Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-07-18 / 55. szám

2

V Á ci Hírlap

zet. hogy a kiegyezés meghozta várva-várt szabadságát. Azt hitte, hogy ismét a szabad nemzetek sorába lép ; azt hittük, hogy a szabadságért 1848/9-ben kiömlött vér megtermi gyümölcseit ; azt hittük, hogy a 67-es törvényeken kiépül a függeilen Migyarország. Csalódtunk! Az történt ünneplő közönség, hogy a régi sebet szentségtelen kezek ismét feltépték ; nemtelenül betörtek a nemzet családi szentélyébe. Az történt, hogy a 39 évig szabadnak hitt, szabadnak hazudott országban, akkor, amidőn a múltak emlékét ünnepelni jött ide e helyre Vác város közönsége, a fölvilágosodottság. a szabadság századában, a huszadik században az önkényuralom durva keze nem engedett bennünket a szabadság megszentelt, dicső oltárához. Nem engedte még csak azt sem mondani a porladó hamvak felett: nyugodjatok békében. Ott a kápolna oldalánál törött meg ez év március 15-ike nyugovó napjának fénye a csendőr szuronyokon. Ez négy hónappal ezelőtt történt és nemcsak Vácon, hanem az ország minden valamire való falujában, városában Tehát a magyar még ma sem szabad, a maholnap 400 éves seb még ma sem gyógyult be.

Ezek után joggal kérdezheti bárki, hogy fog-e az az eszme valaha teljes diadalt uralni, melyért e téren is annyi magyar halt meg hősi halállal. E kérdésre igennel válaszolunk ; a felelet a 48-as idők emlékéből táplálkozó ama törhetetlen hitünk, hogy a magyar szabadság napja egykor ismét fölvirrad, a sebek behegednek, az eszme győzedelmeskedik, mert az eszme sziveinkben, tetteinkben él és élni fog mig egy magyar van ezen a földön.

Ünneplő közönség! Imént az Úr templomában imádkoztunk a magyar szabadságért el esett Hősökért. Az Ür templomából eljöttünk ide a természet templomába, az Isten szabad ege alá, a szabadság oltárához s áldoztunk a 48-as idők dicsőségteljes emlékének. Innen

— Megmutassam a születési bizonyítványát ?

A kapitány felbömbölt. Nem, nem, már elhiszek mindent. Az ördögbe is, csak nem fog valami irka-firkát silabizálni? Utálta az írást még napiparancsban is. Egyszeriben megnyugodott hát és ledobta a köpenyét és a kardját.

— Tehát az unokabátyád?

— Úgy van! Éppen temiattad járt most nálam.

— No, ez különös. És miért ?

A kis leány ekkor már a kapitány térdén lovagolt. A kis fehér ujjacskáival megsimogatta a kapitány állát és gügyögve duruzsolta :

— Oh az én cousinom nagyon bárgyú alak! Nyápic, ügyefogyott, mamlasz 1

A kapitány hízott a leírástól és megelégedetten ingatta a fejét.

— Ne mond!

— De igen! Egy kész hülye. Oh nem olyan daliás, férfias, mint te! Képzeld, az a tökfilkó kiszeretne bújni az uniformisba. Azt mondja, nem neki való a katonáskodás. Azt az egy évet sem bírja ki. Kért, hogy protezsáljam nálad. Valahogy dobasd ki. Hát nem egy mamlasz, mi ?

A kapitány állát erősen csiklandozták azok az apró ujjacskák. Nevetett és jókedvűen mondta:

— Ne félj kis lány, úgy kidobatom, hogy a lába sem éri a földet.

Másnap a szokásos időben széles jó kedvvel mint egy ütközetet nyert diadalmas hadvezér rontott be a kapitány a leányhoz.

— Kis lány! — dörmögte öntelten — azt a nagy mamlaszt nagyszerűen kidobattam!

pedig azzal az óhajtással távozunk napi munkánkhoz, hogy mint az áldozat füstje, úgy szálljon ég felé a magyarok, a szabadság hatalmas Úr Istenéhez imánk és vigye fel Hozzá azt a hő kérésünket: nagy Istenünk tedd szabaddá, függetlenné Magyarországot.

Bárdos beszédének el nem fojtható hatása megnyilatkozott akkor midőn felhasználta az alkalmat és megbélyegezte a megszentelt földről az abszolutizmus gyalázatosságát, hogy Vác város közönségét március 15-en nem engedte ünnepelni. Szívből beszélt, szívből jött rá a közönség együttérző válasza.

Az ünnepi beszéd után Jeremiás Pál állott a szobor talpazatára és saját alkalmi költeményét, melyet lapunk más helyén közlünk, szavalta. A közönség szívesen hallgatta és megéljenezte a szerző-szavalót. A július 17-iki ünnepséget az ipartársulat dalosai fejezték be a Himnuszszal, melybe belecsengett már az ünneplő közönség énekszava is.

Helyi és vidéki hirek.

— A magyar kegyes-tanitórendiek nagygyűlése több napi tanácskozás után — mint múlt számunkban említettük — véget ért. Tartományfőnökké ismét Magyar Gábort választotta meg a nagygyűlés. A rendi kormánytanács tagjaivá Kalmár Endre tiszteleti rendfőnökön kívül, a ki a kormánytanács állandó tagja: Pap Jánost, Fekete Endrét. Müllner Pált, Farkas Józsefet, Vajda Gyulát, Vámos Károlyt, Pálmai Miklóst kormánysegéddé; Tóth Györgyöt, Horvát Sándort, Hénap Tamást kormánytanácsossá választották. A rendi ujoncnövendékek mesterévé Randvég Mihályt, a táisházak főnökeivé pedig a következőket választották meg. Budapestre: Szölgyény János, 'De'űreceriDe : f)asza> áhezsb, 'Kecskemétre : Tóth György, Kisszebenbe. Holczinger Imre, Kolozsvárra: Kozár Ferenc, Lévára: Cserhelyi Sándor, Magyaróvárra : Rappensberger Vilmos,

A kis lány huncutul nevetett és édeskésen mondta :

— Okos gyerek vagy! De fnost bocsáss meg nem tartóztatlak. Vendégem van.

— Ki . . . kicsoda ?

— Az unokabátyám.

— Melyik ?

— A civil.

— Hát olyan is él ? Merre van, azonnal szétlöveti m!

A kapitány már be is rontott a mellékterembe, a hol a diván karfáján ott lovagolt hetyké -y, jókedvűen az önkéntes. Az arcát felfújta és szemtelenül pöfékelte a füstöt a kapitány felé.

Skerlitz kapitány úgy érezte, hogy ő bomba, a mely azonnal szét fog robbanni. Ráorditott a vigyorgó alakra:

— Önkéntes !

— Áh !

A cousin előkelő hanyagsággal állott fel és kissé megbiccentette a fejét.

— Parrdon, kapitány úr! — rikácsolva kimérten. Én nem vagyok önkéntes. Csak voltam. És Bothos vagyok, Bothos, a botháziak közül. H-val! A kis lány az én barátnőm! Az ösztöndijat a szinitanodában én fizetem érte. A lakásbért is!

Bothos, a botháziak közül, monoklit csapott a szemére és mosolygott.

A kapitány dühösen fordult sarkon. A mikor az ajtót becsapta maga után, a köpenyegének balszárnya beszorult az ajtóba.

A cousin utána kiáltott:

— Kapitány úr, ön be van csípve . . .

Pakols József.

Máramarosszigetre: Keller János, Nagvbecskerekre : Balázsi József, Nagykanizsára : Horváth György, Nagykárolyba .• Titz Antal, Nyitrára : Horvát Sándor. Podolinha: Szárnovszky Ede, Privigyére: Rózsahegyi János, Rózsahegyre : Sárffv Ignác, Sátoraljaújhelybe: Zsigmond János, Selmecbányára: Rauchbauer József, Szegedre: Szinger Kornél, Szentgyörgyre : Pálmai Miklós, Tatára: Pintér Elek, Temesvárra : Szarnék György, Trencsénbe : Krasznyánszky Károly, Vácra : Halmi Lász.ló, Veszprémbe: Takács József.

