Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-05-01 / 35. szám
Huszonegyedik évfolyam. 35. szám. Vác, 1907. május 1. VÁCI HÍRLAP c Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára fi] centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Május. Vác, ápr. 29. Az élet leheletétől mámoros szép május im. repdeső örömmel köszöntünk. Te vagy a virágfakadás, bimbónyilás nászágya, melyen a vágyaktól megtermékenyített remények a sziveket merengésbe, ábrándba ringatják és élesztik, serkentik az akaraterőt, hogy az életcél a boldogsággal nyerjen betetőzést. ürül neked az ifjú, mert nem csak hasonló, hanem egy és ugyanaz veled. Vig, avagy bánatos danát ébreszt is, szerelemből fakad a remény, mint bimbóból a rózsa. Csókja édes, mint a napsugár, mely ölelkezve leheli az életet a virág szűzi kelyhébe. A delelő kor ügy van veled, mint egykori ifjúságának megújdodása s mohón szívja be illatárját, hogy vágyában erősbüljön a remény, megérlelni a valóra váltakat. És az alkonyra szálló lelkében felidézi az ifjúság, az erő édes múltjaiba és a merengés édes álmaiba szövi gondolatait azzal a reménynyel, hogy az élet nem múlandó, csak átmenet, meg-megujhodás, mint a természet pazar kincseivel az első élet megjelenésétől. Oh május, be szép, be kői tői vagy igéző szépségedben, virágoktól hintett aralepledben és jelentőségedben! Ujongva köszönt a gyermek, az ifjú, a delelő és az alkonyra szálló kor. Ujongva köszönt a család, a belőle kialakult társadalom, a nép, a nemzet. És felvidul benne minden és mindenki, mértté vagy A tizenhatéves asszony! Zizike a kaszinóbálkor elmúlt tizenöt éves. Csenevész, apró leányka, szőke, borzas hajjal, huncut, karikára nyílt égő szemekkel. Jó gyerek volt különben, csak a kisasszonyt szerette bosszantani és pater Erazmust csapta be egy-két bűn erejéig. Gyónáskor ugyanis mindig eltussolta egy néhány főbenjáró vétkét. Zizikét egy délután, miközben a kisasz- szony fotográfiáját igyekezett nagy buzgalommal megörökíteni a francia füzetében, maga elé citálta a mamája. A mama hálószobában a pamlagra volt dűlve és kritikus szemekkel méregette Zizit. — Megint rendetlen vagy! — mondotta szigorúan. Pedig egész nagy lány lettél. Nem nem szégyenled magad 7 Zizi ijedten húzkodta lefelé a kötényét. A térdeit igyekezett eltakarni, mert azt hitte, kilátszanak a rövid szoknya alól. Nagyon kevesellette a ruháját és mindig is mondta a mamának : — Mamuci, mikor vesz már hosszú ruhát? — Hallgass, te pont, megbolondultál ? — mondta ilyenkor a mama. Most azonban komolyan ráncolta össze a homlokát és békétlenül ingatta a fejét. — Csakugyan hosszú ruha kell már a békának, felnyúlt, mint egy paszulykaró! Igaz — mondta aztán hirtelen, mintha éppen most jutott volna eszébe — fogsz okvetlenül, fogsz az élet leheletének isteni eredete, a reményeknek végtelen nagy meny országa. Életet adó, termékenyítő, vidámitó és üdítő erőd enyhíti a fájdalmat, könnyűvé teszi a szenvedést és megrögziti bennünk a vágyat élni, élni boldogul, mint a hogy mi azt jónak látjuk. »Élni és élni boldogul, mint a hogy mi azt jónak látjuk« egy nagy problémája a XX. század világ társadalmának, de abban senkinek oly nagy mérvben, mint a magyar nemzetnek. Valamint a világot átölelő nagy társadalom emberáradatában egymásután lépnek előtérbe a boldogulás vágyának mikénti teljesedésére a mindinkább kiélesedő problémák, azonké- pen a nemzetben is egy glóriában fénylő vágy lakozik, hogy boldogulásának céljához minél közelebb jusson. Nagy és nemes eszmék töltik be a gondolatok világait, mik egyrészről a társadalmi kiegyenlítést, másrészről a teljes nemzeti szabadságot keresik. A társadalmi kiegyenlítés kérdésében az egyéni lét egyenjogúsítását keressük, a nemzeti vágyakozásban pedig egy oly kialakulást, mely