Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-01-23 / 7. szám
Váci Hírlap Nagy csekkhamísitás. Odescalchy hg. kormányzója. A fegyházviselt sikkasztó. Megszökött, nem találják. A múlt hét egyik csendes, havas estéjén hangos volt a Központi kávéház. A záróra már rég elmúlt, a cigány mégis húzta szakadtáig és folyt a pezsgő, mintha ingyen adták volna. A rendőrök is ki. bejártak s úgy tetszett, mintha őrizni akarták volna az őrült költekező1, ki odabenn, bár egymaga volt, hatalmas jó kedvvel mulaiott. Először Molnár Gyula rendőr érdeklődött iránta. Odament hozzá s megkérdezte az idegent, hogy kicsoda. — Herceg Odescalchy kormányzója vagyok ! — vágta ki büszkén. A kávés megszólította Fehér rendőrt, hogy az idegen pénztárcája duzzad a sok bankótól, jó lesz vigyázni, bárha baj lesz. Fehér oda is ment a mulató vendéghez és megkérdezte : — Mit csinál Vácon V — Jöttem a régi gazdám, Lőwinger József temetésére. Ez a magyarázat elfogadható volt. Schneider Károlynak hívták a mulató, jó kedvű embert. Néhány év előtt. Lőwinger József irodájában volt alkalmazva. Az előtt meg a váci fegyház ban ült. Három évié és öt hónapra volt elítélve csalás, okirathamisitás miatt s egész büntetésidejét kitöltötte. Úgy látszott, hogy a bűnös ember teljesen megjavult, ezért alkalmazta szabadulása után a Lőwinger-cég. Csendes ember is volt Schneider, mig Lőwingeréket szolgálta. Később megvált tőlük s Nagybos- sánba ment Műnk és fia céghez könyvelőnek. Azóta csak most, a nagy mulatság alkalmából hallatott magáról hirt. De rossz hirt. Azóta a havas, téli este óta sem volt olyan jövedelmes éjszakája a Központinak, tán nem is lesz. Száz üveg pezsgő fogyott el és minden egyes rendelésnél Schneider kitárta pénztárim ereszkednék jó ismerősével s illő módon oda ne terelné a beszélgetést. — Kicsoda az az ur, a ki most leányommal táncol ? — Az egy becsületes fiatalember, kit nemrég neveztek ki aljegyzőnek a járásbírósághoz. — Becsületes! — lázadt fel őnagyságának gondolat-tengere. Hisz az annyit jelent, hogy szegény. És csak nemrég nevezték ki aljegyzőnek ? Ez meg annyit jelent, hogy még soká lesz belőle biró. Jaj, ez hajótörés! . . . És a legyező viharteljes szárnyai úgy libeg- tetik őnagysága fejdiszét, mint valami tépett vitorlákat. Már nem tud oly kegyteljesen nézni az illető fiatalemberre s ingerülten rántja meg a nagyobbik kisasszony ruháját, kinek szemei bizalmas tekintetet lövelnek . . . — Boldogtalan, hisz csak egy járásbirósági aljegyző.- Aljegyző ? Ne mondd mama ! — Hozzá szegény ! Szent Isten! mit csináljak már. Minden második táncra angazsirozva vagyok vele, a többiben pedig vis á-vis-ja leszek. — El van rontva egész esténk. — De még a látogatásokra is meghívtam. — Oh ! én ügyetlen . . . — Arcképet is ígértem. — Példátlan vakmerő a mai fiatalság. — Különben sajnálom, mert bizonyosan tudom, hogy akart volna valamit mondani. — Ugyancsak szorongatta a kezemet. cáját s nagy bankóval fizetett. Heggel volt már, még sein ért véget a vigasság, folyt még másnap is. A rendőrök másnap jelentést tettek Kalló rendőrkapitánynál, hogy Schneider Károly fegyházviselt ember az elmúlt éjszaka őrült mulatságot csinált a Központiban és sok pénzt láttak nála. A rendőrkapitány azonnal táviratozott a nagybossányi csendőrőrsnek s kérdezősködött Schneiderről. A válasz egy-két óra mulva megjött és meglepő volt : , Schneider tisztességesen viselte magát Nagybossányban, hagy mulasson, fia jó kedve van. Ez alatt véget ért a Központiban rendezett hosszú mulatság, Schneider ködös fejjel kiko- esízott a vasúti állomásra és elutazott. Alig ment el a vonat, megjött rendőrségünkre a második telegram, a melyet szintén a nagybossányi csendórörs küldött, de a mely már igazolta teljesen a rendőrkapitány gyanúját. Az volt a sürgönyben, hogy Schneider Károly a Munk-cég kárára hat ezer koronás csekket hamisított s a pénzt felvette s három nap előtt eltűnt a gyárból. Azonnal le kell tartóztatni. Késő volt. Kálló kapitány rögtön sürgönyöket küldött szét, hogy Schneidert fogják el, de Schneider nem azért fegyházviselt alak, hogy ne tudná mi vár rá. Útközben valamelyik kis állomáson kiszállott és nyom nélkül eltűnt. Eddi? még nem kapott a rendőrség hirt a csekkhamisitó elfogatásáról. — Adomány az újpesti r. kát. templom javára. Gróf Csáky Károly váci püspök az újpesti r. kát. templom javára 2000 koronát adományozott. A nemeslelkű adományt hálás köszönettel fogadta Újpest katolikus közönsége. — Halálozás. Schmidl Sándor, a helybeli Schmidl Márk szappangyáros cég belső tagja, rövid betegség után élete 42-ik évében elhunyt. Halála nagy részvétet keltett ismerősei és jó barátai