Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-03-24 / 24. szám
Huszonegyedik évfolyam. 24. szám. Vác, 1907. március 24. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. I A mi madárvédelmünkről. Irta: br. Andreánszky Gábor. II. Bereczki Máté, elhunyt jeles pomologus, úgy tudom, a környéken, Romhányban született. »Gyiimölcsészeti vázlatok« híres könyvében nem egy alma és körte fajtánál eszi azt a megjegyzést, hogy az alföldön a túlságos sok rovar miatt nem ajánlható, de hegyes vidéken, mint szülőfölje, a hol a rovarkárok csekélyebbek, haszonnal ültethető. Ezt vagy 40 esztendő előtt Írhatta. Ma, mint keserű gúny hangzik. Mert különb pusztítást a rovarok széles ez országban nem vihetnek véghez, mint ezen a hegyes vidéken. Alig van egy évtizedben egy-két jó almatermés és ha néha nyáron támasztani kell a fákat, hogy az éretlen gyümölcs terhe alatt össze ne törjenek, szt. István nap táján kezd hullani a férgese és csak hull és hull egész szeptember hóban, mire októberben a szedés ideje bekövetkezik, az olyan fáról, mely alól eladtunk 2—3 mázsa hullott almát, alig lehet 30—40 kiló egészséges almát leszedni. De persze máskép festett az a vidék Bereczky gyermekkorában. Mennyi erdő irtatott ki azóta és a mi a fő, a nagy kiterjedésű szőlőhegyeken keresztül-kasul vezető utak sűrű bozótok közt vezettek. Ma a szőlők pusztulásával a szőlőhegyek legnagyobb részét felkapálták, az út melletti bokrok, melyet ott gyöpnek neveznek, pedig kiirtattak. Gyümölcsfát csak ültetnek, ákácot is, de fészkeknek alkalmas bokrot, vagy sövényt talán egyet sem. A minek közvetlen hasznát nem látják, azt a mi népünk, sajnos, az úri osztálynak egy része is, elpuszti tandónak véli. Azt a német közmondást: leben und leben lassen — élni és élni hagyni, sehogy sem akarja megérteni, pedig a madarak lakhelyeinek pusztítása által közvetve az Isten áldását taszítja el magától. Magyarország, éghajlatánál fogva, Európa első nemes gyümölcsét volna hivatva termelni, épúgy mint termi a borok királyát, a tokaji aszút. Csak közép Franciaország, dél Tirol és a krími félsziget éghajlata ve- tekedhetik vele. Ma a sok rovar miatt csak véletlenségből elvétve termenek gyümölcsfáink. Vagy nézzük mezőgazdaságunkat, a répát legtöbb évben 3-szor kell ültetnünk, a két első ültetést a féreg tönkre teszi. A káposzta, repce és sok más növény megérzi a rovarok túlszaporodását. itt segíteni kell gyorsan és gyökeresen, radikális intézkedésektől visszariadnunk nem szabad. Ezért én Ivánka Pál tisztelt barátom indítványát ekkép kívánnám pótolni : Először is kéressék föl az ornitologiai központ. hogy tüzetesen jelölje ki azon bokrokat, melyekre előszeretettel rakják a hasznos madarak fészkeiket. irányittassék a földmivelési miniszter úrnak figyelmébe, — kinek jóakaratát, iparkodását mindnyájan ismerjük — arra a nem tagadható tényre, hogy sok, nagyon sok gyümölcsfa van már az országban, de, hiába, azok a rovarok nagy száma miatt terméketlenek. Es ha termést akarunk, vissza kell térnünk a status-quo ante-hez, midőn útonútfélen vig madárdal dicsérte a magasztos természetet és teremtőjét. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha a további pusztításnak a mezőrendőrségi törvényben erős büntető szankcióval véget vetünk az által, hogy a kökény, galagonya, fekete gyűrű, fagyai stb. bokroknak kiirtását szigorúan megtiltjuk; e bokrokat törvényes oltalom alá helyezzük, mint például a Iákban oly nagy károkat tevő nyulakat. A nyúl csak vagyonos emberek sportjának szolgál és inkább kárt tesz, mint hasznot; mint állatbarát azonban belenyugszom, hogy a törvény védje őket. De ép ily joggal kell megvédenünk a hasznos madarak fészkelő helyeit —- azt a néhány négyszög métert táblánként, ne sajnáljuk tőlük — megfizetnek ők érte búsásan. Az eddig elpusztított bokros helyeket pedig iparkodjunk újakkal pótolni. Úgy tudom, hogy Angliában a mezők nagy része eleven sövényekkel van bekerítve, ültessünk mi is sövényeket, csak azt kérem a madárvédelem céljából, ne ákácot, se gledicsiát. Mert mint az ákácerdők a vadhonos erdei fák éghajlatot temperáló feladatának teljesítésére nem alkalmasak, úgy madárfészkelőhelyeknek sem felelnek meg. Az ákácfák májusban még kopaszon állanak és még nyáron is oly ritka a lombjuk, hogy a madárfészeknek szükséges inkognitót megadni képtelenek. Egyúttal az erdőgazdaság és az erdőtörvény is fordítson figyelmet arra, hogy u tölgy-faerdőnek, mely a legnemesebb és legértékesebb, nincsenek-e oltalmára a fák alját és a tisztásokat elfoglaló bokrok? Hogy ritkábbak legyenek azon esztendők, Huncutok. Irta: Kardos János. I. Az egyik. Se szeri se száma annak a teméntelen sok visszaélésnek, amit a váltópapirossal elkövettek s elkövetnek még ma is. E'ortélyos, lelkiismeretlen emberek de sok együgyű, jámbor alperest állítottak már vele falnak. Kivált mikor még újság volt a hitelezésnek ez a módja. Persze idők múlásával a szorult emberek is ellesték a váltópapiros minden csalafintaságait s ma már akárhány szűrösgubás atyai! ráesküszik a törvényben, hogy hamis a váltója, vagy más effélére. A Jászkunság egyik módos falujában esett, — nem is olyan régen, — hogy két becsületes emberfia a törvény zavarosában halászva, csúfot tettek egymáson. Kispál Bertalannak elfogyott a pénzmagja. Beköszönt hát a botoshoz, Stern Bernáthoz, székében ismert nevezetes uzsoráshoz. — Jó reggelt — mondja. Mögszorultam. Mögböcsülne-e aratásig egynéhány forinttal? — Adhatok egy keveset; Mennyi kéne ? — Kéne vagy háromszáz, — de egészbe’. — Sok, Berta gazda, sok, — no de kend rendes ember. — Eddig mán vónánk Bernát; — de hát az inter ? az mennyi lesz ? — Inter ? Hm! Bernátnak támad egy ötlete. Mindig volt neki ötlete s jó ötlete, sikeres Egy kicsit mintha törte volna a fejét, azután hízelgő mosolylyal szólt. — Nem kell nekem kendtől inter; ked nekem régi jóemberem; kednek adok most csak úgy váltóra. Jó ? Hozta is már az új papirost, a váltói és beszélt szaporán. Minek az az adóslevél? Muszáj azt mindenkinek tudni, bogy kend nekem adósom? Nem, úgy-e ? Ihol a váltó, kettő is. Egyik az enyém, a másik meg a kendé. Most ide nézzen kend; riárom »háromszáz forint,« ráírom a másikra is »háromszáz forint.« Aláírom őket, így ni; ked is aláírja mind a kettőt. Az egyik papi- sost elteszi kend. a másikat én. Szent Istvánkor lejár a váltó; akkor meghozza ked a tartozást, visszaadja a papirosomat, én is a kedét. Ez az egész. Oszt lássa ked, ide nem kell se tanú, se nótárius, a ki az adóslevelet megírja, azután meg szélnek ereszsze a hirt. így lett. Bernát akkurátusán megírta a tanútlan kötelező leveleket, alá is pingálta a nevét. Berta gazda is megkötötte az ördöggel a kontraktust, ő is alá irta a nevét mind a két váltóra. Azután megcserélték az írásokat. Berta gazda elé kiolvasta Bernát a 300 forinto- , kát, mind egy krajcár híjjá nélkül; csakugyan nem húzta le a kamatot. Berta gazda széles mosolygósán vágta zsebre a pénzit, meg az írást s boldogan ment haza. Otthon nevetve mondta a hites párjának »De, megbomlott a zsidó, inter nélkül adott pénzt. No ilyet . . .« — Vagy hogy kedet tette lúvá —- válaszolt a bizalmatlan asszony. — Nem ért ebből a fehérnép — vágta vissza Berta gazda fölényesen — hisz’ itt az Írás . . . Elkövetkezett azonban szent István napja. Vitte Berta gazda a tartozását Bernáthoz; kiolvasta a bankókat rendesen. Kicserélték azután a váltókat. Bernát nem szólt az inter- ről egy szót sem. Lám csak haszontalan beszédet tesz az asszony. — No Bernát, — szavalt Bertalan gazda hálálkodva — soha se hittem volna, hogy maga ilyen becsületes. Már igazán fajin ember. No de majd megszolgálom. Megszolgálom. — Szót se érdemel vágott a szavába Bernát jámbor arculattal — szót se érdemel. A jó barátságért sók mindent megtesz az ember
