Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-12-04 / 96. szám

Huszonegyedik évfolyam. 96. szám. Vác, 1907. december 4.

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, Felelős szerkesztő és laptulajdonos: negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. ,

Egyes szám ára 12 fillér. Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

A parlamenti helyzet.

Irta: Nagy Emil országgyűlési képviselő.

Nehéz idők járnak hazánkra, vészteljes felhők tornyosulnak a szemhatáron.

Nem abban látom én a veszélyt, hogy a kormány esetleg elvesztheti az ország vezetésének jogát s önmagában véve még abban sem látnék bajt, ha a ma uralkodó rendszer másoknak adná át az ország vezetését, — a mennyiben léteznék bárminő olyan párt, a melyik a kormányzás gondjait átvehetné. Mert csak nálunk volt szokásos az a felfogás, a mely tulajdonképen a parlamentárizmus alapelveivel ellenkezik, hogy egy uralkodó rendszernek sziikségképen husz-harminc évig kell élnie. A végtelen nagy nehézséget abban látom, hogy egyenetlenség kezd dúlni sorainkban a nélkül, hogy lenne olyan valami más irányzatú párt, a melyik a kormányzás nehéz gondjait átvehetné. Mert Supiló, Lukácsiu, Polónyi Géza, Lengyel Zoltán, Bánffy Dezső, Vázsonyi Vilmos meg Bozóky Árpád csaknem alkotnak olyan egyöntetű szerves egészet, hogy nekik lehetne átadni az ország vezetését.

Ilyen helyzetben nincs más hátra, mint a mai rendszer támogatóinak önzetlenül akként összetartanak, hogy zökkenés nélkül vezessék tovább az állam szekerét. Mert elég volt a zökkenésekből. Ez a nemzet békés munkára áhítozik és még egy darabont kor-féle fejetlenség épen elég lenne arra, hogy ez a nemzet Lengyelország sorsára jusson, a mint ezt vezérünk bölcsen megmondotta. S ha valaki

A Tulipán-zeneünnep.

A Tulipán hivó szavára vasárnap a siketnémák intézete dísztermében gyűltünk össze. December elsejét a Tulipán a magyar zene ünneplésére szánta. Valóban ünnep volt. Ünneppé tette ezt a napot a magyar zene újabb diadala; lelkesültté: lelkesedésünk; fényessé: a belső tartalmat körülölelő ékes keret; örömnappá: a siker ; a megelégedettség napjává: az általános érdeklődés; a Tulipán győzelmi napjává: remek magyar zenénk újabb térfoglalása sziveinkben. Ezeknek örülünk, mert magyarok vagyunk. Volt azonban még egy ténye ennek a napnak s s ez pedig bennünket, mint váciakat érdekel, vagyis szorosan helyi vonatkozásában teszi felejthetetlenné december 1-ét. Örömmel tapasztaltuk ugyanis, hogy az előbbi nap az egyetértés szent napja is volt. Hogy miben domborodott ki ez a szent egyetértés, ezt kigondolni: nem nagy fejtörés kell. Nem láttuk-e, hogy városunk három népszerű egyesülete — Váci Dalegyesület, Tulipán- Szövetség — Magyar Védő-Egyesület, —Váci Egyetemi ifjak Köre, — kezet fogva, egyet- értőleg, együttes munkálkodással, a legnagyobb buzgósággal, mellékes körülményeket nem kereső legszentebb igyekezettel törekedtek a teljes siker elérésére? Láttuk, tapasztaltuk, jóleső érzéssel fogadtuk. Egy nemes cél érdekében a tömörülés: áldást

azelőtt más meggyőződésben is élt, ez önmagában nem ok arra, hogy a nemzet békés kormányzatának munkáját ma ne támogassa.

De ez önmegtagadással jár, ehhez férfi jellem kell, mig most a nehéz időkben a kormány ellen fordulni olcsó dicsőség. Vannak olyan képviselők, a kiknek éltető erejük az örökös népszerűség görögtűzzel világított fürdője s ha mandátumuk elvész, egy perc alatt visszaesnek a dicstelen semmiségbe. Én emberileg értem, hogy ezek a közelgő harctól ijedten visszahúzódnak, az úgynevezett radikális függetlenségi politika jövő mandátumot biztosító, szivárványos légkörébe. De viszont azt ne kívánják tőlem, hogy kalapot emeljek gyöngeségtik előtt, a mellyel pártunk tömör sorait megbontották az ellenség óriási örömére s ne kívánják tőlem, hogy ebbeli nézetemet eltitkoljam.

Azt verklizik szüntelen, hogy a függetlenségi párt lejárja magát a kormányon. Ha ez igaz, akkor nem is kár érte. A parlamenti rendszer meghamisítása az, hogy egy párt csak az ellenzéki népszerűségből vegye ki a részét, de a kormányzás bajaitól féltse a bőrét. Én a függetlenségi politikát nem ilyen viragnázi növénynek tekintem. Szerintem a függetlenségi politika az Erő és Öntudat, a mely kérlelhet- lenül halad végcélja: az állami függetlenség felé. Balgaság azt hinni, hogy ezt a küzdelmes előrehaladást máról holnapra siker koronázza. Erre még nem volt példa a világtörténelemben Jerichó falait kivéve, a melyek puszta lármára

hozó. Mi mást mondhatnánk a többi szereplőkről ? Az ők közreműködését is az önzetlenség övezte, fáradozásra a közjó lelkesítette.