fajilag, nyelvileg egységessé válván, teljesen önálló, szabad és független magyar birodalmat létesítsen. Ezen kérdések megfejtése körül tapasztalható lázas ügybuzgalom, ügyszeretet egy és ugyanaz a május termékenyítő munkájával, melynek bimbófakadása, a rózsa ki- csattanása a legbiztatóbb remény, hogy a vágyak valóra váljanak. Mert a hogy nincs gyümölcs, virág, virágfakadás nélkül, úgy a vágy is csak vágy marad, ha fakadásával reményeket nem termékenyít. S mi termékenyít ? Az eszme, a mely a vágynak az, a mi a virágnak a porzó és bibéje. Eszme 1 te az üdvösség kiapadhatatlan hőforrása, érintsd a vágyak kelyhét. Leheld az életet, valamint a hogy a nap sugarai teszik azt. Napsugár nélkül nincs élet és eszmék nélkül sivár az élet. Napsugár nélkül a szervetlen test szervetlenné marad. Eszme nélkül az élet tengődés, levert, magán hordja az elmúlás rideg gondolatát és ebben a lelki életben a véges határt. De a mint a természet önmagában nem ismer véges határt, úgy az eszme sem ismeri azt. És valamint a természetnek mindenkor meg volt és meg lesz a megújhodása, azon- képen az eszméknek is, mely vágyakat kelt és igy termékenyül általa a remény. A remény, hogy jönni fog egy kor, melyben az emberiség nemcsak hirdeti a boldogságot, hanem élvezi is. Jönni fog egy kor, melyben a magyar nemzet nagy, erős és boldog lesz, mint azeíőtL soha. Hírek. Meddig esik még? — Meddig esik még ? Ez a kérdés izgat mindenkit. Április vége van már. Itt a tavasz. Valamennyi : a csillakapni hosszú ruhát. Itt volt ma Gernyeszegi Pál úr és megígérte, hogy szerez egyet. — Pali volt itt? Óh, de jó fiú! Na, ha még egyszer eljön, nem fogom meghúzni a bajuszát. — Talán beszélhetnél, egy kissé több tisztelettel róla. 0 már idős ember, mig te egy kis pont vagy, egy semmi . .. Érted ? Zizikét fojtogatta a kacagás. Hogyisne, mikor hosszú ruhát kap. Aztán éppen Pali veszi. Nagyszerű fiú az a Pali igazán. Jaj, de pompás. Nem birt tovább magával. Trallázva futott ki a szobából és táncolva kiabált végig a folyosón : — Kisasszony, kisasszony ! Pakkoljon. Már nem vagyok kicsi lány, Adieu kisasszony! Adieu! Zizikét a mama visszahívta. Csúnyán összeszidta mindenekelőtt és igen zord hangon mondta: — Először is, ne vihogj, mert a sarokba állit- lak, másodszor, mivel nagy lány vagy, férjhez fogsz menni. Érted ? — Nem . . . dadogott Zizike. — Hát majd megérted. Ma itt volt Gernyeszegi Pál úr és megkérte a kezedet. Én és apád igent mondtunk. Te is azt fogsz mondani. Érted ? Igen ... — Hál’ Istennek ! Akkor jer ide. Na, csókold meg szépen a mamát. Hát szereted a Palit? Igen? — Igen ... — Nagyon ? — Nagyon, nagyon . . . — Helyes, akkor rendben van minden. II. Zizike meg kapta az első hosszú ruhát. Csakhogy' ez menyasszonyi ruha volt. Hosz- szabb is volt, mint más hosszú ruha és Zizike büszkesége határt nem ismert. Úgy suhogott fehér selyme a szép ruhának és a slepje hossza húzódott utánna. Igazán remek ruha volt és meg is csodálta mindenki. Liza néni azt is mondta, hogy a többi leányokat hideg leli majd, ha meglátják. Sombaton délután volt az esküvő és mama úgy sirt, a mikor Zizike fejére tette a mirtuszkoszorút. Különben mindenki sirt, csak Zizi- kének volt határtalanul jó kedve. A templom ajtóban pláne, mikor kifelé jöttek, hangosan el is kacagta magát. Úgy esett a dolog, hogy a hosszú menyasszonyi ruhában alig tudott járni Zizi. Pedig a sleppjét is felfogták. A cin teremben aztán valahogy a térdei közé gabalyodott a fehér, habos selyem és majd, hogy elbukott. Ezen kacagott aztán. Otthon óriási nagy lakzi volt. Pazarul feite* itettek az ebédlőben és még Múld bácsiék is eljöttek Nádasházáról pedig ez teljesen tizenkét óra gyorsvonattal. Lehetetlenség :s azt elmondani, mi minden volt a lakzin. Zizi kének igen kellemetlenül esett az, hogy
