Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-12-18 / 100. szám
Huszonegyedik évfolyam. 100. szám. Vác, 1907. december 18. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára E] centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Félre a közönnyel! Vác, dec. 17. „Az Állami Tisztviselők Országos Egyesü- leté“-nek váci köre csütörtökön tartja rendes évi közgyűlését. Valószínűleg összegylilekeztink határozatképes számban s a közgyűlést az alapszabályok értelmében meg lehet tartani; az elnökség meg menekül egy ujabb közgyűlés összehívásától, jobban mondva egybetoborzá- sától. Nem a választékos nyelvezet kedvéért használtam a toborzás szót, hanem azért, mert a valóság úgy kívánja. Ha a közgyűlés előtt néhány nappal minden egyes hivatal, intézmény egy-egy lelkes tagja nem toboroz híveket a közgyűlésre, akkor nincs határozatképes tagszám, az elnökség csaphatja az iratcsomót hóna alá s fordulhat vissza. Öröm gyűl ki arcainkon, a kartársi együttérzés örömének érzete, ha a közgyűléskor kilenc óra felé — 8—9-ig folyik a számlálás — végre ellenpróbák után kimondhatjuk: „Hála Istennek határozatképesek vagyunk, a gyűlést megtarthatjuk!“ Ezt — ha jól tudjuk — más váci egyesületek is tapasztalhatták. Egy-két életerős egyesületet kivéve, mindenik iránt dühöng az érdeklődés. Dacára, hogy majd minden egyesület — annak idején — általános közérdekből alakult s első alakulása a kezdeményezőket nem csekély reményekre jogosította. Mindegyiket a lelkesedés teremtette meg, mindegyiket a szalmaláng s a kitartás hiánya öli meg. Vác városa mindenesetre elmondhatja magáról, ha másról nem is, de ez egyről: egyesületekben gazdagok vagyunk. Kísérelj ük meg s számláljuk össze hamarosan. Nem tudjuk. S ezek közül életképes alig Ilyenek ők . . , Estélyen találkoztam-e veled, vagy táncközben, — midőn a legkellemesebb asztalszomszédot ismertem meg benned, — a sasszemedből kiáradó fluidéin szellemes csevegés közben hatolt-e szivembe, vagy finom kezed érintette volna vállamat, midőn köpenyemet fölsegithetted ? Nem, hisz akkor minden a szokott módon történt volna. Csak egyetlen egyszer láttalak téged ideálom, akkor is távolból, midőn szónoklatod erejével népedet meggyőzted és diadalmasan halomra és jogra vezetted. Minek mondjam — úgyis tudod, — hogy mindannyi előtt tüneményes, a végzettől küldött embernek tűntél tel, énnekem pedig hatalmas varázslónak, félistennek tetszettél. Öntudatos fellépésed, bátorságod, szavad hatalmas ereje először megindítottak, azután hatalmukba kerítettek. Nem fogod fel annak jelentőségét, hogy én a büszke, megközelíthetetlen, tétovázom, nem tudom mitévő legyek, csak azt érzem, hogy látnom, ismernem kell téged, hogy beszélnem kell veled. Csak egy intésembe kerül és az ország első férfiai udvaromnál, körülöttem teremnek: »Le a porba lábaimhoz!« volt eddig jelszavam és most itt állok előtted részegy-kettő. (Ezeket hamarább tudnám összeszámlálni.) Talán a vezetőség a hibás? Egyik- nél-másiknál lehet, nem tudom, de legtöbbnél hibás maga a tömeg: a tagok. A tagok össze- ségee, zöme, az egyesületek gerince azt gondolja, hiszi és vallja, hogy lefizetvén tagdiját, megtette kötelességét, társadalmi feladatának megfelelt. Mindenesetre többet tesznek azoknál, a kik még ezt sem teszik meg, de mégis higyjék el, ez sem több a semminél. Az ily egyesület akár van, akár nincs. Még talán jobb, ha nincs. Ez a váci egyesületek — örömmel látjuk, hogy van kivétel — közös hibája. Milyen hasznos és üdvös munkát végez az a néhány, ép oly mértékben pang a többi. Az előbbiek élnek, van bennük mozgató éltető erő, az utóbbiak élete sivár, működése vergődés, pangás. Most ez alkalommal nem osztom egyesületeinket az előbb említett csoportba — ezt mindenki saját maga, saját tapasztalatai alapján is megteheti — csak mert időszerű, az „Állami Tisztviselők Országos Egyesületének“ váci körét akarom valamelyikbe beosztani. Hogy melyikbe? Minden gondolkodás nélkül, nyugodt lelkiismerettel a 11.