Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-03-11 / 20. szám
Huszadik évfolyam. 20. szám. Vác, 1906. március 11. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : h«-lj Im*ii egy évre 12 K, félévre <> Kt negyedévre ft K. Vidéken : egy évre 14 K. félévre 7 K. Egyen Hzdm drn 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerke*ztőseg és kiadóhivatal: Msiria-Teréziu-ralii». <►. Hirdetések ára 0 centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora ttO fillér. Miért folytassuk nemzeti küzdelmünket ? Vác, márc. 10 Csendőrszuronyok villogása, huszárlovak dobogása, bakák masirozása jellemzik az ország mai állapotát. Pedig hiszen, mint állítólag a király is mondta, a nép nyugodt. Hát akkor mi van a levegőben, mi tűzi vállra a szuronyt, miért a katonák készenléte? Valóban, a nép nyugalma nem változott, de a szuronyokat, karabélyokat és manlichereket kommandirozó hatalomnak lehetnek nyugtalan álmai. Az ország alkotmányát már összetörték, a polgárok sarkalatos jogait megnyirbálták, a nemzet önérzetét vérig sértették — s a nép mégis nyugodt! Mily kellemes, talán váratlan is az a tudat a hatalomra nézve, hogy .a csendőrszuronyok még nem fakasztottak vérpatakokat ennek az opponáló népnek szivéből, hogy a nemzet keserű verejtékén vásárolt manlicherek ennek a rebellis országnak hálátlan lakóit még nem lőtték halomra. Óh, magyaroknak áldott Istene, ki népednek eme a történelemben talán példátlan nyugalmat adományoztad, engedd, hogy a nemzet ilyen főnkelt nyugodtsággal küzdje tovább is élet-halál harcát, hogy egy pillanatra, se nyúljon más eszközhöz, ha^em kezében tartsa ezeréves alkotmányának szent törvénykönyvét, melyet szurony nem sebez, golyó nem talál. Ha eddig is nem a nyugodtság lett volna a nemzet fegyvere, talán már sem erőnk, sem jogunk nem volna a további küzdelemre. Mert már elmúlt Gábor Áron ágyúinak ideje és a nép oktalan halálba rohanása külföldön is legföljebb részvétet keltene, de segítségünkre azért senki sem sietne. Más legyen s maradjon a mi fegyverünk, taktikánk, az, a mire odaát, olyan jóakaraté lenézéssel tekintenek: a nép nyugodtsága. Maradjon a nép ipara és kereskedelme mellett kitartó munkássággal, hiszen úgyis kettőzött kitartással kell küzdenie, hogy a politikai viszonyok hatása alatt némi eredményt is elérhessen ; szántson, vessen és a jó Isten áldásával arasson a földművelő, ki talán leginkább érzi a súlyos alkotmányválság terhét. Csak azt az egyetlen fegyverünket ne engedjük elrabolni, minden igaz magyarnak az legyen a szive dobbanása, hogy hazaszeretetünknek, eme hitvallásunknak szentirását, törvénykönyvünknek sérthetetlenségét hirdessük szüntelen. Az ország ma már nemcsak nemzeti vívmányokért, hanem alkotmányáért is küzd. A hatalom terve, hogy az országot megtörje, véghetetlen nyomorral es szenvedéssel sújtsa s igy reméli, hogy ismét abba a járomba hajthatja a nemzetet, melyben a bécsi politikai patikának narkotikus szereitől a szabadság és pláne a legtisztább angol alkotmányosság álmaiban ringatta magát, mig ellenben tényleg csak azt akarhatta és a szerint cselekedhetett, a mint a legmagasabb Burg által célszerűnek találni méltóztatott. Ez volt a mi alkotmányunk 35 évnél tovább; de a mint a költő mondja, hogy jönni fog, úgy jönni kellett ennek a lelkeket zsibbadtságukból felszabadító tiszta látásnak. Mert ne legyen az a nép államot alkotó nemzet, nem méltó alkotmányra az az ország, melynek népe csak azért, hogy önmaga előtt, szemet hunyva az iskolákban, parlamentben, az ország határain belül alkotmányosdit játszhasson, - ez alatt saját jogkörében intézményének, alkotmányának, jövendő létének biztos romlására akaratáról lemond. Szemünkről lehullott a lepel: le a járommal! Nem kell az alkotmány, mely nem alkotmány; inkább a szolgaság, mely tehát szolgaság! Magyarország, ha az akar maradni, éljen önmagáért, de ne csak Ausztria hatalmáért. És élni fog, mert nincs mért kétségbe esnünk. Csak az ország nyugodt maradjon és ne engedje magát eltántorítani, ne hagyja el egyetlen s utolsó fegyverét, a passziv rezisztenciát. Minden mostani erőszak, az alkotmánynak tudva és akarva való minden megsértése, a hatalom részéről szinte nevetségesen konzekvens negativ álláspont, mind egy és ugyanazon ütőkártya: hogy a nemzetet megfélemlítsék s a passziv reszisztencia teréről eltérítsék. Mert mit sújt a passziv reszisztencia legérzékenyebben és. talán helyrehozhatlanul ? Azt, a mi az egész küzdelem indító rugója : a hadsereget. Csak emlékezzünk vissza azokra a pár év előtti hadügyi budget tárgyalásokra, midőn Fejéi váry akkori