Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-03-27 / 25. szám

Y A C1 HÍRLAP 3 meghívta a váci sportegylet tagjait a győri evezős egyletnek ez év június havában meg­tartandó 30 éves jubileumi ünnepélyére is, a mely alkalommal evezőseink a győri eve­zős egyletnek vendégei lesznek. — Magyar világutazó Vácon. Hét évvel «/előtt, 1900. január 18-án indult Milánóból világkörüli útjára Borbély József székely­udvarhelyi származású, pályázva a milánói turista-klub százezer frankos dijára. Azzal a tandem-géppel, a mivel elindult, beutazta az öt világrész legtöbb országát, több helyen óriási kalandok és veszedelmek között. Ti­zenkét nyelvet tanult meg és 317 érmet nyert. Tegnap a világjáró városunkban járt s rövid pihenő után, miután igazoló könyvét a Pestvidéki Nyomdában láttamoztatta, elkari- kázott Budapestre. * — Ellopták a feje alól a dunnákat. A mostani vasárunkat szokatlanul nagy szám­ban látogatták meg a zsebmetszők és a tolva­jok, van egész sereg vásáros história, mely mind lopásokról, zsebmetszésekről szól. De a lopások közt egyike a legérdekesebbnek Abelovszky A utal né esete. Abelovszkyné jól megtömött dunnákat hozott a vásárra eladni. Már szombaton künn volt a helyén s nem félt az éjszaka hidegétől, mert mind az öt darab dunnát maga alá rakta, elbújt bennük és édes álomba hajtotta fejét, A tolvajok éjszaka is jártak s észre vették, hogy Ahe- lovszkyné alszi, mint a — dunna. Hát munká­hoz láttuk, szépen kiszedték alóla mind az öt dunnát, a melyeknek az értéke közel száz korona. Mire reggel felébredt, a csupasz, hideg földön találta magát. Nagy szomorúan baktatott he a rendőrségre és elmondotta, hogy az éjjel feje alól szedték ki a tolvajok jó meleg dunnáit. A rendőrség még nem találta meg a tetteseket. — A városháza újjáalakításánál most folyó ásatási munkálatok közben a felszínre került körülbelül 88 drb. régi cserép, vas­darab, kosszarv és kőedény Hiibschl Kálmán városi mérnök és Szeleczky Gáspár rendőr­biztos szives közvetítése mellett a városi múzeum tulajdonába került, a régiségek csak megerősítik a régen folytatott kutatások eredményét, hogy városházánk a régi rév­kapu helyén állott. A múzeum fentemlitett jóakaróinak hálás köszönetét fejezi ki az eg}^esület vezetősége. — Gyermekgyilkos anya. Folyó hó li-én Szód alatt a község kertjei mellett a csend­őrjárat egy fiúcsecsemő hulláját találta a vizes árokban. A váci járásbíróságtól dr. Perényi Jenő vizsgálóbíró, dr. Licz János • jegyző- könyvvezető, dr. Nagy Ármin és dr. Magas Árpád orvosok mentek ki a helyszínére a boncolást megejteni. A csendőrség azonnal megindította a nyomozást, mely eredményes is volt. Tegnap a gyermekgyilkos anyát or­vosi vizsgálat után letartóztatták Sződön és bekísérték a váci járásbíróság fogházába. — Gyönyörű virágkosarak, tojás és más formákban Ízlésesen díszítve, nagyon jutá­nyos áron szerezhetők be a húsvéti ünnepek olkalmával a »Flora« élövirág kereskedésében Vácon, Szentháromság-tér -L sz. a. — A répamag impregnálásáról. Az Or­szágos Magyar Gazdasági Egyesület földmive- lésügyi és növénytermesztő szakosztálya Kerpeiy Kálmán tanár elnöklésével ülést tartott, a melyen Rázsó Imre gazdasági aka­démiai tanár tartott szakelőadást a répamag impregnálásáról és ennek gazdasági jelentő­ségéről. Az értekezletről szóló tudósítást részletesebben áttanulmányozva nekünk még volna néhány szavunk a