Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-11-17 / 91. szám

2

V Á C I HIRLA P

Az emberi gondolkodás története. Angehrn Tivadar csillagász: A napfogyatkozás.

1907. december 17-én. Matzenauer Oszkár: A természettudomány és a vallás. Farkas Antal : Epigrammák és gnómák.

1903. január 7-én. Boroviczény Nándor dr.: Beethovenről. Dercsényi Dezső: Az újságírás berkei.

1908. január 14-én: Perényi Jenő dr.: A fehér nép jussa. Görcsöm Dénes (Fredreich István) főreálisk. tanár: Dózsa György.

1908. január 21-én. Katona Lajos dr., a tud. Akadémia 1. tagja: A népmesék. Czettler Jenő dr.: A szociális kérdés.

1908. január 28-án. Bucsek István apátkanonok: Egy társadalmi erény. Zirkelbach Antal dr., belgyógyászati klinikai tanár-segéd: A főbb betegségek ellen való védekezés.

1908. február 4-én. Hiibschl Kálmán: Az építkezés. Molnár István dr., társadalom-tudományi iró: A kis ember gazdasága.

1908: febr. 11-én. Éder Kálmán: Az egyházi vagyon szekularizációja. Schwarcz Gusztáv dr.: Páli sz. Vince szociális tevékenysége.

1908. febr. 18-án. Kestler István: A Szentirás költészete. Pékár Mihály dr., egyetemi élettani intézeti tanársegéd: A szem és a látás.

1908. február 25-én. Farkas Géza dr., főiskolai nyilvános rendes tanár: A színes fényképezés. Elnöki záróbeszéd, mondja: Galcsek György dr., apátkanonok.

Hírek.

— A főigazgató látogatása. Dr. Spitkó

Lajos tankerületi főigazgató most járja tankerületének iskoláit, hogy a tanítás eredményéről meggyőződést szerezzen. Vácra csütörtökön érkezett s szombatig a főgimnázium minden osztályát megvizsgálta, azután a tanári

karral értekezletet tartott, melyen elismerését fejezte ki. Az ifjúság szokásos szünnapját karácsony előtt fogja megkapni.

— Hörl Péter dr. kitüntetése. A magyar államvasutak elnökigazgatója dr. Hörl Péter vasúti orvost hosszú, eredményes szolgálatának elismerésekép máv. orvosi tanácsossá nevezte ki. Mi is gratulálunk a megérdemelt elismeréshez 1

— Katalinbál és szinelőadás az ipar- társulatban. Az ipartársulat elnöksége, mely minden szezonban tud tagjainak s ezek családjának szórakoztatót nyújtani, e hó 24-én vasárnap Iíatalin-bált és szinelőadást rendez saját helyiségében. A műsor ez lesz: 1. Felhő és napsugár. Egyveleg, Szentirmay Elemértől. Énekli a dalárda. 2. Bivaly Muki házasodik. Cabaret-bohózat. Irta: Tábory Emil. Személyek: Dadogó Dániel pékmester Varga László, Sárika, a leánya Kovács Bözsi ke Pusztay László, detektív Kovács József, özv. Bivaly Andrásné Jelenffy Mariska., Muki, a fia Varga József, Egy cseléd — — Történik ma, Dadogó lakásán. 3. Riadó. Czuczor Gergelytől, Zenéjét szerzé: Reviczky Sándor. Énekli a dalárda. A mulatság minden bizonynyal jól fog sikerülni s az előkészületek már is javában folynak.

— Megnyitják a kisváci iskolákat. Vá- tosunk közegészségi bizottsága Bucsek István kanonok elnöklete alatt múlt hétfőn délután ülést tartott a városháza tanácstermében. A bizottság elsőben is örvendetes tudomásul vette dr. Hörl Péter tiszti főorvos jelentését, mely szerint a kanyaró esetek a felsővárosban jelentékenyen fogynak. Ennek alapján a bizottság a felsővárosi iskolák és ovoda mielőbbi megnyitását kérelmezi. Aztán Ivánka Pál főszolgabíró kérvénye került tárgyalás alá. A kérvényező ugyanis házának szennyvizeit a városi közcsatornába vezettette be s ennek jóváhagyását már két év előtt kérelmezte a városi közgyűléstől, Ez az engedélyt megtagadta, Ivánka azonban hivatkozással arra, hogy több más épület szennyvize is be van vezetve, a határozatot meg- felebbezte a vármegyéhez, sőt a belügyminisztériumhoz jutott s új tárgyalásra utaltatott. A bizottság a kérvény teljesítését javasolja, mit a legközelebbi közgyűlés is valószínűleg elfogad. Szóbajött ezúttal az is, hogy a dunaparti sétány látogatottságát nagyban akadályozzák az ott kiömlő nagy csatornák párái s hogy e bajon, vagy azoknak a Duna vizéig való vezetésével, vagy egy nagy gyűjtő csatorna építésével már a közel jövőben okvetlen segíteni kellene," vagypedig ezt a mizériát a vízvezeték létrehozatalával lehetne megszűntetni.

