Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-03-13 / 21. szám
Huszonegyedik évfolyam. 21. szám. Vác, március 13. YÁCIHIRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér. Március tizenötödike. Vác, márc. 12. És ha jő a zsoldos ellen, Majd bevárjuk, mit teszen : Inkább szurony a szivekben, • Mint bilincs a kezeken ! Egy hijján hatvan esztendeje, hogy a lelkes pesti ifjúság ezrei, élükön a magyar poézis örök dicsőségével, Petőfi Sándorral, széttördelték a sajtó békóit és imádságos ajakkal köszöntötték a gondolatszabadság glóriás tündérasszonyát, a ki a nehéz varázslat nyűgétől megváltva, vakitó fényözönben kelt ki börtönéből és a lelkes tömeg örömrivalgása közepette suhant végig az utcákon, a tereken, a mezőkön, az egész országon. Kevesen vannak már, a kik ezt a tüneményes jelenséget látták. Nap-nap után térnek apáikhoz e históriai napnak szemtanúi. De a diadalmas órák drága zsákmányát reánk hagyták — örökségül. Az a kérdés már most, megbecsüljük-e ezt az örökséget ? Azzal a szent fogadalom" 1 vesszük-e magú! klioz, hogy megőrizzük a maga szeplőtlen ragyogásában, avagy tékozló fiú módjára könnyelműen elharácsoljuk ezt a kincset. Fájó szivvel látjuk, hogy akadnak közöttünk eltévelyedett lelkek, a kik nem tudják, vagy nem akarják megérteni a gondolat szabadságának mesés nagy értékét. Mert nagy az értéke ennek a szabadságnak. Nincsen a világnak oly gazdag gyémántmezője, a mely fölérne vele. Nincs az életnek olyan gyönyörűsége, a melyért fölcserélni szabadna. Mert gondolat-szabadság nélkül nincsen szabadság, szabadság nélkül nincsen élet. Minden nemzetnek drága a maga szabadsága. Kétszerte az nekünk, mert szünetlenül küzde- nünk kell érte. Éjjel-nappal résen kell lennünk, hogy orvtámadás ne érjen. Úgy kell őrködnünk, mint a hogy a tengerparti fényszóró viágyz, a mely az alkonyat beálltával szünet nélkül siklik végig sugaraival a zajló vizfodrokon, aggódó szemmel kémlelve, nincs-e valahol ve szedelem. S ha a távolban csak a legkisebb baj jelei mutatkoztak, a magyar sajtó volt mindig a legelső, a mely ércszavával riadót kiáltott s fegyveibe szólította a haza fiait. Őrhelyén állott mindig, figyelve, éberen, soha el nem lankadt, soha el nem ernyedt, fagyban, hőben mindig hiven kitartott. Pedig bőven volt részünk a keserűségben, a sanyargatásban, az elnyomatásban. Volt idő, a mikor mindent elvettek tőlünk, mindentől megfosztottak bennünket, a mi egy nemzet létéhez szükséges. De akkor is a vak éjszaka félelmetes sötétjében is volt egy tündöklő csillagunk, a mely biztató fényével uj reményt szitott, uj erőt nyújtott a bizonytalanság útvesztőjében bolyongó lelkűnknek. Ez a csillag a magyar sajtó volt. És ezt a sajtót tették szabaddá a márciusi ifjak. Ezért illeti meg őket örök hálája a magyar nemzetnek. És ezért kell megbecsülnünk a gondolatszabadság kivívásának drága örökségét. Senki se nyúljon hozzá szentségtörő kézzel, senki se legyen oly vakmerő, hogy a sajtószabadság fenséges templomát kikezdje. Mert ha csak egy parányi vakolat hull ki belőle, veszély fenyegeti az egész épületet, a melyet ha kell, vére hullásával megvédelmezni minden honfinak szent kötelessége. Gyöngéd meghatottsággal, de egyúttal büszke öntudattal, végtelen szeretettel, de egyúttal lángoló lelkesedéssel emlékezünk meg azokról, a kik fölpattantották a zárt az addig börtön ■ ben sinylő gondolat-szabadság előtt s a dicső tett évfordulóján boruljunk le márványkövére annak a fenséges templomnak, a melyet reánk hagytak s a melyből zengzetesen búg szét a gondolatszabadság bűbájos orgonaszava. Fehér Jenő ár. H ir e Is:. Vác március 15-ikéje. A város fogadalmi ünnepét, a magyar szabadság hajnalhasadásának évfordulóját ünnepeljük pénteken délután. A városi tanács a váci dalegyesületet és az egyetemi ifjak körét kérte fel az ünnep rendezésére, mely szokás szerint a honvédszobornál fog lefolyni. A három órakor kezdődő ünnepély sorrendje ez : 1. Himnusz. Énekli a Váci Dalegyesület. 