Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-12-29 / 102. szám
102. szám. Huszonegyedik évfolyam. Vác, 1907. december 29. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, Felelős szerkesztő és laptulajdonos: negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Amerikából visszatérő véreinkért. (Ivánka Pál kérő szózata.) Vác, dec. 28. Az öreg esztendő utolsó hónapjaiban Amerikát járt óriási hajók lelkileg, testileg lerongyolt embereket raknak ki a magyar tengerpart mólóira. A magyar hazába megtérő lelkek ugyan, de teli elkeseredéssel és csalódással, melyet eloszlatni talán az otthon, ha édes lesz, képes. Erre gondolt Ivánka Pál, midőn járása községeihez és a közművelődési egyesület tagjaihoz kérő szózatot intézett Amerikából visszatérő véreink érdekében. Nagy és nemes cél lebeg előtte: a hazatérők könnyeit letörölni, hogy tiszta szemmel láthassák, hogy e föld szeretettel fogadja vissza népét és megélhetést is tud nekik nyújtani. A nemes intenciókból fakadt kérő szózat talán nem téveszti el célját és meghallgatásra talál. Itt adjuk egész terjedelmében. Felkérem a községi és körjegyző urakat, valamint általuk a Váci Járási Közművelődési Egyleti tagjait és hölgyeket s mindazon jószivű, lelkes hazafiakat és honleányokat, a kik megértik annak az óriási vérveszteségnek kimondhatatlan nemzetgazdasági és általános nemzeti kárait és veszedelmét, a mit az eddigi nagymérvű kivándorlás már is okozott az országnak s a kik figyelemmel kisérték a kivándorlás nagy mérveit, mely szerint közel másfél millió Este. Leszáll az est ködös sötétje — a koldusokra gondolok, a téli szél is azt süvölti: segitsetek ti gazdagok ! Fényes fogat visz dáridóra, a koldús fázva vánszorog, szilaj zenébe sir a sóhaj : segitsetek, ti gazdagok ! Ha a bálok sikos termében a villany fénye fölragyog: lássátok meg a kunyhók mécsét — segítsetek, ti gazdagok! Dús urfiak ! tivornya fogytán selyempárna az ágyatok — azoknak, kiknek szalma jut csak; segitsetek, ti gazdagok! S ha bennetek kiég a mámor s unott már minden csókotok: a sápadt, elhagyott leányon segitsetek, ti gazdagok ! Higyjétek el, a vég az egy lesz, a forma már csak dolog : kripta, avagy csak négy szál deszka, segitsetek, ti gazdagok ! Révész Tivadar. A báli-szezon küszöbén. Valami az úri szokásról. — Emberek és állatok. Az utóbbi évek divatujitásaiban nem csekély szenzációt keltett a leánynevek terén észlelhető magyar ember hagyta el az országot az utóbbi 15—20 év alatt és hogy a kivándorlás évről- évre fokozódott s nem volt az országban hatalom, mely azt meggátolja, vagy csak legalább mérsékelni és szabályozni, az országra hasznosítani képes lett volna: fordítsanak figyelmet a legutóbb Amerika gazdasági válsága következtében megindult visszavándorlás iránt. A napilapok és az „Iparvédelem“ részletes értesítéseket közölnek a visszavándorlásról és az országban a visszavándorolt, támogatásra szoruló testvéreink felsegélyezése érdekében megindult társadalmi tevékenységről. Magyarok! Testvérek! A nagy Széchenyi szerint oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkos magyarnak is meg kellene bocsátani. Most nem apagyilkosokról, nem megbocsátásról van szó, hanem arról, hogy a lelketlen csábítók által félre vezetett, megtévesztett honfitársainkat, a kik jobb jövő reményében elhagyták hazájukat, hogy idegenben testi erejüknek értékesítésével rövidebb idő alatt annyi vagyont szerezzenek, a mennyivel öreg napjaikban gondtalan életet biztosíthassanak maguknak, most reményeikben csalódva, testben megtörve, lélekben csüggedten, pénz nélkül, vagy a tovább megélhetésre elégtelen pénzzel visszajönnek, hogy keserű csalódásaikat az édes szülőföldön kipihenjék és ha lehet, itt folytassák az elhagyott régi, csendes, nyugodt, zajtalan, egyszerű, de biztos életmódot. változás. Eddig minden leányt úgy hívtak, a hogy keresztelték. A divattal, a szenzációval és a dekandens költészettel párhuzamosan manapság a leánynevek