honvédelmiminiszter még az obstruáló ellenzéket is meggyőző adatokkal illusztrálta a magyar-osztrák hadseregnek mind. létszámbeli. mind felszerelési hiányait — a többi európai hatalmak hadseregeivel szemben. Kérte az ujonclétszám felemelésének és a felemelt hadügyi kiadásoknak megszavazását. Ne térjünk ki az azóta elmúlt hosszú évek szomorú részleteire, hanem az obstrukción és Tisza Istvánon keresztül álljunk meg ismét Fejérváry tábornok-miniszterelnök előtt. Ha vájjon a miniszterelnök visszatekint arra az öt év előtti hadseregre, melynek már akkor oly életbevágó hiányain vártak sürgős segítést, nem látja-e keservesen, hogy azóta e hiányok mily feltűnően nagyobbodtak, hogy az a lyuk, mely már akkor foltozásra szorult, most már mily tátongó örvénynyé vált ?! Pedig azóta az obstruáló töredék helyét parlamenti többség, a nemzet váltotta fel. Az obstrukciót elítélhetni, egy parlamenti kisebbség túlzásai lehetnek helyén nem valók, de midőn egy újabb parlamentben az obstruálok helyébe az ország többsége lép, még pedig az uralkodó egyenes provokálására, akkor ez a többség expiálta az obstrukció hibáit, mert ez már maga a nemzet. És ez a nemzet áll most passziv reszisztenciában, hogy rontsa az ellenfél legérzékenyebb oldalát, — a hadsereget. Ha Magyarországnak nem lehet magyar hadserege, akkor nem is a mienk ez a hadsereg s a meddig nincs hadseregünk, addig nem is a mienket rontjuk. Az úgynevezett osztrák-magyar nagyhatalommal mi nem züllhetünk, mert nem is emelkedtünk vele. Elnyomatás, erőszak, az alkotmány összetörése ne ijeszszen bennünket, mert a mig a passzió reszisztencia nemzeti összetartással csak olyan parlamenti többséget állít a hatalommal szemben, mely a nemzeti követelmények feltétlen teljesítését kívánja, addig a hadsereg nemcsak azt a, sürgetett európai nivót nem éri el, de még az előbbi normális bázist sem. Még sok korbácsütést elbír a nemzet teste, lehet még kényszerujoncozás, vagy kedvezményekkel is -csalogathatnak össze katonának való anyagot, avagy kitudja miféle orvosságokat kotyvasztanak össze abban a bécsi patikában, de ha- a nemzet összetartva küzd, nincs rá mód, hogy alkotmányosan megszavazott katona és hadiköltség álljon rendelkezésükre. És bárki, még talán a hadsereg és vele a hatalom is elhiheti, hogy ha Magyarország, mondjuk, csak öt éven át nem szolgáltatott törvényesen megszavazott katonát és hadiköltséget annak a Molohnak karjaiba, a Monarchia öt év múlva végtelenül siralmas, lerongyolt és sovány formában jelenhetik meg abban a nagyteremben, melyben a hatalmak az európai koncerteket rendezik . . . Ez a jövő képe. E cél tudatában a megengedett eszközökkel küzdjön a nemzet. Háború ez, melyben vér nem folyik. A nemzet pedig ez alatt gondozza erőforrásait, a nép maradjon nyugodt. És végre: ki tudja, még jöhetnek közbe körülmények, hogy kérve kínálják mindazt, a mit a mi kérelmeinkre nem tehettek. Ne félénkitsen a kár és veszteség, melyek az országot sújtják; adjon erőt az a dicsőséges 1848. év, melyben piros vérét hullatta alkotmányáért és nemzeti voltáért a magyar, kiről meg vagyon írva a sors könyvében, hogy létéért kell küzdenie, — de talán már nem soká. Dr. Huber József. Helyi és vidéki hirek. — Készüljünk március 15-ikére ! A városnak fogadalmi ünnepe március tizenötödike. Minden évben megüljük lelkesedéssel, kegyelettel a honvédszobornál, de talán egy évben sem volt annyira szükség, hogy magyar szivünk, magyar lelkünk minden érzését belevigyük ebbe az ünneplésbe, mint most. az abszolutizmusban. ügy halljuk, hogy a szuronyokra támaszkodó hatalom csak szuronyok közt hajlandó az ünnep megtartását engedélyezni. Két század közöshadseregbeli katona s a váci huszárok fognak kivonulni. Nem baj, ők is a mi vérünk, ők is velünk fognak imádkozni s a város közönsége higgadt lesz lelkesedésében, nem fog okot szolgáltatni arra, hogy a katonaság ünnepünkbe beleavatkozzék. A szobornál valószínűleg Fábián János ref. lelkész mondja a beszédet, a dalegyesület s az egyetemi ifjak énekkara közösen fogják a himnuszt és a szózatot énekelni, ezenkívül az egyetemi ifjúság egy tagja szavalni fog. A város polgármestere már felszólította az összes egyesületeket a csatlakozásra s mindannyia zászlója alatt fog kivonulni. A város polgárságát pedig falragaszok, melyek holnap jelennek meg, fogják felhívni, hogy megjelenésével impozánssá tegye Magyarország ünnepnapját, a szabadság hajnalának évfordulóját, melynek uj évfordulóját áhitva várja minden magyar ember. — Kovách Ernő képei a múzeumban. A városi múzeum, képtára igen kedves és érdeíuaeum Képtár