körében,* mert egy igazán munkás életet oltott ki oly gyorsan a halál. Temetése e hó 21-én ment végbe a középvárosi főúti gyászházból nagy részvét mellett. A szappangyáros cég ezután is fenmarad, a Schmidl — Úgy? a tolakodónak csakugyan volna kedve . . , Hanem üss a kezére. — Bizd rám kedves mama . . . — De hol van Juli ? Juli. az ifjabb nővér, egyszer előtűnik a táncolok közt, egy negyven évesnek látszó ur karjai közt. Somainé gondolja magában: gyengén rakja az ipsze, de urnák látszik. . . . Jön az ipsze Julival. Sarmán gavallér. Parókát visel az igaz, de nyelve is oly sima, mint feje lehet a paróka alatt. Különben az ember sohasem tudja, mi rejlik benne, már a kérdéses gavallérban. Hátha . . . ? Teringettét! Valódi kronométeren nézi az időt. Mint a fáradt lepke, nem repül el mindjárt a virágról, hanem ott marad még . . . Juli kisasszony félszemmel nézi. Nem Alkibiadesz, de fogadni lehet, hogy igen gazdag. De jön az aljegyző is. Erzsi kisasszony fanyar képet csinál. Somainé őnagysága az ip- szére árasztja lelkülete összes verőfényét. Juli, az ártatlan rózsabimbó, szerényen csak hallgat. Az aljegyző egy túr után esedezik. — Kérem, nagyon fáradt vagyok. — És Juli nagysád ? — Én is ! Parancsol friss vizet — limonádét ? — Nem kérek ! Jobban tenné, ha előhívná az apámat. . . . Tudjuk, hogy vannak apák is. Ezek rendesen a kellő időben jelennek meg. A körülményekhez képest haragosak, mint egy-egy Márk cég egyedüli tulajdonosa most m$ar Schmidl Adolf úr lesz. Dalestély helyett kartonok. A dalegyesület választmánya úgy határozott, hogy a farsangban szokásos nagy dalestélyt ez idén nem tartja meg, hanem az olcsó, népszerű kartonokat rendezi helyette. A nagy drágaság közepette nem akarja az apák zsebét megterhelni (hálásak is lesznek érte,) de azért táncolhatnak a bájos táncosnők, a dal kedvelőinek is lesz alkalmuk egy-két uj darabot hallani a dalárdistáktól, a mulatság pedig mindenkinek olcsó lesz. A kartonestékre külön meghívókat nem is bocsátott ki a dalegylet, mindenki, a ki a dalegylet mulatságait eddig is látogatta, hivatalos azokra.-- Mert a magyar iparért küzd. Abban az időben, mikor a magyar ipar pártolásáról még nem is volt szó. egyesületek, minisztériumok nem is gondoltak rá, egy ábrándozó, de annál lelkesebb és buzgóbb férfi lapot indított a Dunántúl a magyar ipar pártolására. A lap cime a Magyar Paizs volt, szerkesztője Borbély György tanár, Borbély Sándor siket- némaintézeti igazgató bátyja Fanatikus lelkesedéssel agitált eleinte pusztába kiáltóként. később mind szebb eredménynyel s láthatta fejlődő magvát terebélyes fává nőni. Úttörő volt e téren megállás nélkül, önzetlen munkássága minden magyar ember nagyrabecsülését vívta ki. És mégis bántalom érte azért, mert a magyar iparért küzd. Nem régiben újságjában támadást intézett egy dunántúli kereskedő ellen, ki tisztán német nyelven levelezett s német szövegű borítékot használt. Ez a magyar kenyeret evő alak felkereste Borbélyt, ki eppen egy kaszinóban barátai közt beszélgetett s hátulról orvul megtámadta. A támadót lefegyverezték, Borbély elégtételt kért tőle, de nem kapott, ment tehát a. bírósághoz. A társadalom is megmozdult s a legfényesebb elégtételt nyújtotta a szerkesztő tanárnak, ovációkban részesítette s legteljesebb bizalmáról biztosította. Bizony az ilyen ritka fehér holló, ilyen önzetlen munkás ember minden magyar ember elismerésére méltó ! mennydörgő Jupiter. Kiállhatatlan durvák, kiktől félni lehet. Vagy nyájas, jámbor öreg urak, kik, ha szólnak: ebédre, tea-estélyre hívnak meg s ha megmozdulunk, szivarral kínálnak meg az étteremben. Az apa megjelenik. Kimért hidegséggel lép nyomába az ifjúnak. Se meleg, se hideg. Még nem tudja, mily arezot kell mutatnia. De egy perc alatt értesül mindenről. Jupiteri homlokát összeráncolja, szemöldökeit felhúzza, bajuszát rágcsálja és) hápog. Haragosan mondja : — Leányaim drága ruhája szét van gyűrve. Meglehet, valami ügyetlen kamaszszal ugrándoztak. A szegény ember megjegyzi : — ő volt a boldog a kisasszonyokkal legtöbbet táncolni. — ügy, hát máskor jobban vigyázzon. Mindenki nyűjje a maga ruháját. A fiatalember irul-pirul s bocsánatot kér. Az a bizonyos fiatalember karját ajánlja Erzsinek, hogy egy ülő helyre vezesse, Erzsi nem fogadja el. A kronométeres ur pedig folyvást szépeleg, mig nem igy szól : — Kedves kiasszonyok, felejthetetlen emlékű előttem ez éj. Nagy köszönettel tartozom feleségemnek, hogy kevés időre elment vidékre szüleihez. Somainé őnagyságának arcáról kézzel lehetne leszedni az ingerültséget. Az apa nagyon hápog. Juli fejszédűlést kap. 'Máskülönben az egész táncterem és mindenség forogni látszott.
