Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-04-21 / 32. szám
Huszonegyedik évfolyam. 32. szám. Vác, 1907. április 21. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A város ügyei. (Közgyűlés a városházán.) Vác, ápr. 20. Tavaszt, virágfakasztó tavaszt jelent a naptár s tényleg, csütörtökre, a mely napra a tavaszi közgyűlést hirdette a polgármester, az első szép tavaszi napot kaptak. A közgyűlési terem azonban mégis megtelt (minden szék el volt foglalva, háttérben pedig érdeklődők állottak) részint mert több fontos kérdés forgott szőnyegen, dr. Freysinger Lajos emlékét is ez a közgyűlés ülte meg, végül pedig mert nem igen hittek a sok eső és hideg után a szabadba csaló napsugárnak városatyáink. (A minthogy igazuk is volt.) Két órás közgyűlés volt. Evek óta nem tudunk ily hosszú közgyűlésről. Pedig dr. Galcsek György emlékbeszédén és a tisztviselők korpótlékán kívül mi érdekes sem volt a tárgysorozatban, mégis a 39 pontot majd mindannyian türelmesen megvárták. A halottak. Nem sokkal múlt el négy óra, mikor dr. Zádor János polgármester megnyitotta a közgyűlést s elsőnek a múlt közgyűlés óta elhunyt városi képviselőket' parentálía el. Löivinger Józsefről elmondotta, hogy buzgó tagja volt a képviselőtestületnek, Péts Sándorról, hogy neki köszönhetjük szép dunai korzónkat, mert ő építette, dr. Freysinger Lajosról, a mit lehet egy munkás, dolgozni akaró, nagy munkabírású, közcélokért hevülő férfiúról lehet mondani, azt mind ékes nyelven Írásba foglalta a polgármester. Siri esend és igazi emlékezés uralgott a teremben s lehetetlen volt részvéttel nem nézni arra a helyre, a melyen még nem rég is dr. Freysinger alakját látni szoktuk közgyűlések idején. A közgyűlési terem minden jelenlevője pillanatokra elmélyedt magában, visszaidézte a polgármester dr. Freysinger szellemét és látszott minden arcon, hogy ma már dr. Freysinger Lajost nem mint embert bírálják, hanem mint nagy vezető, önzetlen lelket, kinek elmúlása fáj és pótolhatatlan veszteség a mi városunkra. Dr. Galcsek György kelt fel ezután s mondotta el emlékbeszédét a város elhunyt díszpolgára fölött. Egyike a legszebb, legtartalmasabb beszédeknek, melyek a város öreg, kicsi közgyűlési termében valaha elhangzottak. Három negyedórán néma figyelembe kapcsolta le dr. Galcsek a nagy hallgatóságot szónoki tudásával, nagy, mélyen járó bölcsességével, magasan szárnyaló gondolalaival: igaz szavaival, melyekkel dr. Freysinger Lajos emlékének áldozott. Általánosan elismerő volt a vélemény ez emlékbeszédéről s igen mély hatást tett a mindvégig néma, kegye- letes hallgatóságra. A remek emlékbeszédet, mely külön is meg fog jelenni, jövő számunkban egész terjedelmében közölni fogjuk. Bárdos Ernő 400 koronája. Eddig az elköltözött lelkekről volt szó, a kiknek a porhüvelybe szorított emberi lélek mindent megbocsát, a kikkel szemben tud nagylelkű lenni. De jött a rideg próza. Tragor Károlyt behívták városi képviselőnek, a virilis városi képviselők is bejelentették meghatalmazottukat, azután szó esett Bárdos Ernő városi fogalmazónak 40Ü korona személyes pótlékáról. Dr. Forgó Kálmán állott fel s azt mondta, hogy valószínűleg tévedés, hogy mikor a 38-ik pont alatt tisztviselők személyes pótlékáról van szó, itt külön tárgyalják Bárdos személyes pótlékát. A polgár- mester megmagyarázta, hogy a tárgysorozatban először a polgármesteri előterjesztések, azután a tanácsi, végül a pénzügyi bizottsági előterjesztések jönnek, tehát nem volt tévedés, hogy itt vették fel Bárdosnak megszavazandó személyes pótlékot, mert azt ő, a polgármester terjeszti elő, mig a többi tisztviselőkről a pénzügyi bizottság jelentése szól. Ezután fel is olvasták a polgármester előterjesztését, hogy adjon a közgyűlés Bárdos fogalmazónak 400 korona évi személyi pótlékot. Oly meleg hangú volt ez a beajánlás, hogy ha a városatyák nem ismernék Bárdos Ernőt, munkásságát, előzékeny modorát, már erre megadták volna a pótlékot. Felszólalás nélkül. Egy csomó tárgyon iparkodtak most felszólalás nélkül túlesni a városatyák. Az egyik tiszti irnoki állást régen megszüntették, Eltört játékszer. Kis gyermekágy fölött egy nő áll, oly halovány, oly bús szegény! Kezében féllábú lovacska, törtfényű könnyek a szemén. Meghatva nézem s im, egyszerre te jutsz eszembe, jó anyám, — miért nem tudtam én elhalni igy, a gyermekkor hajnalán?! Nem kellett volna durva kézzel széttépnem szép reményeid; egy angyalt sirathattál volna szived végső veréséig. Nem hullott volna bánatodra csalódás árnya sohasem, — emlékem hűn őrizte volna egy-egy eltört játékszerem . . . Vértesy Gyula. Halálos légyott. Knor-knorr, pivisz-pivisz. Hogy mit jelent az a két szó madárnyelven, azt eleddig senki sem tudja. A városok utcáin közlekedő emberek, vagy a kis faluknak egyhangú életét morzsoló jámbor nép egyformán nem hallotta azt s ha az utóbbiak közül egyiknek- másiknak az erdőben, munka végeztével, szürkület tájban meg is ütötte a fülét a furcsa madárbeszéd, lassan tovább ballagva inkább gondolt otthon levő övéire és arra, hogy mit hoz a holnap ? Mert a holnap még a falusi ember életében is nagy szerepet játszik. A szegény erdőjáró ember kieshetik a mindenható erdővéd kegyelméből. Ilyenkor pedig még nem igen akad huzamosabb munka. Azután az egyszerű gondolkozáséi embert furcsa dilemmába ejtheti az a kérdés: Mire virradunk ? Mert a szegény ember, amint óhajtja az éjjelt, a nyugalom megérdemelt óráit, ép úgy remeg, hogyha kicsiny gunyhója felé a sötétség szárnyai kiterjednek . . . Mi minden történhetik egy éjszaka? Akis gúny hót felperzselheti a vörös kakas, az ólból könnyen lába kelhet a magmalacnak, meg a liba és tyúkféléknek. Az éléskamrában is nagy üresség támadhat, hogyha a vert falat ismeretlen gonosztevők kiássák és leakasztják a jóféle oldalast, vagy a kitűnő fokhagymás kolbászt. Szóval bizony gondokkal terhelten hajtja álomra a fejét a szegény zsellér ember és akkor is csak félszemmel alszik, fel fel ébred kilép a sötét háztájra és hallgatódzik, őrködik az ő kis mindensége felett. Hogyne tűnődnék tehát azon, hogyha esten- den az erdő fái felett fura madárhangokat hall ? Pedig ez a párbeszéd, a mely a rügydagasztó tavaszi estéken az erdő felett hangzik, az a vadászember fülében édes zene. Le is tudja fordítani. Knorr ! knorr!: Szép vagy ! szép vagy ! Pivisz! pivisz !: Szeretlek! szeretlek ! Mi lehet ez más, mint egy édes vallomás, egy szerződés holtomiglan-holtodiglan. És mily vonzó az a miliő, a melyben a találka lefolyik ! Ébredezik a természet; valami fenséges, keblet dagasztó, lelket vidámitó pára száll ki a földből; langy szellő suhan el a fák felett; a tájat ezüst fénynyel vonja be a téli holdnak világa. Es az erdő mélyéről, apró tocsogók közepéről, kanyargó forráspatakoknak kiöntéséből felemelkedik a ragyogó levegőbe egy furcsa madár és lassú repüléssel: knorr-knorr hangot hallatva húz el fák felett. Vele szemben szárnyal egy másik hasonló madár, valamivel kisebb. Már-már összeérnek, de hirtelen irányt változtat az utóbbi. Nyomon követi a másik. Á kergetőzésnek az a vége, hogy hirtelen egymáshoz érnek, egy éles cvikk hangzik el s ezzel vége a légyottnak. íme a természet gyermekeinek megragadó poezise, melyhez az impulzust az örök szerelem adja meg s mi, puskás emberek, izgatottan várjuk a pillanatot, hogy a szerelmes madár lőtávolba kerüljön, aztán eldördül a fegyver s a földön vergődő áldozat csodálatosan fájdalmas panaszhangja édes zeneként járja át halló idegeinket. . . . És ha az emberek, amúgy közönségesen, elgondolják, hogy az ő szerelmi kettőseiket ily vég sohasem fenyegeti, hány akadhat közülük olyan, aki a későbbi csalódások hosszú láncolata után irigyelni kész a szalonkát, amely életének legboldogabb pillanatában enyészik el ? . . . O’sváth Andor.
