Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-10-20 / 83. szám
Huszonegyedik évfolyam. 83. szám. Vác, 1907. október 20. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. F olytassuk! Vác, okt. 17. A kiegyezési harcnak vége. Legalább úgy látszik, mert a kormány befejezte. Az osztrákok tagadják, hogy diadallal — nekünk nincs okunk tagadni, hogy részünkről a harc ismét kudarccal végződött. Az osztrák kormány a régi harchoz híven felül került, a mi kormányunk alul maradt. Ha tehát a kiegyezés a kormányok harca volt, akkor az osztrák kormány győzött. Ha a két kormányt vizsgáljuk, bátran kimondhatjuk, hogy a magyar kormány az erősebb. Miért diadalmaskodott akkor az osztrák? Egyszerűen azért, mert bár kormánya gyengébb, zz önépe hatalmasabb. Nem az osztrák kormány került ki győztesként a harcból, hanem az osztrák nemzet. Ez sajnos viszont is áll, nem a kormányunk vesztett, hanem mi, a magyar nemzet. A kiegyezés sohasem a kormányok, hanem a magyarok és osztrákok kereskedelmének, iparának küzdelme, erőpróbája volt. Kimondhatjuk: a kiegyezés a két ország gazdasági harca, küzdelme, mérkőzése. Eddig mindig az osztrák volt erősebb. De ne felejtsük ezt az iparra és kereskedelemre érteni, vonatkoztatni. Azt mindenesetre örömmel tapasztalhattuk, hogy az erőviszonyok változtak. Az osztrákok is egy-egy újabb kiegyezési összemérésénél nagyobb, fokozottabb erővel lépnek csatasorba, sokkal inkább, tehát halványozottabban áll ez mi reánk. Erről meggyőződhetünk, ha az összes kiegyezési harcokat figyelmünkbe idézzük. Hogy a mostani harcnál mily erősek voltunk, mutatja ezt a szívós küzdelem, mutatja az osztrákok kétségbeesése. Ok győztek s még sem vigadnak, sőt látszólag szomorkodnak. Ugyan miért búsulnak ? — Nem ezt a kiegyezést siratják ők, sírnak ők előre, szemük előtt már a jövő kiegyezési harcot látják. Annak a végkimenetele — mely nem lehet más, mint teljes diadal — fáj nekik. Látják gazdasági életünk rohamos fejlődését. Ez a fejlődés oly nagyarányú, hogy féltik meg- előztetéstiket. Pedig — tudják — ily fejlődés mellett az következik be. És akkor? A győzelem a mienk. Ezt siratják. Most örülnek, mutatják azonban a szomorkodót, pedig erre nekünk van okunk. Adja a magyarok Istene, hogy 1917-ben ez fordítva legyen! Meg lesz. A kormányok a kiegyezési harcot befejezték, mi azonban folytatjuk. Hiszen eddig is harcoltunk. De csak a háttérben. Láthatólag a kormány harcolt. Most mi fogunk. Miből áll [ ez a harc? Talán félretegyük hivatásunkat, napi foglalkozásunkat? Sokkal könnyebb ez a harc. Nem kell hozzá erő, megfeszítés, költség, még csak fegyver sem, hanem csak állandó lelkesedés és kitartás. A magyar ipart, kereskedelmet kell fejlesztenünk, hogy ez utolérje, sőt elhagyja az osztrákét, kivívhassa függetlenségét. Kitől kívánhatja ezt a nemzet? A nemzet minden polgárától. Ehhez nem kell politikai készültség, tudás, óriási belátás, szónoki erő, csak erős nemzeti öntudat; nem szükséges hivatali állás, tekintély, hanem csak magyar szív; nem is a mindenre kész magyaros szalmaláng, pillanatnyi felhevtilés, hanem örökös kitartás. Ezt megteheti úgy a Magas-Tátra, mint a Magyar-Tengerpart, úgy a bérces Erdély, mint az Alföld lakója. Bízom benne, hogy nemcsak megtehetik, de meg is fogják tenni. Ez a kiegyezési harc felrázta azokat is, a kik eddig nem tették. De ezentúl megteszik. S meg fogja tenni minden magyar. Egy ilyen harc után, a harc kimenetele csak győzés lehet. Lesz is. S mily könnyű küzdelem után. Az egész küzdelem abból áll, hogy akár mit is, akár mennyit is veszünk, vásárolunk, csináltatunk, a megnevezés után csak ezt kell hozzá tennünk: „de magyar legyen“. Egyedüli könyörgésem az, hogy t. i. azok, a kik Vácon és vidékén harcolunk, azt az előbb említett három szócskát minden esetben, mindenkor állandóan és következetesen használják. Ilyen körülmények között bátran nézünk a jövő kiegyezés elébe. Ilyen munkára használjuk a jövő tíz esztendőt. Hiszen a mostani szívós kiegyezési küzdelmet is ennek a 3 szónak köszönhetjük. A „Tulipán“ szólított harcba bennünket. Tovább is ennek a jegyében harcolunk, küzdünk. Ennek