-ba. Ez egyesületünk vezetősége tesz, buzgólkodik, a tagok ellenben keveset, csak néha egy-egy égető anyagi kérdés hoz össze bennünket. Ilyenkor összejövünk, helyeselünk, vagy káromkodunk, határozunk, hazamenve elfelejtjük a dolgot, összetesszük kezeinket. Ha néha-néha eszünkbe jut a lakbérkérdés, fizetésrendezés, kifakadunk, hát semmit sem csinál az egyesület? s kívánjuk az egész választmányt, tisztikart mindenhová, csak a mennyek országába nem. Ne feledjük, egyesületünknek nem csak az ketve, a félénk gyönge nő és aggódva kérdem, hogy látni fogom-e ? Pedig azt mondják, hogy szép vagyok, akarod tudni milyen ? Magas, karcsú, barna nő, mindig vig, születésemtől fogva énekesnő, hajlamból Írónő, mély kedélyű, ki lelkesedik mindenért, a mi szép, némes és jó s a kinek céltudatos létében mindennek dacára kitölthetetlen ür tátong. — vágyakozás valami ismeretlen, csak sejtett fenséges után. Csak te bírnád a szunnyadó tüzet lángoló, nemes szenvedélylyé fokozni, csak te alakíthatnál e büszke nőből boldog asszonyt. Most mindent tudsz! Eleonóra. Eszményem megtestesülése! Imádott Leonórám! Térdre borulva mondok köszönetét Végre megtaláltalak! Te vagy életem ideálja 1 Te, a fenséges, büszke, zseniális nő, a ki képes vagy eszméimet, gondolataimat megérteni és követni, a kiben második énemet találom fel. Mi a dicsőség! Mi egy egész nemzet elismerése a páratlan, nemes szerelem egy pillanatának arany napjához képest. Mit érnek többé egész életem diadalai! Semmivé tör- pülnek ama kimondhatatlan boldogság előtt, hogy megtaláltalak téged, legnemesebb gyöngye a teremtésnek. Esdve kérlek, ne váraa célja, hogy anyagi állapotunkon segítsen tisztviselői sérelmeinket orvosolja. Ha csak ez volna célja, akkor mondhatnék, hogy megfelelünk hivatásunknak, mert erre törekszünk, ennek értelmében dolgozunk. Csakhogy a másik törekvés érdekében, a kartársi együttérzés ápolására, fejlődésére semmit sem teszünk. Ezért mondom, hogy egyesületünk legalább eddig nem életképes tömörülése az állam tisztviselőinek. A tagokon, tehát rajtunk áll, hogy ezután máskép legyen. A választmány már sokat beszélt róla, hogy mi módon lehetne az egyesület e másik kérdését megoldani, életet teremteni. Legutóbb is erről tanácskozott. Elhatározták, hogy a csütörtöki közgyűlésen felvetik az eszmét s az összes tisztviselők részvételével fognak erről újra tanácskozni. Ezért is szükséges, hogy a közgyűlésen az összes váci állami tisztviselők, kivétel nélkül megjelenjenek, hogy ezzel megmutassák mennyire óhajtjuk mindnyájan az ujraébredést. Ha mindnyájan ott leszünk, már ez is egy lépés céljaink megvalósítása felé. Ne kicsinyeljük ezt a dolgot! Felejtsük el a tespedés éveit s rakjuk le egy jobb jövőnek alapját. Higyjük el a mig nem késő, hogy a váci állami tisztviselők kellő társadalmi életét csak mi tudjuk megteremteni, életet, kartársi szeretetet, e szeretet ápolását, kartársaink megbecsülését csak mi tudjuk előmozdítani, végre mi magunk és családjaink részére egy egészséges kedélyű, szórakoztatóra tanulságos és mulatságos összejöveteleket csak a munkánk remélhet. Mivel ily fontos a lét s nem lét kérdése lesz a közgyűlés főtárgya, nem fog a gyűlésről egyikünk sem hiányozni. Ott lesz minden hivatal minden egyes tisztviselője. Ott koztass egy pillanatig sem, meghalok a vágytól, hogy téged láthassalak. Kimondhatatlanul imád Adolár. Oh 1 Mily részegitően hangzottak édes szavaid. Igen ezek a hangok, melyek után lelkem öntudatlanul sóvárgott. Miért kell legtisztább örömem, boldogságom habzó kely- hébe ezen órában az önmegismerés keserű ürömcsöppjének vegyülnie? Mert óh! Nem nekem hangzottak e bűvös szavak, a legyőzhetetlen vágytól indíttatva, hogy közeledbe férjek, véleményem szerint, kedvező álarcot öltöttem. Sajnos, nem vagyok álmaid ideálja, sem karcsú, sem barna nem vagyok, nem törekszem magas célok után, épugy nem szándékozom éltemet büszke hozzáférhetetlenségben tölteni. Középtermetű vagyok, göm- bölyded szőke, piszeorru asszonyka, nem éppen engedelmes szolgája az urnák, a menynyiben ezt szeszélyeim nem engedik, megelégedett és boldog, ha valaki tubicájának, vagy drága kincsének nevez. Ha cél és tervnélküli körülrepkedésem közben az én számomra is hullat a sors egy parányi szerencsét és boldogságot, utána kapok, mint a kis madár, körülcsipkedem és, azután — továbbrepülök.
