Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-12-12 / 96. szám
2 Váci H i h la r célja megszűnt, közvetve azonban továbbra is feladatául lűzte a hazafias cél szolgálását, nevezetesen pe jig az iparnak és kereskedelemnek társadalmi akció révén, nemzeti irányban való fejlesztését,Jerősitését, meghonosítását. Kiadta a jelszót: pártoljak a hazai ipart! Közeledik a kaiácsony. A legszegényebb ember is megereszt egy két garast, hogy magának, övéinek örömet szerezzen. Százakat, ezreket tesz ki az összeg, melyet alkalmi dolgok bevásárlására kiadunk, a melynek, valljuk meg, negyrésze külföldre vándorol, a külföldi gyárosok, kereskedők zsebeit gazdagítja. A fővárosban, de számos vidéki városban a karácsonyi ünnepek alkalmából bazárokat, vásárokat rendeznek, hogy szemléltetővé téve a magyar ipar termékeit, annak pártolására serkentsék a vevőket. Azoktól a városoktól, melyek az említett mozgalmakban előljárnak, a mi társadalmunk sem maradthátra, kereskedőinken hát a sor, hogy azt, mit a társadalom még mulasztott, ők pótolják az által és a képen, hogy a karácsonyi ünnepek alkalmából lássák el magukat magyar gyártmányukkal, tegyék azokat kirakataikba, szerezzenek annak reklámot, hogy igy a hazafias önérzetet felkelve a bevásárlókban szolgálják a hazai ipar nagy horderejű eszméjének megvalósítását. — Közgyűlés a városházán. Holnap, csütörtökön tartja ez évben utolsó közgyűlését a város képviselőtestülete. Egy csomó telekügy, árlejtések bejelentése, polgármesteri és tanácsi jelentés van napirendre tűzve. Lesz szó tisztviselői állások betöltéséről is. A segédszemélyzetnek, a szolgáknak és alkalmazottaknak karácsonyi szokásos megajándékozásáról ez a közgyűlés határoz. Kíváncsian várja a város tisztikara,hogy a pénzügyi bizottság a tisztviselők fizetésrendezését ebben a közgyűlésben tárgyaltatja-e. Egy közgyűlési határozat ugyanis kimondja, hogy 1907-től életbelép a fizetésrendezés, a melyet réges régen vár a tisztikar, de még eddig tervezetről sem hallottunk. — Mit akarsz szerencsétlen ? Nem tudod a teendődet mamlasz? . . . És én talán éppen ez arcátlan követelésre makacskodtam. Nem, nem ! Akarom tudni mi lesz ebből, mire Budapestig jutunk ? És mive gondoltam, hogy igy jobban célhoz jutok, fáradtan csuktam le pilláimat, mint egy kimerült, tűzkárt liquidaló ügynök. Ez használt. A szőke úr azonnal elkezdte. — Reszketve lesem régóta a pillanatot, hogy egyedül legyünk. És most egyedül vagyunk. — Oh nem, nézze! (Bizonyosan rám mutatott a feketeruhás asszony). — Ez az elfásult vigéc ? Hisz ez úgy alszik, mint egy bunda. Különben legközelebb kitétetem innét. Engedje, hogy bemutassam mrgamat. Barlanghy Lajos vagyok. — Megnevezzem magamat én is? — Kétségkívül. — Nem uram ! Inkább elmondok önnek egy szomorú történetet, az én történetemet. — Csupa fül vagyok és erre egy gyöngéd csók cuppanása hangzott föl. Kissé felnyitottam szemeimet. Akkor emelte fel a szőke úr a fejét a szép asszony kezéről. Az asszony pedig mosolygott, lágyan, édesen, biztatóan. :— Nos hát, én özvegy vagyok. Húsz éves és özvegy. Férjemet három hete temették el. Fájdalmat megyek felejteni. (Mosolyogva mondotta, én legalább úgy éreztem). — Szerette férjét? — Esküdtek 1907-re. Tegnap állították össze a pestvidéki törvényszéken Hónap Kamii törvényszéki elnök vezetése alatt 1907-ben működő esküdtek névlajstromát. A bizottság ülésén dr. Zádor János polgármester városunk, dr. Morlin Zsiga megyebizottsági tag pedig a törvényhatóság részéről volt jelen. — Élj egyzés. Szlachánpi Béla fegyintézeti tiszt, a váci fiatalság kedvelt tagja jegyet váltott Roller Pannikával, Roller Ármin gabonakereskedő kedves és szép leányával. Boldogság legyen osztályrészük ! — A magyar építőipar védelme az osztrák betolakodás ellen. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter legutóbb körrendeletét intézett az összes államépitészéti hivatalokhoz. Ebben utal arra, hogy egyes külföldi cégek kevéssel egy bizonyos közmű létesítésére vonatkozó versenytárgyalás előtt, illetve általában azzal a célzattal jegyeztetik be cégüket nálunk, hogy mint formailag magyar cégek, állami és törvényhatósági építkezések s közművek létesítésére a siker reményével pályázhassanak, holott a valóságban az ilyen cégek súlypontja a külföldre esik s tőlük sem hazai műszaki erők, sem a hazai munkások alkalmazása nem várható. Elrendeli tehát, hogy az eljáró hivatalok a középitkezések és közmunkák odaítélésére vonatkozó javaslataik megtétele előtt az olyan pályázó magyar cégektől, melyek a hivatal előtt nem ismertek, ajánlatuk azonban a legkedvezőbb, rövid utón kérjenek bizalmas tájékozást az illetékes kereskedelmi és iparkamarától abban az irányban, vájjon e cégek mióta vannak bejegyezve és valóban magyar vállalkozó cégeknek tekinthetők-e? — Nincs többé hat krajcáros borotválás ! A váci borbélyokon és fodrászokon a múlt hetekben különös idegesség volt észlelhető. Titokzatosan viselkedtek s tánácskozásra gyűltek össze, melynek eredménye most már nyilvánosságra került. Minthogy mindennek az ára felment, ők is emeltek. Mindazonáltal nem általános áremelést rendezetek, csupán egy régi megszokáson változtattak. Ugyanis a városban igen sokan vannak, a kik a fodrászüzleteket szombaton és vasárnap, mikor ott amúgy is sokan várnak egymásra, hogy sorra kerüljenek, ellepik és 2 —3 hetes borostás szakállukon rontják a borbélyok késüket öt és hat krajcáros fizettségért. Ezt az árat szüntették meg közösen a váci fodrászok és elhatározták, hogy 1907. január elsejétől tiz krajcáron alul senkit sem borotválnak meg. Nem csak ígéretet tettek egymásnak, hanem erre pénzbüntetés terhe mellett Írásban kötelezte magát minden váci borbély. A ki ezt a kötelezettséget megszegi, első ízben húsz, másodízben ötven, harmadik ízben pedig száz koronára lesz büntetve. A büntetésekből befolyó összeget jótékony célra szánták : szegény gyermekeknek ruhát vesznek abból. Január elsejétől tehát minden borbély vigyázni fog a.másikára, hogy a megállapodást meg ne szegje s hogy ha megszegi, a büntetés összege jótékony czélra befolyjon. — Halálozások. Nagy kort ért öregek haláláról adnak hirt a gyászjelentések. Néder Károly ny. kántortanitó élete 82-ik évében elhunyt. — Klimstein Ferencné, sz. Szittinger Karolina 81 éves korában jobblétre szenderült. — Özv. Zatocsil Ant.alné, sz. Liner Teréz egy nagy és neves család anyja élete 78-ik évében e hó 8 án meghalt. Temetése e hó 10-én volt nagy részvét mellett, mikor hűlt tetemét a középvárosi sirkertben levő családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. — Nyugodjanak