Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-10-17 / 80. szám
2 Váci Hírlap érdemli sorsának javítását, megérdemli, hogy a gondoktól megszabaőfllya csakis munkájának éljen. Ez a munkásra is nagy előny, nagy haszon. A ki értelmetjen, hanyag, lusta, lelkjismeretlen, az azt sepi éff|eipji meg, a mive} eddig birt. Tehát elsősorban állapítsuk meg azt, hogy minden tisztviselőnek minő elengedhetlen képzettséggel kell bírni, másodsorban a képzettek közül is legjobbat egyéni érdem és ne rokonsági és politikai tekintetek szerint Ekkor a fizetésemelést nem tehernek, de igen hasznos, jól kamatozó befektetésnek tekintjük. De semmi körülmények közt a tisztviselők fizetésrendezése már el nem ódózható. Ha nincs pénze a városnak, van pótadója. Ma még gyűlölik azt, ki a 40 pei centes adó emeléséről szól, de hozzá kell (és inár lehetett volna) szokni, hogy ha haladni akarunk, erre lépésre el kell határozni magunkat. A mai takarékossági rendszer szép, de tovább nem folytatható. Ha meg kell adni az államnak, a mi az államé, meg kell adni a tisztviselőnek is a mi a tisztviselőé ; e nélkül nincs jó közigazgatás. Az állam, a vármegye tisztviselőivel szemben megtette kötelességét, mi még tétovázunk. Egyik közgyűléstől a másikig ezt a kérdést lehet elhúzni, de sokáig nem. Akkor pedig ra kell lépni arra a térre, a melytől fáznak ma a város vezetői, hogy megmagyarázzák: a pótadót emelni kell, mert e nélkül csak stagnálunk. i’e nem haladunk, e nélkül ezentúl nem boldogulhat sem a város, sem a tisztviselője. Nem panaszkodni kell tehát, hanem tenni, ha kell felelősséggel, a haladni vágyók, a munka megbecsülői a támogatók közé állanak, a szószátyárok, a rövidlátók és fukarok lármáznak kissé, de meg adják magukat a sorsnak, mely ma más irányt diktál, mint Pató Pál úr boldog korszakában. Helyi és vidéki hirek. A grófpüspök Rákócziról. Vác, okt. 15. Gróf Csáky Károly megyés püspökünk a következő körlevelet intézte egyházmegyéje papságához: Népünk odaadó hazaszeretetének ápolására, Egyházához hűséges ragaszkodásának növelé-Gsodálatos, de igaz, hogy ez az ember valósággal őrködött lépteim felett. Hű volt hozzám, gondos, kedves és előzékeny. Szeretet, mint a hogy igen nemes emberek tudják csak szeretni egymást, vagy a hogy igen okos apák szeretik fiaikat. Ha valami üzleti vállalkozásba fogtam, őrködött fölöttem s ellátott tanácsaival s ha útra indultam, igy szólt hozzám : — Vigyázz! A fejet kidugni veszélyes. Nem dugtam ki a fejemet s vigyáztam magamra, boldog voltam, hogy ennyi önzetlenségre leltem az életben, a mely egyébként oly kevés jót juttatott. Nem gondolhattam egyebet mint, hogy ez a barátság a tiszta rokonszenv megnyilatkozása s a hűség valóságos intézménynyé formált megjelenése. — ügy van — mondtam magamban, neki semmi érdeke nincs, hogy igy bánjék veled. Szegény vagy, nincsenek befolyásos barátaid. És higyjék el, egyszer egy nyári éjszakán verset írtam a barátságról. Rossz vers volt, de őszinte érzésekkel teli. A verslábak sántikáltak bepne, de szív dobogott minden sorában. A versírás ideje a magamfajta embernél a szegénység tetőpontját jelenti. Olyan állapotot, melyen túl már csak véletlenek segítenek. És a véletlen megjelent nálam. Egy sorsjegyemet kihúzták. A társaság kacagott. Az öreg úr nyugtalanul feszengett a székén. sére