Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-09-05 / 68. szám

Huszadik évfolyam.

68. szám.

Vác, 1906. szeptember 5.

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora 60 fillér.

Mágnások, mint nagyiparosok

Irta: LENGYEL ZOLTÁN.

Eddig hiába agitáltunk az ipar érdekében: nem volt sok foganatja. Most már agitálni se kell: olyan lázban van mindenki. A magyar — akár abszolutizmusban, akár alkotmányosság mellett él — mindig egyforma. Most ennek van a divatja, hát ezt csinálja.

S keletkezett is már annyi védegylet, iparpártoló szövetség, hogy se szeri, se száma. Mindezek megválasztottak egy csomó embert tisztikarnak és az egyletok egy része be is szedi a tagsági dijat és el is költi. Csak úgy, mint régen. Minden eszme arra való volt, hogy annak alapján létesüljön valami, csak azért, hogy abból megéljen valaki.

Nem akarom azonban ezek fontosságát kicsinyelni. Iparpártolás is kell. Csakhogy ez mégis csak egy kis része a dolognak. Mert a fő, hogy jól csináljuk meg azt is, amit olyan nagyon akarunk pártolni.

Ámde ki csinálja meg? Összetett kézzel nézzük és azt mondjuk: jön rá valami bolond nemet. majd az megcsinálja. És szentül meg vagyunk győződve arról, bogy a mint a muzsikálásra .teremtett az Isten egy külön fajt számunkra, majd erre is fog. Es irtozatos bolond elvakultsággal készek vagyunk a legnagyobb pénzkidobásra is, ha bármiféle rongy idegen eljön esetleg csak azért, hogy szédelgéssel az állami és városi szubvenciós pénzt zsebre vágja.

A hottentották talán gondolkozhatnak úgy, de kultur népek közt .nincs példa ilyen ostobaságra. Hiszen az ipar, a nagyipar a pénzszerzésnek egyik legdusabb forrása és mi nem-A drágaság és a régi jó idők.

IV. Henrik könnyen beszélt, mikor azt akarta, hogy minden parasztnak vasárnaponkint csirke Totyogjon a fazékéban; könnyen beszélt, mert francia volt: Párisban élt és nem Pestmegyében, mert ha neki is középponti vásárcsarnok arai szerint kellett volna igazolnia, ahol mostanában bárom korona hatvan fillért is elkérnek’a csirke párjáért, akkor a jószivű francia király is meggondolta volna: legyen-e jószivű? De nemcsak a csirke drága, a tojás is az; hetet adnak két hatosért. A hús is drága, a kenyér is, a lakás is. De mégis kár panaszkodni. A drágasággal ugyanis körülbelül úgy vagyunk, mint az egyszeri ember a piaci légygyei: egyet, — a melyik legszemtelenebb volt — agyon ütött és annak az egynek száz jött a temetésére. A mészáros fölemeli a hús árát ? Nosza a háziúr is fölemeli a házbért, mert drágább a megélhetés, már mint a háziúr megélhetése.

A pék fölemeli a kenyér árát, mert drágább lett a bér. Nem terem lucerna, mint most két éve ? Fölemelik a hús árát. Elzárják a szerb határt? Fölemelik a hús árát. Kevés búza 1 érméit ? Fölemelik a kenyér árát. Sok búza tér- [ mett, mint az idén ? Ismét fölemelik a kenyér j árát. És az ár úgy megy fölfelé, mint borban a gyöngy s bár ezt egyáltalában nem teszi jól : az az ár, a melyik egyszer már fönt van, többé le nem száll.

csak -lelket, tőkét, járadékot, de a nemzeti vagyonosodás egyik leghatalmasabb eszközét, állandó tényezőjét is eldobjuk magunktól és ki szolgáltatjuk az idegen jött-mentnek.

Nem akarom ezzel elriasztani az idegent. Jöjjön, ha pénzt hoz : jöjjön, ha szakértő, munkás, becsületes, jöjjön, ha úgy jön, hogy magyar legyen belőle és ivadékaiból; de pusztuljon, ha csak azért tolakodik, hogy bennünket meglopjon, vagy kisajátítson mindenünkből.

A jóravaló munkás, a dolgozni akaró iparos bárhonnan jön is, ezután is uj hazát fog itt találni. Ámde nekünk is kell dolgozni, versenyre kelni, sőt nekünk leginkább !

Azt hirdetem s azért küzdők, hogy a magyar legyen az ország iparosa is, a magyar legyen a kereskedője is és maradjon földmi velője is. Be tudja tölteni mindhárom gazdasági ág"t. Munkaereje, esze, vagyona van hozzá. A magyar erkölcsi, faji és értelmi erejével vetekszik akár melyikkel a világon, csakhogy a munkára nincs szervezve. A kisiparos nem bir modernné lenni, magára van hagyva és pusztul; a parasztunkkal nem törődünk; a középosztályunk a hivatali koldulás rögeszméjéből nem bir kievickélni, pedig a legközelebbi múlt szomorú példával bizonyította/mennyire jó és biztos a hivatali állás ; mágnásaink — ezekről szólok—hazafiság terén ma már vezetnek, de a munkát még ezután keli meg tar.ulniok.

