Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-03-18 / 22. szám

Huszadik évfolyam. 22. szám. Vác, 1906. március 18. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: li**lj ben egy évre 12 K, félévre <5 Kt negyedévre It K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Kgj ex szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztöseg és kiadóhivatal: 91 Jlria-Teré/.ia-rakp. 6. Hirdetések Ara □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora 60 fillér. A mi szégyenünk. Vác, márc. 16 A mi szégyenünk, hogy nem ünnepelhettük március 15-én. Az ország legkisebb községé­ben, hol magyar zászló leng, hol magyar szív dobog, megemlékezhettek a minden idők leg­szebb napjáról, a magyar sajtó és szólás-sza­badság kivívásáról, a főváros kozmopolita népe ünnepelt, csak Vác város polgárságának volt tilos a szó, volt tilos érzelmeit szabadon, az Isten ege alatt kifejezni. Méltatlan szolgái volnánk a magyar szabad sajtónak, ha ezt a szomorú tényt meg nem bélyegeznők s nem kívánnánk, hogy a város képviselőtestülete, mely hivatva van polgársá­gunk nevében legalább az erkölcsi Ítéletre, örök okulásra ne jegyezze fel a jegyzőköny­vében azt a méltatlan sérelmet, mely az egész várost március 15-én érte. Az egész ország előtt most úgy festünk, hogy Vác polgársága a legrebellisebb, csak ennek az egy városnak nem volt szabad megengedni, hogy szive, lelke keservét, vágyát a szabadság­ünnepen kiönthesse. Azt hiszik, hogy éppen Vácon tört volna ki a forradalom, ha a sza­bad szó elhangozhatik a honvédszobor tal­pán álló szónok ajakéról. Ha nem tört ki a véres harc arra, hogy a szólásszabadság felszabadulásának évfordulóján Vácon elfojtották a szabad szó megnyilatko­zását, nem kezdődött volna a forrongás akkor sem, ha az igazságnak megfelelően a mai szo­morú állapotokról szól a város polgárságának szónoka. Nem is áltatjuk magunkat, nem vagyunk mi rebellisek. Kezünk ugyan ökölbe szorul, látván ezer éves alkotmányunk ellen törő szentségte­­len hatalmat, de vigasztalódunk, hogy erősebbé lett az ezer éven át, mintsem, hogy véges emberilény bírna vele. És vigasztalódunk, mondván a költővel: megvirrad még valaha .. . Hát akkor miért volt az ünnepi beszédet be­tiltó ukáz, miért az a roppant fegyveres hata­lom, melynek mint nem imponált a hazafias kegyelet, úgy megsértette a vallásos helyet, szuronyerdejét elbújtatván a hétkápolna csen­des, imádsághoz szokott udvarán. A mi szégyenünk annál nagyobb, mert a város polgárságának filléreiből fenntartott rend­őrség vállalkozott a város polgárságának ér­zelmi megnyilatkozását elnyomni, bárha úgy tüntette fel, úgy akarta enyhíteni a merényle­tet, mintha felsőbb helyről kapott utasítást hajtana végre a legnagyobb fájdalommal, szi­vének vérzésével. Mi azonban a képmutató boszorkánykony­hába, a hol kifőzték a március idusa impozáns megünneplésének megakadályozását, belelátunk és felfedjük. A Váci Hírlap hasábjain látott napvilágot a királyi biztosnak március 15-ére vonatkozó rendelete, melynek veleje az volt, hogy a szo­kásos ünnepélyekre vonatkozó bejelentések tudomásul veendők és engedélyezendők. Vácon, hol a városi tanács a közgyűlés utasítására rendezi mindenkor ezt az ünnepélyt, a hata­lom már a városi tanácsban biztosítást nyert arra, hogy az ünneplés ha nagyobb lelkese­déssel is, de a szokásos keretben fog lefolyni. Ámde a rendőrség levelezést kezdett Rudnay val, a melynek folytatása az lett, hogy a királyi biztos felszólította Kálló Antal rendőkapitányt, hogy a rendért, békéért személyesen vállaljon felelőséget. Kálló Antal kijelentette, hogy nem vállalja, a királyi biztosságon pedig rögtön rémképet láttak s megjött az ünnepi szónok­latot betiltó sürgöny. Sehol nem történt meg ez, csak éppen a mi városunkban ! És a városi tanácsnak meg kellett hátrálnia. Szentségtelenné tette volna ünnepünket, ha a csonka programmal rendezi március 15-ikét, a sajtó és szólásszabadság ünnepét. Nem lehet, de nem is szabad a város polgár­ságának a sajtó és szólásszabadság napján elkövetett nagy sérelem fölött elsiklania. Ha jön a városi közgyűlés órája, örök tiltakozásul fel kell emelnie szavát és elitélnie, megbélyegeznie kötelessége jegyzőkönyvében a hatalom túl­kapását. Nem érdemeltük meg, hogy ilyen szégyen érje Vác városát s hogy megszégyenítésünkre a polgárság adójából fentartott rendőrségünk vállalkozzék! Vác március 15-jkéjs. Csak a szivekben egyezett a mi ünneplésünk az ország más helyén lakó polgárságával, a külsőségekben egészen más volt a mi ünnepünk. Egyetlen város az országban Vác volt, a hol a szólásszabadság ünnepén nem volt szabad elhangzani a múltat dicsőítő, a jövő reményét festő beszédnek. A királyi biztos parancsára Kálló rendőrkapitány tiltotta be az ünnepi szónoklatot s alantosainak szigorúan meghagyta, hogy ennek a rendelkezésnek áthágását fegyveres erővel is gátolja meg! Fájdalommal konstatáljuk ezt és lapunk más helyén teszszük kritika tárgyává, itt a kró­nikás veszi át szerepét s beszámol arról, milyen volt Vácon március idusának ötven­­nyolcadik évfordulója. A betiltó ukáz. A városi tanács nyugodtan tette meg elő­készületeit a márciusi ünnepre. A program már készen volt, mikor kiderült, hogy a város rendőrségén miért folyt oly titkos, nagy tanács­kozás a csendőrséggel s miért ment annyi bizal­mas sürgöny Budapestre. Kedden este adta ki Kálló Antal rendőrkapitány a következő határozatát: A múlt 1892-ik évi május hó 22-én 55 szám alatt hozott közgyűlési végzés értelme szerint a harcban elesett, itt a hétkápolnánál levő honvédek emlékoszlopánál folyó hó 15-ikén is a városi tanács által kegyelet jeléül rende­zendő ünnepély alkalmával beszéd, illetve szónoklat tartását a 302/806 számú király­biztosi rendelet alapján betiltom azzal, hogy az említett helyen folyó hó 15-én az ünnepély kizárólag kegyeletre vonatkozó szavalatok mellett tarható csak meg. A határozatot Írásban kézbesítették dr. Zá­­dor János polgármesterünknek, ki azt elolvasta, ráirta: Nem fogadom el és visszaküldte a rend­őrségnek. A hatalom igy belenyúlt legszentebb ünne­pünkbe. A városi tanácsnak az erőszakkal azon­ban számolnia kellett s minthogy a sajtó és szólásszabadság nagy napját nem akarta meg­­szentségteleniteni azzal, hogy szuronyerdő őrizze és akadályozza a szabad szót, lemondott az ünnepség rendezéséről. Még a gyászkeretes fal­ragaszok meg sem jelentek az utcákon, már hire terjedt az egész városban, hogy március 15-ikének ünneplését betiltották. Mindenütt, a hol csak erről a merényletről esett szó, a leg­nagyobb elkeseredéssel tárgyalták a fegyveres hatalom túlkapását. Reggelre kelve zászlót lengetett majd min­den házon a hűvös márciusi szellő. Soha annyi zászlót nem láttunk a városban, mint az 58-ik évfordulón. Még a püspöki palota is kitűzte a trikolort, intézetek épületein ott lengett a zászló. Csak az államhivatalokon nem volt zászló és a négy róm. kát. elemi iskolán. Le­hetetlen, hogy ez tévedésből történt légyen. x i- Az egyetemi ifjak. A váci egyetemi ifjúság még múlt szombaton elhatározta, hogy március 15-ét, ha a hatalom megtiltja is, a honvédszobornál megünnepli. Egymás közt becsületszóval fogadták, hogy még a legközelebb álló családtagjaikkal sem közük mcirállanodásaikat. csupán egyetemre járó kollégáikkal. A megállapodásuk ez volt: Reggel öt órakor ligetben, a korcsolya-ház mellett gyülekeznek s legnagyobb csendben vonulnak a honvédszobor megkoszorúzására. Előző este a koszorút leviszik a ligetbe, zászlót lenn fognak szerezni. Minden úgy történt, a mint előre tervezték. A rendőrségnek, melyet pedig lázas izgalom fogta el szerda óta, fogalma sem volt, mi lesz csütörtökön reggel. Reggeli öt órára majdnem mindannyian együtt voltak a ligetben. Zászlót szereztek a kertésztől és mentek a honvéd­szobor elé. A kerités zárva volt, de ez nem akadály, a hányán voltak, mind átugráltak a rácson és a szobor talpazatát állották körül. Kevés koránkelő látta az ifjúság hajnali készü­lődését, ezek is követték őket, ezek voltak a hallgatók. Először a Szózatot énekelték el Schöpflin Emil karnagyuk vezetése alatt, majd Remes Sándor szavalta el lelkesen a Talpra magyart. Ismét az ifjúság dalárdája énekelt s azután Ternajgó József, a gyógyszerésztanhallgatók egyesületének elnöke mondott hatásos, tüzes beszédet. A rendőrség még mélyen álmodott, mikor az ifjúság szónoka lelkesen igy beszélt a párás, márciusi reggelen: Engedjék meg, hogy napjaink komor képeit látva, e szent-helyen visszavezessem Önöket a múlt még azon eseményeihez, a melyek ez ünnepélyes percekben végigsurannak emléke­zetem kietlen vidékein. Előbb jönnek a névtelen félistenek, a kiket annyi győztes csatával, annyi babérral Világos után puskatussal kerget a bosszú gyávasága. Előttem lebegnek a hősök vértől csepegő ke­zekkel, felhasadozott lábakkal, hidegtől és éh­ségtől megrepedezett ajakkal, a mint a vert had poroszlói őket bebotoztatá abba a hadse­regbe, mely ellensége volt a

Next

/
Oldalképek
Tartalom