Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-08-04 / 62. szám
Huszonegyedik évfolyam. 62. szám. Vác, 1907. augusztus 4. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Vidék a kultúráért. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Szőve tségének ezidei közgyűlése most Pécsett zajlott le az illusztris testületet megillető fogadtatás és ünneplés keretében. Az a tény, hogy az ország művelődésére igen fontos tényező életjelt adott magáról s jövőbeli tevékenységének irányelveiről számot adott, már becses, de különösen értékessé teszi az a körülmény, hogy Wlassics Gyula volt kultuszminiszter, a köz- igazgatási bíróság elnöke, elnöki megnyitójában széles alapon s meggyőzőleg mutat arra a kívánalomra, hogy ne az legyen a cél, hogy a közművelődési intézmények összpontosittas- sanak, hanem az, hogy a vidéki városokba deeentralizáltassanak. Szó került tehát a városokról is, a melyeket az előző kormányok politikája elfeledett s a melyeknek a nemzeti szellem ápolásáról való nélkülözhetetlen fontosságára végre valahára rájönnek az emberek. Az elnöki megnyitójának idevonatkozó része — mint a városokat kiváltképen érdeklő — a következő: Távol áll tőlem fárasztó adatokkal untatni a mélyen tisztelt közönséget, de nem lesz fölösleges emlékezésünk szárnyait felkötni és a távlatból egy pillantást vetni a magyar városi élet történetének lapjaira. Ott látjuk lelki szemeink előtt a magyarországi városok megalakulását. Tudjuk, hogy közéletük, műveltségük, joguk német eredetre vall. A betelepítés se volt nagyon szerencsés, mert ott a nagy alföldi síkságon telepítések alig történtek. Ellenben a határokon a német telepek egész sokasága húzódott délnyugattól északig, északtól le Erdély délkeleti határáig. Ezek a városok minden izükben németek voltak. Annyira németek, hogy mint a városi élet egy szorgalmas tanulmányozója fölkiált: „a német városi polgárok annyira elhatalmasodtak, hogy a magyar elemet úgyszólván kizárják körükből.“ Ismerünk városi statútumokat, melyek igen nyíltan beszélnek. Ma már egy kiváló és a magyar hazafias érzésben tündöklő nagy vidéki városunkban még a tizenhatodik század végén alkotott szabás-rendeletében a fajmagyarról, mint „Fremde Hungar“-ról van szó. „Hinneben soll auch Fürsehen geschehen, damit die fremden Hungeren auch mit Kaufen der Häuser in der Stadt nicht zugelassen werden.“ Vagy olvassa el valaki Buda város régi ügyviteli szabályzatát, a mely igy szól: „Der Richter soll sprechen des ersten in deutscher Tzung und dernoch in ungarischer Tzung.“ így rendelkezik ugyanez a statútum a tanácsbeliekről, sőt az írnokokról is. Nem szabad ugyan elfelejteni, hogy a fajmagyar nép hosszú ideig idegenkedett a városi élettől és ez még inkább lehetővé tette, hogy a városok nem válhattak a nemzeti élet oly tényezőivé, mint ezt Európa más államaiban tapasztaljuk. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Mátyás király halála után az egykor virágzó, de teljesen idegen városi élet nagy hanyatlása állott be. A nemesség féltékenysége a polgári rendre, a török hódoltság kora rom- bolólag hatott a városi életre. A XVI. század közepétől kezdve, annak végéig számos törvényt is hoztak, melyek a városok jogállását kisebbítették. 1720. körül az ország legnépesebb városában sem élt több 16 816 léleknél. Ez Brassó volt. Hasonlítsuk csak össze városaink mai polgári népességét, mai belső életét a nem is olyan nagyon távoli idők világával és látni fogjuk, hogy a magyar városok felszivó ereje nemcsak gazdasági jelentőségükre, de ma már a szellemi erők tömörülésére is visszavezethető. A különféle közművelődési intézetek, gyűjtemények, könyvtárak, képcsarnokok, iskolák, a statisztikusok számadatokkal igazolt állítása szerint a városi felszivó erő tényezőiként szerepelnek. A céltudatos kultúrpolitika feladata, hogy megteremtsen minden feltételt, mely a magyar városi élet szellemét erősítse. Meg is fogja teremteni. Annyi művelődési készséget, fogékonyságot, nemes hevületet, annyi egészséges érzéket tanúsítanak városaink a közeli évtizedekben, hogy csak összefoglaló tervszerű vezetésre van szükség és a nagy eredmények el- maradhatlanok. Nem kultúrintézmények egy helyre való merev összpontosítására van szükség. de a különféle városokban gyökeredző művelődési intézmények összefoglaló gondozására. A város szellemű életének —véleményem szerint — feltétlenül a saját talaján kell gyökereznie. A nagy vidéki metropolisokban legyen valódi otthona a tudománynak és művészetnek. Legyen saját múzeuma, melyben gyökerét lelje a történeti hagyomány, a művészet, a képző- és iparművészet iránt táplált érdeklődés. Nem oly múzeumot értünk, mely csak megőrzi a régi idők tárgyait, hanem olyant, mely okszerű tanításaival és berendezésével a nagy sokaság művelődését megkönnyitvén, arra ne- mesitőleg, felemelőleg hat. Szükséges, hogy Családi eset. Személyek: A papa. A mama. A leány. A vő. A mama: (kiad egy kártyát) Pass! És mit szólsz te, kedves vöm? A vő. Én is passt mondok. A leány. Coeur. A vő. (nejéhez) Igazán szeretném tudni, miért mondtál te be Coeurt? A leány. Érdekes kérdés! Hát azért, mert Coeröm van! A vő. Igazán nevetséges, mikor ebben a színben én vagyok erősebb. A leány. Valamilyen szint mindig be kell mondani. A vő. De legalább is nem azt, amelyikből neked nincs, A mama. Hát hogyne lenne neki az a szine, mikor éppen azt mondja be! A vő. Jó, majd meg fogjuk látni. (Játszanak. A hölgyek kik partnerek, elvesztik a játszmát.^ A vő. Nos, belátod* e már most, hogy ezzel a színnel nem nyerhettél ? A papa. Nem nyerhetett ? ! Azt csak mindenki beláthatja, hogy rossz kártyákkal nem lehet játszani. A vő. (Nejéhez.) Most, kérlek, magyarázd meg nekem, miért mondtál te be éppen Coeurt ? A leány. Mert öt alacsony kártyám volt ebből a színből. A vő. Édes Istenem, hiszen ez nem ok. A leány Jó, jó, tehát rosszul cselekedtem. Még csak kezdő vagyok a whistjátékban. A mama. Nem lehet tőle kívánni, hogy hibátlannul játszék. A vő. Mintha nz valami nagy művészet lenne. Talán én hozzá vagyok szokva a kártyajátékhoz? Nem vagyok olyan, mint igen tisztelt apósom, aki mindenféle kártyajátékot ismer. A mama (a papához) Csakugyan? A papa. (dühös pillantásokat vet vejére) Vagyis—jobban mondva—fiatal koromban éppen úgy játszottam, mint ahogy a fiatal emberek éppen szoktak játszani. A vő. Én sohasem játszottam. A papa. Remélem, ez igy is marad. A vő. És miért, ha szabad kérdeznem? Fiatal korodban te is elég sokat mulattál. A papa. Én, én, az egész más! A vő. És miért egész más ? Éppenséggel nem látom be, hogy miért legyen nekem megtiltva, ami neked szabad volt. A papa. Isten ments! A vő. Te mondod ezt? A papa. Én mondom: minden embert nem lehet egy kalap alá vonni. A mama. Természetes, hogy nem. A férjnek először ki kell kérni a felesége enge- delmét. A leány. Óh, az én férjem semmit sem tesz engedelmem nélkül. Ugy-e férjecském ? A vő. Ne beszélj bolondságokat! Egy férjnek nincs szüksége semmiféle engedélyre. A mama. Vőmuram ! A vő. Mit parancsol, szivem, édes anyósom ? A mama. Kikérek magamnak mindenféle gúnyolódást! Azt hiszem, vőmuram megfeledkezik kissé magáról. A vő. Az imént nem is hozzád szóltam. A mama. Leányomhoz szóltál, de hiszen az mindegy. A vő. Bocsánat! Az nem mindegy ! A leány. Mama, kérlek! A mama. Minek tartsz te engem? a papa. Kedves vöm, te semmiségekért felhevülsz; mire való ez ? A vő. Semmiségért ? Ilyen fontos kérdés nem semmiség. Mindent tisztázni kell: a férfi legyen ur a saját házában, őrizze szabadságát. Ebben te is igazat fogsz nekem adni. Kedves apósom, van neked szabad cselekvési jogod, vagy nincs? A papa. Oh, én ... . A vő. Nos látod! Én sem akarok papucshős lenni.