2. Talpra magyar. Szavalja Pertik Tamás. 3. Zászlót elő! Énekli a Váci Dalegyesület. 4. Ünnepi beszéd. Tartja dr. Meiszner János. 5. Talpra magyar. Énekli a Váci Dalegyesület. 6. Költemény. Szavalja Scliöpflin Emil. 7. Szózat. Énekli a Váci Dalegyesület. Március 15. Vérpezsgető, rügybontó szent tavasz, diadalmas, szép március, köszöntünk, már zöld a pást, a hegy közt még havaz, ősz fejjel is ifjan njong a lelkünk, ó, mert te nem vagy pusztán kikelet, nemcsak az évszak-változást jelented: a Népszabadság veled született, az Ember ércbilincseit leverted. Szabad a föld. a szó, a gondolat s az istenadta Nép többé nem állat; Verejtéket, vért, melyért hullogat, A rög im’ felmagasztosult hazának. Megédesült a zsörtös mostoha, rozsdás béklyóitól megmenekedvén ; s a nagy érzés nem lankad el soha, mely nemzetté varázsolt anya-keblén. Szabad magyar nép, ez naptól vegyed újfent te számba dolgaidnak sorját. Jövőd : jogod. Nem mint úri kegyet koncul kapád, zsarnokid csak bitorlák. Ne korcsositsd el ős, nemes fajod, ne légy idegen csábok gyönge bábja. Uj ezredéved bizton járhatod, áldást hoz az szabad, boldog hazádra. S ha mégis újra, egyszer, százszor is, az elnyomás zord vak tele borul rád; nem hullsz te szét, csak karhoz kart szorits, védd meg magad, mint a múlttól tanulád. Nem forr egybe a lánc, mely széttörött s csak gyönge, romlott faj hanyatlik vissza. Magyar szabadság, te napod örök, fényét, hevét a végtelenség iszsza. Ringasd, lengesd friss márciusi szél szárnyadra bizott büszke lobogónkat. Suhogtodban dicső emlék beszél, szent hagyománya „nagyszerű napoknak“. Nem esküszünk. Néma fogadalom dobbant ma minden magyar szivet össze : a négy folyó és a hármas halom hona szabad, független mindörökre ! Lipcsey Adóm. Luftballon meg a fiakkeres. Bocsássák meg a tisztelt olvasók, hogy Önöket egy szerencsétlen ifjú eddigi életpályájának elmondásával merészlem. Igaz, hogy e passzió csak a nagy embereket illeti meg, de hisz Napoleon is kis gyerek volt valamikor, hátha még egyszer én is hires ember leszek, a mi aztán menti jelen bűnömet. Gubó gyerek voltam még s az asztalig se értein fel, midőn zsenge lelkemben a pályaválasztás és jövőm megálapitása iránt vágyat kezdtem érezni. Be vp11 vallanom: az első csapásra a magasban jártak gondolataim s a barangozói pálya iránt nagy előszeretettel kezdtem viseltetni, már akkor is jól tudva, hogy ezt még tanulni sem kell. Nem sokáig tartott azonban a lelkesedés s tekintve, hogy az ember a toronyból nagyot eshetik, kisebb Hivatal után néztem tehát s csakhamar felfedeztem, hogy a fiakkeros pályánál alkalmasabb számomra alig létezhetik. | A falakat tele pingáltam lovakkal és nagy ke• rekű hintókkal, mig ezen kedvenc foglalkozá- j somban anyám egyszer üstökömnél megraga- : dott s azzal a kijelentéssel, hogy most már a latin iskolába kell mennem a városba, szende hajfürtjeimet a nagyollóju borbély gondjaira bizta Be is cipeltek másnap a bátyámmal egyetemben a városba, a hol kocsink a sárgafalú gimnázium elé gördült. Sok-sok gyereket láttam ott s eközben hamarosan összebarátkoztam egy gömbölyű fejű váci benszülöttel, a kit már akkor is Gusztinak hivtak. A beiratás megtörtént a tandij és az ujraoltási bizonyítvány ellenében. Nagyon csúnyán nézhettem, mert a nagyhasú főtisztelendő úr megkérdezte : — No fiam jól fogsz-e tanulni? — Igen válaszolók, mert én fiakkeros akarok lenni. A Guszti is csúnyán nézett, ő meg azt mondta, hogy boltos lesz. (Jól imádkozott, mert most már napestig méri a tökmagot és szilvalekvárt engros.) Szó a mi szó, latin diák lettem s mint ilyen, joggal a haza jövő reményei közé számíthattam magamat. Hogy ez mennyiben áll, mindjárt kiderül. Bukás nélkül felvittem a negyedikig, azaz pardon a harmadiknál elkapott a mértantanár. Ez úgy esett, hogy a Deákvár környékén méregettünk a merőlánccal s e közben egy társam — Isten segitse, hogyha plébános sorban lesz, ehessem a falusi sonkáiból — lábát