A vasárnapi magyar zene-ünnepély rendezését néhány hét előtt határozták el véglegesen. Indítványozója — mindnyájan ismerjük — a magyar zeneirodalom egyik lelkes hive, művelője. Az eszmét helyesnek, üdvösnek találták. A sikerben előre is bíztunk, a közreműködőktől sokat vártunk. Es nem csalatkoztunk. Bátran mondhatjuk, hogy a vállalkozás a várakozáson jóval felül sikerült. Pedig — ismétlem — a legjobb reménységgel néztünk elébe. Mily lelkes volt maga az ünnep is! Közönségünk rég mutatott ily érdeklődést hangversen}7 iránt. 1/211-re a terem megtelt. (Hogy mégis később kezdték meg az ünnepélyt, oka a 10 órás budapesti vonat, mely 40 percet késett. Ezzel a vonattal érkeztek a Tulipán-Szövetség kiküldöttei. Városunk minden rétege méltóképen képviselte magát. Még a műsor is hosszabb ideig tartott, mint a hogy gondolták. Ennek részben oka a késedelmező vonat, no meg másrészt minek ujrázott meg a közönség lelkes tapsaival majd minden számot? Valóban annyit muzsikáltak, hogy két hangverseny is kitelt volna belőle.)

Az érdeklődés elejétől végig élénk volt s általános. (Az utolsó számoknál mutatkozó türelmetlenség is elmaradt volna, ha a rendezőség műsorokról gondoskodik. Ez volt a

összedőltek. Megállapíthatjuk, hogy a velünk szembehelyezkedő osztrák érdek nem ilyen fallal van körülvéve. Ezeket puszta bőgéssel s negyvennyolcas frázisok verklizésével nem dönthetjük romba. Ehhez szívós kitartás, nagy munka, sok önzetlenség, tömérdek szaktudás s még több összetartás szükségeltetik.

Az a szerződés, a melyet a kormány megkötött Ausztriával, egy hatalmas lépést jelent e téren, mert minden akadályt elhárított az elől, hogy 1917-ben megcsináljuk az önnálló gazdasági függetlenséget.

Ennek ugyanis mindig az volt az akadálya, hogy a külállamokkal kötött szerződések mindig a legkülömbözőbb időkben jártak le. Most pedig szerződésileg kötelezte magát arra Ausztria, hogy 1917-én túl seminő állammal, se köt semmi szerződést sem. Ezzel biztosítva van az, hogy 1917-ben a mi teljesen önálló szerződés képességünknek sem lesz semminő akadálya.

Ez a mai szerződés egyik legértékesebb vívmánya, mert ez tulajdonképen a jövő függetlenség megalapozása.

Tíz évünk van arra, hogy a gazdasági füg— getíenségre eiokeszuijunk. /utol függ nazártk sorsa, hogy az előttünk álló tiz évet jól fel- tudjuk-e használni a minden irányban való előkészület hatalmas munkájára. És ez nem pártkérdés, hanem ez nemzeti kérdés. Most fog elválni, hogy bir-e nemzetünk a fejlődés képességével, vagy pedig valóban egy feloszlásnak induló ország vagyunk, a hogy azt elrendezőség egyes-egyedüli apró-cseprő mulasztása. Ez is az ügy érdekében történt. Költségektől óvakodtak. Sokba kerül a karácsonyi vásár!) Kedves volt a siketnéma növendékek udvariassága, előzékenysége a közönség irányában. Szemükből sugárzott az öröm, örültek, hogy ők is tehetnek valamit. Mások arcáról is olvashattuk a megelégedettség kifejezését.

Ez év december elsejéről nem egyhamar feledkezünk meg, Elég mélyen vésődött szivünkbe, mindenkor örömmel fogjuk felidézni. A kik ott voltak, azokat szavaim ne kössék, de bízzák emlékezetükre a visszaidézést; a kik nem lehettek jelen, ne gyarló gondolataim nyomán Ítéljenek s alkossák meg az ünnep képét, hanem egészséges képzelő erejük segítségével gondolják, hogy ott vannak az ünnepen: látnak, hallanak, a mit mi is újra, meg újra látjuk, halljuk, ismét élvezünk.

Az ünnepséget Késmárki Árpád »Rákóczi nyitány«-ával nyitotta meg a Váci Egyetemi Ifjak Körének zenekara. Az előadás igen élvezetes volt. Maga a játék, meg a darab is igen alkalmas arra, hogy a közönséget ünnepi hangulatba helyezze. Teli érzéssel az egész: darab. Változatossága érzelmeink hullámzását kifejezi. A hegedű-szóló s különösen Dr. Lázár brácsa-szólója mesteri volt. A közönség a zenekart s a gondos és körültekintő karmestert: Perük Bélát zajos tapssal jutalmazta.— A zenekar után Dobieczkij Sándor a Tulipán