is elvesztették egyszerű, mindenki által megérthető naptár-patinájukat. Divatba jött, hogy a leányokat a nyilvános- vánosság előtt is azokkal az érthetetlen, hieroglif nevekkel aposztrofálják, melyekkel a zsur- fiaialság reformáló, ötleterőszakoló szellemessége ékítette őket. Ma már meg sem ütközünk rajta, ha olyan neveket olvasunk a báli névsorokban, a mire azelőtt egy-egy kedves, selyemszőrű kutya hallgatott. Találunk neveket az állatvilágból, a növényvilágból. Egynémelyiket talán csak valamelyik ekszotikus nép szótára segítségével fejthetnők meg. A báli névsorok aratása naponta hoz ilyen neveket: Boci, Cica, Pinci, Kutyó, Arika, Karika, Ciccó, Cuca, Döncike, Ferike, Lend, Heci, Kinga, Loló, Lonci, Maca, Micus, Nusa, Mädy, Bäby, Katód, Pipi, Nági, Saci, Totó, Trutya. Divatba jöttek az állatnevek. Az úri osztály felkapta őket. Általánosak lettek. Csak úgy, mint a borotvált férfiarc, a mágná- sos raccsolás, a flörtölés. Manapság már nem is csodálkozunk, ha egy- egy szalonban, zsúrnap alkalmával egy egész állatgyüjteményt találunk együtt. Ahhoz, hogy egy-egy osztály hölgye erőnek- erejével a kimondott állatok sorába akarják magukat lealacsonyítani, semmi közünk. Ez az ő dolguk. Az ő úri passziójuk. Ebbe senkinek Fogadjuk szeretettel és öleljük őket keblünkre, úgymint a bibliai tékozló, de megtérő fiút a szerető édes atya; győzzük meg őket, hogy ha itt nem gurulnak is véres verejték és sanyarú gyötrelem árán a dollárok zsebeikbe, de van az, a mi ott nincs: honfiúi meleg szeretet, gyámolitó felebaráti jobb kéz, békés, csendes otthon és szerény, de biztos megélhetés, az az ellenérték, a mit e haza a kitartó, szorgalmas és hű fiainak nyújtani képes. Öleljük őket keblünkre, hogy érezzék meg a különbséget az önző, rideg, idegen és a sze- retetet sugárzó édes, meleg otthon között s ezt úgy érjük el, ha nem alamizsna nyújtásával alázzuk és sértjük meg őket önérzetükben, hanem munkaalkalmakkal gondoskodunk megélhetésükről és ezzel áthidaljuk azon válságos időt, mely alatt a társadalom és hatóság segítése nélkül nélkülözésnek volnának kitéve. A Tulipán Szövetség Magyar Védő Egyesület szorgalmatoskodik és sietve megtesz mindent, hogy visszatérő véreinket munkához segítse. Ne mulassza el a váci járás hazafias lakossága sem ezen hazafias cselekvésből kivenni a maga részét. Felkérem mindazokat, a kik részt akarnak venni a segítő munkában: szíveskedjenek adományaikat a községi és körjegyző urak utján a Váci Hírlap szerkesztőségének (a ki ezen adományok gyűjtését elvállalta) Vácra elküldeni. Az adományok hirlapilag nyugtázva és rendelnincsen beleszólása. De van abba, a mi egy másik tünete az úri szokásoknak. A megbotránkoztató, a csapnivaló ebben a divatujdonságban az, hogy egyes nagyurak történeti neveket adnak kedvenc — állataiknak. A mu'lt hónapban volt valahol egy marha- dijazással egybekötött gazdasági kiállítás. Az első dijat egy Hunyady János nevű bika nyerte, így állott ez a kiállítás díjazásairól szóló refe- rádában. A szakközlemény nem győzte eléggé dicsérni Hunyady János izmait, öles szarvát, szívósságát, fajképességeit és sok ilyen bikát kívánt a gazdaközönségnek. Nem rég pedig egy Petőfi nevű lóval futtattak a budapesti turfon. (Legalább ennek a lónak, a mely mellesleg nagy és első dijakat nyert s ez mutatja, hogy első rangú volt, gazdája megértette a sértést és szellemesen később már „Pardon“ név alatt fnttatta a lovát.) Hát ez már bizonyos túlkapása az úri szokásoknak. Ha ez igy tart és — megérhetjük — általánossá válik, legközelebbi gazdasági kiállításunkon együtt láthatjuk majd a magyar hősök, történeti kiválóságok, királyok egész arc- képcsarnokát, gyűjteményét. Urak, ez már botrány. Meg kell tanítani ezeket az urakat arra, hogy tiszteletben taitsák azokat a neveket, a miket egy nemzet áhitatos bámulata, szeretete glori- fikál. Ha történeti neveket akarnak ezek az urak, hát jól van. Nevezzék el a bikáikat, lovaikat saját őseik nevéről.