Igen: meg kell tanulniok. Nem elég a nevükkel feldisziteni a hazafias egyleteket; nem elég odabobni magukat cégtáblául minden tolakodó számára, hogy nevükkel a bizalmat meg nyerje s azután őket, mint ballasztot kidobva,

Hogy a bus, meg a kenyér árát. fölemelik, azt még meg tudják magyarázni a pékek és a mészárosok. De mit akarnak a tojástól ? A tojásnak csakugyan nem árt, hogy volt-e eső s termett-e lucerna. A kakas elvégzi a maga kötelességét s a tyúkot igazán nem lehet egy kalap alá fogni a magyar anyákkal, a kikről már a haza bölcse megmondta, hogy egy esztendőben csak egyszer szülnek.

De hát ki tehet róla ? A tojás drágul, mint a házbér; már csak hetet adnak két hatosért. Ezekben a szomorú időkben igazán nem csoda, ha az ember visszasírja azokat a bizonyos „régi jó időket“, amikor állítólag sokkal olcsóbban éltek az emberek és sokkal több húst ettek. Persze, a régiek könnyen beszéltek. A vármegye közgyűlése az 1658. évi LXXI. törvény alapján minden esztendőben megszabta az árakat és nem volt drágaság. A főváros levéltárában kezembe akadt egy ilyen árszabás, a melyet 1812 december 12-én állapított meg Pest,-Pilis és Solt-vármegye generális kongregációja. A vendéglői ételek árát például a következőképpen szabja meg az érdekes szabályzat LXVII. fejezete;

1. Egyes adag leves 2 kr.

2. Egy adag marhahús hozzávalóval 6 kr.

3. Egy adag főzelék 7 kr.

4. Becsinált 10 kr.

5. Tészta 10 kr.

a megszerzett név reputációja alatt az osztalékot várni munka nélkül; sőt nem elég csak befektetni a pénzt sem, a miből ugyan még ilyen célokra keveset látunk.

Magának a mágnásvilágnak kell a munkának is élére állnia, ügy, a mint az angolok tették, ügy, a mint a hazafiság parancsolja, ügy a mint közgazdasági érdekeink és nemzetünk jövője diktálja.

Ha nincs talán tőkéjük : szerezzék meg a földbirtok egy részének parcellázásával. Juttassák jó áron a föld-éhes magyarnak, a ki szívesen megszerzi, megfizeti és jól meg is műn? kálja, meg is tartja.

Ha nincs elég szakértelmük: tanuljanak, vagy vegyenek maguk mellé értelmes magyar iparost, ha ez sincs, álljanak össze az idegennel is. De tanulják meg maguk a mesterséget és csinálják meg maguk a vállalatokat, maguk, kizárólag a magyar fajnak és utódaink számára.

Az iparpártolás is szép dolog, de ez csak a fogyasztást szabályozza és mozdítja elő. És ez csak félmunka. Némely esetben nem is célra vezető, mert csak a kül- és belföldi idegent gazdagítja. A termelést kell elsősorban a kezükbe venni.

Ha ezt nem teszik : akkor is lehet ugyan valamelyes magyar ipar, de a közgazdasági I élet továbbra is kikapcsolva marad a nemzeti megerősödés nagy folyamatából. Oda jutunk, i hogy a tőke és az ipari termelés sokszorosító hatalmával túlsúlyra jutva, kivásárolja a magyart még megmaradt ősi birtokából is. Minél nagyobb lesz az ipari előhaladás, annál inkább

6. Marha- vagy vesepecsenye 6 kr.

7. Sertéshús 10 kr.

8. Csirkepecsenye 10 kr.

9. Liba-, vagy kacsa-pecsenye 10 kr.

10. Pulyka-pecsenye 15 kr.

11. Sült hal 15 kr.

(Megjegyzés. Minden egyes terítékhez salátát is tartozik adni a vendéglős.)

12. Ha több személyből álló társaság eszik, három tál étel ára 12 kr.

13. Ha a három tál étel közt pecsenye is szerepel, akkor minden személy fizet 10 kr-t.

14. Hat tál ételért, melybe a bor és kenyér nincs bele számítva, minden személy fizet 36 kr-t.

(Megjegyzés. A kenyeret, vagy zsemlét a vendéglős, vagy szállodás abban az árban tartozik fölszámítani a vendégnek, mely árban maga vette a péktől.)

Kilencvennégy esztendővel ez;előtt ilyenek voltak a vendéglői árak. Próbáljon valaki ma hat krajcárért vesepecsenyét kérni. Hiszen ma egy kiló elsőrendű vesepecsenyét a vásárcsarnokok hivatalos árjegyzése szerint három, meg hat koronáért adnak. Pedig az árszabás árai 1812-ben nagyon drágák lehettek. Ugyanis ezt az árszabást közvetlenül a devalváció után állitot a össze Pestvármegye, mikor a papírpénz értéke a névérték egyötödére szállott le. Egy adag becsinált ára tehát 1812-ben sem 10