Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-01-20 / 6. szám
3 — Bevonultak az újoncok. Az elmúlt év •utolsó napján 57500 magyar ifjú állt fegyver alá; 45000 a közös hadsereghez és 12500 a honvédséghez vonult be. 57500 ember hagyta ott a polgári munkát és családi tűzhelyet, hogy három évig a semmittevés és a katonai önkény uralma alá lépjen. Jelenleg a hadsereg létszáma négy évfolyamból áll és pedig: az 1903. évi bevonult 1904. év tavaszán az 1904. „ „ 1904. „ okt. 6-án az 1905. „ ff 1905. „ aug. 1-én-és az e héten bevonult 1906-ik évfolyam, vagyis összesen négy évfolyam 230000 emberrel. Az 1903. évi öreg bakák még mindig nem szabadultak ki, tehát addig a törvényes három évfolyam helyett n^gy évfolyam 57500 ember többlettel áll a hadsereg szolgálatában. Eltekintve attól, hogy a katonaság rendelkezésére álló kaszárnyák a rendes három évfolyambeli legénység szamára is szűknek bizonyultak, a negyedik évfolyam ellátására a törvényesen megszavazott költségvetés is hiányzik, mégis a hadügyminisztérium igen bölcsen akként rendelkezett, hogy mind a négy évfolyam bentartassék. — A hatodik liceum-est. A líceumra, közönségre jól kezdődik az uj esztendő : az ez évben első felolvasó esten oly két kedves, szórakoztató, de a mellett még tudásról, alapos készültségről tanúskodó előadást kapott, hogy aligha fogják egyhamar elfelejteni. Kedves előadást nyújtott dr. Galcsek György, a líceum lelkes buzgalmú elhöke, ki másfél órán át olyan témát fejtegetett, mely érdekes: a régi népek eljegyzési szokásait. Utána Matze- nauer Oszkár püspöki titkár mindenki érdék- lődését lekötő kedves felolvasásban a római szent péter-templomot ismertette s hogy bájos műve még nagyobb érdeklődést keltsen, azt vetített képekkel is illusztrálta Az igen sikerült liceum-estsn mindkét előadót a hallgatóság szimpatikus tapsaival tüntette ki. — Jótékonyság. Nem múlik el esztendő, hogy Velzer Kálmán és fiai cég a legnagyobb -szükség idején, újév táján megfeledkeznék a nőegylet, és a vöröskereszt szegényeiről. Most lapunkhoz húsz koronát küldött be, ebből pá- duai szent Antal-nőegyletnek tiz, a vöröskeresztegylet váci fiókjának szintén tiz koronát szántak. A jó példa követésre méltó! — Az utcáról. Egy éltesebb asszony elesett a síkos járdán s kificamodott a lába. Egy jószívű polgár karon fogja s vezeti hazafelé. Rendőr: Mi történt ezzel az asszonynyal ? Egy úr (a ki szemtanúja volt az esetnek :) Elesett, mert síkos a járda s nem volt homok szórva rá. Rendőr : Nem volt homok szórva ? No mindjárt felirom annak a háztulajdonosnak a nevét; kag olyan bírságot, hogy . . . Egy úr: A rendőrség előtt siklott el. Rendőr : A rendőrség előtt ! Hja, akkor hát vigyázni kellene egy kicsit, asszonyságé — A hengermalomból. A Váci Hengermalom-Részvénytársaság igazgatósága folyó hó 17-én, csütörtökön tartotta e havi rendes ülését. Részt vettek: dr. Zádor János elnöklete alatt Gosztonyi Tibor, dr. Huber József, Laszkáry Gyula, Muzslay Gyula, Miltényi Aurél, Nagy Sándor, gróf Serényi János és Gindrich József. Az üzemjelentés szerint a vállalat újjáalakításától az év végéig megőröltetett 52829 q. búza és 3458 q. rozs, összesen 794000 K értékben, a mely mennyiségből előállított lisztet el is szállították. Az évi leltározási munkálatok a felügyelő bizottság közbejöttével megtörténtek és mindenben a legkifogástala- nabb rendet találtak Most folynak az évzárlati munkálatok és az évi mérleg jövő hó elején fog bemutattatni egy, e célból tartandó Váci Hírlap rendkívüli ülésen. Az üzem különben akadálytalanul rendben folyik, kivéve, a karácsonyi ünnepek körül és e hó elején okozott a szénhiány némi üzemzavart, de most már elegendő szén van raktáron. Jelentés tétetett még arról, hogy a részvényjegyzők a részvényeket végleg átvették, sőt már a Pesti Hengermalom Társaság tulajdonában lévő részvények közül is nagyobb tétel kelt el és azok nagy érdeklődésre találnak. Az igazgatóság a szt. Antal egylet részére utólag 25 K adományt szavazott meg. Egyéb jelentéktelen folyó ügyek letárgyalása után az ülés véget ért. — Sztrájk a pipa miatt. Még olyan sztrájk se igen fordult elő egyhamar a sztrájkok világában, mint a milyen nálunk volt most szerdán délelőtt. A városai utcai munkás tették le az ásót. csákányt és söprőt, mert Regele Géza városgazda nem engedte meg nekik, hogy munkaközben pipáljanak. Eleinte csak szóharc folyt Regele és a munkások között. A városgazda erélyesen kikelt, mert szerinte félórákig elpiszmognak a rágyújtással, a pipatisztitással, a szipákolással s ebben igaza is volt, mert amúgy se nagyon törik magukat a napszámosok a dologban, hát még ha ilyenképen lopják az időt. A munkások pedig azzal érveltek, hogy ha a városházán a hivatalnokoknak szabad cigarettázniok munkaközben, akkor nekik sem tilthatják meg a pipázást. A szóharc egyre hevesebb lett s engedni egyik fél sem akart. Végre is a munkások letették eszközeiket s ott hagyták a munkát. Az nap délután egyetlen egy sem lépett dologba s csak csütörtökön reggel békültek ki a mikor egy-két napszámos kivételével a többi ismét csak munkába lépett. Most már csak pihenő alatt pipálhatnak. — Felülfizetések. A kereskedő ifjak mulatságán felülfizettek még Intzédy Soma 10 K-át és Horváth György 5 koronát. — A tűzoltók mulatságán pedig fölülfizetett még Meiszner Rudolf 5 koronát. — Politikai lap Zólyomban. A Nádosy Ferenc szerkesztésében Zólyomban megjelenő Zólyomvármegyei Hírlap, melyet a nagynevű Grünwald Bélával egyetemben néhai Nádosy Gyula alapított, január havában politikai lap lett. A Zólyomvármegyei Hírlap legrégibb lap megyéjében. Most lépett 21-ik évfolyamába. A két évtized alatt nagy szolgálatokat tett a Felvidéken a magyar nemzeti ügynek. — Uj cipőüzlet és cipöraktár Vácon Vá rosunkban legközelebb — mint lapunkkal közük — uj cipőüzlet és cipőraktár fog létesülni. A budapesti Szűcs-cipőárucég társulva Weisz Mór váci polgárral a Konstantin-téren rendezi be cipőraktárát és mérték után való műhelyét. Miután ily vállalatra nálunk még mindig szükség van, pontos és jó kiszolgálás mellett az új cég jó jövedelemre tarthat számot. — Fogorvos Vácon. Dr. kriedman fogorvos rendel mindennap délelőtt 8—10 óra közt a lakásán. (Középvárosi-főút 19. sz ) — A Váci hengermalom részvény- társaság: lisztárai ÍOO kgrmként: Buzaőrlemény : Asztali dara A B szám 26 K 10 fill. Asztali dara G szám 24 K 30 fill. — Királyliszt 0 sz. 25 K 60 fill. — Lángliszt 1 sz. 24 K 40 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 23 K 90 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 21 K 60 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 20 K 60. fill. — Középkenyérliszt 5. sz 19 K 60 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 18 K 60 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 17 K 20 fill. 7>/2. sz. 15 K 60 fill. — 73/4. sz. 14 K 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 12 K 40 till. — Korpa finom F sz. 9 K 60 fill. — Korpa goromba G sz. 10 K 00 fill.— Ocsú 9 K— fill. - Konkoly 8 K 50 fill. -- Bükköny 12 K — fill. — Pelyva zsákja 1 K. — Rozsőrlemóny : 0. sz. 21 K 80 fill. — I. sz. 19 K 80 fill. —. Frl. 19 K 20 fill. — II. sz. 18 K 10 fill. - II. B sz. 16 K 50 fill. — III. sz. 15 K 60 fill. — Fkl. —- K — fill. — Rkorpa 11 K — fill. Ny ilt - té r. Csillag Tibor Újpest, Herz Margit Vác, jegyesek. Nyilatkozat. Édes atyám, Preszly Gyula a Váci Hírlap múlt évi 99. számában egy nyilatkozatot tett közzé, melyben kijelentette, hogy a köztem és Forgó Kálmán között lefolyt megyebizottsági választás ellen beadott felebbezésnek reá nezve sértő állításai miatt a felebbezés aláírói ellen a bűnvádi eljárást megindítja. Édes atyám a felenbezést nem olvasta, mert nem olvashatta, nyilatkozatát Pestmeyye igazoló választmányának 38069j906. számú véghatározatának indokolására alapította, melynek indokolásában szóról szóra ez áll: „A megválasztott jelölt atyja fia érdekében szállítási előnyök és adókivetésnél nyújtandó előnyök ígéretével bejárta a várost.“ Az eredeti felebbezés elolvasása után, mely csak e hó 16 án állott módomban, megállapíthatom, hogy az igazoló választmány a feleb- bezést tévesen magyarázta, mert abban a fenti sértő tényállítás nem foglaltatik. Ezek után úgy édes atyám, mint a magam nevében kijelentem, hogy édes atyám közzé - tett nyilatkozata tárgytalan. Vác, 1907. január 19 Dr. Preszly Elemér. Köszönetnyilvánitás. Istenben boldogult, felejthetetlen jó atyánk, Lőwinger József úr halála alkalmából hozzánk juttatott, jó szívvel lett vigasztalásért minden ismerősünk és jóbarátunk fogadja őszinte és hálás szívből eredő köszöne- tünket. Kérjük őket, hogy a megboldogult irányában tanúsított jó barátságukat reánk is kiterjeszteni szívesek legyenek. Vácon, 1907. január 14-én. Kiváló tisztelettel a gyászoló Lőwinger család. Köszönetnyilvánitás. Felejthetetlen öcsém: Vadas Zsigmond jogszigorló halála alkalmából mindazon jóbarátok. ismerősök, valamint a vác-vidéki egyetemi ifjak körének t. elnöksége és tagjai, a kik irántam és családom iránti szives részvétüknek személyesen, vagy Írásban adtak kifejezést : úgyszintén mindazok, a kik a megboldogult temetésén megjelenni szívesek voltak, valamint Hajós Henrik dr. úr szivhezszóló gyászbeszédeért: fogadják ez úton a gyászoló család nevében őszintén érzett, hálás köszönetünket. Vác, 1907. január 19. Dr. Vadas József. Anyakönyvi kivonat. 1907- jan. 8-tól 15-ig. Születtek: Kökény Ferenc tanító fia István, József rk. —, Vincze Ferenc városi negyedmester fia László, János rk. —, Pálinkás Ignác máv. hiv. szolga fia Jenő rk. —, Dr. Preszly Elemér ügyvéd fia László, Gyula, Elemér rk. —, Kondra Mihály siketnéma int. tanító fia Mihály ey. ref. — , Brunner János szobafestő fia Ferenc rk. —, Busái József földműves fia József ev. ref. —, Tóth Ignác szövőgyári munkás fia József rk. —, Füstös József kisbirtokos fia Lajos ev. ref. —, Váli András kintornás fia Dezső, János rk. —, Török Rozália házi cseléd fia János rk. Meghaltak : Fricz István egy éves, rk. (agyhártyalob) —. Sári Mátyásné, Horváth Máiia 52 éves, rk, (szivhűdés) -, Lővinger József bútorgyáros, 69 éves izr. (agyvérömleny) —, Klein Jónás templomszolga 60 éves izr (tüdővész) —, Ihász Ferenc bognár, fegyenc 65 éves rk. (tüdőgyu ladás) —, Heidenfeld Árminné, Beck Róza 54 éves izr. (gyomorbaj).