Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-10-02 / 78. szám
Huszonegyedik évfolyam. 78. szám. Vác, 1907. október 2. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Szinügyi bizottságot kérünk! Vác, szept. 30. A szives olvasónak aligha kerülte el figyelmét, hogy hat hétig köztünk volt Tóvári Antal színigazgató társaságával s ez idő alatt a Váci Hirlap-ban a Pintér-esték kivételével nem jelent meg színházi referáda. Az érdeklődőknek az okot itt, a lap első oldalán kell tudtul adnunk, oly fontos közművelődési kérdésről van szó. Tóvári társulata az idén alább volt még a harmadrangú társulatoknál is. A milyen alacsony gázsival állította össze a társaságot (40—50 forinttal fizetett a „legjobb" erőit) olyan nívójú volt minden előadása is. Ilyen társulatot pártfogolni a váci közönségnek, mely Magyar- ország bármelyik első színházainak előadásaiban gyönyörködik, nem „erkölcsi kötelessége“. Jót tehát nem tudtunk volna Írni, rosszat, ha már közénk jöttek, nem akartunk. De ily elnéző jóakarattal nem tartozik a mi közönségünk a szini direktoroknak és társulatának. Elvégre, ha a belügyminiszter határokat állított fel a színigazgatóknak, a hol ját- szaniok kell s ezért azzal fizetnek a. szini direktorok, hogy harmadrendűnél is alacsonyabb nívójú társulattal állítanak be egy-egy városba, mert nem lehet konkurenciájuk, a közönség pénzéért ne boszankodjék. Ezentúl pedig még nagyobb lesz a boszuság. Tóvárira ráunt két nagy vármegye közönsége, hát kieszközölte, hogy társaságával más kerületbe mehessen. Elcserélte Halmai Imrével a A sárga rózsa. Vannak események, melyekről azt tartjuk, hogy ha valamikor bekövetkeznének, megölnék a testünket-lelkünket. És a mikor aztán eljő az a szomorú pillanat, melyben a rettegett csapás lesújt reánk, olyanok vagyunk, mint a villámhárító, a villám keresztül cikkázik rajtunk, elkábit, megdermeszt, de érintetlenül hágy. Mikor Saskőy Sándor egy reggelen megtudta, hogy Végh Ella férjhez ment egy jó- hirű bank igazgatójához, egy percig mereven bámult maga elé. De már a másik percben büszkén hátraszegte a fejét, egyet pöndöri- tett szűke bajuszán, aztán cigarettára gyújtott, fogta a kalapját, botját és elindult a hivatalába. Gyönyörű nyári reggel volt és ámbár a minisztérium félórányira esett a lakásától, gyalogszerrel indult a szokásos útnak. Útközben maga is csodálkozott, hogy a váratlan csapás nagyobb rombolást nem végzett rajta. Pedig szerette Elzát s hitte, hogy a leány is szereti őt. Csaknem mindennap együtt voltak, beszélgettek, tréfálkoztak, olykor szerelmes, perzselő pillantásokat váltottak, egészen két hónap előttig, a mikor az történt, hogy Saskőy egy mulatság alkalmával komolyan megrótta Elzát, a miért egy pelyhesállú ifjúval kacérkodott. Elza haragosan válaszolt, kikérte magának a gondkerületét s ezentúl ez jön hozzánk. Halmairól pedig minden színi viszonyokkal ismerős tudja, hogy 10—12 tagú társulattal játszik, gázsikiadása pedig Tóváriénál is kisebb. Ilyen társulat fog nekünk ezentúl „nemzeti szinészkedni“ s ilyen direktor fogja lesajnálni Vácot, ha a megérdemelt pártfogáshiányban lesz része. Hát ha a miniszter reánk szabadíthat akár- mily önző direktort, mi a város színházba járó közönsége nevében kell, hogy felemeljük tiltakozó szavunkat s kérjük a város vezetőit, jelentse be Vacnak a szinikerületből való kilépését. Ehhez minden városnak joga van, ha jobb társulatot akar. De szükséges, hogy sziniigyi bizottságát Vác megalakítsa. Tulajdonképen a legtöbb sziníigyi bizottság kerékkötő nagyhatalom. Félreismeri hatáskörét és színésznő-kultuszt űz. Ezért féltve ejtjük ki a szinügyi bizottság iránt való kívánságunkat, de ha már a rosszak közül választanunk kell, válasszuk a kisebbik rosszat. Inkább legyen egy akadékoskodó szinügyi bizottságunk, mintsem hogy ki legyünk szolgáltatva a Halmai— Tóvári-féle szinidirektoroknak, a kik azt a darabot. azzal a társasággal akarják előadatni, a mi éppen nem tetszik és nem is kell nekünk. Ezt a szinügyi bizottságot összeállíthatjuk nemavárosképviselőtestületéből, hanem a színházba járó intelligenciából s akkor megtudhatjuk, hogy mit kíván, mit akar előadatni a színházat kedvelő közönségünk. Ez a szinügyi bizottság érintkezésbe lép pélnokságot, mire Saskőy büszkén meghajtotta magát s csak ennyit mondott: — Bocsánat, azt hittem, jogom van hozzá! És eltávozott. Azóta nem látta Elzát. Pedig sokat, nagyon sokat gondolt reá. Naponkint leste, nem hoz-e a postás egy pici levélkét, nehány sornyi Írást tőle, a melyen hívja s ő rohant volna hozzá. Kgyik nap mult a másik után. a várt levél nem jött. Saskőy pedig sokkal büszkébb természetű volt, semhogy a történtek után hívás nélkül közeledjék a leányhoz. Itt-ott hallott róla hirt, a nélkül, hogy direkte kérdezősködött volna utána. Még ehhez is büszke volt. És most, hogy a végzet egyszerre visszavonhatatlanul eltépte tőle, nem sirt, nem át- kozódott. Valami csodálatos, fenkölt nyugodtság vett rajta erőt. Szinte megkönnyebbült, arra gondolván, hogy nem kötötte oda egész életét ahhoz a teremtéshez, a ki ilyen könnyedén eldobta őt magától. A minisztérium lépcsőjén a tanácsossal találkozott. Szótlanul megemelte kalapját. — Szervusz, Sándor, — szólította meg barátságosan a tanácsos. — No, csomagoltál-e már ? Saskőy kissé szórakozottan pillantott föl. — Mit bámulsz? Tudtommal holnap kezded meg a szabadságodat? — Ah, vagy ügy ? — szólt Saskőy, a ki teljesen megfeledkezett róla, hogy rendes dául Krecsányi Ignáccal. Mikor Krecsányi társaságából a drámai személyzet játszik Budán, ugyanakkor az operett személyzet jöhet hozzánk. S ha egy kéten csak két—három előadást is kapunk Krecsányi társulatától, több élvezetet szerez nekünk, mint az egész Tóvári-szezon. Ha pedig Krecsányi nem jön hozzánk, akármelyik elsőrendű társulattal rendelkező direktor, kinek határozott nyári állomása nincs, két—három hétre szívesen eljön hozzánk. Az olyan üzleti gondolkodású szini direktortól, ki csak pénzt akar tőlünk elvinni, de művészeti élvezet nyújtásával nem törődik, mentsenek már meg minket! Van Vácnak, hála az Ég, szép színházba járó közönsége. Kötelességük, hogy ennek szellemi táplálékáról is méltóan gondoskodjanak s ne szolgáltassék ki olyan szinészcápáknak, minő Tóvári és lesz az utóda, Halmai, kik anyagi érdekeik alá rendelik azt, a mit mi már méltán várhatunk: a művészetet. Hírek. — A grófpüspök Újpesten. Az egyházmegye főpásztora Újpestre készül, hogy ott bérmálásban részesítse híveit. Az újpesti bérmálás e hó 20-ikára van kitűzve, ha azonban a grófpüspököt egészségi állapota gátolná, hogy újpesti hívei között megjelenjen, úgy Jung János f. püspök megy le Újpestre. — Tanácsosválasztás a városházán. A város képviselőtestülete hétfőn délután gyűlt urlaubjának küszöbén áll; — dehogy csomagoltam méltóságos uram, az ilyen legényember, mint én, egy-kettőre összeszedelőz- ködik. — Persze, persze a legényember . . . — Méltóságod erre már nem emlékszik, — mondá mosolyogva Saskőy. — Hát biz az régen volt, huszonöt esztendeje. És szép volt! — tete hozzá melankolikusan az öreg ur. No, Isten veled, szerencsés utat, — szólt indulófélben — Svájcba, vagy a tengerre? — Még nem tudom. — Oh, aranyifjűság! — szólt vissza még az utolsó lépcsőfokokról a méltóságos úr. * Saskőy másnap este már a fiumei gyorsvonaton ült. Az utazásának nem volt pozitív célja. Imádta a tengert s úgy határozott,, hogy majd Fiúméban megállapítja további útirányát. A vonat kora reggel robogott be a magyar kikötővárosba, Saskőy egyenesen a szállóba ment, átöltözködött, megreggelizett s kis kézitáskájával a kezében, még délelőtt áthajózott Abbáziába. Terve az volt, hogy egy hétig ott marad, azután tovább megy. Hogy hová, még maga sem tudta Az egyik penzióban tengerre nyíló szobát kapott. Az inas letette a holmiját az egyik sarokba. — Parancsol még valamit a nagyságos ur 2 — kérdé zsebretéve a borravalót.
