Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-03-06 / 19. szám
Huszonegyedik évfolyam. 19. szám. Vác, március 6. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér. Művelt adósok. Szédelgés a kultúrával. Vác, márc. 5. I. Négy váci úriasszonyt tanulságos ügyben idéztek a járásbírósághoz. Nemrég egy könyvügynök látogatta meg őket és ajánlotta nekik, hogy a megjelenő Erzsébet királyné emlékalbumot rendeljék meg. A ki már volt abban a szerencsés helyzetben — és vájjon ki nem volt, — hogy könyvügynököt fogadhatott, eleve sejtheti, hogy ez a megrendelésgyűjtés sem ment minden turpiságtól. Az ügynök a váci úrasszonyokat azzal vette rá a megrendelésre, hogy az album eladásából befolyó tiszta jőve delmet az Erzsébet-szanatórium céljaira fordítják. Mikor aztán a könyv megérkezett kiderült, hogy ahhoz a Szanatóriumnak semmi köze és ezért a könyv átvételét a megrendelők megtagadták. Ez az eset ugyan magába véve nagyon szimpla és hétköznapi, mégis megérdemli, hogy figyelem nélkül ne menjünk el mellette. Foglalkozzunk vele, mert ennek az esetnek jellemző sajátsága mélyreható társadalmi bajoknak és kulturális csődnek az oka. Ezért t. olvasó szenteljen pár percet e cikk elolvasásának. A napokban egy könyv jelent meg, mely az eladósodott Budapestet jellemezte. E könyv olvasásakor egy jó megfigyelésű és eredetien gondolkodó ember figyelmeztetett bennünket arra a fura tényre, hogy a mi kulturátlan országunkban ijesztően sok azoknak a — jobbára tisztviselőknek, ügyvédeknek, orvosoknak, tanároknak, hírlapíróknak száma, kiket köny- nyelmű és helytelen formában való könyvvásárlások juttattak az adósságok végzetes hinárA csók. Az előszobában foly a tanácskozás. Három tudós orvos vette elő legnagyobb tudományát, hogy megmentsék a beteget, a ki bent feküdt az udvari kis, kétablakos szobában. Betegsége súlyos volt. Az orvosok is azt mondták, hogy „már csak az Isten segíthet!“ Én voltam a beteg. A betegszobában rajtam kivül senki sem volt. Szelid félhomály font körül lágy karjaival. Révedező pillantásokkal jártam be az egész szobát. Miért e szörnyű, e borzasztó csend? Odakünn csak úgy dőlt a zápor. Verte, csapkolta zuhogva a tetőt. Dör- gött. Most egy vakitó villám tette rentenet.es kékké a szobát. Féltem. „Anyám.“ — Senki sem felelt hívásomra. Csak a szél csapta továbbra is az esőt az ablakomba . . . Elálmosodtam. Elszenderegtem. ügy egy negyed óráig alhattam, mikor felkeltett va- tami zaj. Anyám állott az ágyam előtt az egyik orvossal. „Igazítsd meg, jó anyám, a párnát!“ Igen, tudom, ma elfog jönni! Érzem — ezt susogja mindig valami a fülembe. Eljön, eljön! Istenem ... ha . . . eljönne . . . jába. — Ez az állítás első tekintetre kissé merésznek tetszik, pedig éppen nem túlzó. Hogy igazságát belássuk, ismernünk kell a könyvek eladásának és vásárlásának azt a módját, mely nálunk forgalomban van. A fővárosban töméntelen azoknak a könyv- kereskedéseknek a száma, melyek arra alakultak, hogy könyveket részletfizetésre adjanak el. Ezek a vállalatok a legkétségbeesettebb és legraffináltabb módokat eszelték ki arra, hogy a könyvekért nem túlságosan lelkesedő és nem is vagyonos magyar nép körében vevőközönségre leljenek. Ügynökeik közt, kikkel az országot beutaztatják, megtalálják az emberiség alját, kezdve a fegyházviselt embertől az ál- hirlapirókon át azokig, kik főnemesi rangot és neveket, imitált érdemrendeket bitorolva a leg- agyafurtabb szélhámoskodással adják el portékáikat. Es a „gróf“ uraknak, a „pápai érdemrendek“ tulajdonosainak nem egyszer igazán intelligens és nagytekintélyű emberek is felülnek. Csak kél jellemző esetet mondunk el. Egy közeli vármegye főispánjához beállított egy könyvutazó és gróf Gyulaynak mutatkozott be. Denique, a gróf urat valamikor Graf Gyulának hívták. Elszavalta Öméltósága előtt, — hogy őt egyedül a magyar kultúra iránt való szeretete késztette arra, hogy saját költségén az országot beutazva, a magyar irodalom közönségét megtalálja. A vége az lett a dolognak, bogy a főispán titkárját rendelte a vigéc mellé és igy kettőjüknek sikerült a város minden nadrágos