Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-03-07 / 19. szám

Huszadik évfolyam.

19. szám.

Vác, 1906. március 7.

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak : Iielj l»en egy évre 12 K, félévre fi K, negyedévre » K. Viliében : egy evre 14 K, félévre 7 K. Kgyew nxiIiii líra 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Hirilelések Ara Q centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora fi« fillér.

vetni a felsőbbség rendeletéit, hol van az a határ, mikor a lelkiismeretnek meg kell szólalni, hogy eddig, ne tovább, mert esküdet szeged meg! Tudni akarta, hogy a város polgársága kimondja-e, tisztviselőim esze, keze munkáját bérbe vettem, de nem a lelkiismetét. Közgyűlés egybehivását kérték tehát a polgármestertől.

Igen, de még útba esik a pénzügyi bizottság. Mit szól ez a nagytekintélyű társaság a közgyűlés egybehivásához. A bizottság tehát összeült, beszéltek ott napi politikáról eleget, megkritizálták a kormányt, koalíciót, Gajáryt, Rudnayt, megyei tisztikart, Ivánkát, drága napszámot, pénzintézetek osztalékát, Magyar Esti Lapot, mely éppen akkor érkezett, kosdi út sártengerét s miután esteledett, bölcsen kimondták, nem kell közgyűlés. Nem kell, mert felhívjuk a királyi biztos figyelmét a renitens városra s nyakunkra ül. Arról bölcsen hallgattak, hogyha nyakunkra jön a királyi biztos, akkor már későn lesz cselekedni, mert az engedetlen pénzügyi bizottságtól, polgármestertől kezdve minden renitens tisztviselőn át a hallgatásra lesznek kárhoztatva. Akkor fog állam válaszúton a város tisztikara: vagy megalkuszik lelkiismeretével és teljesíti az ahszolut hatalom követelését, vagy elveszti állását, mert esküjét nem akarja megszegni.

Ráismerünk a hatvanas évekbeli Vácra ebben a pénzügyi bizottsági határozatban. Átlapoztuk az akkori abszolút idők minden közgyűlési jegyzőkönyvét. Sehol, sehol egy vélemény, egy tiltakozás az erőszak ellen. A mit a felsőbbség, az abszolút hatalom kívánt, minden úgy volt jó, úgy helyes, úgy történt. Ma, szó sincs róla, senki sem helyesel, de egy gondolattal el fognak késni, mikor nyakunkon a csendőr és nyomán a királyi biztos s akkor a város tisztikarát akarva, nem akarva már kiszolgáltatták az abszolút hatalomnak.

Úgy is tűnhetik fel — egész jogosan — hogy a pénzügyi bjzottság keddi határozatával — mentett. Tessék megérteni, nem a várost, nem a tisztviselőket, hanem — önmagát. Idő előtt vegyünk kellemetlenséget fejünkre ? Ráérünk még! És egyéni szempontból igazuk van, ha ez nem menne a más bőrére.

Tudni kívánjuk, hogy a város képviselőtestülete akarja-e tisztviselőitől, hogy az abszolút kormányt szolgálja.^ Tudni akarjuk, hogy a tisztviselő lelkiismeretét hogyan egyeztesse össze azzal az engedelmességgel, melyet tőle a mai hatalom kiván. Erre nem az opportunus pénzügyi bizottság kitérő határozata — ráérünk még! — a válasz, hanem a polgárság egyetemessége, a képviselőtestület kijelentése. A mit ezrek nevében jelent ki a hatvan s nehány városatya, kik a közgyűlést látogatják, abban niegnyugodhatik a városát szoigáló, családját szerető tisztviselő.

Egyelőre azonban a pénzügyi bizottság határozata felebbezhetetlen. Mi bátran merjük mondani, bármi jön, többé lelkiismereti kérdést a tisztviselőknél nem okozhat. Ők kötelességüket teljesítették és úgy akartak gondol-A pénzügyi bizottság és városunk tisztviselői.

Vác, márc. 5.

A város pénzügyi bizottsága, mely minden hét kedd délutánján érdekes hirek kolportázsára összeül a polgármester foteles szobájában, nagy tudományú, nagy tekintélyű társaság. Anyagilag teljesen független, egyénenkint köztisztelt polgárai ülnek benne s az a tudat, hogy a város pénzügyeit (hiába, a pénz beszél !) rendezik és rendben tartják, valami félelmetes tekintélyt kölcsönöz ennek a bizottságnak. Sokkal nagyobbat, imponálóbbat, mint a város akármelyik munkás, dolgozó bizottságának.

A pénzügyi bizottság ellen szólani nem lehet. annak véleményét el kell fogadnia a közgyűlésnek szó nélkül s mert ha véletlenül renitens hangulatuk támad a városatyáknak, bizony, bizony visszanyargal a pénzügyi bizottság s a közgyűlés hangulatát teszi magáévá, így azután meg van őrizve a látszat, hogy mégi' csak a pénzügyi bizottság véleményét, hatalmas, bölcs véleményét fogadta el a közgyűlés.

Allah növeszsze is hosszúra földi árnyékukat, tekintélyük növekedjék az .'vakke!, de ne essék rossz néven, ha mi megcibáljuk azt a hatalmas tekintélyt, mely ólomsúlylyal nehezkedett rá most a város tisztviselőinek lelkére.

A város tisztikara ez abszolutisztikus állapotban tudni kívánta, meddig tartoznak köOtthon.

Nem oly régen volt az, nem is sok éve még, Midőn te éltél, drága jó anyám.

S e kevés nap alatt mennyi fájdalomból Vettem ki részem sokszor . . . igazán.

Emberek közt jártam, kik tán szerettek is,

De a szeretet nem volt oly igaz,

Mint szivedből láttam kiáradni felém,

Mikor szivemnek kellett a vigasz.

Átérezni vágytam igaz szereteted,

Azért siettem most hazafelé;

De mire ott leltem, nem szived hangja volt S nem is anyám jött a fia elé.

Rideg hant fogadott jó messze házunktól, Odamentem én, jó anyám, hozzád,

Hogy erőt merítsek s lelkem is megedzzem, Ha szemeim itt könyárba hozzák.

Ujfalusi.

A tavaszi divat.

Divatról, öltözködésről, divatos újdonságokról Írni most, a mikor az ember szive fájdalmasan sajog — ki tudna ? Mit vegyünk ? Mibe öltözködjünk ?

Feketébe!

Feketébe — hiszen van elég mit gyászolnunk. A magunk elesett véreit — az elesett magyarokat. — Van-e Magyarországon család, a melynek kiterjedt rokonsága közt ne akadna egy „halott“-ja mai gyászos világnak. Van-e magyar asszony, a ki ma ne kívánna elzárkódni, sírni és keseregni, ki olvasna ma divatlapot, ki törődnék divatos rongyokkal? Tán még azok, a kiknek kenyerük, mesterségük, hogy vele foglalkozzanak, hogy kedvünket, kíváncsiságunkat fokozzák, még azok is levert szürke hangulattal, rossz kedvvel, minden ambíció és izgalom nélkül fognak tavaszi feladatukhoz. Az asszonyok, lányok épp hogy ruházkodni fognak — mert hát kinek volna kedve ma még az öltözködésre is ?

Szerencse, hogy a divat nem ró nagy feladatokat sem a megrendelőkre, sem a munkásokra. Csak apróságokban, diszitésekben tér el a tavalyitól. Kabát, divat minden forma, ki jobban, ki kevésbbé, de divat mind.

A szoknya tavaszszal mindig kurtul egy kicsit, hogy a téli hosszú elzárkózottság után könnyebbé tegye. De vájjon elérjük-e valaha, mi szegény asszonyok, hogy észszerűen bokáig érő kényelmes szoknyában járhassunk ? Megmerjük-e valaha tenni, hogy öltözködésünkben csak magunkra, csak jólétünkre, egészségünkre és kényelmünkre gondoljunk és nem örökre azokra, a kiknek tetszeni akarunk. Nem hiszem. Örökké csak azt fogjuk nézni, hogy mi szebb, mi illik jobban, vagy legalább is miben vagyunk türhetőbbek.

Igaz, hogy a szépségnek és tetszésnek nem elég a szép, vagy a divatos ruha — a mi nem egészen egy, — szépnek, vagy legalább tetszetősnek kell lenni magunknak is.

Ha alakunk magasságán, vagy alacsonyságán nem is változtathatunk, de délceg tartás, kőnynyű járás, friss, eleven mozgás nagyon előnyösek. Hosszú, túl sovány, vagy túl kövér alakon a legszebb és legdivatosabb ruha sem állhat jól. Az egyiken lóg, mint egy ruhafogason, a másikon pedig . . .

A blúz halhatatlan. Minél jobban törik a fejüket azon, hogy ruhaderekakkal kiszorítsák, annál jobban terjeszkedik, uralkodik és teszi magát minden elképzelhetetlen formában és változatban teljesen nélkülözhetetlenné. Noha az angolgdivat erősen terjed, a blúz után ah, mily jól esik egy finom kis angol flanelbúzba bújni.

A kalapok a legszeszélyesebbek. Senki sem panaszkodhatik, mindenki megtalálhatja a magáét, a legegyszerűbb, legridegebb formától kezdve a legelképzelhetetlenebb alkotmányig.

Napernyőt, sötétet már csak a legöregebb öreg asszonyok vesznek kézükbe. A fiatala mind világos alatt jár, a melynek szép faragott nyele legyen.

De hát kinek, minekmindezminálunk? Nekünk immár csak a gyász feketéje dukál.

Nekünk virágot is csak árvácskát szabadna viselni. Mi vagyunk a világ mostohagyermekei, a kiknek soha sem szabad semmi sem. Ha csendesen vagyunk — lustáknak szidnak; ha megmozdulunk — alkalmatlanok vagyunk; ha kérünk valamit — szemtelenek.

Hát nekünk csak gyász, csak fekete illik mindaddig, a mig férfiaink ki uem küzdik igaz jussunkat. Ida.

I VA*BonYAn ■---Yíc