Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-11-04 / 85. szám

Huszadik évfolyam.

85. szám.

Vác, 1906. november 4.

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora 60 fillér.

Rákóczi hazatér.

Irta és előadta a váci Rákóczi-ünnepen GERGELY MIHÁLY.

(Kívülről A hej! Rákóczi Bercsényi . . . kezdetű kuruc ének hallatszik. Az ének után.)

Messze, messze nagy Törökországban a zugó Marmara a tenger partján, a rodostói lazaristák kla tromának kriptájában felpattan egy koporsó födele. Kilép egy fényes, sugár alak, megzörgeti a körűié fekvő koporsókat.

— Keljetek fel ti kétszáz éve nyugvó vitézeim, — szól dörgő hangon, — ébredj hosszú álmodból édes anyám, kelj fel sírodból hős mostoha atyám. Ébredjetek, fegyverkezzetek, riadjon a tárogató hangja, lóra kell ülnünk, haza kell mennünk, veszélyben magyar szabadság.

A hívó szózatra ébrednek a holtak : Zrínyi Ilona, a hőslelkű magyar asszony, férje Tököly Imre a daliás kuruc vezér s nagy Bercsényi Miklós, Eszterházy Antal, Sibrik Miislós s mind a bujdosók, kik kétszáz éve elhagyták az árvává lett szegény Magyarországot.

— Nehéz álmom volt, — folytatta Rákóczi, azt álmondtam, hogy újra bajban van a magvar alkotmány. A magyar szabadság lelkiismeretlen hóhérai veszélybe döntötték a hont, elárulták a haz'á 4£éftt Gügyét.‘UTefíósak ősi ellénségürík a német szorongat bennünket, bent a honban megtántorodott magyarok gonosz munkája rombol. Hallottam édes anyánk, Magyarország hivó szavát, siró hangon kiáltott bennünket, hová lettünk, hová mentünk ? Fegyverre, fegyverre, indulnunk kell Magyarország felé.

A szellemhősők elhagyják a sírboltot, fegyverkeznek, lóra pattannak.

Az éj sötét. Tomboló vihar dúl. A márvány tenger zugó habjai haragosan csapkodják a partot. Ezer villámtól kigyul az ég, csattogó menydörgés rekesztetteti meg a világot. A szellemek órája kong. Lassan, lassan elül a vihar. A felleg elvonul. A fekete égbolton keresztül húzódik a csillagok miriádjából kirakott tejut, a hadak útja. Oly hivogatólag mosolyog a lent álló szellemcsapatra.

Egyszerre haj! felpattannak a lovak s a csontkeblű vitézek fenn száguldanak Csaba királyfi utján. Elől a fejedelem hófehér paripán. Hosszú haja lobog a szélben, drágaköves palástja húzódik utána, fényes szablyája lobogó lánggal ég. Mellette édesanyja, a hőslelkű Zrínyi Ilona sudár alakját megvilágítja a kard lobogó fénye, tündöklő arcát glóriába vonja a kelő hold mosolygó sugára. Utánuk Tököly, Bercsényi s a többi hősök tüzet fúvó táltosaikon, ragyogó vértezetük, lángoló kardjuk bevilágítja a sötétséget. Felhangzik a régi harci nóta: Rajta kuruc, rajta, ne nézd ki az apja, ne nézd ki az anyja.

Kaszabold, darabold pusztuljon a fajja egyszálig, halálig.

Mint vihar a habnak neki a labancnak, a kutya labancnak.

Alattuk eltűnik a Feketetenger, magas hegyek ormát nem is éri a patkó. Falvak, városok gyors egymásutánben maradnak mögöttük. Felcsillog a holdfényban az első ismerős,

| a Duna folyam. Száguldva rohannak a csillag utakon. Havasalföld mocsaras vidéke felett vissza az árva, az elhagyott magyar hazába . . . S a mint közelednek, önkénytelenül ajkukra jő a Magyarország védasszonyának segítségét kérő ősrégi ének: Boldog asszony anyánk.

(Kívül ének hang.)

A határra értek. Már le akarnak szállni a Kárpátok oldalára, mikor ragyogó fény támad előttük s fényes felhőn megjelenik az Isten anyja.

— Hallottam hozzám sóhajtó imátokat, édes gyermekeim s meghallgattam kérelmeteket. Ereszszétek le a fegyvert. Dugjátok hüvelybe kardotokat. A vihar elült, mely hazátok fenyegette, nincs szükség harcra, fegyveres védelemre.

De ne forduljatok vissza megkezdett utatokról. Menjetek haza, az árva hazába s otthon pihenjetek tovább. Legyetek őrei a magyar szabadságnak. Buzdítsátok munkára a esüggedőt, öntsetek erőt a lankadok karjaiba, mert nem fegyverrel, de munkával kell most már megtartani a magyar szabadságot. — E szavakkal eltűnt a Nagy Boldogasszony, Magyarország pátronája.

A hősök pedig leszállnak az ország határára s zokogv.-s ölelik az édes feí.za- ..