emberének eladni a Magyar Remekírókat — részletfizetésre. A másik esetben a pápai rendjeles úr egy váci paphoz állitott be és előadta, hogy Mária országa, már mint Magyarország jubileuma alkalmából értékes ajándékokkal akar kedveskedni a pápa Őszentségének és ehez szükséges, — Anyám ! Ma, tudom, eljön egy leány ide, — hozzám. Ereszszétek be, ha itt lesz és senki ne jöjjön be vele . . . ! Egynéhány gyors, izgatott szót váltott anyám suttogva az orvossal s aztán sietve kiment. Oly fáradt voltam . . . szempilláim bágyadtan ereszkedtek alá szememre . . . oly lassan dobogott a szivem ... a vérem oly csendesen szaladt körül tagjaimban . . . Már az orvos is kiment. Megint a csend — a semmi vett körül . . . Fölriadtam . . . Ott ült az ágyam mellett egy leány: Csilla. Alig ismertem reá . . . Hogy elváltozott az arca . . . Olyan fehér, olyan irtózatosan fehér, mint a halál . . . Hidegség futott rajtam keresztül . . . Rádől a párnámra . . . Megsimogatta arcom... „Szenvedsz?“ — kérdezte. — Nem tudtam felelni. A szivem majd kifeszité mellemet. Vérem szilaj tűzzel nyaralt ereiben . . . Ajkaim cserepesek lettek a láztól . . . szemem vérbe borult . . . Már alig láttam őt . . . Összefolyt körülem minden, ő is beleveszett a homályba . . . Egyszerre vakitó világos lett. A villám fénye oly kísértetiesre festette arcát. Láttam : sirt . . . Úgy omlottak szeméből a könnyek . . . hogy a főtisztelendő úr egy könyvet megrendeljen, — mely a pápáról szól. A főtisztelendő gyanútlanul aláirt és megkapta az osztrákkiadású Nagy Aranybibliát rátára. Ma is fizeti. H ir e k. A tavaszi divat. Mint minden szezon kezdetén, úgy a tavaszinál is szorgosan titkolt előkészületek után a divat őnagysága egész halmaz uj gondolattal és alakítással lep meg ; de azért az elmúlt, szezon kedveltjeit se hagyja el teljesen, hanem ezer féle uj átalakítással biztosit számukra szives fogadtatást. Az uj divatformáknak egészben véve valami művészies jellegük van ;puha, a test minden mozdulatának megfelelő minták, simulékony kelmék és bámulatosan összhangzó szinek. A princesse-forma, empire és a rövid derekú egyben dolgozott ruhák győzelme teljes. A megszokott derekat, a keresztben való diszt teljesen elhagyják és inkább a derékvonalat emelik. Már ez által is a termet más lesz, hát még az ujjvarrást eltüntető válldiszek, epauletteek, kendőszerű és gallérdiszek egészen átalakítják az alakot. Ha az ujjvarrást semmi disz nem fedi, úgy a váll nagyon szélesre van dolgozva és a lefelé nagyon mély karkivágást különféle diszszel még élesebben kitüntetik. Az eddig annyira megszokott elől hegyesen lenyúló derék-, illetve övvonalat teljesen elhagyták ; helyette a szoknyát magasítják a szoknyára dolgozott, halcsontozott fűzőszerű övrészszel, mely hátrafelé mindig fölfelé szélesedik. Az ujjak kevés kivétellel félhosszúak. A sonka- ujjnál jobban szeretik a mérsékelten bő, a belső varráson szoros, külső részén is csak kevéssé puffos, lent diszes kézelőben végződő „Kálmán! Szólj egy szót hozzám! Megöl e néma ajk! Nézd én eljöttem mérföldekről hozzád; mert hallottam, hogy beteg vagy! Hallani akartam drága hangodat . . . Meg akartam simogatni okos fejedet, szenvedő arcodat ! . . . Eljöttem ! Nem is akartak először beengedni hozzád. Aztán visszahittak, mert nagyon sirtam ott künn a küszöbön . . . Beengedtek . . . Most itt vagyok és te nem is nyitod ki ajkad ... fel sem emeled reám két drága szemedet . . . Kálmán ! Én drága Kálmánom ! Beteg vagy ! Sebaj ! Majd meggyógyulsz ! Neked meg kell gyógyulnod . . . Aztán megint boldogok leszünk mi ketten!“ Láttam, hogy mily nehezére esett a beszéd ! Lehajtotta bozontos, kis fejét és sirt . . . sirt . . . Ránéztem ... ő is rám nézett . , . Egybefolyt két tüzes, sóvár pillantás ... két lélek. Megragadta kezemet megcsókolta . . . Nem volt erőm, hogy visszahúzzam vaskezéből . . . Olyan erős volt . . . Aztán még közelebb dőlt ágyamra . . . Érezforró lehelletét . . . Úgy tüzelte arcom, ajka forró lehellete. Egybefort az ajka az enyémmel . . . Rátapadt piros ajaka az én kicsere- pesedett ajkamra . . . Odatapadt . . . Oda-
