Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-01-30 / 9. szám
Huszonegyedik évfolyam. 9. szám. Vác, 1907. január 30. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér. Rossz szokások. Vác, jan. 39. Van egy régi közmondása a magyarnak. Akkor használja azt, a midőn valaki valakit hírbe hoz. Ez a közmondás igy szól: Mindenki a saját háza előtt seperjen ! Felesleges ennek a jóra való közmondásnak az értelmét bővebben magyarázni, mert azt, mindenki tudja, de valljuk be, hogy tiszteletre- méltóan csekély azoknak a száma, a kik az abban foglalt tanulsággal élnek. A közönséges életben mindinkább tapasztalható, hogy senki sem söpör a maga háza előtt, vagyis mindenki a más bajával törődik. Kár ez,, mindenesetre nagy kár a társadalomra mert épen a közmondásossá vált régi erények hanyatlását idézi elő, de ezen tény egymagában véve még nem képez teljes veszedelmet és a társadalomra romboló erővel bírni sohasem fog. Azzá válhatik azonban akkor, hogyha a hir- lapirás tovább is azon az utón halad, a melyen — sajnos — épen a közművelődés terjesztése szempontjából haladnia nem volna szabad. Itt már bővebb magyarázat szükséges és mi kötelességet teljesítünk, jnidőn megadjuk azt. A mai hirlapirásnak első alapfeltétele a szén záció. A„világlapok és az országos hírlapok a nagyobb, a vidéki kisebb napi és hetilapok a kisebb szenzációkra vadásznak. Az előbbieknek rendesen az udvari körök pikantériái képezik kedves csemegéjüket, de ezeknek hiányában nem vetik meg a magasabb arisztokratiának jól rosszul leplezett apró titkait sem ; a miniszteri bureaukbol is kerül ki néha valami, a művészkörök is nem egyszer szolgáltatnak valamely szenzációhoz alkalmas anyagot s ha mindA hét eseményei. Mint hófödött Szibériában, olyan nagy itt most a hideg, korzón, sétányon őgyelegni bizony nincs kedve senkinek. Ha ismerős kerül élénkbe, trécselni kedvünk nincs vele, egy pár rövid szót eldidergünk, aztán rohanunk másfele. Egy pár szót! . . A beszélgetésből csak annyit hallunk itt meg ott: „A báróné“ . . . „Lengyel“ . . . „Bíróság“ „Polónyi Géza“ . . . „Elbukott“ . . . De ez a pár szó unos untig csendült meg a fülünkbe’ már. Szenzáció egy hétig él csak, akár az ócska pipaszár. Szívesen szippantunk belőle, a mig uj és mig jól. szelei, de ha átissza a dohányle, S bűzlik ... Pfuj ! Kéjjel dobjuk el! Polónyi Géza pipaszárát már a dohánylé itta át, nem is szelei ... A bűze szörnyű, dobjuk bátran szemétbe hát! És mert az ellentétek egymást yonzák, — mindenki tudja tán, ezek mellett különös, mondhatni perverz kéjjel s mindenesetre elítélendő módon állítják nem egyszer pellengére a levendula illatos zárdáknak a képzelődés méhében született titkait, vagy a papi tisztesség rovására esetleg megtörtént, de a kiszinezés bujaságával felfújt apróbb emberi gyarlóságokat, nagy körülbelül megismertettük a nagyobb lapokat, melyek tisztelet -a kivételnek, szinte versenyeznek abban, hogy ezt a szerencsétlen irányzatot fejleszsze és ápolja. A vidéki kisebb lapok — itt is tisztelet a kivételnek — ugyanezen nyomon kezdenek haladni, de miután nagy szenzációkhoz nem juthatnak, beérik a kisebekkel, sőt miután néha ezek sem állanak rendelkezésre, magánegyéneknek tisztára személyes érdekű dolgait vetik oda a mob falánkságának. Ebben a branche- ban, — mert találóbb nevet nem adhatunk — igazán tökélyre viszi egynémelybe újság, beszegődvén elsőrendű piaci kofának, feltolván magát teljesen érdektelen és lényegtelen egyének erkölcsbirájának, miközben eszébe sem jut, hogy ezzel a szerencsétlen magatartásával adott bizonyítványt arról, hogy a morált lábbal tapossa. Ezeket elmondva joggal kérdezzük, hogy mi indítja Káint a gyilkosságra, vagyis miért kell ilyen öcs many irányzatot folytatni