békében! — Vasútállomás Újpesten. Közhasznú mozgalmat indítottak Újpesten arra, hogy a Budapest—Esztergom közötti vasútvonal helyi állomást kapjon Újpesten. A jelenlegi vasútállomás messzire a községtől, a budapesti határ területén fekszik, a hová villamos vasúton közlekednek az újpestiek 10 fillérnyi vitelárért. A csak 15—16 ezer lakossal biró Eperjesen, a várostól szintén messzire feküdvén, a vasúti pályaház, a város alsó részén, közvetlenül a házak me.lett, vasúti megállóhelyet létesítettek. Ezt kívánják az újpestiek is. Olcsón, könnyen rendezhetni be ilyen vasúti megállóhelyet a régi temetőnél, a kikötő vasúthidja élőtt, a mely pont a község fő-utcájától, az Árpád -— Hallgasson végig, aztán mondja, hogy szerethettem-e ? Férjemet Márton Istvánnak hivták. — Az ireghi Mártonokból ? — Azokból. — Hisz azok mind a klinikán halnak meg! — 0;t. Férjem is ott halt meg. A tüdőbetegek osztályában. Családi körömben a nyarat töltötte csupán. Akkor is köhögött. Oh, barátom, az én családi életem csupa tragédia. Szeretett ez az ember nagyon, odaadón, őrülten. De megcsalt! Mert előttem folyton az egészségeset játszotta. Pedig beteg volt. Esküvőnk előtt fél éjszaka a verandán ültünk együtt. Hűvös őszi szél fújt. Én fiatal, edzett lány voltam, fel se vettem, ő sokszor összerázkódott, de mikor figyelmeztettem, hogy meghűti magát, ellenállt. Másnap esküdtünk. Vőlegényem arcán akkor vonult végig a halottsápadtság, a mely nem hagyta el arcát többé soha. És az esküvő ? Óh az rettenetes volt. A házasság esküje drákói! Drákói, barátom. Hogy soha, semminemű nyava yában el nem hagyom! Alig mondtam el ezt, ifjú férjem ájultan esett le az oltár szőnyegére. Fejét megütötte az oltár sarkában. Az ütés kék helye még akkor is látszott, mikor kiterítettük , . . A szőke úr feszelegni kezdett. Nagyon feszélyezte ez a romantikus, hosszú história. De hát csak hadd panaszkodja ki magát az a feketeruhás asszony . . . — Azóta férjem nem épült fel soha. Három évig viseltem a hitvesi eskü mártiromságát. És ez a lassan haldokló férfi rémitő volt. Féltett. Kémekkel vétetett kürül. Kínozott. Óh, barátom, én végig szenvedtem a purgatóriumot itt a földön, vágyakkal, ifjan s reménytelenül. Ez az én történetem. Ugyebár szomorú történet ? Megható történet. Én szánom önt asszonyom. De nem veszi- e észre, hogy a Gondviselés hozott össze minket ? Én érzem. Életemnek az a kötel°sség jut, hogy elfeledtessem szenvedéseit. Ne tartson vakmerőnek, asszonyom, mert szivem együtt zakatol a vonatkerekekkel és ellentállni nem tudok neki. Én kegyedet sze . . . . . . E percben nagyot ásítva szétterjesztettem lábaimat. Szemeimet bambán meresztettem társaimra, mint a ki hirtelen, álmából ébredt volna fel. Az időből kizavart ifjú pár boszankodott. Szerencsére nagyot sivitott a vonat. A kalauzt megvesztegettem és más hely híján egy harmadik osztályban helyezkedtem el. Ezeknek a históriájára nem vagyok kiváncsi többé. * Két nap múlva a Dunaparton láttam a vasúti ismerősöket. A gyászruhás asszony sugár termetére már akkor világos selyem empire ruha simult, — bizalmasan sétált a szőke fiatallal karöltve. Az asszonyka boldogan nevetett és azt vitatta, hogy legjobb lesz a konvencionális nászutat megtenni Olaszországba, a Baedecker szerint ... Verner László.
