Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-09-04 / 70. szám
Huszonegyedik évfolyam. 70. szám. Vác, 1907. szeptember 4. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér spra 60 fillér. Telefon-szám 17. Lesz-e széninség Vácon? (Szakférfiúk nyilatkozatai.) II. Vác, szept. 3. Folytatjuk intervjusorozatunkat arról, hogy beáll-e nálunk a szénhiány, rosszabb állapotokra lehetünk-e elkészülve ez idén, mint múlt év telén voltunk. Nem biztató a kép, melyet szakemberek festenek válaszukban s ha határozottan választ nem is tudnak adni, hogy lesz-e szénhiány, egyet bátran megjósolnak, hogy a szénárakkal ismét feljebb mennek a bányák és széngrófok telhetetlen zsákmányoló jókedvéből, igy a kis fogyasztó a nagy fogyasztóval egyaránt érezni fogja itt is a drágaságot. Most olvassuk, hogy vármegyénkben Kecskemét város már gyűjti a szenet. Előrelátóan gondol a téli veszedelemre és gondoskodik lakosságáról. Mi helyesnek tartanók, ha a városházán is megbeszélés tárgyát képezné a bekö- } vetkezendő széninség. Miltényi Aurél vas- és szénkereskedő a következő felvilágosítással szolgált kérdésünkre : — Egyet már holt bizouyossággal tudunk : a szén ára drágább lesz. Már háromszor emelték a szén árát a nyáron, most szeptember elsejére ismét tiz filléres áremelés következett be. A szindikátus grasszál és nekünk, szén- nagykereskedőkiiek úgy adják el a szenet, hogy a zárlat végén ez van: rHa a szindikátus emeli az árakat, úgy az önre is kötelező.“ De a mellett nem is kapunk szenet. Minden kötést egyszerűen törölnek, ha pl. a kassa-oderbergi zárva van. És most sokáig zárva is volt. Ettől a vasúttól tehát sok függ. Ha szeptember és október hónapokban képes szállítani, akkor lesz szén, ha drágább is, ha nem szállít, a szén még drágább* lesz és sokkal kevesebb. Akkor ugyanis a szenet Magyarország nagy része, igy a mi városunk, Vác is, de messze nagy vidék Marcheggen keresztül fogja kapni és ez az út 150—60 koronával drágítja egy kocsirakomány szenet. Általában az a nézetem és ebben megerősít minden oldalról nyert értesítésem, hogy a kik már eddig nagy mennyiségben be nem szereztek szenet, azokat nagy kalamitás fogja érni. És ez a veszedelem legalább egy évig fog tartani, mig a kassa-oderbergi meg nem építteti második sinpárját, melyhez ugyan hozzáfogtak, de a nagy munkát aligha tudják egy év alatt befejezni. Lobi Ármin a szövő és kötőgyár igazgatója igy nyilatkozott előttünk a széni'nségről: — A több oldalról beszerzett információk alapján bátran állíthatom, hogy a Magyaroszá- gon levő összes iparvállalatok már most érzik a szén-hiány k-ái os hatását és ha' a' szénhiány még fokozódna, úgy ez mérhetetlen károkat fog okozni A helyzet rosszabbodása ugyanis azzal a következménnyel járna, hogy egyrészt azok a külföldi és belföldi vevők, kik szénhiányból kifolyó üzemzavar folytán nem tudnának a már jóval korábban rendelt árúnak birtokába jutni, szükségletüket oly államban fogják fedezn , hol szénhiányról szó sem lehet; másrészt azonban munkásaink szociális érzékét még csak jobban fokozná a szénhiány, mert azok a netáni üzemzavar folytán a létfentartá- sukhoz szükségeltető javakat nem tudnók megszerezni és igy a statisztika határozottan nagy számú kivándorlásról nyújtani képet. Az iparvállalatoknál általában mai, most tehát forró nyárban élvezhető szénhiányt tekintve félő, hogy az a télen csak még jobban fokozódik, mely természetesen a polgárságnál is meg fog nyilvánulni. Ennek illusztrálására azt vagyok bátor megemlíteni, hogy egyik nagyobb bányatelepünk, a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság egyik vezető férfia is úgy vélekedik, hogy a télen határozottan nagymérvű szénhiányra lehetünk elkészülve. (Vasárnapi számunkban folytatjuk). Hirek. — Az uj tanév. Az egész városon meglátszik, hogy itt a szeptember. Minduntalan