a sajtó egyik-másik orgánumának ? Ezzel talán társadalomjavitó. vagy erkölcs purifikáló hivatást vél betölteni ? Hiszen ez teljesen lehetetlen s ha a dolog igy áll, önkéntelenül előáll az a kérdés, vájjon nem kenyérkereset-e az ilyen sajtószolgálat ? Döntse el e két kérdést a jóizlésű művelt társadalom. V G. el a dohánylevél! . . . Merengjünk a parfüm csábos illatán. Hisz itt a farsang . . . Táncra perdül az édes aranyifjuság, a parketten végiglibegnek estén^int rózsaszin ruhák. A zene szól . . . Kacajba fullad minden, mi zordon és komoly, a politika ösvényére itt senki, senki sem botol. Politika a táncteremben hajrá ! csupán egyféle van : Sötét szemekbe nézni mélyen, gyönyörrel, mélán, ittasan . . . Fenő. Verselési mánia. Az orvosi tudomány megállapította azt, hogy minden századnak meg van a maga jellemző betegsége, mely akkor kiválóan uralkodó és számos áldozatot követel. No hát, a mi századunk, a XX-ik század is meg van áldva egy igen modern, lázas betegséggel, mely ezer és ezer embert nyűgöz és sokat, nagyon sokat tönkresujt: és ez a szörnyű, kiirthatatlannak látszó betegség: — a verselési mánia. Áldozatai rang, kor és nemi különbség nélkül a legszánandóbb teremtések; maga a kór XI i r e k. Farsangi naptár. Jan. 27. A líceum hangversenye. Jan. 30. Dalárda kartoneslélye. Febr. 2. Egyetemi ifjak mulatsága. Febr. 12. üalegyesiilel farsangzáró kartoneslélye. Febr. 16. Az izr. leányegylet bálja. Az iparosok bálja. A mikor a szén ára felfelé megy, mint borban a gyöngy és Vácon elérte az ct koronás, átléphető hatást, a mikor minden drágul, csak a jövedelem lesz kevesebb, rizikós vállalkozás egy mulatságot rendezni. Ilyen körülmények közt több a valószínűség, hogy befagy, mint a siker. Mégis volt -már a farsangon nagyon szépen sikerült mulatságunk: az iparosoké. Szombaton este a Kúria nagyterme zsúfolt volt, ha tán vagy 10 párral kevesebben lettek volna, több hely, nagyobb jókedv lett volna .Schmidt Ferenc ipartársulati elnök és rendező gárdája büszke lehet a sikerre, fáradozásuk nem volt hiába való s az erkölcsi siker mellett az anyagi is megvolt, (ügy halljuk, hogy a sikeren felbuzdulva, farsang háromnapkor á társulat helyiségében újabb mulatságot rendeznek hangversenynyM.) A szombat, esti jókedv mérője, hogy nem hajnalig, hanem reggelig tartott az ipartársulat bálja, melyen a jelenvoltak névsora ez : i Jelenvoltak: Asszonyok: Blazsovits Jánosné, Borbély Józsefné, Bernáth Andrásné, Cservenák Lajosné, Deák Jánosné, Fleischmann Edénél özv. Greff Ferencné, özv. Horváth Andrásné, pedig ragályosabb a kolera nostrasnál és öldöklőbb a iorokpenésznél. Súlyos, gyógyit- hatlan idegbaj. Kórtünetei: pennarontás, tinta fogyasztás és papirpusztitás a legkétségbeejtőbb mennyiségben ; barátok és ismerősök kíméletlen kinza- tása a papír-, tinta és pennairtás okvetetlenül bekövetkező eseményével, akár próza, akár vers alakjában. — Van azonban kiválólag egy bizonyos társadalmi osztály, mely a ragályos kór betegei által a képzelhető legszivtelenebb, legbarbárabb módon gyötörve van : — a felelős és nem felelős szerkesztők. Nincs a napnak olyan órája, hogy ki ne volnának téve a verselési mániában szenvedők üldözéseinek (levélben és személyesen élő szóval) zaklatásainak, fenyegetéseinek, sőt szidalmainak és nincs a napnak olyan órája, hogy az ilyen szerencsétlen, a kimerülésig megkínzott szerkesztő föl ne sója-ejtana: „Hagyj végre nyílton engemet, Mit is vétettem elléned, Mert szerkesztő vagypk : Mikor meglátlak reszketek: Hogy ismét hoztál verseket S fájdalmim oly nagyok !“ Ennyit a baj kór-tünetéről, melyek — mint látjuk — annyira veszedelmesek, hogy egy egész társadalmi osztályt már-már végveszéllyel fenyegetnek. Úgy van, végveszéllyel! Nem