— Dombayék Vácon. Az összes nálunk megfordult színtársulatok közül a legkedvesebb emlékeket a Dombay-házaspár hagyta hátra. Itt jártak már Vácon vagy négyszer, ötször, soha sem csalódott bennük közönségünk, ők a közönségünkben. Kis eszközökkel látták őket dolgozni s az ő művészi erejükkel még ezeket is legyőzték : gyönyörködtettek igazán bennünket. Most ismétjönnek és vasárnap tartják első előadásukat a Kúrián. És ismét tudjuk, hogy nem fogunk csalódni bennük, mert szépet és művészit kapunk attól a kis társaságtól, melynek a Dombay-pár az erőssége. Az ő finom és jó ízlésükre vall, hogy azzal is hálásak a váci közönségnek, az ő régi pártfogóiknak, hogy esti jövedelmük egy jelentős részét felajánlották a váci tulipán-szövetségnek.-- A múzeumból. A muzeum titkárságának jelentése szerint ismét egy érdekes tárggyal szaporodott a régiségtár. Kardos

A királyné lehunyta szemét, összerázké- dott és felállt. Párszor végigment a nagy, fehér termen, melyet mintha aranyhidakkal választott volna el a nap egy-égy fénysávja, azután megállt az öreg ember előtt és megfogta a vállát.

— Maurus, — mondta mélyen a szeme közé nézve — te megcsaltál engemet! Megcsaltad bennem a gyereket, a serdülő leányt, az asszonyt és a királynét!

— Igaz — felelte az öreg. — Megcsaltalak, mert nem arra tanítottalak, a mire a királyokat tanítják: hogy önmagukban Istent lássanak, az emberek között az első személyt. Olyan királyt neveltem belőled, Mauna Loa, a ki népe között ez utolsó személy legyen önmagára nézve. Megcsaltalak, mert embert neveltem beléd, a jóság önzésével teli szivet. Csak te rád gondoltam, mert nagyon szeretlek és azt akartam, hogy ha boldagtalan leszel is, de saját lelked maradjon meg a legjobb és legtisztább barátodnak. Nem a népet, az embereket szerettem, csak téged. Az embereket ismerem és nem szeretem, csak szánom őket. Láthatod éhből, szegény királyném, milyen véghetellen önzés a szeretet és a jóság. Szinte azt hiszem, a mint most végignézek itt magamban az életemen, hogy nagyobb bűn, mint a gonoszság.

A királyné kétségbeesetten nézett maga elé.

— Jól van, Maurus, értelek! Mindent értek s ha mégegyszer születnék, ismét az lennék, a ki vagyok. De beszélj nekem a háláról, háláról valamit, mert megőrülök ! Mindent odaaetam népemért: ifjúságomat, leányálmaimat, első szerelmemet s annak hitvese lettem, a kit a politika, népemnek

java választott ki számomra. Hát beszélj nekem, Maurus, a háláról, hisz lehetetlen, hogy ez a legszebb virága az emberi erénzek kihalt volna a szivekből?

Maurus sápadtan hajtotta le fejét.

— Nem tudok arról beszélni, a mi nincs- — felelte szomorúan.

— Tudsz! — kiáltotta a királyné szeve- délyesen. — Ha tudsz az istenről beszélni, a kit csak sejtesz, belészuggerálod szivedbe, leborulsz láthatatlan képe előtt, akkor tudsz beszélni a háláról is! Nézd, öreg Maurus, hisz mi mindketten tudtuk, hogy a szerint hisszük az Istent, a mint élünk a lelkűnkben. Nem az Isten törvénye szerint élünk, hanem a saját lelkünk erkölcse szerint: él bennünk az Isten. Hát ne vedd el lelkemnek legdrágább hitét : a háláról alkotott fogalmat. Nézd Maurus, én alkotmányt adLam népemnek.

— Már elfeledték — felelte az öreg tompán.

— Évszázadokon keresztül rabszolgák voltak, elnyomottak, én felszaditottam őket.

— Már elfeledték.

— Vallásszabadságot, politikai jogokaL adtam.

— Elfeledték.

— M agáin v agy o no m n a k felét odaajándékoztam kulturális célokra.

— Elfeledték.

— Ipart teremtettem, kereskedelmet, háborút nyertem.

— Elfeledték.

— Dolgoztam, tanultam, úgy mint egy lórii, hogy értsek, tudjak mindent. Minden- léle államtudományt, katonai és jogi dolgokat.

— Elfeledték.

— Igazságos voltam és mindig érdem szerint jutalmaztam.

— Elfeledték.

— Soha egy kérvényt, egy okiratot nem irtani alá addig, mig eJ nem olvastam.

— Elfeledték.

— Elfeledkeztem nememről, elfeledtem, hogy asszony vagyok, csak királyné és anya voltam.

— Elfeledték, Mauna Loa!

A királyné zokogva rejtette el arcát s visszaült az ablak mellé. Térdére könyökölve sirt s lehajtott fejének fekete fürtéi szikrázva égtek a nap aranysugarában. Az öreg Maurus meghatva nézte és csönd, bánat, keserűség gyűrűzte körül a királyi palota termét. Egy idő múlva Maurus igy szólt:

— Mauna Loa, nagy királyné voltál, de ezt az emberek máris elfeledték. Csak azt nem fogják soha elfelejteni, hogy egyszer életedben gyönge is voltál . . . Asszoivy . . .

A királyné fölvetette a szemét.

— Még csak harmincnyolc éves vagyok és a többi emberek sohasem vétkeznek?

— Minden ember vétkezik, de minden vélek között az a legnagyobb, mikor a bűnös a másik bűnös felett ítélkezik. Ehhez épúgy mint az oktalan és nevetséges gőghöz, a mig az ember nem végzi el az életet, nincs joga, azután pedig nincs rá szüksége.

A királyné letörölte könnyeit és figyelmesen nézett az öreg Maurusra.

— Igazad van! — sóhajtott elgondolkodva. Még valamivel tartozom áz embereknek: a bocsánattal.

És megrázta a fejét, kiegyenesedett s in*» tett az öreg Maufüsnak, hogy elmehet.