idegen arccal találkozik az ember, oldalán a csemetével, kit szeretettel, vagy büszkén visznek beíratni. Az elemi iskolákban rendesen folyik a beiratkozás, a főgimnáziumban azonban, úgy látszik, szaporodás lesz. Nemes Endre igazgató tegnap távirati úton kért engedélyt a közoktatási minisztériumtól, hogy a II. A pofon. Irta : Zöldi Márton. A nyári színkör egyik előadása után vacsorázni mentem az »Árnyas berek« nevű zöld vendéglőbe, a primadonna hamis éneke még fülembe zsongott, mikor a pincértől az étlapot kértem. A pincér, régi ismerősöm, bizalmasan felém hajlott: — Tessék — mondotta — a leander-csarnokba menni, ott vannak . . . — Kik? — Az urak, a vörös szerkesztő, a tisztelendő, a doktor úr és Spiláthy úr is . . . — Miért mentek oda? — kérdeztem. — Valami bankett van, a fiatal Izsa úr fizet mindent, sok pezsgőt rendeltek . . . A fiatal Izsát ismertem. Néhányszor találkoztam vele a színházi főpróbákon és a kávéházban. Tudtam, hogy az apja gazdag telekspekuláns. Hogy ő micsoda, az alig érdekelt ... A gazdag fiú mindig valami. Különben sem tett idegeimre kedves benyomást ez az Izsa fiú. ízléstelenül hencegett azokkal a sikerekkel, melyeket a nőknél aratott. Emlékeztem egy cinikus kijelentésére. Tudatta a társasággal, hogy vőlegény lett a Frey kisasszonynyal. S hozzá tette: — Ez legkevésbbé sem fog korlátozni szabadságomban . . . Menyasszonyom tudatlan szerelem dolgában, én ellenben tudós vagyok. Igaz, hogy nagyon ’magas tandíjakat fizettem . . . Éppen mondani akartam a pircérnek, hogy sem Izsa úr személye, sem pezsgője csöppet sem vonz, mikor a vörös szerkesztő, Kárász Dani, egy jóízű, kissé vad bohém a vállamra ütött. — Szervusz, — kiáltotta — gyere át hozzánk. Egy nagyobb stilű murit csinálunk végig. Az az Irsa fiú . . . — Nem nagyon imádom — vetettem gyorsan közbe. Kárász Dani őszintén nézett rám csillogó szemével. — Én ki nem állhatom. Utálatos firma. Úgy henceg, mint egy pávián ... De az mellékes, azért jól fogsz mulatni. És jóízűen hozzátette: — Tudod, nem vele, hanem rajta . .. Egy- kettő, gyere. Karom alá nyúlt és vitt a leander-csarnokba, hol vagy harminc úr foglalt helyet néhány egymáshoz tolt asztal körül. Az asztalfőt Izsa, a fiatal, foglalta el. Mellette ült jobbra az apja, a gazdag telekspekuláns, balra pedig Frey Jónás, leendő apósa. A társaság nagy részét ismertem s igy természetesnek tűnt fel megjelenésem. Már illuminált állapotban voltak s igy meg is éljeneztek, mikor az asztalnál helyet foglaltam. Kocintottak, éljeneztek, kiabáltak. Mint a banketteken szokás. Újabb és újabb tósztok gyúltak ki az emberek ajkán, de akárhogy erőlkedtem, a zavaros, Ízléstelen szóáradatból nem tudtam kihámozni a tényállást. Végre egyik szomszédom felvilágosított. A fiatal Izsa aznap párbajozott. Valami szóváltás volt Kistelekivel a menyasszonya miatt. Ő megsértette Kistelekit, az pofonütötte s ezt a dolgot intézték el pisztolypárbajjal. Baja senkinek sem esett. Állítólag a lovagiasságnak sem. Azt az örvendetes eseményt ünnepelte a társaság. Minthogy az egész társaságban én voltam az egyetlen józan, ráértem gondolkozni. Furcsának találtam ugyanis, hogy valakit azért ünnepeljenek, mert valaki pofonütötte. Ez a »casus bibendi« mulattatott. Még furcsábban hatott reám, mikor Frey úr, a leendő após, felkelt és az örömtől vibráló hangon hirdette, hogy büszke leendő vejére. Legyen, gondoltam magamban, én ugyan sohasem dicsekedném, ha akár a vömet, akár az apósomat felpofoznák, de végre is ahány ház, annyi szokás . . . Mikor egy óra múlva észrevétlenül távoztam, még sokáig fülembe zsongott a sok szónoklat s előttem lebegett a felpofozott ember önteltsége, büszkesége, a melylyel az ünnepeltetést fogadta. Igazán nem sajnáltam tőle a pofont, a mely ilyen dicsőséget szerzett neki. Szinte kedvein kerekedett hozzá menni és igy szólani:
