Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-04-24 / 33. szám
össze az ország főfoíyója és a vele majdnem párhuzamosan futó és a város határát északról és keleti irányban egészen elzáró hegylánezok: még nyitott délkeleti oldalán az ott fekvő községek hangya szorgalma állja útját gazdasági terjedése- és erősbö- désének. Azért tisztelt és becsült minden egyéb factort, amely a város anyagi erejének elégtelenségét pótolhatja s fejlődésének biztos bázisát képezi. Bölcs, okos lelke felismerte csakhamar ezen tényezők legelejét és legnagyobbikát, felismerte azon factor jelentőségét, mely- lyel a város története oly sok éven át összeforrott, összenőtt. Ismerte e város múltját, tudta, hogy az ország szivében dúlt csaták mindegyike epesztette erejét. A régi vár omladékai, melyeknek tégladarabjaival oly szívesen és bánatos örömmel beszélgetett, élénken beszélték el neki, hogy amint az alföld hasonló nagyságú, sőt nagyobb méretű községei és városai nyomtalanul tűntek el a dúló harezok alatt és csak a szántóvető ekevasa által a földből kivetett kövekből ismerjük helyeit, úgy pusztult volna el a sok szenvedés és csapás alatt ezen város is és kopár dombok jeleznék egykori helyét, — ha e város nem a legrégibb püspöki székhelyek egyike! E város összes nagyobb culturális intézményeiben a nagynevű főpásztorok, a káptalan és egyéb papság alkotó kezét látta; sőt saját maga is tapasztalta ezen alkotó erő termékeny hatását. — Azért, jóllehet nem vallása fűzte a város főpásztoraihoz: mindenkor kegyelettel viseltetett azok iránt, nem csak azért, mert becsületes lelkének postulatuma volt az, hanem mert a város főpásztoraiban és papjaiban fejlődésének legerősebb tényezőjét ismerte és tisztelte. Minden mozgalmat, mely a város kebelében a cultura terén jelentkezett, figyelemmel és érdeklődéssel kisért. Nem is szólva arról a működésről, a melyet a legrégibb és legelső társadalmi, gazdasági, pénzügyi és culturális egyesületek élén kifejtett, nem volt felolvasás, gyűlés, a mely dr. Freysingert _ ha csak ideje engedé — körében nem tisztelte volna. Mint sokat olvasott, sokat tapasztalt, mindig gondolkozó éles elme jobban és jobban győződött meg azon alapigazságról, hogy mint a legkisebb család és legnagyobb nemzetek csak erkölcsi talajon fejlődhetnek, úgy a város fejlődésének és erejének nélkülözhetetlen bázisa a becsületes gondolkozás, az erkölcsös élet. Azért, jóllehet szivén hordta a város anyagi izmosodását, semmi haszon, semmi nagy jövedelmekkel kecsegtető intézmény sem kábította őt el, ha azzal a nép erkölcseit veszélyeztetve látta! A pénzügyi bizottság tagjai tanúi valának annak a komoly, majdnem aggályos körültekintésnek a melylyel a gyárak alapítását lattolgatta. Elhatározásai egyik mérezéjét épen ezen erkölcsi szempontok képezték. Mindannak, a ki szerepet játszik az életben, kivált ha tehetségével és egyéb szellemi előnyeivel mások felett áll, szereplése nem jó barátokat is szerez. Ezen törvény alól nem volt ment a boldogult sem. De hogy még azok is, a kiket a szív érzelmei leg- kevésbbé sem fűztek hozzá, hogy azok is tisztelettel viseltettek iránta, ezt éppen ezen jellemének, éppen szellemi nagyságának kell betudnunk. Nagy volt ő minekünk, a kik ismertük, és szerettük őt! De nagy volt ő másoknak is. A vármegye legelső és legfontosabb bizottságok tagjai sorában jelölt ki neki helyet. És a bizalmat, melyet a vármegyei közönség belé helyezett, nem egyszerű czimnek, nem üres kitüntetésnek tartá, hanem jogezimnek arra, hogy dolgozzék, hogy részt vegyen a vármegyei élet ellenőrzésében és igazgatásában, hogy a közönség érdekeit szivén hordja! Ki volt oly buzgó látogatója a vármegyei közgyűléseknek? Ki vett ki oly nagy részt a közigazgatási s egyéb bizottság munkájából? Ki fogta fel oly komolyan, ki érezte oly mélyen a választmányi tagsággal járó kötelességek egész súlyát? Felfogták és érezték mások is; de a legelsők, a legbuzgóbbak között dr..* Freysinger állott! Azért, mint e teremben, úgy a vármegye termeiben is szava súlylyal esett a mérlegbe! Már az, hogy Freysinger szólót, Freysinger mondja — is érvül szolgált, argumentum számba ment. És méltán! Mert nagy tudása, széles jogi ismeretei köztudomásúak; a közigazgatás függvénye: a discietionalis eljárás, körültekintő, a körülményekkel számoló ítélet természetes tulajdonai voltak. Ez és az önzetlenség, melylyel a reá bízott ügyet szolgálta, absolut garancziát nyújtottak az iránt, hogy érvei megbízhatók, okoskodása tárgyilagos. Nem egyszer, mikor bajokat kellett orvosolni, mikor előtérbe lépni gúnynyal, gyalázattal járt: ott a csatasorok ólén előtérbe tolva dr. Freysingert látjuk. S ő oda állt, felfogta az ellentábor csapásait, fel, ha kellett, a kicsinylés, a gúny nyilait is. De ezt nem kényszerítve tévé, hanem önként; nem meggyőződése ellenére, hanem mert az elvet, a melynek védelmére vállalkozott, maga jobbnak, helyesebbnek tartá. Küzdött rendületlenül, mert a megyének és a közönségnek java lebegett elfőtte. Azért nemes alakját tisztelet és nagyrabecsülés nymbusa vette körül, a melyben csak akkor leié örömét, ha vele szülővárosának használhatott. S használt is igen sokat! Több év óta a vármegyénél a városnak minden ügye kedvező megoldásban részesül, minden óhaja teljesül. S ha keressük forrását: dr. Freysinger tekintélyében is akadunk reá! De nemcsak a megyénél, hanem a közigazgatás legfőbb fórumánál: a minisztériumban is szavával és tekintélyével a legnagyobb nehézségeket is el tudta oszlatni, még pedig mindenkor a polgárok javára! Tisztelt Közgyűlés! Ez azon nemes élet, a melyről megemlékeznem, a melyet megelevenítenem kellett, de a melynek "csak vázlatát adhattam, mert azt teljes hűségében lefesteni annyit tesz, mint végig élni! J ügy tetszett az isteni Gondviselésnek, hogy a mikor erre a tartalmas, erre a munkás életre a városnak még igen nagy szüksége lett ve Ina, a mikor nehéz, talán legnehezebb s a város jövőjére legkihatóbb kérdések megoldásra várnak, akkor szűnt meo- világitani a tiszta, világos, tapasztalatokkal bővelkedő, nyugodt ész, akkor szűnt meg dobogni az a szív, mely oly nagy szeretettel viseltetett városa iránt, akkor némultak el a beszédes, a meggyőző, az ékesszóló ajkak. Ki volt ő, megmutatta élete, de megmutatta még jobban halála, a mely mélyen renditette meg nemcsak szeretett övéit, nemcsak jóbarátait, hanem a város egész közönségét. Ki volt ő, megmutatta ravatala! a dicsőséges ravatal, melyet a kegyelet borított be virágaival, melyet magasra emelt, naggyá, dicsővé tett azon részvét és őszinte rokonérzés, amely az elhunyt és nemes családja iránt osztatlanul megnyilatkozott. A világ legnagyobb történetírója: Tacitus, amikor művészi ecsetével megrajzolta és megfestette a legnagyobb római, a legönzetlenebb hazafi és polgár, a dicső hadvezér — Germanicus — életét és halálát, mesteri vonással fejezte be képét az Itáliában végbemenő gyászmenet leírásával. Agrippina földre sütött szemmel, megtörtén, mert mindenét veszté, vivé férje hamvait, mellette két árva gyermeke s végig az utczákon és utakon Róma és Itália legjobbjai kegyeletes tiszteletté osztozván a nagy bánat és fájdalomban. Itten nem egy nemzet, hanem csak egy város gyászolta hű fiát, de nem kisebb érzéssel, mint ama nagy nemzeté volt, mert ez a koporsó is egy önzetlen polgár, egy nagy hazafi hamvait rejté magában. Vezér volt ő, mint a rómaiak hőse, de a mező, melyen küzdött, nem a vérontás mezeje, hanem a forum czivile' a polgárjogok védelmének mezeje volt; a csaták, a melyekben küzdött és oly sokszor győzött a szellemi élet, a jog, az igazság- csatái voltak. Akinek nem adatott, hogy életében élvezze önzetlen munkájának triumfusait, aki, mint Germanicus-katonái, úgy ő polgártársai bizalmának tudatában volt legboldogabb; aki önzetlen munkájáért a diszpolgárságon kívül, melyet nagyrabecsíilt, csak egy királyi kitüntetésben részesült élete alkonyán, — mint a polgári erények hőse diadalát a temető felé vivő útjában ülte! & Hamvai után Agrippina mélységes bánatával, letörten haladt áldott lelkű neje, akihez eszményi szeretet nemcsak, de valóságos nagyrabecsülés fűzte, akinek oldalánál, akinek szivénél őrizte meg szelleme frisseségét és aki viszont benne e földön mindenét veszté: Kiséri őt bánkódó nemes csaladja; de kisérte az a nagy család is, amelynek ő gondos pater familiasa volt. Ott láttuk a ft. papság egyetemét; láttuk az úri osztályt épen úgy, mint az iparos, a földmivelő, a szegény munkás osztályokat. Ott láttuk képviselve a város egész közönségét, akiket nem a kíváncsiság, nem a szokás, hanem rokonérzés, fájdalom és tisztelet az elhunyt és itt hagyott, sújtott nemes családja iránt vezettek. Nem száraz szívvel, hanem sebzetten, könynyel szemünkben, szeretet övéinek bánatában mélyen osztozván kisértük őt a város utcáin végig, amelyeken koporsójában is mint triumphator vonulhatott, mert nemcsak a gyászba borított világitó testek, hanem az utca köve is érezte és gyászolta benne gondozóját. Méltán sóhajtott fel újságaink egyike: Hol vannak azok, akik pótolják nagyságát?! Valóban kidűltek a triumvirek! Csányi, Csávolszky nincsenek többé és a város leghűbb fia: Freysinger már szintén csendesen nyugszik a zöldelő hantok alatt! De amint él a lelke és az Istentől jutalmát elvette életének: él az ő szelleme és emléke is miközöttiink! A nagy római hős: Germanicus, nemcsak koráé volt, amelyben élt, hanem mint a polgári és hazafiúi erények hőse lebeg minden római, lebeg az utókor előtt is. Dr. Freysinger emlékének is, ameddig jóakarat, ameddig kegyelet uralkodik és honol e város szivében, — pedig mindig uralkodik, mindig honol abban —, ameddig a közönség tisztelni és becsülni tudja és akarja övéinek önzetlen szolgálatát — pedig mindig tudja és akarja is, — ameddig hálás akar lenni: addig Freysinger emlékének is e városban élni és tündöklő csillag gyanánt ragyogni kell! Aki megtudott minket győzni életében: fog reánk hatni halálában is! A polgári erények mintaképe gyanánt fog tündökölni előttünk mindenkoron, tanítván, oktatván s buzdítván, hogy kiki tehetségéhez mérten, kiki állásához és munkaköréhez képest szentelje legalább fölösleges szabad idejét, munkáját és erejét a város javára, önzetlenül és kitartóan szolgálja azt: akkor c városnak emelkednie és virulnia kell! Erre oktatott minket az ö élete, erre buzdít emléke, erre kötelez a hála, amelylyel Ő neki és e városnak tartozunk!
