Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-02-18 / 14. szám
Váci Hírlap 3 — Megszúrtak egy rendőrt. A héten történt, hogy Galba János több társával olyan helyre ment mulatni, hol tilos a zene és a nagy vigság. Az éjjeli csendre, rendre vigyázó rendőrök meghallották a nagy harmonikálást s elmentek oda rendet csinálni. Ám Galba és társai nem igen hallgattak a rendőrökre, hanem még ráadásul a tulajdonosra és feleségére székekkel támadtak. Jenes József rendőr békére intette őket, a min Galba annyira feldühödött, hogy előrántotta zsebkését és markolatig szúrta Jenes combjába. A kötelességtudó rendőr bekötöztette sebeit, aztán Fehér és Szőlősi rendőrökkel a megszökött Galba Jánost nyomozta, kitől a kést elkobozva, őt a rendőrkapitány elé állította. Jenes sebe nem életveszélyes, de most otthon seblázban fekszik. — Adomány. A szegénykonyha céljaira Jung János 20 K, dr. Lengyel Sománé 4 K, Kálló Antalné két kenyeret, Korpás Pálné 12 klgr. lisztet, öt kg. babot és 30 gomolya túrót adományoztak. Fogadják a nemesszivű adakozók ezúton is a vöröskeresztégylet leghálásabb köszönetének nyilvánítását. — Feltört szölösgunyhók. Hiába vitték el Oláh-Simkót és társait, télidőben mégis csak be kell számolnunk szölösgunyhók feltöréséről. A legutóbbi feltöréseket azonban aligha professzionátus tolvajok követték el. Törökhegyen ugyanis a napokban Gindrich József, Mikuska János és Varázséji Gyula szőlősgunyhóit látogatták meg s nem elégedtek meg azzal, hogy az elmozdítható tárgyak s felszerelések egy részét elvitték magukkal, hanem még Gindrich József hengermalmi igazgató szőlősházában összetörték a felszerelést. A rendőrség, mely a nyomozást megindította, ebből gondolja, hogy a törökhegyi szőlőkben bosszúállók jártak. — Felülfizetés. Utólag közük lapunkkal, hogy a kisváci dalestély alkalmával Molnár Máté négy koronát fizetett felül, a mely összegért fogadja az egyházi elnökség köszönetét. — Éves közgyűlés az ipartestületben. A váci ipartestület ez évi közgyűlését február 25-én (jövő vasárnapon) a tagoknak kellő számban való meg nem jelenése esetén pedig március 4-én tartja meg a városháza közgyűlési termében. — Húsz lövésért 130 korona. Bóna Imre, ki lopásért már két évet ült, a napokban széles jókedvvel és egy társával Újpestről felrándult Vácra. Volt egy kis pénze, a mit akkor kapott, mikor az újpesti Danubiustól elbocsátották s addig nem volt nyugta, még mind el nem itták. Mikor aztán tökrészegek lettek, Bóna előrántotta revolverét s lövöldözni kezdett. A Korona előtt ijesztették először a járókelőket, majd a belső városba jöttek, rálőttek a postaépületre s vagy húsz patronjuk fogyott el a fegyverből. Az éjjeli rendőrjárat végre is rájuk akadt s jBorzák rendőr kicsavarta Bóna kezéből a revolvert, egy másik elkapta Bóna sapkáját, de a részeg ember társával eltudott menekülni, kezeik közül Hajnalban nagyon fázott Bóna feje,, hát bejött a rendőrségre sapkáját keresni. Szívesen ott tartották s reggelre Kálló Antal elé állították. A rendőrkapitány a húsz lövésért Bóna Imrét örökre kitiltotta Vácról, 130 koronára büntette, (esetleg nyolc napi elzásásra) s végül Újpestre, illetőségi helyére toloncoltatta. — A művezetők mulatsága A művezetők országos szövetségének XXXVII. váci-kerülete február 24-én a Hochmayer-féle sörcsarnok helyiségébenfarsangi mulatságot rendez: Beléptidij: Személyenként egy korona. Gsaládjegy 3 személyre 2 korona. A tiszta jövedelmet az özvegyek, árvák és a rokkantak segélyezésére fordítják. Felülfizetéseket köszönettel fogadják ős hirtapilag nyugtázzák. — Közgyűlés egy olvasókörben. Ifj. Hegedűs Pál elnök a felsővárosi kát. olvasókör tagjait február 18 án délelőtt ‘/jll órakor közgyűlésre hívta egybe. A közgyűlés tárgyai az: Elnök és jegyző választása, évi számadás kimutatása és az esetleges indítványok. — Milyen a vitéz huszár hatvágása ? A Pápa-féle katalinai pusztán Gáspár József számadó nem a legjobb viszonyban él a szomszédokkal. Mindegyik meghunyászkodott előtte, csak az egyik társa nem, a ki bízott abban, hogy van neki egy veje a morvaországi Weiskirchenben, a ki a császárt szolgálja ott, hát bátor ember, majd megtanítja Gáspárt móresre. Jól is számított. Öreg betűs levélben megírta Szabó Bertalan közhuszárnak ez eseményeket, Szabó pedig, mikor mindenről értesült, levelet irt Gáspár Józsefnek. Amugyan huszárosán, kacskaringós káromkodással megírta neki, hogy vigyázzon magára, mert a fejét levágja s megfogja mutatni, hogy milyen a vitéz magyar huszár hatvágása. Gáspár egy darabig rejtegette a fenyegető levelet, de mert már közel van a weiskircheni huszár szabadulása, a dühe pedig még mindig nem engedett, jónak látta a levéllel bejönni a rendőrségre. Itt előmutatta a fenyegető levelet s őszintén megvallotta, hogy nem vágyakozik megismerni, milyen a vitéz magyar huszár hatvágása, hát bepanaszolja Szabó Bertalan huszárt. Jegyzőkönyvet vettek fel vele és az illetékes katonai hatóságnak azt megküldték. Most már nyugodt Gáspár József, mert tudja, hogy a fenyegető huszárt megbüntetik s jó hosszú időbe telik, hogy hazajöhessen fenyegetését beváltani. Addig pedig mindegyik szomszéddal ki lehet békülni. — Ellopott sonkák. Tragor Ignác házából a napokban ismeretlen tettes két nagy sonkát a nélkül, hogy bejelentette volna, ellopott. A rendőrség keresi a tolvajt. — A magyarok büszkesége. Rákóczi Ferenc a magyarok büszkesége. Most, hogy a magyar kormány kieszközölte, hogy hamvait Törökországból hazahozzák „Tolnai Világ-Lapja“ olyan dologra határozta el magát, mely az irodalomban páratlanul áll. Nem kisebb dologról van szó, mint hogy mindenki egy Rákóczicsoportot ábrázoló dombormű öntvényt gyönyörű keretben kapjon, ki „Tolnai Világ- Lapjá“ ra január 1-től előfizet. Ez a dombormű igazi mestermű s mint említettük, ha előfizet „Tolnai Vitág-Lapjá“-ra félévre, az eredeti ár, vagyis 4 frt helyett 3 frital teljesen ingyen kapja ezen domborművet, csupán a keretet számítja fel a kiadó, a mi 2 frt 50 krajcárba kerül. A cél az, hogy az előfizetővel megösmertessék a lapot s ha megszokta, biztosra vehető, hogy megmaradt előfizetőnek. Előfizetések a „Magyar Kereskedelmi Közlöny “-höz küldendők, Budapest, VII., Dohány-utca 16-18 (ezelőtt Károly-kőrut 9). — Ingatlanforgalom Vácon és vidékén. A váci kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság területén a lefolyt héten a következő ingatlanok kerültek átírás alá. Vácon : Ulrich Károly és Ulrich Géza a váci 7736., 7737. hrsz. ingatlana özv. Korpás Ferencnére, szül. Zatocsil Terézre 1200 K-ért, Fazekas Ferenc, mint kk. Fazekas Ferenc törv. gyámja a váci 2128. hrsz. háza Rácz Jánosra és nejére, Kosdi Juliannára 1770 K-ért, Márton András, úgyis mint kk. Márton Julianna t. t. gyámja a váci 2180., 4581., 4580,1 hrsz. ingatlanai ifj. Szíjártó Andrásra és nejére, Gúzsai Erzsébetre 1800 K-ért, Özv. Novotng Károlyné, szül. Dávid Katalin a váci 978,1. hrsz. 110 □-öl területű ingatlana Csehek Ferencre és nejére, Gyurkovics Rozáliára □-öle 4 K 80 f-ért, Bajor Mária a váci 1828. hrsz. ingatlana Csekó Mihályra 1800 K-ért. Vidékén : Sziráki István és neje, Hubina Katalin a dunakeszi 587/2. hrsz. 159 □*öl területű ingatlana id. Király Jánosra és nejére, Kada Terézre □-öle 2 K-ért, Dudás Mihály a váci 2344., 2345. hrsz. ingatlanai Dudás Jánosra és Dudás Józsefre 400 K-ért, Prekopa István a sződi 2855/1., 2856/1., 2857,1. hrsz. ingatlanai Kiss Istvánra 200 K-ért, Geletó Márton a csomádi 1455/2. hrsz. ingatlana Jalusz Mihályra és nejére, Lipiczki Juditra ajándékozás /nmén, Oberrecht János a veresegyházi 2980— 2983. hrsz. ingatlana leányára, Oberrecht Margitra ajándékozás címén, a Belvárosi Takarékpénztár részvénytársaság a sződi 4912. hrsz. ingatlanból 1200 □ ölet N. László Jánosra és nejére, Veres Rozáliára 3600 K-ért, u. a. a sződi 5263. hrsz. ingatlanból 1580 □ ölet Sziráki Istvánra és társaira 5748 K-ért, u. a. a sződi 4912. hrsz. ingatlanból 800 □-öl B. Száraz Istvánra 10499 K 68 f-ért, u. a. 4910. hrsz. ingatlanból 800 Q-öl Blaskó Károlyra és ne jére, Nagy Annára 7600 K-ért, u. a. 1200 □-öl Sziráki Istvánra és nejére, Hubina Katalinra 6080 K-ért, u. a. 4912. hrsz. ingatlanból 1200 □-öl ifj. Kiss Istvánra és nejére, Száraz Rózára 3600 K-ért, u. a. ingatlanból 800 □-öl Lengyel Jánosra és nejére, Szűcs Máriára 7252 K 16 f-ért, u. a. ingatlanból 800 [J-öl ifj. Kiss Ferencre és nejére, Kenyeres Rozáliára 6700 K-ért, ifj. Stern Bernát és társai a dunakeszii 5259/29. hrsz ingatlanuk Stern Józsefre 100 K-ért, Ottenbach István és neje Stroffek Hermin a dunakeszi 194. hrsz ingatlana Droppa Józsefre és nejére, Németh Máriára 3200 K-ért. — Uj fogorvos. Dr. Friedman fogorvos rendel mindennap délelőtt 8 — 10 óra közt a Középvárosi-főút 19. sz alatt levő lakásán. — A Váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 100 kgrmként: dozaőrlemeuy: A-ziaii dara A B szaru 28 k 00 fill. — Asztali dara G s/.ain 27 k 00 till. — Kimlvliszt o «z. 27 K 00 fill. - _i.i■ i j os. I 1 sz. 26 k 00 ''ül - E sor. mi 'semiyeiiszt 2. sz. 24 K 40 fill. — Zsemiveliszt 3. sz. 23 K 40 fill — Eisörendű kenyérliszt 4. sz. 22 k 60 fül. — Közepkenyérüszt 5. sz 21 K 80 fül. — Kenyérliszt 6. sz. 19 K 80 fill. — Baniakenyérliszt 7. sz. 18 K 00 fill. 7V sz 16 K 20 fill! — 7%. sz 14 K 80 fül. — Takarimulviiszt 8. sz 12 K 60 fül. — Korpa finom F sz. 10 K 90 fül — Korpa goromba G sz. 10 K 90 fii!, —öcsi! 12 Is 00 fill. — Konkoly 10 K 2) fül. — Bükköny 14 K — fül. — íiozsőrlemeny: 0 sz. 22 K 40 fill. — 1. sz. 20 K 80 fill. — Frl. 20 K — f. — II. sz. 19 k 20 fill. 111. sz. 15 K 60 till — Fki — k — fill. — Rkorpa 1 I k 20 fill. Anyakönyvi kivonat. 1906. február 6 tói 13 ig. Születtek: Jenes János kisbirtokos leánya Verona r. k. —, Kőbl Miklós korcsmáros halvaszületett fia —, Megtért Gábor gőzmalmi kocsis leánya Ilona r. k. —, ifj. Szabados János földmives ikerleánya Julianna és Rozália r. k. —, Németh József urasági tehenes fia József r. k. —, Vadkerty Ferenc kisbirtokos fia Lajos r. k. —, Vogel János szövőgyári munkás leánya Anna r. k. —, Nagy Emilia fia Pál, Dezső r. k. —, H. Együd Lajos kisbirtokos leánya Mária ev. ref. Meghaltak : Gsanki András 59 éves ácsmester, ev. ref. (tüdőgümőkór) —, Simon Margit 17 napos, r. k. (veleszületett gyengeség) —, Farkas József 78 éves nyug. főfegyőr, r. k. (aggkori végkimerülés) —, Kőbl Miklós korcsmáros halvaszületett fia. Házasságot kötöttek: Horváth Gábor máv. állomásfelvigyázógyakornok r. k. és Koncsiczky Mária r. k. - , dr. Knoblauch Géza ügyvéd ág. h. ev. és Franyó Gabriella r. k. —, Seres József hentes r. k. és özv. Danek Ferencné, Wazats Mária r. k.