mindenkor igen alkalmas eszközül szolgált a nemzeti történelem dicsőséges nagy alakjainak példája. Ha ezen követendő mintaképekre való hivatkozás ininden időben hasznos volt és üdvös, úgy valósággal szükséges az napjainkban. midőn a sokféle káros, Hazára és hitre egyaránt vészthozó új áramlatok mindenfelé ijesztő mértékben terjednek s pusztulással fenyegetik a jó erkölcsöknek és társadalmi rendnek alapjait: a derék magyar népnek őseitől örökölt kitartó ragaszkodását vallása és szülőhona iránt. Őrömmel kell tehát megragadnunk minden alkalmat, mely az ősi erények megőrzésére és újabb felvirágoztatására buzdít a nagy elődök fényes példái által. Számos ily eszményképül felállítható, jeles férfiúval dicsekedhetik — Istennek hála — a magyar történelem ; de e nagyok között is egyike a legjelesebbeknek II. Rákóczi Ferenc, ki a sanyargatott haza iránt érzett lángoló szeretetével, a súlyos küzdelmek küzepett tanúsított hősi leikületével, szent vallásunk tanainak nem csupán hűséges megőrzésével, hanem azoknak egyszersmind buzgó tevékeny gyakorlatával mindnyájunk előtt követendő példa gyanánt ragyog. Ismeretes főtisztelendő Papságom előtt, hogy e dicső fejedelem földi maradványai, melyek majdnem két évszázadon át messze idegenben számkivetve valának, most, nemzetével együtt érző szeretett királyunk őfelségének hozzájárulásával Törökországból hazahozatnak, hogy a boldog feltámadásig nyugovóra tétessenek azon földben, melyet a nagy hős olyannyira szeretett s melyért annyit szenvedett és áldozott. A nemes hamvakat szállító vonat folyó hó 28-án fog egyházmegyénkén keresztül haladni, mig 29-én Kassán lesz az ünnepélyes temetés. Ez alkalomból elrendelem, hogy mindazon helyein egyházmegyémnek, melyeken a dicsőült fejedelem porai keresztülvitetnek, a vonat érkezésének idején, vagy más alkalmas órában az összes harangok legalább egy negyedórán át szóljanak s a koporsónál tartandó ünnepélyen úgy papjaim, mint a tanítók és hívek s ha a nap illető szaka megengedi, a tanuló iljuság is, részt vegyenek. Folyó hó 29 én pedig lehetőleg minden plébániai és szerzetesi templom— Nos, mondta — most már csakugyan minden meg volt, hogy barátságunk megerősödjék. — Téved — felelte a fekete ember. Attól a pillanattól fogva -megszűnt a barátságunk. Én mindent megtettem, hogy megőrizzem barátom jó akaratát és vonzalmát. De nem sikerült. — Nem? Miért nem? — Nem tudom, de ettől a perctől fogva, mintha kicserélték volna barátomat. Felém se jött. Elhanyagolt. Unalmas voltam neki. Az urak csendesen ültek s maguk elé néztek. — Nem értem — szólt a közmondások embere. Hihetetlen a mit mond. — Nem. így volt szóról szóra. És ha ma, húsz év múlva visszagondolok erre a dologra, azt kell hinnem, hogy a legtöbb gazdag ember nem is keres barátokat. A barátok egyenrangúak. Egyforma jogaik és kötelességeik vannak és ez unalmas. Azt hiszem, hogy a legtöbb gazdag ember nem is barát, hanem protektor. A fehér szakállú öreg ur nevetett és a fejét rázta. — Nem, nem — mondta — nem ismerek olyan közmondást, mely megerősítené. — Sebaj — felelte a fekete ember, ha az Isten éltet bennünket, ötven év múlva kialakul ez a tudat is az emberekben s akkor meg lesz a közmondás is. Omikron. ban az elhunyt hős fejedelemnek s a haza védelmében társainak lelkiüdveért ünnepélyes gyász