— A katolikus legényegylet zászlószentelése. Örökké emlékezetes nagy napja volt vasárnap a váci katolikus legényegyletnek. Uj hófehér, nehéz selyemzászlóját szentelték fel fényes ünnepségek közepette. Több vidéki katolikus legényegylet jött el erre a nagy napra. Délelőtt 1 a 10 órakor kezdődött az ünnepély, a mikor is a váci egylet a koszorús leányokkal a zászlóanyáért, lovag dr. Rapcsák Imréné úrhölgyért indult s együtt mentek a székesegyházba, a hol Koncz József egyleti alelnök szentbeszédet mondott a zászlóról, majd az ünnepélyes nagy mise után megtörtént a zászló megáldása. Ennek végeztével a nagy közönség az uj Karolina leányiskola tornatermébe vonult, a hol az egyleti énekkar énekszámával kezdődött a programul. Majd lovag dr. Rapcsák Imre egyleti elnök szép beszéde követ kezelt, mely után a zászlószegek beverése vette kezdetét. Hosszú ideig tartott, a mig a szebbnél-szebb jelmondatok között a szögeket beverték s dél felé járt már az idő, a mikor Petrásooits István e. tag saját szerzeményű felolvasása és Káposzta István e. tag szavalata után a Himnusz eléneklésével a délelőtti., ünnep.sé'gikv "ÁgiA Áriék. Üsle’igen nagy számú közönség előtt jól s>került szinelőadásl rendezett a váci katolikus legényegylet. Szigligeti Ede, „Cigány“-Át, mely után világos reggelig táncoltak derék iparos Újaink.

— Az éhező szocialisták. A hétfői fővárosi lapok olyan szenzációról adtak hirt Vácnak, a mely mig egyrészt igazán specialitás a maga nemében, másrészt azért érdekes, mert a városban, a hol mindent tudnak, sót mindent jobban tudnak, most az egyszer nem is sejtettek róla. A hir arról szólt, hogy az államfogház négy szocialista lakója élén, Tarczai Lajossal, éhezéssel sztrájkoltak Gedeon Emil igazgató amaz intézkedése ellen, hogy Tarczainak egy levelét, melyben az uj igazgató izgatást látott, nem továbbította a címzettnek. A fővárosi lapok nagy része bőven tárgyalta ezt a speciális sztrájkot, mi tehát csak arról számolhatunk már be, hogy ez még hétfőn délután véget ért. Láday István dr. a minisztériumba beosztott kir. ügyész hétfőn ugyanis kijött Vácra s viz;gálatott kezdett. Szombat óta éheztek a szocialisták, kiket dr. Lencsó Ferenc fegyintézeti orvoson kívül egy fővárosi orvos is felkeresett és kijelentették, hogy félreértették az igazgató intézkedését, melyről meggyőződtek, hogy az a házirend alapján történt s most már azt is tudják, hogy Gedeon igazgató nem ellensége a szocialistáknak. így véget ért a sz rájk és három órakor, szokatlan időben a fegyház konyháján már melegítették az ételeket, melyekhez néhány perccel később iga. án jó étvágygyal láttak hozzá a nevezetes hírre szert tett sztrájkolok. Külön meg kell emlékeznünk még néhány fővárosi szenzáció-éhes lapnak hétfői tudósításáról is. Tulajdonkép nem iá annyira a sztrájkoló szociálistákkal foglalkoztak, hanem egy fővárosi ügyvéd reklámjával s képzelt sérelmével. Gedeon igazgató idejövetelét megelőzte az ő humánus gondolkodásáról való hir, a városban^, tehát kételkedve fogadták azokat a tudósításokat, melyek