Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-06-12 / 47. szám
Huszonegyedik évfolyam. 47. szám. Vác, 1907. június 11. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Vác győzelme a XV. nemzetközi evezős versenyen. Vác, junius 10. A Váci Sport Egyesületnek s magának Vác városának a legszebb napjai közé számíthatjuk az elmúlt vasárnapot. Ezen a napon az ország előtt úgyszólván ismeretlen sportegylet kilépve az ismeretlenség homályából, nemzetközi evezős-versenyen legyőzte a harminc év óta evezősportnak élő győri csónakázó egyezület, legyőzte a múlt évi győztest, a szolnoki Tisza evezős-egyletet s előkelő közönség és az uralkodóház egy tagjának jelenlétében röpült fel magasba, az árbocra a diadalt jelentő váci zászló: a piros-kék szin, hirdetve ezreknek a mi dicsőségünket, Vác győzelmét. E pillanatban még a verseny eredményének, a sok száz örvendő arc hatása alatt állunk, de túlzásba ragadtatni magunkat nem engedjük. Eltelve szeretettel a mi legagilisabb egyesületünk iránt, boldogan jegyezzük fel, mint az események krónikása, a lelkes munka igaz és megérdemelt gyümölcsét: a sikert. És feljegyezzük, hogy ez a síké, kettős okból eredt. Egyik az a mindent le- küzdő s mindenkor bátorító érdeklődés, melylyel sportegyletünk minden működését ennek a városnak közönsége kisérte, a másik sportegyesületünk szelleme, mely a gáncsokon magát tűltevő munkásságban, a diadalra vezető egyetértésben nyilvánult meg, a mely nem szolgálta soha sem a hiúságot, hanem a nagy, nemes, igaz célját: a magyar ifjúság testedzését. E kettős hatalmas erő vitte diadalra Vác színeit s ezzel ma az első országos, sőt több : nemzetközi szereplés után a mi városunk sportélete sok sokkal nagyobb város előtt példaképes buzditóul első helyen áll. Mennyi munkába, fáradozásba került ez a győzelem, nagyobbára ismert dolog. Estén- kint május elejétől, ha hideg volt, ha meleg, a csónakdából úgy fél hat óra tájon egy négyes csapat kanyarodott ki naponta s nyolc óra tájon, fáradtan, sokszor kimerültén tért vissza, mikor az érdeklődő sporttársak aggódó tanácskozásai között hányták, vetették meg az aznapi tréningből a junius 9-iki verseny esélyeit. Őszintén szólva, a győzelemben nem igen bíztunk a sok »pech« miatt. Először az evezést csak későn kezdhették : a szolnokiak, győriek már márciusban csónakban ültek, a mieink csak május 3-án először. Később Hornung Gyula kibetegedett közülök, helyét Beitter Iván foglalta el, mikor ennek tenyere feltört és nem evezhetett, újra Hornung került vissza a Hufnagel Sándor vezérevezősből, Bárdos Ernő 3-asból és Tóth Sándor 1-esből álló csapatba. De ekkorra már a java tréning-idő eltelt. Herczeg László, a remek versenycsónak építője és a csapat trénerje, gondtelt arcokkal járt s dr. Dobó László kormányosnak is aggodalmai voltak. Vasárnap délelőtt ment le az evezős csapat, hogy a budapesti pályát végigevezze, az érdeklődők a délutáni hajóval és vonattal mentek Budapestre. A margitszigeti pályán rengeteg tömegben csupa ismerős arcra találtunk. Jól esett látni a váciak érdeklődését. Az előkelő, díszes közönség megoszlott érdeklődése mellett folytak le az első versenyszámok. Mikor József kir. herceg megérkezett családjával és kíséretével, jelezték, hogy megkezdődött a vidékiek versenye. Őszintén szólva minden váci »drukkolt«. Szt. Antal nevét szép hölgyeink annyiszor emlegették, mint Vácét (hirtelen szép kis össze- get gyűjtöttek össze). Azt láttuk az első percekben, hogy a három csónak erőteljes csapásokkal iparkodik a célpont felé. nehány pillanat múlva a középső megáll (ez volt a szolnoki) s a Margitsziget mellett evező csapat húz be a Duna közepére (ez volt a váci. mely a győriek csónakja mellé iparkodott). A levegő legnagyobb izgalmakkal volt teli. A két versenyző csapat 1500 méteren közel egymás mellett haladt, de Vác jó fél hosszal hátrább. Izgató finisre volt kilátás, a mely nemcsak az érdekelt váciak, de a budapestiek figyelmét legnagyobb mértékben lekötötte. A túlsó partról áthangzik a zúgás: — Né hadd magad Vác! — Húzz rá Vác! A szigeti oldalon: — Vác nyer! — Győr nem bírja! A célponttól aFg voltak száz méterre. Egyszerre látjuk, hogy a váci csapat »belefekszik« s a második pillanatban méterekkel rohan előre a magyar csónaképitő hajója s közel fél hoszszal megelőzi a cél előtt is erősen húzó győrieket! Azt az örömet, mely most elfogta a váciakat, leírni nem lehet. Boldogságtól sugárzott minden arc s mikor később az evezős csapat előkerült, mindenki boldogan gratulált és ölelgette a derék fiukat. Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy a kir. herceg feszült érdeklődéssel nézte a verseny végső küzdelmét s mikor a váci zászlót mellette felhúzták az árbocra, jelezve Vác győzelmét, igy szólt környezetéhez: — Igen szép, izgató látvány volt! Tény, hogy izgalmasság egy versenynél sem volt. Csak Vác és Győr küzdelme hozta lázba a nézőket. Mi történt a vízen ? Elmondja a legkom- pesentebb, a bajó kormányosa, dr. Dobó László a következőkben: Az ebédet a szigeti alsó vendéglőben tavalyi kedves vendéglátóink, mostani riválisaink, a győri evezősök társaságában igazi bajtársias hangulatban költöttük el. Szemközt velünk ebédelt a második ellenfél, a szolnoki csapat. Persze ebéd alatt szemeinkkel lopva tetőtől talpig végig nézegettük ellenfeleinket, biztatást merítendő a szerzett észleletekből. Hát bizony ezek nem voltak a legkecsegtetőbbek, különösen nem a győrieknél, kik mind igen szép szálas legények és elismert régi jó evezősök. Szemeikből csak úgy sugárzott a jogosult önbizalom, a mi azonban nálunk sem hiányzott. Meg is mondták, hogy ők bizony erősen pályáznak az elsőségre, mert az ő vadonat uj hajójuk kitűnő Leigs-féle frankfurti gyártmány és csak 70 kiló nehéz, a mi hajónk ellenben, úgy látszik, kissé nehézkes. Mi erre szerényen csak azt jegyezzük meg, hogy mégis csak szebb dolog lesz, ha mi győzünk, mert azzal a magyar csónaképitő iparnak szerzünk dicsőséget. (Azt jobbnak láttuk nem emlegetni, hogy a mi Herczeg építette csónakunk csak 55 kiló nehéz.) Ebéd után kicsit sziesztáztunk a »Nemzeti hajós egylet« csónakházában, majd 3/44 órakor feleveztünk az indítás helyére. Ott csónakunkat a beszálló tutajhoz kikötve, végig néztük az előbbi versenyszámok indításait. Ezalatt felérkeztek a szolnokiak, majd a győriek is. Egy negyed hat után az indító vezényszavára hajókba szálltunk. Előzőleg gondos trénerünk egy-egy fél citromot nyomott evezőseink markába, hogy azzal az indításig frissítsék fel magukat s egyúttal be- gyantázta tenyerüket s az üléseket is. Mikor az indító hely fölé értünk vagy kétszáz méterre (utánunk a szolnoki, a mögött a győri csapatj, Bárdos egyszerre odaszól nekem, hogy az indító fordulást parancsolt. Én ugyan nem hallottam ezt, mivel azonban ilyenkor gyorsan kell intézkedni, nem habozhattam, hanem rögtön fordultam hajónkkal. Az indító kiabál, miért fordulunk mig ő nem rendeli? Visszakiáltottam, hogy mi úgy értettük. Erre ő lordulást parancsol a másik két csónaknak is. Az egyenes vonalba hamar belejött mindhárom hajó, a rosszul értett indítói parancsnak azonban ránk nézve az lett a hátrányos következménye, hogy a hirtelen, csaknem helyben végrehajtott fordulás miatt a szigethez közelebb eső lassú vízben maradtunk, mig a másik két hajó a pesti oldal sebesebb vizébe jutott. Ezt a hátrányunkat még tetézte az is, hogy az indító, úgy látszik, oldalról nem egészen jól látta a csónakok elhelyezkedését s közvetlen a start előtt még egy-egy csapást diktált a szolnokiaknak és győrieknek, dacára annak, hogy azok már úgyis előbb voltak, mint mi. E miatt aztán a közvetlenül ezután következő »rajta« vezényszó elhangzásakor, tehát az indulás pillanatában, eltekintve attól, hogy a másik két hajó az indító által előzőleg vezényelt csapás következtében máris mozgásban volt, mig a mienk egy helyben állott, több, mintj egy fél hosszal hátrányban voltunk a másik két hajóhoz képest. Egy pillanatig gondolkoztam, hogy ne jelentsek-e óvást a rossz indítás miatt, de aztán mégis csak jobbnak láttam inkább felvenni igy a