Szentmise tartassák, melyre a helyi hatóságok, intézetek és testületek meghívandók. Ugyanazon a napon az istentisztelet után iskolai ünnepély tartassák hazafias és vallásos szavalatokkal és énekekkel; lelkész vagy tanító pedig tartson a nap jelentőségéről az ifjúság értei mi fokához mért buzdító és lelkesítő beszédet. Az iskolai előadások e napon szüneteljenek. f Károly Emmánud püspök. — Mi lesz a város jövő évi programja ? A városi közgyűlésről szóló tudósításunk kiegészitésekép itt közöljük a pénzügyi bizottság írásba foglalt véleményét arról, hogy mit szándékoznak 1907 évben végrehajtani: A utcarendezés és kövezés során csak az Althanutca kövezése és szabályozása volna végrehajtandó, mi által az Eötvös-utcán a vasút felé egy rövidébb és a város belterületét kímélő útvonal létesülne. Azontúl csak a használati romlások lennének a város kövezetén helyreállitandók szükség szerint. Folytatandó lenne továbbá a körút szabályozása s a megépült uj nagy csatorna vonalának rendezése. Hasonlókép folytatandó a vízvezeték előmunkálata s a megkezdett vizkutatás és kémfúrások tervszerű munkája a város mérnöke által. Végre a közmunka költségvetés és egy abból törlesztendő kölcsön terhére megkezdendő lenne a kosdi út kiépítése. A fent elősoroltak teljesítésével a tanács és a pénzügyi bizottság lesz megbízandó. — Nehány rövid sorban mennyi szép terv! De szokva vagyunk már ahhoz, hogy írott malaszt marad a pénzügyi bizottság programja javarészt. Ez idén pedig már óhajtó és feltételes módban beszél nagy tervekről s igy még inkább kevesebbet várhatunk a haladásból. Ha a pénzügyi bizottság tudná, hogy mint várja a város közönsége pl. a vízvezeték létesítését, bizony, bizony nem végezne ily fontos kérdéssel feltételes módban, hanem határozott Ígéretet tenne, hogy komoly és valóban megvalósítandó a vízvezeték ügye, nem pedig évről-évre Ígérgetett hiú ábránd! — Úri műkedvelők Vácon. Az ország minden városában, a hol az intelligens elem dominál, rendeznek műkedvelői előadásokat, csak a mi városunkban nem. Ha az iparos ifjak nem gondolnának erre a kedves szórakozásra, műkedvelők színháza nem lenne nálunk. Régen, igen régen ugyan volt Vácon műkedvelő társaság, ha jól tudjuk, valamelyik pénzintézet annak megtakarított tőkéjét, mig ma is kamatoztatja, de ez oly régen volt, hogy az akkor a színdarabokban játszó fiatal leányok ma már közel vannak a nagymamasághoz. Úgy halljuk, hogy most az úri társaságban ismé telten szó esik egy műkedvelői előadás rendezéséről. Az eszmét mindenütt szívesen fogadják s bár még a darab sincs megválasztva (esetleg arról van szó, hogy egy helyi érdekű színdarab kerüljön a deszkákra) már is vannak lelkes szereplők, kik a műkedvelői előadásban részt kívánnak venni. Ma még csak beszélgetés tárgya a műkedvelői előadás, de oly lelkesen terjesztik a rózsás terveket, hogy azok alighanem megvalósulnak a farsangra. Az úri műkedvelői előadás jövedelmét a sportegyesületnek szánták. — Felhívás a tanítókhoz. Göndör Ferenc óbecsei tanító felhívást intéz a tanítósághoz, hogy rendezzen ez évben minden tanuló és tanár osztályában két fillér beléptidij mellett Rákóczi ünnepélyt. Számítása szerint a csekélyke két fillér belépő dijakból az elemi iskolákban és óvodákban 30,000 korona gyűlne össze, a mihez ha hozzájárulnának a polgári,