Az erdő fái közül egy ifjú közeleg feléjük. Olyan ismerős a fejedelem előtt. Bercsényi uram szintén bizakodik, hogy látta valahol. A közeledőnek a boldogság derűje honol szép arcán. Leborul:

— Légy üdvös hazádban, nagy Rákóczi Ferenc. Ismerd meg a te leghűbb szolgádat, a te legkisebb vitézedet, ki áradó örömmel kö; szönt téged. Én vagyok Jávorka Ádám, a diák. Én vagyok a ki elsőnek jöttem látni érkezesedet, elsőnek csókolni drága kezedet. Én vagyok a nemzet reménye, a szabadság varázsa, a hon virága, ki ott voltam e szép ország alapításánál Árpád apánkkal, ott küzdöttem IV. Béla oldalán a vad tatár csorda ellen, ott harcoltam Nagy Hunyadink mellett a török dúlás vérzivatara között, veled űztem a német hordát, veled a gyáva labancét. Ott ünnepeltem félszázaddal ezelőtt március Idusán a szabadság felkelő napját, ott voltam Buda ostrománál, a nagysarlói, az isaszegi győzelemnél, ott zokogtam a világosi nagy temetésen s ha majd jön a nap, melyen üzenni fogsz te és az újabb idők hérosa, ott leszek feltámasztani az elfogyott rigimentet. Én vagyok a magyar ifjúság. Üdvözöllek én jó uram, én jó fejedelmem.

Rákóczinak köny szökik szemébe. Arca $ir és mosolyog. Keblére öleli a térdelő itjut s a csatlakozóval együtt folytatják az utat.

És mennek tovább a Bánát kenyértermő sikján keresztül. Elpusztult vidék helyett kövér vetésű rónaság, virágzó falvak és városok kinyúló tornyai fogadják messziről a drága vendégeket. Útjukban megmozdulnak a sirok, ébrednek a rég elhunyt vitézek alvó szellemei s nőttön nő a szellemek csapata.

Egyszerre Arad felől harcizaj hallatszik.

(A Kossuth nóta szól.)

Riadó zene akkordjait hozza feléjük a szellő. Felzúg valami tüzes lelkesítő dal; uj csapat

közeledik. Vezérük hatalmas óriás, mellét veri rengő szakálla, mankóval kezébe jő Rákóczi felé. Mögötte daliás férfiak. Meghajtják a nemzeti iobogót. A mankós óriás szól:

— Isten hozott haza, fölséges jfejedelem. A ) bujdosókat köszöntik a vértanuk. Ti vagytok

a szabadság számkivetettjei, mi vagyunk a vértanúi. Titeket kiüldöztek a hazából, mi szerencsésebbek voltunk, mi itthon haltunk meg. Ismerj meg bennünket, Rákóczi Ferenc. Én vagyok Damjanich János, mi vagyunk az aradi tizenhárom.

A két hős megcsókolja egymás, két csapat összeölelkezik s együtt mennek Buda vára felé.

S a mint vonulnak, utjokban folyton csatlakoznak az elhunyt vitézek árnyai. Minden hant, minden fa, egy-egy szellemmé változik. Hadsereggé nő a csapat. Mert bármerre menne az érkező fejedelem, van-e rög széles e hazában, melyet nem öntözött magyar vér? Van-e hely, a hol nem nyugosznak porló magyarok elszórt csontjai ?

Szegednél várja őket a föld népe. Ifjak és öregek. Szónokuk galambősz ember.

— Mi vagyunk a magyar nép, fogadd hódolatunkat, fölséges fejedelmünk. Mióta elhagytál, mennyit sirattunk, nehéz napjainkban meny-nyft szenvedtünk, mennyit Sanyarogtumk. M'égi*. nem panaszkodni akarunk neked, de örülni jöttödön. A te jöveteled a jobb jövő záloga, légy a mi mentőnk, légy a mi védő szellemünk, mert mi vagyunk az ország gerince, a mi szükségünk a haza szüksége, a mi boldogságunk a haza boldogsága. Isten hozott mi jó Urunk, mi jó Fejedelmünk.

A fejedelem megcsókolja az öreg embert s tovább halad a százezrekre nőtt tömeg. A Duna felől vágtatva jön béri Balogh Ádám, vígan táncol alatta fakó lova. A kecskeméti pusztákon cigánykaraván tűnik fel előttük. Czinka Panna nótája, majd tárogató szó hallatszik a Rákóczi nóta édesbus hangjaival.

(Hegedű és utnna tárogató szól.)

A sátorból kijön Czinka Panna és Barna Mihály, Rákóczi prímása, zokogva borulnak le a fejedelem előtt. Barna Mihály szól :

— Visszajöttét tehát, legkegyelmesebb urunk.

Emlékszel-e hiikor a Beszkidek ormán búcsúztál a hazától ? Földre vetettem magam előtted s keserű könyek közt zokogtam : — Mégy, mégy fölséges fejedelem, elhagyod a vagyont,^ keresed a nincsent. Tudtam én akkor is, hogy! vissza fogsz jönni, jó uram. |<

A fejedelem mosolyogva emeli fel a hű «' cigányivadékot.

Tovább mennek. A csatlakozó szellemhadakkal már millióra nő a hatalmas sereg. A szentlőrinckátai temetőben szintén mozdul egy sir. Kilép belőle Bottyán apó, a nagy kuruc tábornok. Szárnyas lován mint száguld Cegléd felé.

Ott találkozik kedves urával. Jön a gvitéz Bornemissza Ádám, a hires Rácz Miska, a vasszivű Csajághi János . . .

Közelednek az elpártoltak : Bezerédy, Ocskay. Kegyelmet kérnek megtért lelkűknek. Csajághy uramnak majd összeroppan a kard a kezében. Elakarja zavarni az esdeklőket, de Rákóczi szól:

— Fogadjuk vissza magunkhoz a megtértevak boti

MŰI f