tárgyhoz, mert mintha kis konkurrencia-izt éreznénk ki a dologból. Az értekezleten ugyanis magkeres­kedők is vettek részt és pedig olyanok is, kiknél nem szerezhető be az impregnált répamag. Az értekezletnek olyan színezete volt, mintha azt a gazdák védelmére (?) tar­tották volna. Szép és nemes szándék, de talán nem is volt rá szükség, mert az im­pregnált répamag, melyet Mauthner Ödön budapesti magnagykereskedő hoz forgalomba, határozottan sokkal jobb a nem impregnált­nál. Az impregnált répamag 11 év óta elért sikereit nem lehet tudományos értekezletek­kel kisebbíteni, mert azt ez ellen védi ezer meg ezer gazda, kiknél éveken át mindig jelesen vált be. — Steínbach Arnold kiszabadult. Stein- bach Arnold, ki néhány év előtt Vácon volt »műkárpitos« »műkereskedő« ki több hónapon át a komáromi törvényszék fogházában volt az annak idején oly nagy port vert házasság- szédelgési ügyéből kifolyólag, Esztergomban tartózkodik ismét és mint kijelentette, ott akar megtelepedni s ismert ügyében per­újítással él. Ó, úgymond, befogja bizonyítani, hogy őt ártatlanul Ítélték el s hogy ő senkit be nem csapott. A Tuszkulátumát, a mely régiségek gyűjteménye, Esztergomban ismét megfogja nyitni. — Legelterjedtebb, legolvasottabb, leg­kedveltebb. Szinte a köztudatba átment már ez a három jelző a Pesti Hirlap-pal kapcsolatban. Valóban: mindig radikálisan szabadelvű függetlenségét mindig meg tudta őrizni váltakozó kormányokkal, pártokkal és politikai irányzatokkal szemben; mindig hű maradt a demokrácia eszméihez. Tartalomra nézve legbővebb; ilyen a Szerkesztői üze- netek rovata (naponta több mint más lapok­ban egész héten,) a Színház zene és képző­művészet rovata, mely egyenesen vezető szerepet visz a napi sajtóban; az Esti levelek és Kis komédiák, melyekhez ugyancsak Tóth Béla az esti levelek szellemes írója, áprilistól kezdve rendkívül érdekes s a sajtóban egye­dül álló uj rovatot nyit. Sport-rovata a legbővebb s még a különben iegkimeritőbb tőzsdei tudósításai sem nélkülözik a humort. Hölgy -olvasói kedvezményes áron rendelhetik meg a Szabóné-Nogáll Janka szerkesztésében megjelenő Divat-Szalont. Mindezeken felül hirdetésekre is legalkalmasabb épen nagy elterjedtségénél fogva. Hogy a közönség — már a vidékről is — mennyire igénybe veszi az apró hirdetések rovatát: fényesen bizo­nyítja, hogy napról napra háromszor annyi található a Pesti Hirlap-ban, mint más lapok­ban s vasárnaponkint gyakori a 10—12 oldal apró hirdetés, a mire még magyar lapnál nem volt eset. Pesti Hírlap előfizetési ára negyedévre 7 korona, a Divat-szalonnal együtt 9 korona; de megrendelhető két hóra is 4 korona 80 fill., egy hóra is 2 kor. 40 fillér előfizetési áron, mely legcélszerűbben postai utalványon küldhető a Pesti Hírlap kiadó- hivatalába (Budapest, V., Váci-körut 78.). — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 100 kgrmként: Buzaörlemeny . Asztali dara A B szám 26 K 50 fül. — Asztali dara C szám 25 K 30 fül. — Királyliszt 0 sz. 26 K 00 fül. — Lángliszt 1 sz. 24 K 80 fül. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 23 K 60 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 22 K 00 fül. — Első­rendű kenyérliszt 4. sz. 22 K 00. fill. — Ivözép- kenyérliszt 5. sZ. 20 K 00. fül. — Kenyérliszt 6. sz. 19 K 00. fül. — Barnakenyérliszt 7. sz, 17 K 80 fül. 7% sz. 16 K 00 fül. — 73/4. sz. 15 K 40 fül. — Takarmányliszt 8. sz. 12 K 60 fül. — Korpa finom F sz. 11 K 20 fül. — Korpa goromba G sz. 11 K 40 fül. — Ocsú 10 K — fül. Konkoly 9 K. 50 fül. — Bük­köny 16 K — fül. Pelyva zsákja 1 K. — Pozsörlemény: 0. sz. 22 K 60 fül. — 1. sz. 20 K 60 fili. — Frl. 20 K 00 fül. — II. sz. 18 K 90. fül. — II. B sz. 16 K 50 fill. — HL sz. 16 K 40 fül. — Fkl. — K — fül. — R. korpa 12 K 10 fül. Nyilt-tér. Nyilatkozat. E hó 22-én tartatott meg Vácon a tenyész­állatvizsgálat. Ebből az alkalomból Pápa Her­man (Hattyú-utca) magához kérette a bizott­ságot és egy növendék tenyész-bikát mutatott be a bizottság tagiainak A bizottság kérdést intézett a tulajdonoshoz, hogy a tenyészállatot hol szerezte be. Pápa kijelentette, hogy a tenyész-bika nagyságos Huszár Elemér nagy- irtokos keszegi uradalmából való. A bizottság kétkedve fogadta ezt a kijelentést, mert a tenyészállat nem volt megfelelő s kizártnak látszott, hogy a kiváló hírű uradalom ily álla­tot bocsásson árúba tenyészete jó hírének rovására. Huszár Elemér nagybirtokos úr tu­domást szerezve Papa Herman valótlan állí­tásáról, a vasárnap lefolyt országos vásár alkalmával Pápa Hermant kérdőre vonta. Pápa igy mentegetődzölt: — Én nagyságos uramnak azért hoztam fel a nevét a bizottság előtt, mert ez által azt hittem, hogy a bizottság, ismerve nagyságos uram fajtiszta, törzskönyvezett tenyészetét, könnyebben és hamarabb alkalmasnak találja tenyész-bikámaí a tenyészésre. A mennyiben ez nagyságos uramat bántaná, ezennel bocsá­natot kérek. Alulírott, mint a keszegi uradalom állator­vosa, ki tudom, hogy nagyságos Huszár Ele­mér nagybirtokos úr tenyészetéből kikerült állatok egytől-egyig törzskönyvezettek és ki­váló faj.tájú szimmentháli tenyészállatok, köte­lességem volt, mint eme jelenet szem és fül- tanuja, az ügyet nyilvánosság elé hozni. Haraszti Ernő városi állatorvos. Nyilatkozat. Alulírott Kovács Lajos kosdi lakos ezennel kijelentem és elismerem, hogy a kosdi hitel- szövetkezet Igazgatósága, Igazgatóságának és Felügyelő bizottságának tagjai, a rétsági királyi járásbíróság, mint büntető bíróság előtt elle­nem rágalmazás vétsége miatt folyamatba tett bűnvádi eljárást a kérelmemre vonták vissza. Sajnálom, hogy az Igazgatóságot megsértettem, tőlük együttesen és külön-külön is ezennel nyilvánosan és ünnepélyesen bocsánatot kérek és egyúttal kijelentem, hogy az Igazgatóság ellen használt sértő állításom a valóságnak meg nem felelt, azt ezennel visszavonom. Kelt Rútságon, 1907. évi március hó 22-én. Kovács Lajos. GYERMEK LISZTJE csecsemők, lábbaoozók. gyomorbajosok neszére. A legjobb alpesi fejel tartalmazza. , Gyermekápolásról ismertető iratokat ingyen kül AN ESTIÉ Béca. LBibers»r<3sse U. ___ Mindenütt kapható. Kerestetik 10000 darab keskenyvágá- nyú vasút építéshez 120 cm. hosszú kemény, vagy puha talp. Bővebbet a Duna-Ipolyvölgyi vasút építésvezetőségénél Vácon, Lak­tanya-utca. Mííkcrtászst Vácon. Van szerencsém Vác város úri közönségé­nek figyelmét felhívni fennálló mű kertésze­temre. Elvállalok kertátalak'Uásokal, kiültetéseket és tisztogatásokat, úgyszintén sírok kiültetését (egy sir 6 K, egy kripta 10 K). Mindenféle nemes fajú virág nálam olcsón beszerezhető. Levelező-lapon való felhívásra minden meg­rendelőimet szívesen felkeresem. Kérem b. pártfogásukat. Hartmann Pál műkertész Vácon, Damjanich-tér 4. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom