Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-06-02 / 44. szám
Huszonegyedik évfolyam. 44. szám. Vác, 1907. június 2. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A rétsági haramiák. (Lesz-e halálos ítélet?) Dali Mihály m. kir. hóhérmester uram valószínűleg nagy érdeklődéssel figyeli most faddi tuszkulánumában a rétsági haramiák bűnpörének fordulatait, sejtvén, hogy egyikmásik érdekelttel alighanem dolga akad. Nem tudom, vájjon igaza lesz-e a »Mester« sejtelmeinek, de igy előre találgatva, szinte magam is hajlok erre a föltevésre. Nagyon sok van ezeknek az embereknek a rovásán; aztán meg valamennyien szemenszedett, megrögzött zsiványok, javíthatatlan visszaesők főbenjáró bűnökben. Bizony úgy áll a Boné Ferencék dolga, hogy a törvény betűi szerint túlon-túl rászolgáltak a kötélre. Még nagyon szigorúan se kell venni a paragrafusokat, hogy elmenjen Faddra az a bizonyos távirat. Pedig szigorúan fogják venni, mert ezek a véreskezű haramiák nemhogy szimpátiákat, de még csak elnézést se tudtak maguk iránt kelteni az egész tárgyalás folyamán. Sőt mennél teljesebben bontakozik ki a kihallgatások során maga a kriminális tény, ezeknek az embereknek egyéni sivársága, annál ijesztőbb, megdöbbentőbb mértékben lép előtérbe. Ez a látszat. A látszat pedig és a hangulat mindig perdöntő fontosságú körülmény a vádlottra nézve, ha eskúdtbiróság Ítélkezik. A rétsági haramiák esetében azonban, a fp’lyon Ságig. Irta: dr. Dobó László. Hatan valánk hős fiúk, kik pünkösd szombatján elindulánk, hogy a »Csongor« és »Tünde« hátán az Ipolyt felfedezzük. Lehettünk volna heten is, de jó Dercsényi Dezső (az önjelölt hetedik) kényelmesebbnek találta az Ipolyi Ipolyságon fedezni fel s odáig inkább vasúton pihenni ki a méregkeverő banket (szívesen elkésett, de el nem maradt névnapi vacsorája) fáradalmait. Tartozunk azonban a történeti hűségnek annak kijelentésével, hogy heten el sem fértünk volna a két doublóban és hogy Dezső barátunk sem oly rút szibarita váz, minőnek őt a fentebbi leírás folytán tartani lehetne, mert bizony az utolsó percig fente ő a fogát arra, hogy majd csak szorítunk neki is helyet a Csongorban, vagy Tündében, erősen bízván abban, hogy Göndör Sándor úgysem bir meglenni két napig a nélkül, hogy szivéhez nőtt penci szőlőjét ne láthassa, de hiába, mert Sándor erkölcsi kötelességének tartotta, hogy nem kevébbé hőn szeretett doublóit el ne hagyja és kereken kijelentette, hogy »fel is út, le is út«, értvén ez alatt azt, hogy felfelé majd csak Ő megy csónakon, lefelé aztán jöjjön Dezső, ha tud. (Hát bizony nem tudott szegény, mert nem volt, a ki vele tartott volna.) Pünkösd szombatján már délután két órakor ott tolongott a pályaudvar szűk, de szelmint már mondottam is, annyi véres és szörnyű tény bizonyit, hogy az ügyésznek hangulatot se kell csinálni ellenük, hogy az Ítélet egyhangú és nagyon súlyos legyen. Báli Mihálynak aligha igaza nem lesz. Ez az érem egyik oldala, de már most miképpen állunk a másikkal. Vájjon igaza lesz-e a társadalomnak, a mikor Boné Ferencet és társait átadja a faddi remetének ? Kétségtelen tény és valóság, hogy ezek az emberek minden enyhítő körülményre érdemeden gonosztevők. Számitó, hideg kegyetlenséggel öltek, hogy rabolhassanak. Nem is egyszer, de többször. Visszaeső bűnösök, a kiknél kilátás sincs a javulásra, mert indulat nélkül, öntudatosan ontottak vért, a vadállat ragadozó ösztönéből. Ezek az emberek habozás nélkül újra gyilkolnának, hogyha alkalmuk nyílnék rája. Kétségtelenül igaz tehát, hogy a társadalomnak joga van . . . Azt akartam írni, hogy a társadalomnak joga van a megtorlásra. De ez nem igaz. En bennem legalább averziókat kelt igy ez a gondolat. Elvégre az egyénben meg lehet még a boszuállás ősi ösztöne, a mely valamikor törvényszerűvé szankcionálta a ven- dettát. De . . . De az államtól, magától a szociális köztől csak megvárhatjuk, hogy tisz- tultabb princípiumok szerint igazodjék. Ebben a nillannthan világosan. elementáris erővel, aksziómaszerű bizonyossággal érzem, hogy a társadalomnak nincs megtorló joga. És én ebben a pillanatban nem találok mentséget a hivatalos hatalom számára, a mely Bah Mihálynak állást kreált. Nem tudom, hogy mit érez a hóhér, a mikor utasítást kap szörnyű munkájára. Hiszem azonban, hogy megrendül benne a lélek. Meg! Akármilyen elfásult lélek Ienet is az, a melyik ilyen hivatalra, ilyen rettentő kenyérkeresetre vállalkozik. Elvégre mégis csak ember. És nem hiszem, nem tudom elhinni, hogy azt az emberi lelket teljesen érzéketleniteni tudta egy hazug fickó, a melyet a társadalom a maga hipokrizisének maszkjául kitalált. Én nem hiszem, hogy a hóhér puszta eszköznek tekintené és érezné önmagát akkor, a mikor egy neki soha nem vétő embert, idegen parancsra megöl. És a parancsolót nem ismeri! Eszembe jut, hogy milyen felháborító véd- telenségben hurcolják azokat a szerencsétleneket a bitó alá. Milyen erő-apparátust mobilizál a hatolom, hogy egy olyan védtelent. tehetetlent elpusztítson. Nem! Ebben nincs jog. Ebben csak brutális hatalmi tény van. Joga a társadalomnak csak a védekezéshez van. Kiközösítheti magából a kártékony egyedet. De kiirtani életeket joga nincsen. És ha öl, ugyanabba a bűnbe esik, a melyért büntet. (—van.) lős előcsarnokában a hős csapat, melyet a honti sportklub előzőleg ezzel a barátságos (de a felvevő postatiszt jóvoltából egy kissé kellemetlen érzelmeket támasztó) távirattal invitált meg Ipolyságra, hogy: »vállalkozó csapatot örömmel verjük.« A csapat tagjai voltak : a mi ezredorvosunk, dr. Dobó, dr. Göndör Sándor, Sulyok Imre. Horváth Kálmán és Nagy Sándor, az elindulás 2 óra 50 perckor rendben történt, csak Horváth Kálmán maradt csaknem le a vonatról, mivel megint az utolsó percben akadt halaszthatatlan elintézni valója egy bájos szőke szépség mellett. A sok utas miatt állva megtett háromnegyed órai ut után gémberedett lábakkal szállt le a lelkes esztergomi evezős gárda »hipp- hipp-hurrá«-i mellett a hattagú argonauta társaság. (Az előző esti bécsi hajóval Esztergomba felküldött csónakokat ugyanis az »Esztergomi hajós egylet« kedves tagjai voltak szívesek részünkre Szobra lehozni.) Ipoly torkolatában egykettőre megtörtént a végleges csapatbeosztás, mely akképen szólt, hogy a Csongorban eveznek Sulyok és Horváth, kormányoz Dobó, a Tündében eveznek a vendég-doktor és Nagy, kormányoz Göndör. A kormányosok kötelesek voltak később a fáradtabb evezősöket felváltani. Az evezősök kitartó voltát mutatja, hogy az első napi négy órai evezés alatt egyiküket sem kellett felváltani; igy aztán a kormányosok csak másnap juthattak evezéshez, de akkor aztán bezzeg volt részük benne, mert aznap 10 — 12 óra evezés jutott egyre-egyre. Az evezősök sietve hozzáláttak az átöltözéshez, e közben Horváth Kálmán szomorúan búcsúzott el kedves »torony-«órájától, mely nadrágzsebéből kibújva, édes hangú cuppanóssal tűnt el az Ipoly barátságos hullámai között, követvén őt pár pillanat múlva hűséges társként Sulyok wertheimkulcsa is. Ekként velencei dozsék módjára meghozván az Ipolynak, a mi az Ipolyé, szelíd esőben esztergomi társaink hipp hipp-hurrázása mellett pont 1/i 5 órakor megkezdtük 85 kilométernyi fáradságos, de egyúttal humoros részletekben gazdag felfedező utunkat az Ip’lyon. Elől a Csongor, rövid keresés után megtalálta az Ipoly tulajdon képeni medrét, a Tündétől 300—400 méter távolságban követve gyorsan haladt a két km.-nyíre levő Ileleinba felé, melyet mintegy 15 percnyi evezés után balra elhagyva, a közben kiderült szép időben 12 perc alatt elérte a két km.-nyíre fekvő Ipolydamásdot, majd ezt jobbra hagyva igyekezett a 12 km. távolságra az Ipoly bal és jobb partján egymással szemben fekvő Let kés és Szál ka községek felé. Damásd után azonban aggódva vette észre a Csongor csapata, hogy a Tündének, melyet a kanyarulatokban már előbb szem előtt tévesztett, se hire, se hamva. Szép, mindkét oldalon sűrű erdőkkel borított vidéken gyönyörű csendes vízben meg-
