örvend; mert e mag gyorsan és egyenletesen kel ki s a répanövények gyorsabban és erőteljesebben fejlődnek, ez oly elvitáz- hatatlan tény, amelyet tagadni nem lehet«.— Körültekintő és tapasztalt gazdáink különben ezt már nagyon jól tudják. — Fogorvos Vácon. Dr. Friedmann fogorvos rendel mindennap délelőtt 8—10 óra közt a lakásán. (Középvárosi-főút 19. sz.) — A Váci hengermalom részvénytársaság lisztarai 100 kgrmkent: Buzaörlemeny: Asztali dara A B szám 26 K 50 fill. — Asztali dara C szám 25 K 30 till. — Királyliszt 0 sz. 26 K 00 fill. — Lángliszt 1 sz. 24 K 80 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 23 K 60 fül. — Zsemlyeliszt 3. sz. 22 K 00 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 22 K 00. fiit. — Közép- kenyérliszt 5. sz. 20 K 00. fill. — Kenyérliszt 6. sz. 19 K 00. fill. — Barnakenyérliszt 7. sz, 17 K 80 fill. 7V3. sz. 16 K 00 fill. — 73/4. sz. 15 K 40 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 12 K 60 fill. — Korpa finom F sz. 11 K 20 fill. — Korpa goromba G sz. 11 K 40 fill. — Ocsú 10 K — fitt. Konkoly 9 K. 50 fill. — Bükköny 16 K — fül. Pelyva zsákja 1 K. — Rozsörlemény: 0. sz. 22 K 60 fill. — 1. sz. 20 K 60 fül. — Frl. 20 K 00 fill. — II. sz. 18 K 90. fül. — II. B sz. 16 K 50 fül. — III. sz. 16 K 40 fül. — Fid. — K — fül. — R. korpa 12 K 10 fül. Nyilt-íér. Nyilatkozat. A váci építő iparosok szövetsége. Miután a munkaadók 1906 év március havában a leér. szoc. munkásokkal 3 évre szerződést kötöttek és ez ideig semminemű okot nem szolgáltatnak annak felbontására, tehát a munkaadók a kötött szerződés értelmében minden akadály nélkül a munkát tovább folytatják velük. Ezzel szemben voltak már, jelentkező munkások is, kik sem a kér. szoc. sem a nemzetközi szoc. szervezetben nincsenek, ezen kivid még nemzetközi szoc. munkások is vannak, kik kijelentették, hogy dolgozni óhajtanak. Tehát a fenti nyilatkozat kapcsán köztudomásul adatik, hogy azon dolgozni akaró munkások, kik fizetésükkel egyenértékű kötelezettséget ismernek el, jelentkezhetnek FUser Imre szövetségi titkárnál és két tanú jelenlétében aláírásuk után munkába állhatnak. Vác, 1907 március hó 15-én. Csuka János, íilser Imre, Peidlpek József, Parti János, Gábriel János, Fazekas Károly. NESTLE GYERMEK LISZTJE csecsemők lábbaoozók, gyomorbaj osok részéi. * A legjobb alpesi tejet tartalmazza. , Gyermekápolásról ismertető iratokat ingyen küld NESTLÉ Mindenütt kapható.