a küzdelemnek eredménye a gazdaságilag is független Magyarország lesz. Adja Isten! Sz. G. Folt, a mely nem tisztit. A német csász. kir. birodalmi vegytani intézet előszobájában, a mely Klausz professzor laboratóriumába vezetett, egy elegáns, világoskék selyemköntös lógott a fogason, a professzor felöltője és .cilindere szomszédságában Délelőtt tiz óra volt, amikor a professzor minden nap be szokta csengetni magához az asszisztensét. Most is, hogy berregni kezdett a villamos csengő, az asszisztens besietett a professzorhoz. De előbb megállt az előszobában, mert az a kék selyemruha magára vonta figyelmét. A fiatal ember műértő szemmel vizsgálta' végig a szövet finom színárnyalatait s kezével önkénytelenül megsimogatá a puha selymet. Ekkor vette csak észre, hogy a köntös alján, a dús redőzet közt egy nagy, vörösbarna folt éktelenkedik, Bizonyosan borpecsét volt. Most bekopogtatott a professzor szobájába. — Kedves doktor úr — szólította meg a professzor, ma legyen segítségemre egy nagy feladat megoldásában. Két magunkfajta szakembernek ez nem is lesz nehéz. Ön bizonyosan látott az előszobámban egy kék selyemruhát. Ezt a ruhát a húgom viselte egy menyegzőn s én olyan ügyetlen voltam, hogy leöntöttem vörös borral. Hugóm persze le van sújtva. Én hogy hibámat jóvá tegyem, azt mondtam neki, hogy küldje be a ruhát az intézetembe, én majd kiveszem a foltot. — Hiszen az nem nehéz, — szólt közbe az asszisztens. — Tegnap azt mondtam én is, — viszonzá a professzor. De ma úgy látom, hogy a dolog nem olyan egyszerű. Meg kell vallanom, hogy itt engem a saját fegyveremmel vernek meg. Ezt a ruhát ugyanis egy hires selyemgyárban, az én külön megrendelésemre, egy tőlem feltalált új kék festékkel festették meg. Én most nézze meg barátom, mire mentem az első kísérlettel. A professzor behozta a ruhát és kiterítette az asztalon. A foltnak az a része, melyet a professzor már »vegyi úton« kezelt, halványabb volt ugyan, mint azelőtt és úgy látszott, hogy a folytatólagos kezelés el is tűnteti a foltot. Csakhogy a folt körüli szövet is megérezte a professzor kezelését. Az érzékeny szin nem igen állt ellen a vegyi szernek, á mely a folttal együtt a ruha remek kékségét is kivette volna. Az asszisztens kérésére a professzor magyarázta az új kék szin összetételét. — Szisztematikusan fogjuk kezelni az ügyet. — jelentette ki az asszisztens nagy fontoskodással és legott fel is irta egy papirosra az új szin bonyolult vegytani képletét. A két úr azután összedugta a fejét s egyik képletet a másik után irta fel. Ha azt hitték, hogy megtalálták az igazit, összekeverték a folyadékokat, ráöntötték szilárd anyagokra és kipróbáltak az új tisztítószer hatását a kék selyemköntös csúnya borpecsétjén is. De az a pecsét makacsul ott maradt. A meddő kísérletek eleinte boszantották a professzort. Végre, két órai fáradozás után, kétségbesetten igy szólt a professzor az assisztenshez: — Ennek a foltnak ki kell jönni. Menjük át Schwarz professzorhoz. Schwarz professzor a Klausz professzor kollegája volt. Laboratóriuma ott volt az intézetben és csakhamar az egész tanári kar gyűlt együvé, hogy kimondja a halálos ítéletet a megátalkodott borpecsét fölött» Hiába, a tudós urak tehetetlenül álltak a pecséttel szemben. A hosszú órák pepecselésének az volt összes eredménye, hogy mindnyájan lekéstek az ebédről. Klausz professzor másnap reggel azzal az elszánt akarattal ment be az intézetbe, hogy a foltott kiveszi abból a ruhából, ha törik, ha szakad. Asszisztense hősiesen segített neki, ám az egész idő alatt egy gondolattal küzdött, amelyet nem mert kimondani. Tizenegy órakor átjött Schwarz professzor is. a kollégájához, hogy a borpecsét állapota után kérdezősködjék. Végre most kockáztatta meg az asszisztens a kérdést: — Hátha ezt a ruhát odaadnók egy — pecséttisztitónak ? A két professzor összenézett és hangos hahotába tört ki. az asszisztens, mit tehetett mástv ő is elnevette magát. A német csász. kir. birodalmi vegytani intézet egy pecsét- tisztítóhoz fordult egy borpecsét miatt! Klausz porfesszor még habozott, Schwarz kimondta a döntő szót:
