Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-07-14 / 56. szám

Huszonegyedik évfolyam. 56. szám. Vác, 1907. július 14. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A főváros és a vidék. Vác, julius 12. Tisztában vagyunk vele, hogy országos érdek Budapestet minél szebbé és nagyobbá t enni. A külföld szeme elsősorban a székes­fővár oson csiigg, itt fordul meg a legtöbb idegen és Budapest közállapotairól ítélik meg az ország közállapotait. Ezt elismerjük mind­nyájan, a vidékiek is és ennek a felfogásnak eredménye az, hogy az alkotmányos élet visszaállítása óta megszámlálhatatlan milliót költ ött az ország Budapestre. De már húsz esztendő óta érezzük, hogy Budapest székes- fővárosnak mindenek felett való istápolása a vidék rovására történt. Szegény ország va­gyunk és az az egyoldalú támogatás, mely- lyel évtizedek óta részesítették a fővárost, a vidéknek az állam által való elhanyagoltatá- sát okozta. Ha végig nézünk a vidéken, első sorban a rendezett tanácsú városok sorozatán, ke­veset találunk olyat, melyek a határozott fejlődés utján vannak. Legtöbb helyütt pan­gást, sőt visszafejlődést tapasztalunk. Külö­nösen a kisiparos polgárság sínyli meg az idők változását. A vidéki városok mindazon által erejükön felül igyekeznek a városfej­lesztés terén a modern kor igényeivel lépést tartani. Egymás után csatornáznak, aszfal­toznak, vezetik be a gáz-, vagy villamosvilági- tást, a villamos közúti közlekedést, építenek iskolákat, városházakat, kórházakat és egyéb közintézményeket alapítanak, a mi mind igen helyes és jó dolog, de azzal a súlyos hátrány nyal jár, hogy a legtöbb vidéki vá­ros adósságokkal van túlhalmozva és mind gyakrabbá lesz a száz percenten felüli köz­ségi pótadó. Mialatt tehát Budapest fényes világvárossá lett, a vidéki városok nagyrésze krónikus sorvadással küzdenek. Joggal várhatjuk mi vidékiek, hogy ebben a helyzetben az állam minden fölösleges ere­jével a vidéket fogja istápolni. Mert elvégre mi vagyunk az országot fentartó erő, mi vagyunk a fundamentum, a melyen az a szép, ledér erkölcsű Budapest nyugszik. ügy látszik, csalódtunk! A törvényhozás elé múlt héten egy uj törvényjavaslat került, a mely arról intézke­dik, hogy újabb sok milliónyi befektetéssel támogatja az állam Budapest székesfővárost. Bizonyos melankóliával vesszük ezt tudomá­sul, tehát megint a főváros kap és a vidék­nek koppan az álla. Nem akarunk hosszan rekriminálni, de nem hallgathatjuk el, hogy ez a meglepés- szerűen kipattant törvényjavaslat nem felel meg az ország várakozásának. az aduul segédíui i ásuí természetesen nem apadtak ki ezekkel a fővárosnak nyújtott kedvezményekkel. Ha akarja az állam, más utón is támogathatja a vidéki városokat. Hogy messzebbre ne menjünk, itt van mind­járt az iparfejlesztési törvény, melynek ok­szerű alkalmazásával erős lendületet lehet adni a vidéken az ipari alapításoknak. Ne akarjanak minden uj gyárat, minden uj ipar­telepet a főváros területén létesíteni, hanem inkább törekedjenek arra, hogy az uj ipar- vállalatokat és gyárakat a vidéki városoknak juttassák, hogy legalább igy frissüljön fel az elhany golt, pangó ősi magyar városok lassú vérkeringése. Gondolják meg az intéző körök, hogy nem Budapest, hanem az elhanyagolt­sága dacára is tetterős és parlagon heverő kincsekben dús vidék tartja fenn az országot. Hirek. A Rábca lázadói. Vác, júl. 12. Keveseknek tűnt fel, hogy szerdán reggelre a fegyház alatt ott állt a magyar folyam és tengerhajózási társaság Rábca nevű vontató' gőzöse. Máskor is megáll a fegyház alatt sleppet felvenni, gondolták, most is azért van ott és az emberek mentek tovább. Pedig a Rábca azért horgonyzott a Dunánkon, mert fedélzetén lázadás támadl s az egész személy­zet benn volt a váci rendőrségen. Karika Endre kanitánv parancsnoksága alatt indult el három uszálylyal, melyekben liszt volt, a Rábca s Bécsig meg sem akart állani. Éjfél volt, mikor a gödi határba ér­tek. Itt a hídon levő kapitány lekiáltott az őrködő matróznak: — Balról vizet mérni! Dal a mézeshetekről. Irta: Kiadó. Kit e sokrimű dal vall hősül, a kin megesett e dolog: egy kicsi titkár, a ki nősül s a főnökéhez bekopog. »Könyörgök egy kis szabadságért! Egy hónapot, ha tán lehet — Nászút, mézeshét . . . ugyebár ért? . ..« s adott s főnök egy — hetet, rövidke, kurta egy hetet. Keveslé ezt a titkár s szólt : Nem tetszett lapozni még a Mózes ötödik könyvit? . . Kár! Ott állanak e bölcs igék: »Ki vesz magának feleséget, ne tégyen semmi rabotát, esztendeig szabadon élhet: csak vidámitsa asszonyát, tizenkét hónapokon át.« Miért nem az időben éltem? S ma miért nem Mózes főnököm? S a főnök szólt: baját megértem és könyörülök is önön. Mézeshete lesz ötvenkettő, egy év szabadságot kap ön, Mert úgyis tudom s nevetett ő, — hogy időközben visszajön, négy-öt hét múltán visszajön. Mézesheteknek hires méze, hazugság, vagy szuggeszció, mert azt, ki minket megigéze, ma — s mindenkor szeretni jó. Ingerlő zsengének zamatja: ínyenceknek való hogu, s fantáziánkat fölizgatja, egy tépett myrtusz-koszorú, meglépett myrtus-koszorú Édes nem von’ a csók : csak akkor ? És hevítő az ölelés ? Hiszen még messzi van az aggkor s e néhány heti csók — kevés! Inkább tegyünk úgy, mint a szultán, ki váltja nőjét szüntelen, ha a mézesheteknek múltán gyönyör már nekünk nem terem — pedig dehogysem terem! Mézesheteknek hires méze hát nem is ebben — ebben áll: hiszi, ki minket megigéze, hogy mi vagyunk az ideál! Szolgálatkész, figyelmes, gyöngéd, gavallér, finom, ritka kincs, —• a kiben nem lelhetni gyöngét s a kinek párja, mása nincs, sehol a nagy világba nincs. Szavunk mind eskü s izzó frázis, szeszély előtt hajtunk fejet, tombol bennünk a mű-extázis s sóhajtunk lélekzet helyett. Igyen hiszik, hogy mi vagyunk a modern Tankréd és Romeo, mit elhitetni nem kis munka; s légióként önmegtagadó: természetünket tagadó. így pauzák nélkül belerestül, hamar torkig lesz ön vele és ötvenkét héten keresztül ki nem fárad s ún bele ? S az asszonyát — ez sem utolsó! — hogy vidámitja majd ? — titok . . . Hisz a vidámság, mint a korsó, előbb-utóbb igy csak kifogy, kétségtelen, hamar kifogy . . . Lehet, hogy nagy zavarba jönne . .. A vére tűz bár s szive hév jannak, ki házas, mondom önnek, mézes-hét kell s nem Mózes-év. S megérem még, hogy — igy beszélt c ön ily szóval jövend elém: Az agg Mózes nem volt szakértő a mézeshéti ügy terén, a mézeshéti ügy terén . . . Mindennek öt hete múlt éppen, s hogy az iroda ajtaján ki lépett bé, kopogva szépen, ma reggel — nem lehet talány. A titkár volt s igyen beszélt ő, vakart is közben a fején : Az agg Mózes nem volt szakértő a mézeshéti ügy terén, a mézeshéti ügy terén . ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom